2015. augusztus 2., vasárnap

DR. FRIEDRICH WICHTL. VILÁGSZABADKŐMŰVESSÉG, VILÁGFORRADALOM, VILÁGKÖZTÁRSASÁG 2. rész



DR. FRIEDRICH WICHTL. VILÁGSZABADKŐMŰVESSÉG, VILÁGFORRADALOM, VILÁGKÖZTÁRSASÁG 2. rész


A szabadkőművesek közismert ellenfelének, a francia abbé Tourmentinnek igaza volt, amikor a királyi családot figyelmeztette és óvta Carlos trónra lépésekor. És továbbá igaza volt, amikor úgy értékelte az eseményeket, hogy azok arra engednek következtetni, miszerint a testvérek leplezetlenül királygyilkosságra készülnek. Ebben az esetben kétségen kívül áll, hogy a vezető testvéreknek pontos értesüléseik voltak a küszöbön álló eseményekről, tehát a "titkosság" nem azt jelentette, hogy egymás között ne cserélték volna ki értesüléseiket az esetleges segítség és támogatás biztosítása miatt.
Ha tehát megállapítjuk, hogy a "Grand-Orient de France" vagy a "Grandé Loge de France" (a kettő felcserélése előfordul a tanúvallomásokban) Ferenc Ferdinánd meggyilkolását eldöntötte, úgy nagyon valószínű az is, hogy a többi nagypáholy, vagy legalábbis bizonyos személyek rendelkeztek értesüléssel erről az elhatározásról. Azok a nemzetközi kapcsolatok, amelyekkel bizonyos körök rendelkeztek, szinte bizonyítottnak mutatják, hogy a Német Birodalom bizonyos vezető szabadkőművesei erről az elkövetkező eseményről is tudhattak, amely Madame de Thebes almanachja szerint "egész biztosan bekövetkezik még 1914. év első felében." Ha a "legfényesebb Mózes testvér" rendelkezett ismeretekkel az eljövendő portugál eseményekről, akkor a nagyméltóságú Kohn testvérnek a "közelgő tragikus eseményekről, melyek az osztrák császári házat érintik", semmi tudomása ne lett volna?
Már az is nagyon meglepő, hogy abban a kritikus időben a német szabadkőművesek élén nem egy keresztény állt, és a legnagyobb mértékben feltűnő, hogy Kohn nagymester elnöklete alatt a keresztény testvérek a szerb gyilkosok hátvédei voltak.
Feltétlenül szükséges erről az ügyről a német szabadkőműveseket felvilágosítani, tudomásukra hozni azt a mély szemrehányást, amely elnöküket, Kohn testvért éri. Ha lehetséges, bizonyítsák be az ártatlanságát.

XV. Forradalmi szabadkőművesség Ausztriában
Ha a szabadkőműveseket a többi országban forradalmi törekvésekkel vádoljuk, akkor ez az ausztriai esetre vonatkozólag is érvényes kell hogy legyen? Bizonyára nem! De hagyjuk a szavakat, beszéljenek a történelmi tények.
A szabadkőművességet Ausztriában gróf Johann Sporck honosította meg, egy gazdag, bőkezű és pompakedvelő ember, aki 1726. június 24-én, Keresztelő Szent János napján prágai palotájában megalapította a "Zu den drei Sternen" páholyt, mely őt választotta meg nagymesterének.
Az első tagok a cseh nemesség kiemelkedő képviselői voltak, mint Gróf Norbert Wrbna, Wencel Kaiserstein, Josef Kinsky, Guidobald Martinitz és a "nemes" Dávid, gróf Bubna titkára.
Gróf Sporck vagyonának az eredetét sohasem sikerült tisztázni. Már akkor becstelen kapcsolatok fűzték a Habsburg-ház ellenségeihez. Tény, hogy gróf Sporck a bajor Karl Alberttel állandó kapcsolatot tartott és VI. Károlyt tekintette trónörökösnek. Mikor 1735-ben Sporcktól magas korára való tekintettel visszavették a nagymesteri méltóságot, ez nem jelentette azt, hogy más szellemben tevékenykedtek tovább. "Nemes" Dávid volt a lelke annak a páholynak (Zu den drei Sternen), amely főképp cseh nemeseket foglalt magába: titkos : egyezséget kötött a francia Belleisle marsallal és a bajor Karl Albert választófejedelemmel, aki előtt 1740. december 19-én, mint Csehország királya előtt tette tiszteletét.
De a kocka fordult, a fellázadt Prágát bevették a császári csapatok, Dávidot elfogták és halálra ítélték. Az ítélet szerint először levágták a jobb kezét, azután a fejét, végül felnégyelték. Tagjait a városból kivezető négy országúton egy-egy bitófára akasztották. De a szabadkőművesek nem sokkal ezután megvigasztalódtak és újra szorgos munkához láttak. Hogy az életüket többé ne fenyegesse veszély: ifjú császárnő (Mária Terézia) engedett nekik. Olyan vélemények is vannak, hogy Dávidot sem végezték ki, hanem életfogytiglani börtönre változtatták az ítéletét.
A prágai szabadkőművesek hazaáruló irányzatáról Bécsben természetesen semmit sem tudtak, legalábbis addig nem volt sejtelmük az ilyen tettekről, amíg azok közismertekké nem váltak. (Ugyanúgy, ahogyan ma!) Talán nem is akarták látni, mert Mária Terézia hitvese, lotharingiai Franz Stephan nagyherceg, 1745-től német császár, maga is szabadkőműves volt. - Őt 1731. június 27-n Hágában "a szabad ég alatt" avatták fel és a "Zu den drei Kánonén" páholyhoz tartozott, melynek a tékozló gróf Hoditz volt az elnöke. - I. Ferenc császár testvér 1765. augusztus 18-án, Innsbruckban hunyt el váratlanul.
Mária Terézia császárnő érthető okokból nem túlságosan kedvelte a szabadkőműveseket. Állítólag egy alkalommal megtiltotta, hogy az udvarhölgyek a páholygyűléseken férfi öltözetben vegyenek részt - bár ez inkább mesének, mint hitelt érdemlő elbeszélésnek tűnik. A "Zu den drei Kanonen" páholy nemsokára megszűnt (1749), s ezen később sem voltak képesek segíteni. Az újjáalapítást hirtelen betiltás, majd új alapítás követte. A szabadkőműveseknek volt egy jó cselekedete, amelyet Mária Terézia sokra értékelt, és az igazságérzetén keresztül megfogták őt. A nevezetes dolog a "Keresztelő Szent János" árvaház alapítása volt Prágában.
Végeredményben azonban a császárnő a szabadkőművesek iránt érzett mély ellenszenvét soha nem volt képes felszámolni magában. Ismeretesek azok a szavak, amelyeket Kaunitz herceghez és kancellárhoz intézett uralkodásának utolsó éveiben: "Hallgasson ide, kedves Kaunitz, senki sem képes huzamosan olyat csinálni, amiben nem hisz. Józsefem is keservesen megbánta, hogy ezeknek a felbérelt embereknek a hálójába került. Ön is megfigyelheti, hogy az aranycsinálók, kincskeresők és szellemidézők semmi mást nem tudnak elérni, mint szégyent és gúnyt... egyszer majd megtanulják, hogy a világon semmire sem mennek, ha a kormányzás művészetébe akarnak belekontárkodni. Mi azt mondjuk nekik, hogy még abbahagyhatják és elégedjenek meg a sorsukkal. Mi ezt már nem érjük meg és nem örülhetünk neki. De Ön még esetleg megláthatja, hogy helyes útra térnek."1
A nagy császárnő anélkül, hogy "a fény részese" lett volna, jól ítélte meg őket. Amit 1768-ban világosan előre látott, az 150 évvel később beteljesedett.
II. József császár az általánosan elterjedt véleménnyel ellentétben nem volt szabadkőműves, de bizalommal viseltetett velük szemben. Csak azt követelte meg, hogy a külföldi társaságokkal szakítsák meg kapcsolatukat, tehát térjenek vissza a szabadkőművesség eredeti cél-kitűzéséhez. Természetesen ezt a parancsot (1783) csak színleg hajtották végre. II. József a szabadkőművesség iránt érzett rokonszenvét atyjától örökölte. Szimpátiája olyan nagy volt, hogy még a kabbalisztikus tudományokból is vett magánoktatást. (A kabbala akkor a szabadkőművességen belül nem csekély szerepet játszott.) És lassanként, anélkül, hogy észrevette volna, egyre inkább a szabadkőművesek hálójába került. A testvérek szervezetüket nemcsak a nemesekre és katonákra terjesztették ki, hanem államhivatalnokokra, magánszemélyekre és ezek alárendeltjeire is. Emellett a külfölddel - ugyanúgy, mint azelőtt - a legszorosabb összeköttetésben álltak, tagjaikat a legszigorúbb titoktartásra kötelezték. Egy szót sem volt szabad ejteniük arról, hogy a szabadkőművesség valójában összeesküvő társaság, hanem csak azokról a kinyilvánított célokról beszélhettek, mint a képzés, jótékonyság és hasonlók, azonban a szabadságlevelet megszerezve arra törekedtek, hogy minden eredeti céljaiknak az értelmében átalakítsanak. "Ekkor ő (a császár) ezt felismerte - miként Kloss testvér mondta -, hogy a szabadkőműveseket nem tudja ellenőrizni" és ezért 1785. december 1-jén császári rendelettel korlátozta a páholyok számát. 2
Ebben a kéziratában ő a szabadkőműveseket elővigyázatlan "szemfényvesztőknek" nevezte, emiatt meggyűlölték őt a páholyok, és rövidesen észre kellett vennie, hogy mindenhol ellene dolgoznak. De akkor még az európai "összes páholyok gyűlölete" hozzávetőlegesen csak 100 000 tagot jelentett, II. Józsefnek mégis rövidesen tapasztalnia kellett ennek a következményét. Ha meggondoljuk, hogy ez a százezer ember "ármánykodó és a legfontosabb hivatalok élén álló férfiakból" állt, akik ellene mesterkedtek, akkor érthető, hogy nagyszabású terveit miért nem tudta végrehajtani. Prof. Hoffmann testvér
II. József utolsó éveinek eseményeiről kijelentette, hogy őt a szabadkőművesek terhelték meg. "A török háború (1789-90) a titkos rend műve volt, melyet a szabadkőművesek jó barátja, Pitt hozott össze. Az osztrák kincstárt és hadsereget ezzel a háborúval akarták kimeríteni és tönkretenni. A magyarországi zavargásokat is a páholyokban készítették elő (!) és vitatták meg: Herzberg irányította."3 A császárnak is fel kellett ismernie, hogy ebben az időben a "legfigyelemreméltóbb bűnösök" a szabadkőművesek vagy illuminátusok voltak: a kormányelnök Günther, Székely, Legisfeld, Sonnenfeld "ezen megfigyelései miatt határozta el II. József, hogy a szabadkőművességnek kitekeri a nyakát". De mielőtt ezt véghez vihette volna, nem sokkal 49. születésnapja előtt, 1790. február 20-án meghalt.
II. Lipót császár éppen olyan jóindulattal viseltetett a szabadkőművesség iránt, mint eredetileg elődje - erről értesít minket az "Allgemeine Handbuch der Freimaurerei". Prof. Hoffman azt bizonygatta, hogy II. Lipót egészen pontosan tisztában volt azzal, hogy "egész Európa és a monarchiák a titkos rend rabszolgái voltak. Már kormányzása megkezdésekor szemmel láthatóan arra törekedett, hogy a titkos rend áttekinthetetlen befolyását megtörje és az uralmuktól, főleg a mindent behálózó cselszövéseiktől kormányzati terveit függetlenítse. Azonban azt nem hitte el, hogy őt is, miként II. Józsefet, bizonyos szabadkőműves vezetők különböző fortélyokkal pórázon akarják vezetni céljaik szolgálatában." Egyébként elég pontos értesülésekkel rendelkezett, gondoljunk arra a levélre, melyet testvére-a szerencsétlen Maria Antoinette - 1790. augusztus 17-én küldött neki.
II. Lipót fel lett avatva szabadkőművesnek. 4
II. Lipót felavatása ellenére maga is tervet dolgozott ki a szabadkőművesek visszaszorítására. De mielőtt végrehajthatta volna, nem sokkal a 45. születésnapja előtt, 1792. március 1-én elhunyt. Ő volt a Habsburg-Lotharingiai uralkodók legderekabbja. Utóda, Ferenc császár annyira meg volt győződve a szabadkőművesség veszélyességéről, hogy már az 1794. évben egy kormányrendeletet bocsátott ki, mely a szervezetet az összes osztrák tartományban betiltotta. Hogy ez mennyire szükséges volt, arra bizonyíték az is, hogy 1795-ben lelepleztek egy összeesküvést, amelyet Hebenstreits és Prandstetters, két közismert páholytag és szónok vezetett. Az összeesküvőkkel tartott II. Lipót titkos tanácsosa (!) is, de Riedel és az épp annyira ismert szabadkőműves Martinovics merényletet terveztek a császár ellen, emellett kiszabadítani szándékoztak a francia foglyokat és a város egyes részeiben gyújtogatni akartak. Ugyanekkor Innsbruckban jakobinus összeesküvést számoltak fel, amelyben szintén a szabadkőművesek játszották az irányító szerepet. 5 A titkos társaságokat, nevezetesen a szabadkőművességet ezek után felszámolták. 1801. április 23-án rendelet jelent meg, amely szerint államhivatalnok többé nem tartozhat egyetlen titkos szervezethez sem. Erre egyénenként esküt kellett tenni és azt évente meg kellett újítani. Aki erre nem volt hajlandó, annak az elbocsátását kellett kérnie.
A betiltás elérte célját: a nemesek, katonák, hivatalnokok és értelmiségiek - akik eddig szabadkőművesek voltak - kivonultak a páholyokból, így azok elnéptelenedtek. A szabadkőművesség a háttérbe vonult, politikai és felforgató törekvéseit a páholy titokzatos szőnyege alá rejtette, de azonnal ismét elővette, ha új szelek fújtak. így 1805-ben és 1809-ben, a franciák Bécsbe való bevonulásakor. Lewis testvér a "Geschichte der Freimaurerei in Österreich"-ben írt erről: ő is különösen azt a tényt hangsúlyozta, hogy az 1809. évben újjáalakultak a bécsi testvérek a "Grosse Nationalloge von Österreich"-ben, amely a párizsi nagypáhollyal szoros kapcsolatot tartott. Napóleon császár és Marie Luise nagyhercegnő egybekelésekor helyreállt a postai összeköttetés Franciaországgal, gyengült az ellenőrzés szigorúsága és a bécsi páholynak a "Grand-Orient"-tel történt levelezése rejtve maradt az osztrák rendőrség előtt. Csendben ténykedtek egészen Napóleon bukásáig, mikor is a közismert egyházi átok 1814-ben tevékenységüket beszüntette (Ausztriában).
Mindenkor mesterien alkalmazkodtak a fennálló viszonyokhoz, szívósságuk és céltudatosságuk szinte csodálatra méltó volt. Lewis testvértől is hallhattuk, hogy: "az 1848. évben Ferdinánd császár uralkodása alatt forrongások törtek ki."6 "A főváros legintelligensebb része bátorította fel a lakosságot." Mi már tudjuk, hogy egy nagyváros intelligens része nem a legképzettebb részéi jelenti, hanem tisztán látó részét. "Mikor a szabad alkotmány követelését bejelentettük, Bécs Lewis testvér irányításához alkalmazkodott, aki megtette az előkészületeket az 1794-ben bezárt 'Zum heil. Josef páholy újra megnyitására." Lewis testvérnek sikerült elérnie - miként erről önmaga tudósít -, hogy 1848. szeptemberében a Belügyminisztérium ülést tartott és 1848. október 5-én gróf Harnoncourt házában (I. Teinfaltstrasse 76.) megnyílhatott újból a "Zum heil. Josef" páholy. Ezt megerősíti Heinrich Glücksinann testvér is a "Wiener Grossloge"-ból. 7
Véletlenül éppen a páholy megnyitásának napján gyilkolták meg az osztrák hadügyminisztert, gróf Latour-t, és 1848. október 5-én (tiszta véletlen ez is) tört ki az októberi forradalom is. "Az ügyesebb klerikálisok - mondta szó szerint Glücksmann testvér - megpróbáltak befolyásra szert tenni, amely azonban egyetlen értelmesebb ember esetében sem járt sikerrel, sőt azok minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ezt a próbálkozást meghiúsítsák és a 'királyi művészet' befolyását erősítsék Ausztriában." Egy közbevetett kérdés: ki volt gróf Latour gyilkosa? Ostoba kérdés: a csőcselék természetesen, az a csőcselék, amely a legcsodálatosabb érzékkel mindig azokat az embereket likvidálja, akik a kor legcsodálatosabb egyéniségei. Mindig azokat, akik a kötelességteljesítés mellett utolsó lélegzetükig kitartanak, ahogy a becsületben megőszült, 68 éves gróf Latour hadügyminiszter. Arról, hogy miként kell a háttérben maradni, Magalhaes Lima testvér szolgáltatott a közelmúltban példát. Ott is gyilkosságról volt szó...
De hiszen ez csak feltevés..., de azért mégis feltűnő bizonyos nevek hasonlósága: 1848-ban Lewis testvér, 1919-ben Levini és Leviné urak, figyelemre méltó sokoldalúság... De hagyjuk ezt, folytassuk mással: tehát a forradalmat kell elmarasztalni hadügyminiszterünk meggyilkolásában. Lewis testvér a továbbiakban ezt írja: "A rend helyreállítása után Lewis testvér néhány másik testvérrel Bécs kormányzójához, Freiherrn von Welden tábornagyhoz ment, hogy engedélyt eszközöljenek ki további gyűlések tartására. Ennek a látogatásnak alkalmával a szabadkőművesség céljaként az istenhitet és az emberszeretetet jelölték meg, ami kizár minden politikai ténykedést és hivatkoztak arra, hogy maga III. Vilmos király a porosz páholyok védnökeként tagja a szabadkőművességnek. Ez is bizonyíték arra, hogy a szabadkőművesség nem lehet az államra veszélyes.
De Freiherrn von Welden, "a sötétség barátja" a küldöttséget barátságtalanul fogadta és a legnagyobb fokú ridegséggel utasította el. Dr. Bach, a belügyminiszter is visszautasította őket. Mivel Bécsben a páholytevékenységet folytatni nem lehetett, a testvérek gyűléseiket ezentúl Badenben, a gyógyüdülőhelyen tartották meg és itt a páholyünnepen nyolcvan guldent szavaztak meg a Hadügyminisztérium számára, hogy a k. u. k. (császári és királyi) hadsereget Olasz- és Magyarországon erősítsék. Ezt a tényt a "Wiener Volkszeitung" is megerősítette. De ez a nemes lelkű tett is lepergett a bécsi kormányzatról értetlenségük miatt, nem tudták elhinni, hogy a szabadkőművességnek valóban az istenhit és az emberszeretet a célja. Sőt, a kormányzatnak egyre inkább az lett a meggyőződése, hogy a szabadkőművesség a titkos szervezetek közül a legveszélyesebb, melyre nem lehet elég gondosan ügyelni, mert minden hír, amely Magyar-Cseh- és Németországból befutott, ezt az aggodalmat erősítette, vagyis nyilvánvalóvá vált, hogy minden forradalom a szabadkőművességtől ered (lásd Franciaország); minden országban, ahol 1848-ban forradalom robbant ki, azt a szabadkőművesek segítették és támogatták. Az a kérdés, hogy ezekből az eseményekből elsősorban kiknek származott előnyük, teljesen felderítetlen maradt. Itt most csak azt a történelmi tényt emeljük ki, hogy a műveltebb résztvevők általában ismeretlenek maradtak, és inkább csak a nép alsóbb rétegeiről esett szó.
Lewis testvér a hatvanas évek elején az angol nyelv professzoraként Magyarországon tartózkodott, ahol "úgynevezett szabálytalan felavatásokat végzett, amelyekért jól megfizették". Miután ugyanis a páholyok Ausztriában be voltak tiltva, ilyesmit nyíltan nem lehetett művelni.
És 1867-ben lényegesen megváltoztatták az alkotmányt.
Ezelőtt azonban még érintenünk kell egy nagyon fontos eseményt, nevezetesen Miksa mexikói császár kivégzését, amely a szabadkőművesek hozzájárulásával történt. A szervezet egyik kiemelkedő napilapja, a "Budapesti Napló" 1897. január 15-én közzétette gróf Zichy József visszaemlékezéseit, aki a szerencsétlen császár főudvarmestere volt. A visszaemlékezésből a következő érdekes részeket emelem ki:
"Mikor a lovagias császárt már halálra ítélték és a siralomházban ült, felkereste őt Juarez, a köztársasági elnök és adjutánsa, báró Gagern. Mexikóban azt suttogták, hogy Miksa császár - akinek liberális és emberbaráti érzései közismertek voltak - maga is szabadkőműves volt, ahogyan Juarez és báró Gagern valóban a Rendhez tartozott és amiatt keresték fel a császárt, hogy beszélgetésük közben kiszedjék belőle, tényleg a testvérük-e. Arra az esetre, ha ez a híresztelés igaznak bizonyul, Gagern-nek Juareztől volt egy parancsa, hogy egy hajóval utaztassa el a császárt. Gagern terve az volt, hogy a császárral való beszélgetés közben megkísérli kideríteni, hogy a szabadkőműves-e, vagy sem. De a császár nem akart színt vallani: "hagyjanak engem békén", mondta, majd lehajtotta fejét és gondolataiba mélyedt. Gagern látva, hogy tudakozódása hiábavaló, tiszteletteljes búcsút vett és jelentette Juareznek, hogy a császár nem nyilatkozott. Juarez elkomorodott és vészterhesen azt mondta: "Isten látja a lelkemet, hogy meg akartam menteni... tehát legyen meg az ő akarata..."
Az a kérdés, hogy vajon Miksa császár szabadkőműves volt-e, vagy sem, a mai napig sincs eldöntve. Ha nem volt az és ennek ellenére nem mondta ki az "igent", amely a biztos haláltól mentette volna meg, úgy valószínűleg egy ilyen hazugsággal nem akarta megváltani az életét. Ha az volt, akkor a szabadkőművességhez való tartozását nem akarta akkor elismerni, amikor már bensőleg nem tartozott hozzájuk és ezt a kapcsolatot már saját érdekében sem volt hajlandó felhasználni. Mindkét esetben egy valóban nagy ember lelkierejét csodálhattuk meg.
De térjünk vissza ismét az ausztriai szabadkőművességhez. A páholyokat az 1867. évi alkotmány miért nem ismerte el? Erre a választ maguk a szabadkőművesek adják meg: "Bécs történelmében a nem politizáló humanitárius egyesületek között megtalálhatjuk a szabadkőművességet is, de a kormányzat mégis vonakodott elismerni őket, mert társaságukba állami hivatalnokokat is beszerveztek. Emiatt létezésüket veszélyesnek találták és gyűléseiket betiltották. Az osztrák kormány a szabadkőművességet politikai egyesületnek tekintette és az ilyen egyesületben államhivatalnok csak engedéllyel lehetett tag, ez így volt még a liberális kormányok alatt is." 8
Mivel a titkos egyesületek Ausztriában be voltak tiltva, 9 ezért természetes, hogy aki ilyenhez tartozott, a hatóságok megtévesztése céljából más elveket színlelt, mint amilyeneket valójában követett. Az osztrák testvérek súlyos dilemma előtt álltak, de a veszélyes zátonyokat ügyesen elkerülték. Az osztrák szabadkőművesség a legfigyelemreméltóbb kettős életet élte: Ausztriában csupán jótékonysági egyesületnek igyekezett feltüntetni magát, a valódi páholymunkát pedig kötényben és kesztyűben Magyarországon gyakorolták. Ez nem valami rossz vicc, hanem eredeti osztrák találmány, amely arra szolgált a későbbiekben, hogy minden kulturált állam átvegye. Bizonyíték az elmondottakra magának a "Humanitás" páholynak a története, amely az alábbi fontos határozatokat tartalmazza: "A Humanitás páholy tagjai valódi tevékenységet csak Magyarországon, Újvidék fejthetnek ki. Minden Újvidéken felavatott vagy felvett testvérnek kötelességévé kell tenni, hogy a bécsi nem politizáló Humanitásban vagy valamelyik fiókpáholyába belépjen!"
Ezután 7 pontban szabályozzák Újvidék és Bécs viszonyát: minden szabadkőműves munka, amelyet a "valódi és igaz páholyokban el kell végezni - mint a felvétel, beavatás, hivatalnokválasztás, kizárás stb. - csak Újvidéken végezhető el. A mestertanácskozások, oktatások, ügyvezetői gyűlések Bécsben meg-tarthatatlanok voltak. Tehát, hogy világos legyen előttünk az elv, itt nem egy hétköznapi egyesületről van szó, hanem szabadkőműves páholyról, mely egy bizonyos helyen csak korlátozott ténykedést fejthetett ki. (Ezért csak Újvidéken, Ödenburg-Sopronban és főleg Pressburg-Pozsonyban működhettek.)
A betiltás ellenére a szabadkőművesség Ausztriában is lassanként fejlődött. A "Humanitás" páholy alapítása (1869) után újabbak is nyíltak, így jelenleg csak Bécsben 14 páholy működik: ehhez járul még 16 páholy a tartományokban (1919). A bécsi páholyok és székmestereiknek nevei szolgáltatják a kulcsot ennek a könyvnek a megértéséhez.
Az osztrák páholyok újjáalakításuk, tehát körülbelül 1870 óta a magyar szabadkőművesek védelme alatt állnak és - a távolság ellenére - a pesti páholy ellenőrzi őket. A pesti páholyok székmesterei és mesterei a magyar nagypáholyban is magas tisztségeket töltenek be, mások a német nagypáholynál képviselők. így például Heinrich Glücksmann szerkesztő (Bécs) képviselő az "Eklektischer Bund"-nál (Frankfurt am Main), dr. Rumpler ügyvéd és császári tanácsos képviselő a "Grosslogen von Hamburg"-nál, a "Zur Wahrheit" székmestere, Friedrich Artner (Bécs) képviselő a szászországi nagypáholyoknál és dr. Géza Winter (Bécs) képviselő a független páholyoknál (Leipzig).
Az osztrák testvérek a magyar védelemmel együtt természetesen magukba szívták a magyar nagypáholy szellemét is. Már a IX. fejezetben is rámutattam, hogy a magyar páholyokban a politika rendkívül fontos szerepet játszik, és az ott uralkodó forradalmi szellemre az egyéni példák is élesen rávilágítanak. Az osztrák szabadkőművesek követik a magyar mestereik példáját. Az osztrák szabadkőművesek száma egyáltalán nem számottevő, majdnem egyetlen országa sincs Európának, ahol ilyen kevés lenne - alig múlja felül az 1200-at, de a befolyásuk ezzel fordított arányban áll. Az "Acacia" is rámutatott, hogy a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy" a rendi legfelsőbb hatósága az Osztrák - Magyar Monarchiának és ez a hatóság tevékenységében teljesen azonosnak mutatkozik a francia szabadkőművességgel. 10 És a "valóban haladó jellege nyilvánvaló" - mondja a "Zirkel" 1908. december 13-án, és egy bécsi testvér, Oskar Erstling ugyanebben a cikkben ezt az érdekes önvallomást teszi: "Ausztriában a szabadkőműves elvek éppoly erősen élnek és hatnak, mint másutt, sőt talán még erősebben, is mint bárhol a világon."
Erstling részben arra a leírhatatlan örömujjongásra gondolhatott, amellyel Prága üdvözölte Enrico Ferrert a nemzetközi békekongresszus megnyitásakor, aki szintén szabadkőműves. De hát mindnyájan szabadkőművesek voltak ők? Bizonyára nem, azonban nem minden szabadgondolkodó szabadkőműves, hanem fordítva. Az eltérés köztük külsőleges és formai csupán. Céljaik éppen annyira rokonok egymással, miként Portugáliában és Spanyolországban. És ahogy Maeterlinck testvér a bécsi páholyban, a "Zirkel"-ben kijelentette: "Nem habozunk, hogy pusztító erőnket akár mértéken felül is igénybe vegyük. Nem kérdezzük, hogyan fogunk átkelni a romokon." Nyilvánvaló, hogy az építés soha nem foglalkoztatta komolyan a szabadkőműveseket. Egy nagy világforradalom által a monarchiák megdöntését akarják elérni, azon világforradalom által, amelyet már oly sok szabadkőműves kongresszuson előre jeleztek, oly régóta kívánnak, és amelynek már a kellős közepén vagyunk. Jelenleg arra törekednek, hogy a világot - egy pontjáról kiindulva - kiforgassák sarkaiból... A mi hibánk, hogy ezt az ellenséges erőt nem ismertük fel idejében. De azért ne vigyük túlzásba az önvádat, mert a mi vétkünk nem nagyobb, mint azoknak az uraknak a bűne, akiket a sötét éjszaka tolvajaihoz és betörőihez hasonlóknak ismertünk meg... Ez az összehasonlítás talán túl nyersnek vagy kiélezettnek tűnhet, de maguk a szabadkőművesek azok, akik ténykedésük módjával ezt az összehasonlítást szinte kierőszakolták.
A következő mély értelmű, titokzatos rész a "Wiener Journal für Freimaurer"-ból való: "A háromszoros éjszakán keresztül vándorolunk, ellenségeinktől körülvéve. A szenvedésünk az a hajtóerő, amely a veszélyt is elfeledteti velünk, és így végezzük közösen munkánkat." Az árnyék, a sötétség, a tekintély a monarchia és a szabadkőművesség "nagyon bizalmas" feladata: a monarchiák szétzúzása.

XVI. Mayerling tragédiája 
- Rudolf trónörökös a szabadkőművesek kezében
Arról a sötét, titokzatos eseményről lesz szó, amely akkoriban egész Ausztriát lázba hozta és egyébként is a témánkhoz tartozik.
1889. január 30-án a Mayerling vadászkastély padlóján holtan találták Rudolf trónörököst és a fiatal, csinos Mary Vetsera bárónőt. A látszat szerint minden körülmény szerelmi tragédiára utalt. Csak éppen ennek a tragédiának az indítóoka maradt homályos, az osztrák hatóságok pedig minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a tényállást eltusolják. A közvélemény még ma is ingadozik annak tekintetében, hogy vajon kettős öngyilkosság, vagy gyilkosság és öngyilkosság történt-e. Néhányan még ma is azt állítják, hogy az első híradás volt a valós, amely szerint a trónörököst az erdőben gyilkolták meg, majd utána hurcolták be a holttestét a kastélyba.
Hogy világosan lássunk, vegyük sorra a tényeket: a trónörökös, mint ahogy ez közismert volt, nem valami szerencsésen házasodott. Felesége, Stephanie, aki Belgiumban született 1864. május 21-én, nem volt számára megfelelő asszony. Rudolf számos szerelmi kapcsolata közül Vetsera csak egy volt a sokból.
Ő maga kereste Rudolf ismeretségét, és amikor elérte, a karjaiba vetette magát. Emellett feljegyezték, hogy nem volt érintetlen, amikor Rudolf elcsábította. Az, hogy ő ölte volna meg a trónörököst, kizárt. Egész lénye ellentmond ennek. "Ösztönösen kacér volt, öntudatlanul is erkölcstelen hajlamú, szinte a keleti népek érzékiségével, olyan édes és kedves, hogy mindenki szerette. A szerelemre született..." így ír róla barátnője, Marié Larisch grófnő, született Frein von Wallersee, Erzsébet császárnő unokahúga. 1 Lehetséges az, hogy közös megegyezéssel öngyilkosságot követtek el, de az még valószínűbb, hogy a trónörökös - az ő kívánságára - előbb őt, azután önmagát ölte meg.
De ismét vissza kell kanyarodjunk ahhoz a kérdéshez, mi volt az oka annak, hogy együtt haljanak meg? Valamilyen botránytól való félelem? Ez kizárt dolog. A trónörökösnek Vetserával való viszonya közismert volt, egész Bécs erről beszélt, és nem sokkal a szomorú vég előtt a német nagykövetség báltermében az történt, hogy Mary Vetsera nem köszöntötte a trónörökösnőt, és a két nő egy szempillantásnyi ideig ugrásra kész tigrisként állt egymással szemben, végül Mary Vetsera kettőt dobbantott a lábával és rémült anyjával elhagyta a báltermet, de közben még fejét hátrafordítva, egy megvető pillantással végigmérte Stephanie-t. Tehát ezért lehetetlen, hogy a botránytól való félelem okozta volna kettőjük halálát.
Egy bécsi újság - harminc év után - feltálalta olvasóinak azt a régi mesét, hogy Rudolf és Mary Vetsera testvérek voltak (!) Ezt arra alapozták, hogy egy alkalommal maga a császár kijelentette erről a kapcsolatról, hogy Rudolf soha nem veheti feleségül Maryt. Csakhogy ennek a kijelentésnek az volt az oka, hogy Mary atyjáról a legkülönbözőbb pletykák terjengtek, azonban ezek soha nem irányultak a császár vagy a nagyherceg ellen. Rudolfnak eléggé szabados nézetei voltak, és a legnagyobb mértékben valószínűtlen, hogy egy kétséges híresztelés - amely szerint Mary a vértestvére - őt a halálba kergette volna. Ők maguk ezt írták arról az okról, amely a fegyvert a kezükbe adta: "Véget kell, hogy vessek az életemnek... Meg kell halnom. Nem tehetek mást" - írta Rudolf rövid búcsúlevelében ügyvezetőjének, Braganza hercegnek. Vetsera is hagyott hátra búcsúlevelet, amelyet anyjának címzett. Ebben ez állt: "Meghalok Rudolffal, akivel oly forrón szeretjük egymást..." Ebből a pár szóból is kitűnik annak a híresztelésnek értelmetlensége, hogy miközben a trónörökös aludt, Vetsera egy borotvával megfosztotta férfiasságától (!). Aristides Baltazzi 2 - helyesen - arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges, hogy a trónörökös öngyilkos lett, de éppoly lehetséges az is, hogy nem szabad akaratából tette. (Ezek a körülmények indították arra a Vatikánt, hogy egyházi temetésüket soron kívül engedélyezze és erről a császárt táviratilag értesítse.)
De még mindig nyitott az indítóok kérdése. Hogy nem csupán szerelmi tragédiáról van szó, azt hangsúlyoztuk. Rudolf halálának kimondottan politikai háttere volt. Röviden: a szabadkőművesek kezébe került és sötét terveik áldozatául esett. Ennek a tervnek a lényege egy államcsíny volt, amely Magyarország teljes függetlenségét volt hivatott elősegíteni. Ferenc Józsefet és Rudolfot trónfosztottá akarták nyilvánítani és Toscanai János (nagyherceget) jelölték az osztrák koronára.
Elfogultság nélkül meg kell állapítanunk, hogy ez a herceg, a toszkánai nagyherceg legifjabb fia alkalmas is volt erre, olyannyira, hogy a tervnek ő volt egyik leglényegesebb szereplője; egyébként két évvel korábban (1887-ben) már pályázott a bolgár trónra is.
Szabad szellemű volt, a közvélemény már korábban is megismerhette a bátor hangú "Drill oder Erziehung" (Sulykolás vagy nevelés) című írásából. Rudolfnál hat évvel fiatalabb volt és a császár jó barátja, bár művében elítélőleg írt róla. Miután a terv zátonyra futott, lemondott a nagyhercegi rangjáról, felvette a Johann Orth nevet és a Margarita nevű kereskedelmi hajón külföldre távozott. Ez a hajó 1981-ben Dél-Amerika déli partjánál elpusztult, azóta Johann Orthnak nyoma veszett.
Megkockáztattuk azt az állítást, hogy Rudolf a szabadkőművesek kezében volt. Ha ez igaz, akkor még meg kell oldanunk azt a rejtélyt is, amelyet a trónörökös halála jelent. Ugyanekkor történt Johann Orth titokzatos eltűnése is, amely a mai napig tisztázatlan. Ha a trónörökös - miként a császárnő unokahúga, Wallersee bárónő állította 3 - valóban a szabadkőművesek kezében volt, úgy neki is feltétlenül szabadkőművesnek kellett lennie, mert egy szabadkőműves csak szabadkőművesnek adhat parancsot és csak tőle követelhet engedelmességet. Csak ezzel lehet azokat a rejtelmes célzásokat és megjegyzéseket megmagyarázni, amelyek Rudolf búcsúlevelében voltak: "Te el sem tudod képzelni, hogy mi hálózott be engem" - mondta ő Larisch grófnőnek, az unokahúgának: "Nagy veszélyben vagyok... egy szakadék szélén állok." Ezek a kijelentések egész bizonyosan nem elmeszülemények, és nem mindennapi politikai jelentőségük van. Egyébként maga Rudolf mondta: "Az a veszély, amely engem fenyeget, politikai természetű." Rudolf tehát olyan veszélyről beszélt, amely politikai természetű, tehát olyan államfelforgató törekvésekről lehetett szó, amelyekbe ő maga is belekeveredett, azonban ezekkel egyre kevésbé értett egyet. Valószínűleg fogadalmának tulajdonítható, hogy eltökélten hallgatott.
Visszarettent a legvégsőktől; egy olyan akaratgyenge ember, mint ő, nem képes elhatározni magát a végső tettre egy elszánt, bosszúálló fellázadásra, leleplezve az egész ijesztő összeesküvést... Egy Hamlet-jellem az osztrák császári udvarban! Larisch grófnő, aki ezt megdöbbenve ismerte fel, azt tanácsolta Rudolfnak, hogy tárja fel a szívét a császárnőnek vagy - ami még jobb lenne - a császárnak. De Rudolf őt ostobának nevezte emiatt. "Ha mindent őszintén elmondanék a császárnak, azzal a halálos ítéletemet írnám alá" - ezt a rejtélyes feleletet adta. De az a válasz elveszti talányosságát, ha elfogadjuk, hogy Rudolf szabadkőműves volt, és az áruló testvér a többinek a kardját a szívének szegezve érzi. Ha Rudolf mindent feltárt volna a császárnak - ahogy unokahúga neki tanácsolta -, úgy a császár valószínűleg megbocsátott volna neki, de cserébe felidézte volna a testvérek vérbosszúját: ezzel "a saját halálos ítéletemet írnám alá". Ezeket a szavakat Larisch grófnő természetesen nem érthette, és emiatt volt minden ilyen irányú kísérlete eredménytelen.
Alátámasztja ezt a feltevést az is, miként történt a titokzatos kazetta-eset.
A trónörökös néhány nappal a halála előtt nagyon izgatott állapotban felkereste Larisch grófnőt és egy szövetbe burkolt nehéz kazettát adott át neki, hogy sürgősen a lehető legbiztosabb helyen rejtse el. "Önnek semmilyen körülmények között sem szabad a tartalmába belepillantani. A császár minden pillanatban parancsot adhat a nálam történő házkutatásra." A grófnő eleinte vonakodott, de Rudolf meggyőzte őt arról, hogy a kazetta semmi olyat nem tartalmaz, amely rá (a grófnőre) kompromittáló lenne. "Mennyi ideig kell nekem ezt az ijesztő dolgot őriznem?" - kérdezte Rudolfot. "Amíg vissza nem kérem vagy valaki mást nem küldök érte. De erre - mondta a legkomolyabban - fogadalmat kell tennie! Rajtam kívül csak egyetlen ember ismeri a titkát ennek a kazettának és neki is joga van visszakérni." "Ki az?" - "A nevét nem árulhatom el. Ezt a személyt négy betűről fogja majd felismerni. Aki ezt a négy betűt leírja, annak átadhatja a kazettát." És a trónörökös lassan kimondta a négy betűt: "R. J. U. O.".
Azt a híresztelést, hogy ez a kazetta Rudolf szerelmes leveleit rejtette, a legjámborabb olvasóm sem hiheti el. Sokkal valószínűbb, hogy annak az államcsínynek a pontos tervét tartalmazta, amelyről Rudolf a nagypáholy tagjaként tudott. Egyébként bármely szabadkőműves megerősítheti, hogy minden testvérnek kötelessége mindent, ami a szövetségre vonatkozik, a legnagyobb titokban tartania, és halála után az egész levelezésének és egyéb dokumentumainak magasabb (vagy azonos) fokozatú testvér kezébe kell kerülniük. Erről a legmesszebbmenőkig köteles gondoskodni.
Ha minden körülményt figyelembe veszünk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Vetsera bárónővel való szerelmi viszonya nem tehette őt ennyire nyugtalanná és ijedtté, hogy végül a halálba meneküljön. Egyébként erről ő maga is nyilatkozott. "Veszélyről" beszélt, amely fenyegeti, és amelytől remélte, hogy megmenekül. A grófnő megkérdezte tőle: "Ez a veszély kapcsolatban van Stephanie-vel való vitákkal?" - Rudolf felnevetett: "Stephanie - 0 nem, ő csak egy házi szerencsétlenség. Az a veszély, ami engem fenyeget, politikai természetű." Erre a grófnő megrémült, mert sohasem gondolta volna, hogy a trónörökös egy veszélyes politikai kalandba bocsátkozik.
De ki az az "egyetlen" ember, aki Rudolfon kívül ismerte az acélkazetta titkát, és akinek azt adott esetben át kellett adni? Ő az összeesküvő társa volt. Néhány nappal Rudolf tragikus halála után Larisch grófnő levelet kapott, amelyben ez állt: este fél 11-kor jelenjen meg egy bizonyos helyen, ahol egy "ismerőse" fogja várni és hozza magával a kazettát. Az aláírás csak négy betű volt: R. J. U. O. A grófnő el is ment és a megjelölt helyen egy magas, idegen férfit talált, aki steier köpenyt és filckalapot viselt. Az idegennek különösen szép szeme és arca volt, de a grófnő számára ismeretlennek tűnt. Az illető a nevét nem árulta el, csak a négy betűt nevezte meg. Azonnal át akarta venni a kazettát, közben azonban hirtelen néhány kérdést tett fel: "Beszélt valakinek erről a kazettáról?" - "Senkinek - senkinek." Az idegen megkönnyebbülten fellélegzett. "Elmondta Önnek, hogy mit tartalmaz ez a kazetta?" - "Nem, én semmit sem tudok róla." - "Jobb is így, mert különben képes lett volna Ön is feltenni az életét erre a játszmára." Ezután átvette a kazettát és megemelte a kalapját. Most ismerte fel a grófnő, hogy ki áll előtte: Johann von Toscana nagyherceg.
De arra, hogy mit jelentett a négy betű, a grófnő nem talált magyarázatot. Talán teljesen önkényesen lett ez a négy betű kiválasztva, de lehet, hogy volt valami mélyebb értelme, mely az összeesküvők célját foglalta össze: Rudolf - Johann, Ungarn - Österreich!
De ez szóba is került ezen az éjszakai beszélgetésen. János nagy, herceg: "Ha ez a papír (ami a kazettában volt) a császár kezébe kerül, úgy ez Rudolf számára módfelett kellemetlen lett volna. A trónörökös öngyilkos lett, de ha a császár erről a papírról tudomást szerez, akkor Rudolfot, mint hazaárulót törvényszék elé állíttatta volna." A grófnő felkiáltott: "Ó Istenem, hát mit követett ő el?... Talán Magyarország koronájára pályázott?" A nagyherceg beleegyezően bólintott és váratlanul Elisabeth császárnő szavait idézte, melyek hosszú idővel azelőtt ; hangzottak el: "Rudolf a szabadkőművesek kezébe került."
Wallersee bárónő könyvének ez az egyetlen helye, ahol a szabadkőművesség szóba kerül. De ez a hely az egész tragédia megértésének a kulcsa. A magyar összeesküvés is, mint ahogy a XIX. század minden forradalma, a szabadkőművesektől indult ki. Természetesen nem a három alsó fokozattól, hisz ők szinte semmiről sem tudnak, de főleg az államellenes akciókba nincsenek beavatva. A lázadások szervezői a skót magas fokozatúak, akik Magyarországon éppúgy, mint a világ bármely részén, a politikai hatalomátvételt szervezik. Magától értetődően Johann von Toscana is szabadkőműves volt, mégpedig magasabb fokozatú, mint Rudolf.
Maga Johann von Toscana mondta Larisch grófnőnek a következőket a trónörökös haláláról: "El tudja képzelni, hogy milyen rémületet okozott Rudolfnak a leleplezéstől való félelem, neki, aki egyébként is ideges természetű volt és izgatószerekkel, pálinkával ásta alá az egészségét? Már maga ez a félelem is képes lett volna az öngyilkosságba kergetni. Szomorú, hogy ilyen gyenge volt. Ő a szavát adta nekem, és én bíztam benne! De egy üveg konyak hitvány, gyenge alakot tudott belőle csinálni..." Ebből a nyilatkozatból is kitűnik, hogy elérkezett az államcsíny napja. A trónörökös nyilvánvalóan a becsületszavát adta, hogy egy meghatározott napon - talán 1888. december 2. volt ez a nap, Ferenc József uralkodásának 40 éves jubileuma - János nagyherceg elfoglalhatja Magyarország trónját, mert Rudolf erről lemond.
Erre Rudolf szavát adta, de nem tette meg s így kettős félelemben élt: félt, hogy az államrendőrség leleplezi a tervet, és félt az összeesküvő társai bosszújától is. A szemrehányás nem is maradt el. János nagyherceg hitvány alaknak nevezte őt, és talán az esküjét megszegő áruló büntetése érte utói. Tehát Rudolf így mindenképpen szörnyű helyzetbe került. "Már maga ez a félelem is képes lett volna az öngyilkosságba kergetni", a leleplezéstől való félelem, összeesküvő társainak bosszúja és nem utolsósorban a lelkiismeretfurdalás elegendő alapot szolgáltattak ahhoz, hogy revolverét önmaga ellen fordítsa. De a legfontosabb indítóok az volt, hogy a trónörökös nem talált kivezető utat a labirintusból. Valószínű volt, hogy idővel mindent meg fog gyónni a császárnak, és ez az összeesküvők elárulását jelentette volna. Ennek az lett volna a következménye - miként saját maga nagyon helyesen mondta -, hogy "a halálos ítéletemet írnám alá." Budapesti utazása után elvesztette minden bátorságát, fenyegető szemrehányásokat kapott a páholy-hatalmasságoktól és rádöbbent, ő csak eszköz volt a hatalomért való versengésben. Mi maradt még számára hátra?
Semmi más, mint a halál. És ezt a lehetőségekhez képest kellemessé akarta tenni. Mary Vetsera hűséges társa volt. Az utolsó órákban is osztozni akart Rudolffal és hetek óta hordott már egy Rudolftól ajándékba kapott karkötőt, amelybe ez volt belevésve: "Hűség a halálig". Mary két nappal a vég előtt házát lezárta és titokban felkereste Larisch grófnőt, majd fiákerrel Mayerlingbe hajtatott, azért, hogy azzal a férfival, akit mindenkinél jobban szeretett és csodált, együtt haljon meg. Rudolf halála egy akaratgyenge ember kétségbeesett cselekedete volt, aki nem is sejtette, hogy mi a kivezető út ebből a helyzetből, és a szerelem többé-kevésbé csak kísérőjelenség volt számára.
Következtetésem helyességére bizonyíték a közismert magas fokozatú szabadkőműves, gróf Andrássy Gyula nyilatkozata is. Ennek az államférfinak a legjobb barátnője Wallersee bárónő volt, akiben Ausztriába való első utazása óta megbízott és gyakran találkoztak Gödöllőn - a császárnő vadászhelyén. Andrássy Rudolf halála után azonnal meglátogatta Larisch grófnőt (Wallersee bárónőt). "Árulja el nekem, hogy Rudolf halálát politikai ellenfelei okozták?" - kérdezte a grófnő. - "Mert Önnek tudnia kell, hogy a trónörökös halála pusztán szerelmi tragédia volt-e, vagy sem." - "Nem csupán az volt." Ez a válasz teljesen elegendő is. De egy pillanatra térjünk vissza Johann von Toscana-ra. Miután Larisch grófnőtől átvette a kazettát, közölte vele, hogy őt többé nem látja viszont és a grófnő annak köszönheti az életét, hogy a kazettát sértetlenül adta át és nem ismeri a tartalmát. "Elmegy Ön Ausztriából?" - kérdezte a grófnő. János' nagyherceg felnevetett: "Igen. Meg fogok halni anélkül, hogy halott lennék..." És szavát meg is tartotta, levetette a rangját, felvette az egyszerű Johann Orth nevet és eltűnt a szem elől. Senki sem tudja megmondani, hogy vajon él-e még, vagy 1891-ben elpusztult Dél-Amerika partjainál a Margarita hajóval együtt.
Az viszont aligha kétséges, hogy Rudolf trónörökös csak eszköz volt a szabadkőművesek kezében. De eszköz volt János nagyherceg is. Az egyik életével fizetett azért, mert nem sikerült az államcsíny, a másik pedig önkéntes száműzetésbe vonult.
Az osztrák - magyar római nagykövet felesége - akinek volt alkalma a kulisszák mögé pillantani - a következőket mondta:
Rudolf trónörökös világ körüli utazást tett a walesi herceggel, a későbbi VII. Edwarddal, aki a hetvenes évek végétől a szabadkőművesség vezetője volt. Útitársuk volt még prof. Brehm, az ismert természetbúvár. Ekkor "dolgozták meg" Rudolfot, aki be is lépett a magyar nagypáholyba. Ezután egy vadászgéppel Erdélybe repültek, ahol egy bizonyos gróf Teleki vendégei voltak, aki szintén szabadkőműves volt. Ott éppen egy nagy vadásztársaságot találtak s egy pezsgős lakoma közben a trónörökössel aláírattak egy kötelezvényt, hogy elősegíti a magyar hadsereg önállóságának és Magyarország függetlenségének a kivívását. A trónörökös nem volt tisztában tettének jelentőségével és aláírta az okmányt.
Rövid idővel később gróf Károlyi testvér egy parlamenti beszédében - amely nagy feltűnést keltett - azt állította, hogy a magyar hadsereg a legrövidebb időn belül önálló lesz. Hivatkozott rá, hogy ezt megbízható forrásból tudja. A trónörökös azonban - bár csapdában volt - megtagadta, hogy teljesítse azt, amit ittasan vállalt. Ez volt tehát az előzménye a mayerlingi szomorújátéknak.

XVII. Az új bécsi nagypáholy
A szabadkőművesség türelmes korszakának már vége, a hatalmat már megszerezték. A "zsarnok" IV Károly császárt már száműzték a svájci hegyek közé, oda, ahol több mint 600 évvel korábban őse, Rudolf von Habsburg született és ahonnan elindult, hogy a "borzalmas császár nélküli időknek" véget vessen és egész Németországban helyreállítsa a rendet. Az első Habsburgnak sikerült is véghez vinnie ezt a roppant munkát, az ág utolsó sarja azonban hihetetlen puhányságával nemcsak a Habsburg-birodalomnak okozta vesztét, hanem bűnös a Német Birodalom összeomlásában is. Nem akarom az ifjú és mindenkitől elfeledett császárt szidalmazni, de életem minden napján átkozom a sorsot, amely népünket a mélybe taszította, átkozom azt a példátlan jóhiszeműséget és erőtlenséget, amellyel a belső ellenséget kezeltük. Erre még Clemanceau és Lloyd Georges is felfigyelt. Egy Bismarck alatt sem most, sem máskor nem vesztettük volna el a világháborút. Még ha az államférfiaink és a hadseregünk vezetői csak egyenértékűek lettek volna az ellenségével - még akkor sem következett volna be sohasem ilyen összeomlás...
Károly császárt elkergették, és utóda Sir Francis Oppenheimer lett valójában, aki a gyámoltalan köztársaságban az antanthatalmakat képviselte. Ő állt a jóvátételi bizottság élén, aki angliai volt és zsidó, emellett minden bizonnyal szabadkőműves is. Ő kormányozta országunkat! Segítői - mint legmegbízhatóbb tanácsadói - a hazai szabadkőművesek voltak.
Ebben az időben alakult meg a "G. v. W", a "rendezett, irányított és tökéletes nagypáholy". A Belügyminisztérium élén akkor dr. Mataja keresztényszocialista államtitkár állt, a tartomány élén szintén egy keresztényszocialista, Leopold von Steiner. A szociáldemokrata Glöckel államtitkár-helyettes és Sever tartományelnök-helyettes minden befolyását latba vetette, hogy a "G. v. W." engedélyezve legyen és ezáltal a szabadkőművességet Ausztriában hivatalosan is elismerjék. 1
A páholy (Bécs, I. Dorotheergasse 12.) 1919. május 31-én tartotta meg a nagymester-választást: dr. Richárd Schlesingert választották meg elnöküknek és mellé Hans Neeser testvért, akiket utána három- ! szór három üdvözléssel köszöntötték. Küldötteknek választották meg dr. Karl Ornsteint, Hans Neesert és dr. Adolf Kapralikot. Tisztségviselők lettek Félix Kopetzki vezetésével: 1. felügyelő - Johann C. Barolin, 2. felügyelő - Friedrich Artner (Abeles?) és dr. Alexander Mintz, nagyszónok - dr. Emil Franki, dr. Gustav Spieler és Eduárd Zinner, a jegyzőkönyvvezető titkár - Ottó Fuchs, a levelező titkár dr. S. H. Rumpler, helyetteseik - dr. Róbert Pelzer és Heinrich Glücksmann, a nagy pénzmester - Franz Fischer, helyettese - Fritz Walter, nagykönyvtáros - Belduin Bricht, a nagy jótékony - Anton Walk, a nagy ceremóniamester - dr. Ottokár Mascha, a nagy kalauz - Heinrich Kehler, a nagy templomőr - Angelo Carraro, a nagy pásztor - Rudolf König, a nagy levéltáros Heinrich Glücksmann. Tizenöt nagygyűlésen megválasztották a szövetségi tanácsot, az elnököket, az elnökhelyetteseket, a nagypáholy-törvényszék bíráit és letették az esküjüket.
1919. június l-jén a korábbi Ludwig Victor nagyherceg palotájában "ünnepi páholymunkát" tartottak, amelyen 600 testvér szabadkőműves öltözékben vett részt. 2 Schlesinger nagymestert ünnepélyes tisztelettel fogadták, majd háromszor - háromszor üdvözölték. Ezután a nagymester "velős beszéde" következett, és Dr. Alexander Mintz "szellemtől szikrázó ünnepi beszédével" folytatódott. Beszédeikből kitűnt, hogy napjainkban minden szabadkőművest "az őszinte bizakodás érzése tölt el", és már nyugodtan kijelenthetjük: a páholy fedezve van. Mintz testvér maró gúnnyal tette nevetségessé az előző kormányzatot, amely a szabadkőművességre a "legnagyobb mértékben veszélytelen volt," veszélytelen az elismerten béketűrő természete miatt! A kiváló szellemekre érvényes az a szabály, hogy azok mindig szabadkőművesek voltak; ilyenek voltak a magyar király udvaroncai is, minden szinten. A magyar király udvaroncai a középkorban zsidók voltak, vagyis a szabadkőművességet a gettó-egzisztenciák pártfogolták. Mintz testvér nevetségessé tette azt a nézetet, hogy a bécsi szabadkőművesek antiszemiták - nem azok és soha nem is voltak. Éppen ellenkezőleg!
De még épületesebb dolgokat is hallhattunk a saját szájukból. így például Schlesinger nagymester biztosított bennünket, hogy a szabadkőművesek "a szabadkőműves tevékenységet mától a valódi értelmében" fogják kibontakoztatni. 3 Az úgynevezett "Ausztriai Humanitárius Egyesületek" tevékenysége tehát csak álarc és porhintés volt. Igen, maga a nagymester adott hangot annak a meggyőződésnek, hogy a páholyoknak ma politikai tevékenységet kell folytatniuk. Természetesen csak szociális politikát és semmi esetre sem "pártpolitikát", mert a szabadkőművesség legfőbb alapelvét, a toleranciát nem szabad megsérteniük. Tehát: szociális tevékenység keretén belül kell politizálni, és a páholyoknak kell felügyelniük erre a munkára. Ezt kell támogatnia az egész titokzatoskodásnak, erre való a felvétel előtti szigorú próbatétel, a szigorúan meghatározott alá- és fölérendeltség, a hivatalnokok és nagypáholy-bírók egész hadserege (!), a számtalan eskü, fogadalom és tilalom. És ehhez szükséges egyfajta hit is! Hálás köszönet, Schlesinger testvér, az őszinte beismerésért, vagyis, hogy az osztrák páholyok eddig hangoztatott humanitárius tevékenysége csak csalétek, kirakat, álarc volt. Azokat, amiket ma Ön, nagytiszteletű nagymester, nyíltan hangoztat, korábban állították Önökről, de akkor még Önök ezt rágalomnak kiáltották ki...
Most hát, hogy az álarc már nem szükséges, eldobhatják a régi szép és ártalmatlan páholyneveket. Nemsokára a "Humanitás Vérein", "Goethe", "Schiller", "Treue", "Freudenschaft" elnevezések helyett felvehetik az önökhöz jobban illő "Saul király", "Salamon király", "Dávid-csillag", "Rothschild báró" stb. neveket. Az ilyen elnevezések sokkal jobban illenének a szabadkőművesekre és eleve megakadályoznák a könnyen lelkesedő ifjak felháborodását. A páholyok ilyen elnevezései már csak azért is ajánlatosak lennének, mert a helybeli szabadkőműveseknek az a céljuk, hogy a diákegyesületeket is behálózzák. Az is olyan, mint egy rossz vicc, hogy Schlesinger testvér mint nagymester a legkomolyabban kijelentette, szüksége van a diákegyesületekre, mert ott a tagok többsége - nem-zsidó. A nagy. mester egyébként nem arra gondol, hogy "bár ma még a faji és nemzeti gondolat uralkodik, de ennek a torzképnek már bealkonyult", hanem "ez volt a mintaképe a diákegyesületeknek, melyek a XIX. század elején alakultak meg." 4
Egy dologban tévedett csak a nagytiszteletű nagymester: elkerülte a figyelmét, hogy az akkori szabadkőművesek egészen más fickók voltak, mint a maiak. Például Johann Gottlieb Fichte testvér, a "Reden an die Deutsche Nation" írója - amely írás száz évvel ezelőtt lángra gyújtotta a német egyetemi ifjúságot - bár a "legbensőbb Kelet" nagyszónoka volt, de a nacionalista szellem oly mértékben áthatotta, hogy nevét sohasem adná a mai társaságnak. Ilyen nacionalista szellemek voltak a többi közismert szabadkőművesek is, például Scharnhorst testvér, von Stein testvér stb. És az is biztos, hogy az ég szakadna le, ha Leberecht Blücher testvér herceg feltámadna és meglátogatná mondjuk a bécsi nemzetközi nagypáholyt. Ezek a testvérek és székmesterek felháborodottan tiltakoznának az ellen, ha hallanák, hogy a bécsi szabadkőművesek őket úgy emlegetik, mint "húst az ő húsukból, mint vért az ő vérükből, sőt mint szellemet az ő szellemükből", ahogy ezt a "Wiener Freimaurer Zeitung" tette a Blücherről szóló regény, a "Das heilige Donnerwetter" (A szent mennykő) kapcsán. 5
Az, hogy a bécsi szabadkőművesek eddig álarcot viseltek, ma már nyilvánvaló: ők maguk beszélnek a "kierőszakolt álcázásról" és ma már beismerik, hogy "az osztrák egyesületi törvény a szabadkőművességet természetesen nem tudta elnyomni". 6
Más országokban a szabadkőművesség természetesen nem volt titkos; a birodalmi német Schwabe testvér is elismeri, hogy az osztrák szabadkőművesek megszegik a törvényt, de ebben - mondja ő - nem a szabadkőművesek a vétkesek, hanem a törvény! Indoka: a törvény a páholyok létezését törvénytelenül korlátozza. 7 A logikának ez a formája végezetül mindent a feje tetejére állít. Ilyen alapon a tolvaj is ártatlan, nem ő a bűnös, hanem a törvény, mert tiltja a lopást. Dr. Emil Franki nagyszónok más alkalommal büszkén jelenti ki: "Mi, szabadkőművesek akár meg is esküdhetünk arra, hogy a törvényeket megtartjuk"8 - ezt hallva a szabadkőművesek akár homéroszi kacajra is fakadhatnának. De ők nem nevetnek. A "királyi művészet" követői nagyon jól tudják, hogy az ilyen hangzatos kijelentések csak a kívülállóknak szólnak. De nekünk, "profánoknak" is tudnunk kell, hogy mit tartsunk a nagyszónoknak ezekről a szép szavairól.
A korábbi osztrák kormányzat joggal volt bizalmatlan velük szemben és jogosan tagadta meg ennek a titkos szövetségnek az elismerését. A keresztényszocialista dr. Mataja azonban nem volt ilyen meggondolt és egy gyenge percében eleget tett a szabadkőműves követelésnek: államilag engedélyezte a működésüket. Ebben a kérdésben ő sem jártas nem volt, sem nem vette azt a fáradságot, hogy informálódjon.
Közismert, hogy a bécsi szabadkőművesség a világháború kitörésekor kísérletet tett arra, hogy hazafias érzelműnek tüntesse fel magát. Például pénzadományokkal próbálták álcázni magukat, sőt az "új szabad sajtó" is kísérletet tett a leplezésre. De ez is csak képmutatás volt. Maga a nagymester - tehát a leghivatottabb ember - intézett egy felhívást a testvérekhez, amelyben kiemeli, hogy "a bécsi páholyok felvonulását, amely nem volt a legsikeresebb, és amelyet kitörésének idején a világháború támogatásáért rendeztek, a bécsi napilapok szinte elhallgatták, pénzadományaikkal együtt - helyesen. 9 És ennek mi az oka? - "A bécsi páholyok sohasem voltak háborús uszítók." - Határozottan igaz, sőt mi több: egyenesen kedvetlenek voltak. A valóságban az ellenséggel szimpatizáltak, és a magyar nagypáholy nagymestere egyenesen dicsekedett azzal, hogy hazahívta a magyar csapatokat a déli frontszakaszunk borzalmas összeomlásakor, amely a páholy szándékával összhangban következett be... 10 Erről még a XIX. fejezetben lesz szó.
A bécsi nagypáholy engedélyezte tagjainak, hogy a tiszta zsidó "B'nai Brith-Rendbe" beléphessenek." A "G. v. W." tevékenységében nem is a legfeltűnőbb határozat volt ez. Sokkal figyelemreméltóbb a következő: a zsidók hosszú évek óta éles harcot folytattak minden olyan német nagypáholy ellen, amely megtagadta a nem-keresztények felvételét, és türelmetlenül követelték annak a "reakciós" nézetnek a felszámolását, amelyet "keresztény elvnek" nevezünk. És amikor a zsidók ezt a legközelebbi céljukat elérték, hozzáfogtak, hogy a szabadkőműves elvek alapján egy tisztán zsidó szervezetet építsenek ki, amelybe nem-zsidónak tilos a belépés. De azt megkövetelték, hogy ennek a szervezetnek a tagjait vegyék fel más páholyokba is. Ebből is kitűnik, hogy a zsidók az egyenjogúságot mindig úgy : értelmezték, hogy: egyenjogúság - a fajon belül!
Ilyen környezetben váltak a cseh szabadkőművesek függetlenné. Mindenekelőtt minden cseh kilépett a prágai "Hiram" páholyból és megalapították a tisztán cseh "Jan Amos Komensky" páholyt, mely jellemző módon azonnal alárendelte magát a "Grand-Orient de France"-nak!12 A cseh nagypáholyhoz tartoztak a cseh kormányzat legtekintélyesebb férfiai is és - valószínűleg dr. Karl Kramars indítványára - nagymestert választottak. Időközben a Kramars-kormány megbukott és így Jaroslav Kwapil testvért - a prágai cseh Nemzeti Színház dramaturgját - választották meg nagymesternek. 13
A "jugoszláv nagypáholy" megalakulásáról (Zágráb) máshol fogok beszámolni.
Ennek a témának a tárgyalásakor még egy kérdést kell érintenünk, mely a "G. v. W." hivatalos lapjával van kapcsolatban. A "Wiener Freimaurer Zeitung"-ban olvashattuk ugyanis, hogy "a halálbüntetés elleni tiltakozás a páholytermekben született meg!"14
A szabadkőművesek voltak ugyanis az elsők, akik a halálbüntetés eltörlése mellett foglaltak állást. Aki tárgyilagosan nézi a kérdést, nem tagadhatja le, hogy a halálbüntetés a leghatásosabb eszköz a gyilkosságtól való elriasztás terén. Miért indítottak harcot tehát a halálbüntetés el- j len, amelynek a humanizmushoz a valóságban semmi köze? Ezzel kizárólag a gyilkosokat segítették. Van-e összefüggés a fentiek és Cabrinovics kijelentése között: a szabadkőművességben a gyilkosság megengedett? Van-e alapja annak a hírnek, hogy a merénylők csak akkor vállalkoztak a feladatra, amikor biztosították őket arról, hogy az nem fog a fejükbe kerülni? Szeretném ezzel kapcsolatban egy személyes élményemet elmesélni, amely kitörölhetetlen benyomást gyakorolt rám. 1911. október 5-én történt, amikor a képviselők összegyűltek a Parlamentben. A szociáldemokraták vezetője, dr. Victor Adler testvér egy hallatlanul izgató beszédet tartott éppen az akkori igazságügyminiszter, dr. von Hochenburger ellen. Hirtelen - éppen amikor beszédének a csúcspontjához ért - a karzatról öt lövést adtak le. Kire? - Az igazságügyminiszterre. De ki volt az, aki annyira gyűlölte a minisztert, hogy meg akarta ölni? Szerb volt, Dalmácia legdélibb részéből, aki napokat töltött utazással, hogy a merényletet elkövethesse. Az, hogy kinek állt érdekében őt felbérelni, az sohasem derült ki. Ez a fickó alig volt képes arra, hogy tettének elfogadható megokolást adjon és "liberális" lettéért többéves börtönbüntetést kellett elszenvednie - pusztán annak a körülménynek köszönhette életben maradását, hogy egyetlen lövése sem talált.
Jellemző az is, hogy a fent említett dr. Victor Adler fia, Friedrich Adler, 1916. október 22-én merényletet követett el az akkori osztrák miniszterelnök ellen (Gróf Stürgkh). Ezzel akart a háborúnak véget vetni. Természetesen ezzel a háború nem ért véget, sőt ez az esemény is csak meghosszabbította az öldöklést, amely azzal a nyomorult békekötéssel ért véget, ami jelenleg is oly rettenetesen nehezedik a német népre. Továbbá jellemző az is, hogy ez a Friedrich Adler - vajon ő is szabadkőműves-e, mint az apja -, akire a császár oly hosszú börtönbüntetést szabott ki, napjainkban a politikai élet egyik hangadója. Nevezetesen a szociáldemokraták kommunista szárnyának a vezetője és a nemzetgyűlésben a legmagasabb hatalomra tör.
És ezek a legkomolyabb értelemben vett tények, és függetlenül attól, hogy valaki szabadkőműves-e vagy sem, ezeket mindenkinek át kell gondolnia. '

XVIII. Forradalmi szabadkőművesség Magyarországon
A magyar szabadkőművesek létszáma jelentősen megnőtt a világ, háború alatt. A "Magyar Szimbolikus Nagypáholy" 1913 végén - a világháború kitörésekor - 91 páholyt számlált 6526 testvérrel, ezzel szemben 1917 végén 102 páholyból és 12 körből állt 7447 szabadkor művessel. Ez a 12, illetve 13%-os gyarapodás olyan jelentős volt, hogy a magyarokon kívül ez csak az angol, spanyol és amerikai nagypáholyoknak sikerült. Mi következik ebből? Ha a magyar szabadkőművesek a Birodalom megbízható támaszai lettek volna, ebből annak kel-: lett volna következnie, hogy ennek az államnak a létéért küzdenek. Ezzel szemben minden fellelhető erőt a rombolás érdekében fogtak össze, és a rombolás - miként meggyőződhetünk róla - kiválóan sikerült is... Emellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a 7447 testvér csupán a nyilvánosan tevékenykedő tagokat jelenti. Ezzel kapcsolatban már a korábbi évekről is kiderült néhány lényeges dolog: az; 1878. évben Magyarországon már 7341 szabadkőműves volt, akiket 2781 ismert testvér irányított. Az 1896. évben csak 2805 testvérről tudunk, azaz ennyi volt azoknak a száma, akik felavatott és elkötelezett; tagok voltak és valóban páholymunkát végeztek. Ezekre az adatokra és arányokra támaszkodva következtetem, hogy a "Magyar Szimbolikus Nagypáholy" valóságos taglétszáma mintegy 20 000 körül lehet.
A szabadkőművesség forradalmi jellege különösen az 1848. évi forradalom vezetőinek esetéből tűnik ki egyértelműen. Itt Kossuthra, Klapkára, Pulszkyra, stb. gondolok.
Nem fogadható el az ellenvetés, hogy akkoriban meg a magyar; szabadkőművesség egyáltalán nem volt szervezett és hogy az a "rendkívül titkos páholy", amelyet a zeneműkereskedő Thoma Pesten alapított, csak 1848. augusztus 27-én nyílt meg, név szerint a "Zur Morgenröte des höheren Lichts" ("A legfensőbb Fény pirkadásához").
Kossuth szándékozott belépni a páholyba. Ezzel az ellenvetéssel szemben a tények azt mutatják, hogy a forradalom vezetői a külföldi páholyokkal a legszorosabb összeköttetésben álltak, onnan támogatást kaptak és mozgalmuk bukásakor külföldön védelmet és fedezéket találtak. Kossuth 1852. februárban Cincinattiban (USA) be is lépett a szabadkőműves-szövetségbe gróf Bethlen Györggyel és Hajnik Pállal együtt. Gróf Andrássy Gyulát 1854. április 24-én vette fel a párizsi "Mont Sinai" páholy, Klapka Györgyöt a turini (ma Torino) "Dante Alighieri" páholy, Rónay Jácint püspököt Londonban, Horváth Mihály püspököt Svájcban avatták fel. A magyar forradalmárok közül alig volt jelentősebb, aki vagy az USA-ban, vagy Angliában, vagy Franciaországban, vagy Olaszországban, vagy Svájcban be ne lépett volna a páholyokba. Ebben a szakember számára nincs semmi rendkívüli vagy újdonság. "A felkelés és lázadás a szabadkőművességben nem vétség." "A lázadás bizonyos esetekben a legszentebb kötelesség." "Egyetlen szabadkőműves sincs, aki bűnösnek érezné magát abban, ha csapást mér a zsarnokokra, és bármilyen összeesküvőkkel hajlandó szövetkezni semmilyen eszköztől nem riad vissza a cél érdekében." - Ilyen és hasonló nyilatkozatokat gyakran olvashatunk a szabadkőműves irodalomban, úgyszólván lépésről lépésre ilyenekbe botlunk.
De térjünk vissza kiindulópontunkhoz, az 1848. évhez. Kossuth nevében a két gróf, Seherr-Thoss és Eszterházy István von Leuchtenberg hercegnek felajánlották a magyar koronát. Görgey tábornok világosi fegyverletétele azonban meghiúsította ezt a tervet. Kossuth és Türr "tábornok" Turinban való letelepedésük után bekapcsolódtak az "Ausonia" páholy munkájába. 1 Állandó kapcsolatot tartottak Garibaldi és Mazzini testvérekkel. Ez valóban hozzájuk illő társaság volt. "Háborút Ausztria ellen!" "Háborút a barbárok ellen!" .Ausztriának el kell pusztulnia!" - Ezt az irányvonalat Mazzininál is számtalan esetben megfigyelhettük, és ebben a gyűlöletben tökéletesen megegyeztek Kossuthtal.
Az osztrák államférfiak ennek a titkos szövetségnek a vezetőivel szemben minden téren alulmaradtak. Jéróme Bonaparte testvér közvetítésének köszönhető, hogy Kossuth 1859 májusában találkozhatott III. Napóleon császárral, miként erről Abafi testvér a "Beitragen einer Geschichte der ungarisch - italianischen Legion"-ban mink tájékoztat.
Napóleon hajlandónak mutatkozott arra, hogy egy 20 emberből álló segélycsapattal betör Magyarországra, ha Kossut Klapka és gróf Teleki László Genovában egy "Magyar Nemzeti Komitét" alakít, mely a Piemontban állomásozó magyar hadseregből dezertálókból ki tudja ezt a létszámot állítani. 1859. május 20-án tették közzé a felhívást a dezertálásra Genovában. A honvédtisztek" ostromolták vele, de 1859. június 1-jén a magyar "hadsereg" még csak egyetlen emberből állt! A testvérek szégyellték a kudarcot és össze * különböztek. Gróf Bethlen György a harctérre utazott, gróf Teleki László és Türr "tábornok" Garibaldit kereste fel, Klapka és Pulszky Turinban maradt. Ekkor valaki felvetett egy új ötletet: egyszerűen sorozzák be az elfogott császári katonákat. És ezzel - a nemzetközi jog által tiltott módon - végül is sikerült 4000 embert összeszedni. Kossuth - miután Londonból visszatért - tartott is egy seregszemlét. Azonban nem sokkal utána megkötötték a Villa-Franca-i békét.
Ebből a pár sorból is világosan kitűnik, hogy az egész balsikeres 1859. évi hadjárat a szabadkőművesek műve volt. A magyar testvérek egyáltalán nem voltak elégedettek a végeredménnyel. Kitartóan egy új olasz - magyar háború kirobbantásán munkálkodtak, és ez a fel tétel az 1860. szeptember 8-án Kossuth, Klapka és Teleki László Cavourral folytatott tárgyalásán is szerepelt.
Hogy az 1866-ban kitört háborúból is kivették a részüket a szabadkőművesek, arra elég bizonyíték, ha csak Klapkára és gróf Csáky Tivadarra utalok, bár egész sor névvel bizonyíthatnám.
A magyar szabadkőműveseknek az ilyen irányú tevékenysége még abból az időből származott, amikor még szigorú értelemben vett szabadkőműves szervezetekről Magyarországon nem is lehetett beszél ni. Az első János-páholy csak 1870. január 30-án nyílt meg Pulszky Ferenc nagymester irányítása alatt, és csak 1870-ben alakult meg magyar nagypáholy. Ez az alapítás Franciaországból eredt, a "Grand Orient de France"-tól. Magyarországra tehát - ahogy Pulszky nagy! mester is hangsúlyozta - a fény Nyugatról jött és "csak a francia szellem győzelme képes Magyarországot a boldogsághoz elvezetni." 2
1886. március 23-án egyesült a két szabadkőműves szervezet a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy" elnevezés alatt, amely tehát mind a János-páholyokat, mind a skót magas fokozatú tanformát magában foglalja a 4.-től a 33. fokozatig. Ezek után minket már nem érhet meglepetés. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar testvérek részt vettek a párizsi kongresszusokon (1889 és 1900) - amikor előre jelezték a világforradalmat -, és azon sem csodálkozhatunk, hogy dr. Sebastian Magalhaes Lima, a portugál forradalmár, a magyar nagypáholy meghívására Pesten tartózkodott és a figyelmes hallgatóságnak oktató jellegű beszédeket tartott. Nem sokkal ezután a szabadkőművesek Portugáliában megdöntötték a királyságot és kikiáltották a köztársaságot. Ennek a bejelentésnek a szövege még nem vált közismertté, de egy rövid közleményt a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy" a Neuenburgi Nemzetközi Szabadkőműves Irodán keresztül közzétett, melyben ez áll:
"A királyi művészet hű követői hazánkban most nehéz órákat élnek át. A testvérek kötelességtudata, áldozatkészsége és fegyelmezettsége megköveteli, hogy arra az útra lépjünk, amely Magyarország függetlenségéhez vezet. Egyikünk sem akar - a profánok által megzavarva - testvéreink felett elhamarkodottan ítélkezni, mert az ő érdekük is a mi ügyünk győzelméhez vezet." Ez a közlemény az 1912. évből való, és semmit sem szükséges hozzátenni, csak tudni kell a sorok között is olvasni.
A legnagyobb mértékben figyelemreméltó, hogy nem sokkal a világháború kitörése előtt a szerb szabadkőművesek is Magyarországra látogattak. Az ő törekvéseiket ismernie kellett a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholynak" és a magyar szabadkőműveseknek! És ennek ellenére létrejöhetett ez a látogatás? Emlékezzünk arra, hogy dr. Radoslav Kazimirovics, szerb szabadkőműves az európai páholyközpontokban tett körutazása során elsősorban Budapestet kereste fel... És azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az egész földön nem volt még egy ember - akár szabadkőműves körökben is -, aki nála jobban gyűlölte volna a meggyilkolt trónörököst...
Befejezésül még egy tényt kell kiemelni, egy nyilatkozatot, amely a szabadkőműves napilapban, a "Világ"-ban látott napvilágot és az 1,19 januárjában megtartott új angol nagymester-választásról tudósított (s egyben üdvözölte is). A nagymester az a Connaught hercegi - VII. Edward testvére -, aki Magyarország trónjára is ajánlkozó az a Connaught herceg, akinek a csehszlovák királyi trónra való jelentkezését az angol - amerikai csehek még a világháború közben elutasították.

XIX. A magyar nagypáholy és összeomlása
Nagyon tanulságos figyelemmel kísérni azt a magatartást, amelyet a magyar szabadkőművesek az utóbbi évek világtörténelmi jelentőségű eseményei során tanúsítottak.
1918 elején, amikor a német fegyverek nyugaton a győzelem felé meneteltek, dr. Bókay Árpád nagymester egy 1918. április 28-án Bécsben megtartott szabadkőműves összejövetelen hazafias beszédet tartott: Ausztria ellenségei Magyarország ellenségei is. Mindenki, aki kapcsolatban áll azokkal, akik Ausztria szétdarabolását akarják, Magyarország megcsonkítását is akarja. A Monarchia fegyveres ereje Ausztria - Magyarország minden népe számára a világháború orkánjában a leghatásosabb védelmet jelentette stb.
De ősszel a német hadsereg hátrálni kezdett. Ekkor Magyarországon a közismert gróf Károlyi Mihály testvér elkezdte ostromolni a királyt, hogy nevezze ki őt miniszterelnökké. Ennek érdekében Károlyi még utcai gyűléseket is rendezett, hogy ezáltal is nyomást gyakoroljon. Végül is Károly király hallgatott erre a rossz tanácsra, mert a zűrzavarból nem látott más kiutat...
1918. november 2-án a magyar nagymester ismét beszédét tartott és a következőkét mondta: "Mi, szabadkőművesek békét akarunk a szomszédos népekkel, testvéri szövetséget akarunk minden néppel, minden országgal és azt a szót, hogy háború, ki akarjuk törölni a szótárunkból. Katonai lefegyverkezést akarunk!"
Károlyi testvér kormánya tehát megalakult: nem kevesebb, mint hat szabadkőműves vett részt benne, és a többiek "kötény nélküli szabadkőművesek" voltak, akiknek ellenkezésétől nem kellett tartani- Ennek a kormánynak a parancsára kezdték meg a magyar csapatok a visszavonulást, és azonnal megkezdődött a lefegyverzésük. Ezzel szemben szinte szempillantás alatt cseh és délszláv alakulatokat állítottak fel, és néhány nap alatt teljesen összeomlott a déli front is amelyet az olasz rohamokkal szemben három és fél évig oly hősiesei tartottunk. Tehát a magyar szabadkőművesek árulása volt az, amely; sorsunkat megpecsételte...
Vajon ördögi gonoszság, vagy határtalan ostobaság volt ennek a viselkedésnek a mozgatórugója - ezt nagyon nehéz eldönteni. Ha a magyar szabadkőművesek azért viselkedtek így, mert azt remélték, hogy ha saját csapataikat visszarendelik, akkor az ellenség és elsősorban az olaszok is ezt teszik, úgy rettenetes csalódásban volt részük. Ugyanis a! front felbomlása után az olaszok azonnal kihasználták a helyzetet, és a derék német - osztrák katonák ezrei életükkel vagy fogságba kerüléssel fizettek a magyar szabadkőműves kormány árulásáért...
A nagymesternek a legkisebb gondja is nagyobb volt ennél, egy, szóval sem fejezte ki aggodalmát Magyarország helyzete miatt. Ellenkezőleg! Nagyon is elégedett volt önmagával, mert a szabadkőműves program lett az új magyar kormány programja is. 2 A szabadkőműves szövetségi tanács általános hangja nagyon határozottan azt állította, hogy a magyar szabadkőműveseknek a háború kezdete óta az volt a fő célja, hogy ... vajon mi? Talán az volt a fő céljuk, hogy Magyarország győzelmét minden eszközzel segítsék? Szó sincs róla! A magyar szabadkőműveseknek a háború kezdete óta az volt a fő céljuk, hogy a "gyűlöletet mérsékeljék"! Ennek érdekében kísérletet tettek arra, hogy a világ minden részével kapcsolatba lépjenek, és ahol csak lehetséges volt, közvetlen érintkezésbe léptek az ellenséges országok szabadkőműveseivel, hogy "azon fáradozzanak, hogy (ismét), létrehozzák a szabadkőműves világszövetséget!" 3 Erre maga a méltóságos nagymester nyújtott bizonyítékot utcai plakátokon, amelytől még a vakoknak is kinyílik a szemük.
A gyűlölet mérséklése dicséretre méltó lenne, ha az ellenség részéről is megnyilvánulna, azonban ők minden eszközzel arra törekedtek, hogy Németország és Ausztria ellen gyűlöletet keltsenek. A saját szájukból hallhattuk, hogy a magyar szabadkőművesek - a közönyös szemlélők közvetett segítségével - fő feladatuknak tekintették (amit korábban tagadtak és aljas rágalomnak nyilvánítottak), hogy a szabadkőműves kongresszusokon - még a világháború közben - felvegyék a kapcsolatot ellenségeinkkel, így például 1917-ben Rómában is ennek érdekében munkálkodtak, azaz a világköztársaság eléréséért fáradoztak. Itt a magyar szabadkőművesek is levették az álarcot. Tevékenységüket összehangolták a háború alatt a román népekével és ennek a célnak az érdekében kaptak a "stockholmi konferenciától" anyagi támogatást - ezt ma már egyetlen szabadkőműves sem tagadhatja le. A magyar szabadkőművesek ebből a pénzből 10 000 koronát bocsátottak a szociáldemokraták rendelkezésére. A. H. Frieds testvér szájából hallottuk, hogy a bécsi nagypáholy részéről. Dr. Félix Holländer és dr. Emil Frankl testvéri kezet nyújtottak a nyugati szabadkőműveseknek. 4 A magyar szabadkőművesek a "tekintély és demokrácia" között dúló harcban - ahogy ők maguk olyan szépen körülírták a világháborút - kezdettől fogva a "demokrácia" oldalára álltak, pontosabban az ellenségeink oldalára!
Igaz lett volna az, amit korábban hangoztattak, hogy meggyőződéses hívei a monarchikus államformának? Hiszen saját újságjaikból tudjuk, hogy mindig is forradalmi republikánusok voltak. Gondoljunk csak a szerb szabadkőművesekhez fűződő kapcsolataikra és a testületi kirándulásukra Belgrádba (1914). Vagy gondoljunk arra a nagyszabású fogadásra, amelyben a portugál forradalmárt dr. Magalhaes Lima testvért részesítették, és végül gondoljunk dr. Kazimirovics testvérnek Budapesten a magyar nagypáholynál tett titokzatos látogatására, amelyet közvetlenül a trónörökös meggyilkolása előtt tett...
De akkor hogyan értelmezzük Bókay nagymester 1918. április 28-án elhangzott szavait? Naiv kérdés - mintha a szabadkőművesek szavai mindig összhangban lettek volna a tetteikkel! A szabadkőművesek szavai mindig többféleképpen értelmezhetők, ahogy azt már a "G" betű magyarázatánál is tapasztalhattuk. Ez a beszéd csak szép gesztus volt a szabadkőművesség ellenfelei felé. Arra, hogy ez az egyetlen helyes magyarázat, maguk a magyar szabadkőművesek nyújtottak bizonyítékot: 1919-ben szabadkőműves vezetők körutazást tettek minden államban, Magyarországon is jártak és a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy" művének jelentették ki az új magyar demokratikus köztársaságot! 5
A német szabadkőműveseknek is szembe kellett nézni ezzel a kérdéssel, hogy ezeket a beismeréseket elfogadja-e bizonyítékoknak, ebből milyen következmények származhatnak. Mindmáig mély hallgatnak arról, hogy a jövőben milyen magatartást szándékoznak folytatni. Senkinek sem használ az "erőszakra" való panaszkodás-A "Verein deutscher Freimaurer" a minap egy körlevelet adott amelyben az alábbi szívbemarkoló szavak állnak: "Megsemmisülésünk a küszöbön áll! A világ eszeveszett nagyhatalmai olyan bék akarnak ránk erőszakolni, melyben elpusztulunk..."6 Miért kellett "G. v. W."-nek ezt a vészkiáltást leadnia és a békeszereződést az ő halálos ítéletüknek nevezni?7 Mi szükség volt arra, hogy dr. Herbatsche testvér ezt a kijelentést tegye: a párizsi hóhérok szíve helyén kő van, mely nem lágyul meg. 8 De ez már késő. A magyar szabadkőművese minden erejükkel ellenségeinket erősítették, a német szabadkőművesek minden erejükkel ellenségeinket erősítették, a német nép győzni akarását kinevették, és az osztrák testvérek büszkék arra, hogy ajkukat soha nem hagyta el "háborús uszító" szó, kétszínűen szítottak a fennálló államforma, a császárság ellen: igazi csirkefogókhoz méltó viselkedtek.
Tiltakozásukat a "hatalmi béke" és a "pusztító béke" ellen nem szabad komolyan venni, hiszen ugyanakkor a megbékélésről, a népek egymáshoz való közlekedéséről szónokolnak és - mint például Bricht testvér - a "megbékélés jelszavát" hirdetik.9 Ezért nem szabad a testvérek felháborodását komolyan venni. Ok nagyon is jól tudják, hogy a béke elleni tiltakozásuk saját maguk fedezését van hivatva szolgálni. A német szabadkőművesek "nagy vész- és segélykérő jele" ezért maradt hatástalan. Már a háború közben is teljesen világosan ismerték ellenségeink törekvéseit, és az őket a legkevésbé sem lepte meg. A szabadkőművesek a leghatározottabban felléptek minden enyhülés ellen, amely köztünk és az ellenséges országok között, mutatkozott, így például a belga "Supréme Conseil" főparancsnoka, gróf Gottlieb D'Alviella és a belga nagypáholy nagymestere, Magnette testvér az összes észak-amerikai nagypáholynak táviratot küldött, amelyben azt kérte, hogy a német szabadkőművesek rádió- * felhívását ne vegyék figyelembe. Milyen okból? "A német szabadkőművesek elvesztették azt a jogukat, hogy az amerikai szabadkőművesekhez fordulhassanak." Ez elég sötéten hangzik. Az okot valószínűleg abban a csalódásban kell keresnünk, mely a világszabadkőművességet töltötte el a német testvérek iránt, akik a külfölddel titkos kapcsolatot tartottak fenn és akiktől joggal elvárták, hogy a háború kitörésekor a "zsarnoki császárságnak" véget vessenek.
Az antant államok győztes szabadkőművesei nem elégedtek meg a hallatlan győzelemmel, hanem még a központi hatalmakat gúny tárgyává is tették. Az sem volt véletlen, hogy az angol szabadkőművesek éppen 1919. június 27-én tartották meg a békeünnepséget, amely a valóságban győzelmi ünnep volt. Ők maguk mondták: nem volt véletlen, a napot hónapokkal előbb meghatároztuk... Igen, miért éppen június 27-én történt az az esemény, amely kirobbantotta a világháborút!
Természetesen ezt nyíltan nem hangoztatták. De a szabadkőművesek tudták és az elkövetkező évszázadokra nyilvánvaló jelet akartak hátrahagyni, amely megmutatja, hogy az egész háború a világpáholy műve volt, egy szörnyű szabadkőműves háború volt, amelyet a "zsarnok császári államok" elpusztításáért és a világköztársasághoz vezető út szabaddá tételéért folytattak.
A német Michel még mindig nem eszmélt fel... így aztán megkísérelte a kérdést tudományosan vizsgálni, miért kellett a német békeszerződést éppen 1919. június 28-án aláírni, és sem egy nappal előbb, sem egy nappal később? Ha a német Michael még most sem kapcsol, akkor már senki sem segíthet rajta...
A látszat majdnem az, hogy a magyar szabadkőművesek tetszelegni kívánnak a csaló szerepében. A magyar királyt megkoronázták. Uralma mindössze öt hónapig tartott, amelytől a kommunisták fosztották meg. Károlyi Mihály testvér tátott farkastorokkal rontott ki az éjszakából s a ködből, és az ő győzelmével végérvényes lett a szabadkőműves uralom. Károly király hagyta magát a nagyhatalmú szabadkőműves uraktól megfélemlíteni, és a ravasz zsidó, Kun Béla magukat a testvéreket is az ujja köré csavarta vagy terrorizálta őket. 10 A korábbi nagymestert Bókay Árpád testvért túszként elfogatta, de ahogy megállapodás jött létre kettőjük közt, szabadon engedte.
Valójában a kommunisták és a szabadkőművesek jól kijöttek egymással. A kommunista tanácskormány például emlékművet szándékozott emelni Ady Endrének, a szabadkőműves költőnek, és a "Világ", a szabadkőműves napilap, a kommunista népbiztos kormány hivatalos orgánuma lett. 11 A magyar nagypáholy házát a kommunisták lefoglalták és zár alá tették, és noha ez a legkevésbé sem volt a szabadkőművesek számára örvendetes, a "Wiener Freimaurer Zeitung" ezt soha egy szóval sem rótta fel a kommunistáknak. Ez annak a jele, hogy nem is találták sértőnek...
A "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy" kapcsolatot tartott a zágrábi jugoszláv nagypáhollyal (Llubov Blizniema), amelynek élén dr. Adolf Mihalics nagymester állt. A szerb Grand-Orient kizárólag magas fokozatú testvérekből állt, székhelye szintén átkerült Belgrádba és tevékenysége Szerbiára, Horvátországra és Szlovéniára terjedt ki. Az élén a "szuverén főparancsnok", Georg Weisert nagymester áll, a nagykancellár Jova Alexievics. 12 És végül Fiúméban van a "Sirius" páholy - amely elszakadt a magyar nagypáholytól és az olaszhoz csatlakozott. 13 Az eddig ismertetett tényekből kitűnik, hogy minden nemzetnél a nemzeti gondolat áll előtérben, csak a németeknél nem, és kiderült belőle az is, hogy a nemzetközi ideológia és a világpolgári irányzat ránk a legnagyobb szerencsétlenséget hozta.

XX. Forradalmi szabadkőművesség Oroszországban
Oroszország úgyszólván iskolapéldája annak, hogy a szabadkőművesség hogyan avatkozik bele a politikába, mert Oroszországban a szabadkőművesek soraikba csak politikai forradalmárokat vettek fel, akik nem egy gyilkosságot is elkövettek.
Többen azt állítják, hogy már Nagy Péter is szabadkőműves volt, de ez még a legkevésbé sem bizonyított, sőt - különböző okokból - nagyon valószínűtlen is. Az azonban biztos, hogy uralkodásának végén - 1725-ben halt meg - Oroszországban és Lengyelországban már működtek a szabadkőműves páholyok. 1743-ban - miként erről minket a "Bauhütte" tudósít - a pétervári páholyt betiltották, mert "harcolt a rabszolgaság ellen." Ekkor titkos kapcsolatokat létesítettek a "rózsakeresztesekkel" és a "szigorú hagyomány" felső fokozatú tagjaival. A rózsakeresztesek eredetéről és titokzatos élet elixírükről, a bölcsek kövéről semmi közelebbit nem tudunk. A "szigorú hagyomány" követői - bár ezt tagadták - beolvadtak a szabadkőművességbe, alapelvük a feltétlen engedelmesség volt, amelynek örököse a svéd-tanforma lett és amelynek a legjelentősebb képviselője a "Grosse Landesloge von Deutschland".
Oroszországban a szabadkőművesség virágkora II. Katalin uralkodásának idejére esett.
A nagy cárnő éppúgy körül volt véve szabadkőművesekkel, mint II. József. A "Bauhütte" (1862) a következő mulatságos történetet meséli el ezzel kapcsolatban, mely az akkori viszonyokat oly találóan jellemzi: a cárnő egy alkalommal megkérdezte a rendőrminiszterét, hogy ki áll a szabadkőművesek élén. A következő választ kapta: "Ismerem őt, és ha Fenséged úgy kívánja, azonnal itt lesz." Ekkor a cárnő elámulva megkérdezte, hogy honnan ismeri? "Nem tudhatnám, ha nem tartoznék magam is a szervezethez" - válaszolta a miniszter. - "Tehát én szabadkőművesekkel vagyok körülvéve" - vonta le a következtetést nevetve a cárnő.
Ebben az időben 145 páholy működött az országban, ami csodálatra méltó, ha meggondoljuk, hogy ez magában foglalta a Trubetzkoj herceg vezetése alatt működő orosz nagypáholyt, a Gagarin herceg' által vezetett svéd tartományi páholyt és ezenfelül az Elagin vezetése' alatt álló angol tartományi páholyt. A szabadkőművesség divatos volt. Az egyéni tökéletesedés, a jótékonyság és a szenvedés enyhítése helyett költséges tivornyákat rendeztek, amelyek minden komolyabb tevékenységet elfojtottak. Válogatás nélkül vették fel a jelentkezőket, így az történt, hogy végül Szentpéterváron már nem akadt egyetlen ember sem, aki ne tartozott volna valamelyik páholyhoz - biztosított bennünket erről Reinbeck udvari tanácsos úr. 2 Még a kocsisok és a szolgálók is tagjai voltak valamelyik páholynak.
Az uralkodó hatalma is tehetetlen volt ezzel a társasággal szemben, még ha olyan cégéres gazemberről volt is szó, mint Josef Balsamo. Ezt a nevet ő villámgyorsan levetette, ahogy visszatért szülővárosába, Palermóban - ahol verekedésért, csalásért és kerítésért már büntetve; volt -, ezentúl gróf Cagliostronak nevezte magát és feleségével, a "csodálatos Lorenzával" beutazta egész Európát, megalapította a titokzatos "egyiptomi szabadkőművességet" és tagokat toborzott. Női páholyt is alapított, amelyben a szép Lorenza kezében volt a kalapács, és ő közben pedig a férfipáholyokban az életelixírt árulta, amely "a test vágyait megfiatalítja". És maga Balsamo? Ő tovább vándorolt asszonyával az emberi nem tökéletesedésének külön útján. 3
Katalin cárnő, akinek egészen bizonyosan nem voltak túl szigorúak az erkölcsi elvei, és sok féktelenséget követett el, amit csak egy asszony, egy okos asszony elkövethet, ezzel kapcsolatban a következő álláspontra helyezkedett: nevetett a gróf Cagliostro és a csodaszép Lorenza által kifosztott áldozatokon, de rájuk is a gúnyolódás özönét zúdította. írt is egy maróan gúnyos komédiát, melyben ezeket a csalókat és áldozataikat a legkíméletlenebbül ostorozta. Azt is észrevette, hogy ebben milyen nagy szerepe van a szabadkőművességnek, és megállapította, hogy a királyi művészet nemes részéből Péterváron található a legkevesebb.
Ezután következett a francia forradalom (1789). Ennek a forradalomnak nyilvánvalóan a szabadkőművesek voltak az előkészítői, majd a kirobbantói, és aki nem volt vak, annak ezt észre kellett vennie. Katalin értelmes és óvatos asszony volt, mindent gondosan megvizsgált és mérlegelt, elég figyelmeztetés volt számára az, amit látott és ami máshol megtörtént. Az 1794. évben Oroszországban kivétel nélkül minden páholyt bezártak. De nemsokára, 1796. november 17-én Katalin elhunyt.
Katalin fia, I. Pál maga is szabadkőműves volt. A testvérek tőle várták a tilalom feloldását, és ez valószínűnek is tűnt. Pál összehívta a szabadkőműveseket, hogy testvériesen megtanácskozza velük, mi is történjék? A tanácskozás befejezése után testvérként átölelték őt és szabadkőműves módon kezet fogtak vele. És váratlanul Pál egy még szigorúbb tilalmat adott ki ellenük. Ennek a gyors hangulatváltozásnak az oka még ma sem világos. Lehetséges, hogy az aktákat átvizsgálva olyan dologra bukkant, amely a szabadkőművesekre nagyon terhelő volt. Nem sokkal ezután I. Pált meggyilkolták, mert "a zsarnoksága már elviselhetetlen volt."
Fia és utóda, I. Sándor a "Bauhütte" szerint 4 szabadkőműves volt és összeköttetésben állt a gyilkosokkal (!). Dr. Friedrichs testvér mindenesetre vitathatatlanul tagja a szabadkőműves-szövetségnek és mégis szembefordult velük. Sándor is eltűrte először, hogy a páholyok megnyíljanak, majd 1810-ben hivatalosan is elismerte őket. A legelőkelőbb körök újra beléptek a páholyokba. A páholylistákon megtalálhatjuk Ypsilanti herceg nevét, aki Görögország szabadságharcának közismert előkészítője volt, Gróf Rasumovski minisztert, egy Hohenlohe herceget és Kotzebue költőt, államtanácsost.
De nemsokára I. Sándor is felbőszült és fellépett a szabadkőművesek ellen: a szövetség befolyása már őt is kezdte nyomasztani. Ehhez járult még, hogy az újonnan alakult "Astra" páholy a francia - skót magas fokozatú rendszer elvére épült, ami egyet jelentett a magas politika páholyéletbe való bevezetésével.
Sándor ezért 1822. augusztus 6-án rendeletet adott ki, amelyben minden titkos társasságot (a szabadkőművességet is) betiltott. Ennek megindoklásaként hangsúlyozta, hogy a titkos társaságok szítják az elégedetlenséget, nyugtalanságot okoznak és a szabadkőműves páholyoknak csak kezdetben volt céljuk a jótékonyság, jelenleg politikai irányzatúak. Ugyanakkor a hivatalnokok belátására bízta, hogy a szabadkőműves páholyokhoz óhajtanak-e tartozni: ebben az esetben írásban azonnal adják be a lemondásukat vagy el lesznek bocsátva. Ennek az intézkedésnek indoka a kettős eskü volt: a hivatalnokot egyrészt köti a páholynak tett esküje, amely alkalmanként ellentmondásba kerülhet a hivatali esküjével.
Már több alkalommal szóba került, hogy a szabadkőművesek politikai egyesületeket szoktak alakítani a maguk fedezésének céljából, vagy pedig az ilyen társaságok tevékenységében részt vesznek. így például Olaszországban a karbonárik, Portugáliában az alkotmánypártiak, később a szabadgondolkodó-társaság és a "fehér hangyák", Törökországban az "Egységért és haladásért" bizottság stb. között találhattunk szabadkőműveseket. Pontosan ez volt a helyzet Oroszországban is. Ott a "Közjóléti Szövetséggel" működtek együtt, melynek fő célja a hatalom átvétele volt. Ezt a tényt Friedrichs testvér is beismeri. Sándor cár meggyilkolását mégis elhallgatja. Szabadkőműves szokás a dolgok felett hirtelen átsiklani, és ez az ügy is oly jellemző rájuk, hogy kívánom a kedves olvasóimnak: az alábbi szózuhatagban találják meg a lényeges részeket. Friedrichs testvér írja tehát: "Az 1826. évben újabb rendeletet adtak ki ellenük, mely Nyikoláj befolyásának tulajdonítható, bár a páholyok már nem is léteztek. Ez váltotta ki a dekabristák lázadását, 1825. decemberében (pontosan december 14-én, I. Miklós trónralépésekor), akik sokkal inkább realisták voltak, mint idealisták, és ezért a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Az l összeesküvést leleplezték. A vezetők Szergej Trubetzkoj herceg, Nyikita Muravjev, Szergej Muravjov Aposztol, Csakovszkoj herceg, Bestucsev voltak - mindnyájan szabadkőművesek." Ezt a tényt kell mindenek előtt leszögeznünk: minden összeesküvő szabadkőműves volt. És egyúttal a vezetői voltak a forradalmi "Közjóléti Szövetségnek", amely szintén nem volt idealista és szintén nem riadt vissza az orvgyilkosságtól sem. Arról, hogy a fent említettek - akiket I. Miklós kivégeztetett - tagjai voltak a "Közjóléti Szövetségnek", arról Friedrichs testvér mélyen hallgat. Ez számára mellékes.
Friedrichs testvérnek egyébként is az a fő célja, hogy a szabadkőműveseket védje és leleplezze. Ezért hangsúlyozza annyira nyomatékosan, hogy a felkelésért nem a szabadkőművesek voltak a felelősek, hanem a "Közjóléti Szövetség" vezetői. Mit is mondott a szerb merénylő, a szabadkőműves Cabrinovics? "A szabadkőművességben a gyilkosság engedélyezett", és "Ferenc Ferdinándot a szabadkőművesek halálra ítélték". Ez a leplezetlen igazság: Cabrinovics - bár gyilkos volt - nem tudott hazudni. Vessünk egy pillantást a szabadkőművesekkel rokonszenvező Mayer-féle lexikonba: "I. Sándor váratlanul hunyt el, 1825. december 1-jén Taganrogban, bár egy sor hazugság mást állít." így csinálnak ők történelmet és még büszkék is rá.
I. Miklós határozottan fellépett, a merénylők gyorsan elnyerték a büntetésüket. A lázadók többségét vérpadra küldte, a többi összeesküvőt "nehéz bilinccsel a lábán, lenyírt fejjel ülés nélküli szekerekre rakták és 350 mérföldnyire, Szibériába hurcolták őket, ahol egészségük tönkrement és rövidesen elpusztultak". Figyelemreméltó a részvétlenség a meggyilkoltak és a részvét a gyilkosok iránt, amelyet minden szabadkőműves érzett ebben az ügyben.
1826 után többé semmit sem hallani a szabadkőművesekről Oroszországban. Más titkos társaságok bukkantak fel, amelyeknek "ideális" céljait tagjaik bombadobással akarták megvalósítani.
Az 1905. évi forradalom óta a szabadkőművesek ismét tevékenyen részt vettek az oroszországi eseményekben. A szabadkőműves "Acacia" őszintesége egyenesen megdöbbentő. 5
"Minden republikánusnak és így minden francia szabadkőművesnek forrón kell kívánnia az orosz forradalom minél előbbi győzelmét." De ekkor még az orosz nép nem adta áldását a forradalomra, és az ezért nem is sikerült. A szabadkőművesek azonban ismét megkísérelték, hogy rábírják az orosz kormányt a szervezet hivatalos elismerésére. Stoljapin miniszter ellenben szilárdan megmaradt a régi álláspontja mellett és nem hagyta magát befolyásolni a támadások által, amelyek "ismeretlen" oldalról érték őt. Elutasító végzésében teljes joggal jelentette ki: a szabadkőművesség jótékonysági céljait egy nyilvános társaság keretén belül is meg tudná valósítani és a kormány felügyelete alatt is működhetne. Azonban a szabadkőművesség politikai céljai az előző évszázad kezdete óta nem változtak semmit, az oroszországi betiltás ellenére sem. Ez így igaz: az állhatatos Stoljapin miniszter, aki nem volt pipogya fráter, és nem lehetett meg-félemlíteni, miként néhány minisztert napjainkban, 1911. november elején merényletnek esett áldozatul. A tettes a zsidó Herschkowitz-Pagrow volt.
Annak megfejtését, hogy ez a gyilkosság kiknek volt hasznára, az olvasó fantáziájára bízom.

XXI. Forradalmi szabadkőművesség Angliában
Az angol szabadkőművesség lényeges pont a többi országhoz viszonyítva. Hatásuk nem forradalmi az anyaországon belül, hanem ezzel szemben hátországként más államok forradalmi irányzatait támogatják.
Az angol szabadkőművesség megtestesülése, az "Egyesült Angol Nagypáholy" a világ egyik leghatalmasabb szabadkőműves szervezete. Számarányban az USA szabadkőművessége az első, de az összeforrottságot tekintve az angol fölényesen vezet minden állam előtt.
Csak Londonban 1918-ban nem kevesebb, mint 729 páholy működött, ehhez adjuk még hozzá az 1749 páholyt a tartományokban és 677-et a gyarmatokon, a külföldön, továbbá létezik Angliában 76 tartományi nagypáholy és 30 körzeti nagypáholy Indiában, Ausztráliában, Japánban és Kínában. A tartományi és körzeti páholyok között 1067 káptalan (Kapitel) tartja a kapcsolatot, ebből csupán Londonban 256 működik, a tartományokban 620, a gyarmatokon és külföldön 191 tevékenykedik. Feltűnően nagy a száma az oktatópáholyoknak, amelyekből Londonban 28 és a gyarmatokon 345 létezik.
Ezekből a számokból világosan kitűnik, hogy a testvérek létszámának is rendkívül magasnak kell lennie: a világháború közben villámgyorsan felszökött a számuk, és jelenleg mintegy 450 000 körül van. Ebben benne vannak az "Egyesült Angol Nagypáholy", a gyarmatok és a külföldi páholyok angol szabadkőművesei is.
Egészen pontosan nem lehet meghatározni létszámukat, de ezek a megközelítő adatok is éreztetik az angol szabadkőművesség súlyát. Emellett még vegyük figyelembe, hogy 50 000 testvér van Skóciában saját nagypáhollyal, ugyanígy 18 000 ír testvér az írországi nagypáholyhoz tartozik, mely Dublinban székel.
Az angol nagypáholy nagymestere az a Connaught herceg, akit szabadkőműves napilap, a "Világ" szívesen látná Magyarország királyaként. Ez a herceg testvére az elhunyt VII. Edwardnak, a "legnagyobb szabadkőművesnek a világon". VII. Edward volt az atyja a "bekerítési gondolatnak". VII. Edward király az angol szabadkőműves kalendárium adatai szerint 1868-ban, Stockholmban lett felavatva, tehát a svéd királynak köszönheti felavatását. 1874-től az alábbi tisztségeket viselte:
1. "Egyesült Angol Nagypáholy" nagymestere. Ezenkívül 1900-tól - tehát még mint walesi herceg - a következő szabadkőműves méltóságokat és hivatalokat viselte:
2. Grand Principal Zorobabel, azaz ő volt a legfőbb főnöke az angol Royal-Arch szabadkőművességnek.
3. A Mark Master Masons, a londoni nagypáholy nagymestere.
4. A 33. fokozatú szabadkőművesek legfelsőbb tanácsának Nagy-Védnöke Londonban (Grand Patron).
5. A "Szuverén Rend" nagyfőnöke (a templomosoké) az Egyesült Királyságban.
6. A skót nagypáholy védnöke.
7. A "Skóciai Templomosok vallási és katonai rendjének főkapitánya".
8. Az 1314-ben - állítólag - Róbert Bruce király által alapított skót királyi rend, a "Heredom von Kilwining u. R. S. Y. C. S." örökös nagymestere. És végül:
9. Az ír nagypáholy védnöke.
Miért volt szükséges ez a felsorolás? Lehetséges-e, hogy ezek a hangzatos címek tartalom nélküliek, és ezek a méltóságok nem jelentenek hatalmat? VII. Edward walesi herceg, később Anglia királya nem tartozott azok közé a hercegek és királyok közé, akik a szabadkőműves életben csak látszólag játszanak vezető szerepet és akiket nem is olyan ritkán csak gúnyból neveznek testvérnek. VII. Edward nem tartozott azok közé a koronás fők közé, akik csak látszatra viselnek szabadkőműves méltóságot, anélkül, hogy a titkokba beavatnák őket: összegezve, VII. Edward valóban beavatott volt, ő nemcsak puszta címekkel és méltóságokkal rendelkezett, hanem hatalommal
(VII. Edward még mint walesi herceg vezette be a szabadkőművességbe Rudolf osztrák trónörököst.)
Az angol király 1689 óta csak látszat-király befolyás nélkül, a hatalmat az Angol Parlament gyakorolja, amely a nép nevében kormányoz. VII. Edward azonban rendelkezett hatalommal, de nem mint Anglia, Skócia és Írország királya, hanem mint a szabadkőművesek legfőbb vezetője, kinek a miniszterek, a parlamenti képviselők, lordok és polgárok alárendeltjei voltak. Hogyan egyeztethető ez össze a szabadság és egyenlőség alapelvével, amelyet a szabadkőművesek mindenhol és mindenkor magukénak vallottak? Nyilvánvalóan sehogy! Ezek az alapelvek csupán a csőcselék számára készített kirakatok, amelyek a valóságban a szabadkőművességen belül is éppoly kevéssé érvényesülnek, mint a szabadkőműves Francia Köztársaságban.
Ki kell emelni, hogy Angliában sokkal inkább, mint bárhol másutt, mindenki, akinek névhez és ranghoz köze van, és aki társadalmilag előbbre juthat, a szabadkőművességhez tartozik. Az angol főnemesség - élén a királyi családdal -, azután a miniszterek, a képviselők, a börze emberei, a bankigazgatók, a hajótulajdonosok, a tengerésztisztek, az üzletemberek, az ügyvédek, az értelmiségiek és természetesen a főrabbik is mind szabadkőművesek Angliában.
így érhető, hogy az angol szabadkőművesség nem avatkozik bele a politikába. Olyan értelemben a páholyok nem politizálnak, mint a francia) az olasz, a spanyol, a portugál és a magyar páholyok. Angliában a kormányzat politizál, és az angol szabadkőművesség úgyszólván a világszabadkőművesség végrehajtó szervezete.
Emlékezzünk a régi kijelentésükre: Nagy-Britannia a szabadkőművesség műve! Ők tudatosan és öntudatlanul, mindig Chamberlain szellemében, a brit világuralom érdekében tevékenykedtek. Félmillió mozgékony ember egy titkos szervezet által összefogva szinte felbecsülhetetlen érték. Ezáltal képesek az egész földgolyót irányítani, ezenkívül adott pillanatban biztosítva van számukra minden nemzet szabadkőműveseinek segítsége. Maguk az angol szabadkőműves páholylapok bizonygatják, hogy az Anglia és az USA közötti jó viszonynak az oka az angol és amerikai szabadkőművesek közti összhang és együttműködés. 1
Az angol gyarmati uralomnak az utóbbi ötven évben történt rendkívüli nagy kiterjedése nagyon nagy mértékben a szabadkőműveseknek köszönhető. Gondoljunk csak arra, hogy miként szerezte meg Nagy-Britannia Dél-Afrikát! Ezeket a hatalmi törekvéseket, amelyek az angol világuralom alapelvei, Chamberlain fogalmazta meg az imperializmus értelmében, de maguk az angolok is kiemelik, hogy valójában ez az angol szabadkőművesek érdeme.
Ehhez járul még valami más is. Anglia mindig azon fáradozott, hogy amelyik országban nyugtalanság volt érezhető, ott a nyugtalanságot felszítsa és a lázadást pénzzel támogassa. Ezt már Németország nagy államférfia, Bismarck is világosan felismerte: "Az évek hosszú sora óta Anglia mestersége, hogy más államokban segítséget nyújtson a forradalmároknak." Aki Bismarck jellemzését nem tartja elfogadhatónak, annak leírom a következő esetet:
Az olasz miniszterelnök, Salandra testvér 1916. április 3-án, az angol miniszterelnök, Asquith testvér látogatásakor köszönetet mondott azokért a szolgálatokért, amelyeket az angolok Gladstone és Palmerston óta az olasz forradalomnak tettek. Buxton testvér szerepe a balkáni eseményekben olyan < közismert, hogy erről már semmi újat nem lehet mondani. Éppígy segítette Anglia a forradalom ügyét Portugáliában, Brazíliában, Kínában, Perzsában stb. De mit tettek ezért a szabadkőművesek? Nagyon sokat. Pénz nélkül egy forradalom épp oly kevéssé élhet meg, mint azelőtt. Az első, amire a forradalmárok törekednek, a pénz, pénz és újra a pénz. (Lásd a Spartacus-lázadásnál a bolsevista milliókat!) A szabadkőművesek szabályzatuk szerint csak azoknak nyújtanak segítséget, aki a lábával a jobb sarokban áll, tehát maga is szabadkőműves. Azonban ez a szabály csak békeidőben érvényes. De a szabadkőművesek egyébként is testvérüknek tekintenek mindenkit, aki az ő ügyüket mozdítja elő. A titoktartás valóban becsületbeli ügy, mert a szabadkőművesek felhívásai gyakran lázadást készítenek elő.
A lázadás sikerét segíti elő az a szabadkőműves is, aki a kormányzatban foglal helyet és a sikert pénzzel is előmozdítja. Ez nem ütközik akadályba, az angolok született üzletemberek és kiemelkedően ügyes számolók, akik ebből kifolyólag nagyon is tisztában vannak vele, hogy a befektetés mindig kamatokkal, sőt kamatos kamatokkal fog megtérülni. És az angolok mindenekelőtt nagyvonalúak. Az angol költségvetésben a kiadások mindig olyan óriásiak, hogy olyannal más pénzügyminiszter soha nem merne a Parlament elé állni. Ismeretes az E rovat, amely minden évben 5 millió font sterling. Ennek az összegnek a rendeltetése: "Az agitációs hivatalnak a politikai céljaink előmozdítására." Ebből támogatják a külföldi forradalmi mozgalmakat és a politikai gyilkosságokat. Tudjuk, hogy hol székel ez a különös, az egész világot behálózó hivatal: Londonban, Southend, Hamptoncourt Street 112. A "Hessische Landeszeitung" szerint - amely szavahihető lap - ez az agitációs hivatal pénzelte a francia szocialista vezér, Jaurés meggyilkolását és az orosz gróf Witte miniszter megölését is. Ebből a forrásból eredt az az összeg is, amelyből azután a bolgár király elleni merényletet pénzelték (Findly angol követ útján), és talán a szarajevói gyilkossághoz szükséges összeg is innen származott. Mindenesetre nagyon jellemző, hogy az agitációs hivatal egyik ágazatának az élén - melyet "Gyilkossági Csoport"-nak neveznek - az a bizonyos Susley ezredes áll, akivel Tankosics ezredes, a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet szervezője jó kapcsolatot tartott fenn.
Figyelemreméltó a vérdíjak kitűzése is. Az egyik nevezetes esetet már érintettük, hogy 1870-ben a párizsi "IV Henry" páholy Vilmos porosz királyra és a trónörökösre vérdíjként egymillió frankot tűzött ki. A mazzinista komité is hasonló eszközökkel dolgozott. Pontosan ugyanez a helyzet Angliában is, de nemcsak napjainkban, hanem évszázadok óta. Hogy történelmi példákkal is szolgálják, Stuart Edward Karl trónörökös fejére 30 000 font sterlinget tűztek ki, de ezt a júdáspénzt senki nem volt hajlandó megszolgálni. Ugyanígy cselekedett lord Kitchener testvér is, aki a török belügyminiszter, Talaat bej meggyilkolására 20 000 font sterling jutalmat tűzött ki. Ez a konstantinápolyi összeesküvési per folyamán derült napvilágra. Ugyanez a Lord Kitchener testvér - akit az angol nagypáholy mintaképül állít a többi szabadkőműves elé - tömeggyilkosságot követett el a búr asszonyok és gyermekek ellen a hírhedt dél-afrikai koncentrációs táborokban, tehát az angol szabadkőművesség is felelős volt ebben. Mi tehát a különbség a szerb bérgyilkosok és az angol szabadkőművesek között?
De talán ezek a tények akkoriban még nem voltak közismertek angol szabadkőművesek köreiben, ezért elsősorban arra a szerep szeretnék hivatkozni, amelyet Magalhaes Lima testvér játszott a portugál forradalomban, és akit a francia testvérek - mindezek tudatában - mindig nagymesternek kijáró tisztelettel fogadtak. Az is kétségen kívül áll, hogy számtalan forradalmárt vettek fel soraikba vagy nyújtottak nekik menedéket és védelmet, ahogy egykor Garibaldi testvérnek. Az összeesküvés és a lázadás semmiképpen nem bűn a szabadkőművesek szemében, és aki csapást akar mérni egy] "zsarnokra", annak szerintük semmilyen eszközt sem szabad megvetnie. Csak azok számára lesz világosan érthető a szabadkőműves tevékenység, akik felismerik, hogy ezek az eszközök nemcsak esetenként kerülnek felhasználásra, hanem a világszabadkőművesség általánosan elismert alapelvéről van szó.
Az angol szabadkőművesség tehát a saját hazájában még nem irányul a királyság ellen és még nem irányul sem a hazai nemesség, sem a hazai egyház ellen. Mégis az angol nagypáholy volt az első, amelyik a "Grand-Orient de France"-szal minden kapcsolatot megszakított, amikor az 1877-ben a világmester jelképet elvetette. Ezt a kapcsolatot - ha nagy fáradsággal is - sok hiábavaló kísérletezés után is, de a világháború kitöréséig nem sikerült helyreállítani, mert az angol szabadkőművesek hisznek Istenben, bár a vallási meggyőződést az egyházak magánügyének tekintik. A nemesség ellen az angol szabadkőművesek már csak azért sem léphetnek fel, mert a fő- és köznemesség is soraikba tartozik. így például Connaught herceg és nagymester, Lord Ampthill és Thomas Frederick Helsey báró és nagymester.
Mi tehát a helyzet az angol szabadkőművességgel? Angliában a szabadkőművesség államfenntartó erő, ezt az angol világbirodalom is bizonyítja, azonban ez a világbirodalom a többi országra nézve pusztító, bár azok csak az angol imperializmust utasítják el. A republikánus érzelmek Angliában is éppoly erősek, mint bárhol másutt. Világosan bizonyítja ezt az a tény, hogy Anglia 1689 óta valójában köztársaság, bár király áll az élén, vagy miként nevezni szokták: parlamentáris monarchia. Ha már a király nem lesz nekik megfelelő, lemondatják, vagy az egész dinasztiát trónfosztottá teszik, ahogy ez már egyszer a Stuartokkal meg is történt.
Az a kapocs, mely az angol államot és az angol szabadkőművességet összeköti, nem más, mint a közös cél és a közös eszmény. A szabadkőművességnek a világuralomra való törekvése kapcsolódik a brit államnak a világuralomra való törekvéséhez. Az ő boldogulásuk vagy sikertelenségük egyet jelent mások tönkremenésével vagy gyarapodásával. Ezért van az, hogy az angol állam és az angol szabadkőművesség munkamódszerei olyan sok mindenben azonosak. Mindketten a tömegek félrevezetésére alkalmas jelszavakkal dolgoznak. A szabadkőművességen belül soha nem volt egyenlőség: tény, hogy a magasabb testvér által kiadott parancsot az alsóbb fokozatú testvérnek gondolkodás nélkül végre kellett hajtania, és ez megcsúfolása az általuk oly sokat emlegetett egyenlőségnek. És soraikon belül szabadság sincs: a legszigorúbb cenzúrának vannak alávetve a testvérek által publikált művek, és ez is kiáltó ellentétben van azzal a szabadsággal, amit a szájukkal hirdetnek. Számos példán keresztül láthattuk, hogy milyen eszközökkel harcolnak a "zsarnokság" és a "barbárság" ellen.
Pontosan ugyanazokat a jelszavakat alkalmazza az angol állam is: ők is a "szabadságért" és az "elnyomott" kis nemzetekért harcolnak, ők is a központi hatalmak "zsarnoksága" és a "barbárság" ellen küzdöttek és magától értetődően a "Jogért, Emberiségért és a Civilizációért". Álljunk meg a "Jog" jelszónál. "Jogot minden nemzetnek" - adták ki a jelszót a szabadkőművesek, a valóságban azonban a legnagyobb jogtalanságokat követik el a németek ellen. Northcliffes testvér lapja semmilyen eszköztől sem riad vissza, semmilyen hazugság nem volt elég nagy, és semmilyen hazugság nem volt megvetendő, ha az elérendő célról volt szó. Ezt a felfogást a XVIII. század legnagyobb szabadkőművese, Voltaire így határozta meg: "Hazudni kell, mint az ördög, és nem csupán bátortalanul, hanem vakmerően és a végsőkig következetesen." Egy másik helyen: "A hazugság csak akkor bűn, ha a rosszat támogatja, azonban a legnagyobb erény, ha a jó érdekében történik." Pontosan ezt az irányzatot követte az angol kormány is a világháború alatt, amikor a világot tengernyi hazugsággal árasztotta el.
A szabadkőművesek mindig csak a saját céljaikat tartották szemük előtt és semmilyen ürügyet sem tartottak megvetendőnek. Az idealista németek talán kevesebbszer jártak el így, a gyakorlatias angolok? azonban annál sűrűbben. Ugyanilyen eszközöket alkalmazott Angiig mindenkor, de különösen a világháború alatt. Minden államot, amellyel baráti kapcsolatban álltak, vagy ha csak egyetlen módot találtak is rá, bevontak a háborúba. Gondoljunk csak Portugáliára vagy; a kis közép-amerikai államokra, mint Guatemala, Costa Rica, stb. Gondoljunk Japánra és Libériára, vagy azokra az eszközökre, amelyeket Brazíliával szemben alkalmaztak, hogy kapcsolatait a központi hatalmakkal megszakítsa. Nem is beszélve a gyarmataikról, mint Kanada, Dél-Afrika, India és Ausztrália. Mi hangolta ezeket az államokat velünk szemben ilyen ellenségesre? Talán az angol kormányzat? Az hiábavaló fáradozás lett volna. Ez a gyűlölet a szabadkőművesség bűne volt, elsősorban a nagypáholyoké, melyek a gyarmatokon és külföldön működtek. Ők érték el azt, amire az angol kormányzat képtelen lett volna. A külföldi 677 angol páholy is hatalmas segítséget jelentett. Számoljunk páholyonként csak 100 szabadkőművest, és ez a cselszövők 67 000 fős hadseregét jelenti, amely a szabadkőművesek közismert mozgékonyságát tekintve rendkívül nagy hatóerőt jelent, és ez a hadsereg az angol nagypáholy központi utasításait követte.
És gondoljunk arra a befolyásra, amellyel a többi államban lévő testvérek rendelkeztek. Idejében gondoskodtak arról, hogy az idegen államok uralkodói és hatalmasságai belépjenek a szabadkőműves Rendbe. Mint például a zanzibári szultán, az afgán emir, a johorei szultán, Hajaszi, a japán államférfi és száz más. Ok angol páholyokhoz tartoztak, mások vendégjog alapján tartoztak ugyanoda. Itt kell rámutatnom arra, hogy a szabadkőművesség taglétszáma akkoriban az egész földön 2 358 140 fő volt, és ebből alig 100 000 német vagy németbarát. (Jelenleg 3 millió körül van.) A két és egynegyed millió az ellenséges táborhoz tartozott, céltudatos irányításnak volt alárendelve és bőven kivette részét a világtörténelmi eseményekből.
Végtelenül sok fáradsággal sikerült csak tisztázni, hogy kiknek köszönheti Ausztria és Németország azt, hogy a világ ellenségeinek állították be őket. A legostobább, legegyügyűbb és legértelmetlenebb magyarázatoknak és értelmezéseknek estek áldozatul. Vereségünket annak köszönhetjük, hogy félreértettük a szabadkőművesség lényegét és jelentőségét. Ez a rejtély megoldása, ez az egyetlen pont maradéktalanul megmagyarázza: a szabadkőművesség átfogja az egész világot és az élén kétszáz éve Anglia menetel.

XXII. Szabadkőművesség az északi államokban
Svédország történelmében is találkozunk szabadkőműves gyilkossággal. Egy jellemző esetet behatóbban megvizsgálunk, mert ennek a könyvnek célja annak bemutatása, hogy a szabadkőművesek céljuk < elérésének érdekében semmilyen eszköztől sem riadnak vissza.
Ez az eset a "dicsőséges" francia forradalom idejére esett. III. Gusztáv svéd király szövetségese volt XVI. Lajosnak. Amikor XVI. Lajos (1791. júniusában) Varennes felé szökést kísérelt meg (amely \ meghiúsult), Gusztáv király seregével a francia határhoz vonult, hogy ' szövetségesének segítségére legyen. Ekkor Südermanland herceg - aki egy páholy nagymestere volt - a királyt, annak ellenére, hogy III. Gusztáv maga is szabadkőműves volt, a szintén szabadkőműves Ankarströmmel meggyilkoltatta (1792. március 16-án). Ez az értesülés a szabadkőműves L. Ch. Cadet-Cassicourt-tól származik, attól a párizsi ügyvédtől, aki látva a francia forradalmat, elfordult a szabadkőművesektől és a visszaszorításukat tartotta volna célszerűnek. Ezt a véleményét nyíltan hangoztatta is. Egyébként más más szabadkőműves forrásból is értesülhetünk arról, hogy III. Gusztáv és XVI. Lajos meggyilkolását az 1786. évben Frankfurt am Mainban tartott szabadkőműves gyűlésen határozták el.
A páholyélet Svédországban nagyon aktív volt. A "Svéd Nagypáholyt" 1760-ban alapították Stockholmban, miután ott már i 1730 óta működött egy János-páholy. Jelenleg (1919) a "Svéd Nagypáholy" alá 13 András (skót páholy) és 28 János-páholy tartozik 14 811 testvérrel.
A rend élén V Gusztáv svéd király áll nagymesterként. A tartományi nagymester - régi hagyomány szerint - mindig a trónörökös (jelenleg Gusztáv Adolf), a többi királyi herceg is magas szabadkőműves méltóságot visel.
A svéd-tanformát már érintettük, gondoljunk ennek a rendszernek a borzalmas esküjére. Talán felesleges is kitérném rá, hogy a svéd-rendszer is Salamon királyig vezeti vissza az eredetét, és azt állítják, hogy a rendi nagymester (a király) Salamon nemzetségéből származik. Tudjuk, hogy a svéd királyi ház a francia Bernadotte marsallig vezethető vissza, akit 1810-ben választottak meg trónörökösnek és 1818-ban XIV Károly néven lépett a trónra. Bernadotte marsall 1763-ban, január 26-án született Pauban (Franciaország) egy helybeli ügyvéd fiaként. Ha valaha kiderülne, hogy Bernadotte marsall szülei zsidó származásúak voltak, akkor ez a világtörténelem egyik legérdekesebb tréfája lenne. Vagy talán ez is egy átgondolt húzás volt?!
És ekkor az embernek eszébe jut a "véletlen" is, hogy miként halt meg II. Oszkár, Svédország és Norvégia királya. Ő nagyon szorgos szabadkőműves volt, a svéd nagypáholy és a norvég tartományi páholy nagymestere. Ezenkívül az angol nagypáholynál "Pást Grand Master" volt ajz, aki a walesi herceget, a későbbi VII. Edward királyt bevezette a szabadkőművességbe. Az ország legfőbb szabadkőműveseként viselhette a "legbölcsebb Salamon vikárius" címet, és a szabadkőműves lapok "protestáns papnak", sőt "szabadkőműves pápának" is nevezték. Ennek ellenére szabadkőműves körökben számos ellenfele volt, akik még attól sem riadtak vissza, hogy lapjaikban nyíltan kigúnyolják. Egy alkalommal egy beszéde miatt még a "Bauhütte" is megtámadta és óvta attól, nehogy a szomorú emlékezetű Cagliostro (!) szerepét akarja eljátszani! Ez erős volt, de még nem volt vége. Norvégia királya is II. Oszkár lett. Mielőtt norvég király lett volna, a két ország között már régóta feszült volt a viszony. 0 több jóindulatú indítványt tett ennek megjavítása érdekében, de amikor látta, hogy minden hiábavaló , rövid úton elfoglalta az országot és a trónt. Megalakult a "Loge von Karlstadt", melynek az volt a feladata, hogy a jövőben a két ország között jó viszonyt alakítson ki.
A jelenlegi norvég király, Haakon testvér nem játszik a Rendben lényeges szerepet. A rendi nagymester egy polgár, Johann Gottfried Conradi orvos, és a helyettese Sörenssen államtitkár. Láthatjuk, hogy Norvégiában a szabadkőművesség a demokratikus korszellemhez igazodik, és a szabadkőművesek arra törekednek, hogy befolyásukat az ősi királyi házra megszilárdítsák. A norvég nagypáholy egy Steward-páholyból, 3 András páholyból és 12 János-páholyból áll 4800 testvérrel.
A dán nagypáholy élén rendi nagymesterként X. Christian király áll, a nagypáholy körülbelül ugyanannyi szabadkőművest foglal magába, mint a norvég, vagyis 4735 testvért. Egyebet róluk nem is lehet mondani.

XXIII. Monarchikus - köztársasági szabadkőművesség Németországban
Ezt a különös címet a tények teszik indokolttá.
Ameddig a Monarchia fennállt, a három porosz páholy mindig hűséggel viseltetett az uralkodó házzal szemben. Több alkalommal önként tettek hűségnyilatkozatot császárunknak. Számos páholy már nevében is hangsúlyozta államhűségét és monarchikus érzelmét - ilyen páholyneveket is találunk: "Friedrich zur Treue" (Ballenstedt), "Wilhelm zur Treue" (Bartenstein), "Friedrich Wilhelm zur Morgenröte" (Berlin), "Friedrich Wilhelm zur gekrönten Gerechtigkeit" (Berlin), "Friedrich zur Gerechtigkeit" (Berlin), "Friedrich Wilhelm zum eisernen Kreuz" (Bonn), "Luise zur gekrönten Schönheit" (Charlottenburg), "Wilhelm zur strahlenden Gerechtigkeit" (Kulm - Schweiz), "Friedrich Leopold zur Morgenröte" (Görlitz), "Hohenzollern treu und beständig" (Magdeburg), "Friedrich Wilhelm zur Wahrheit und Treue" (Rathenow), "Prinz von Preussen zu den drei Schwertern" (Solingen), "Hohenzollern" (Wiesbaden), stb. A felsorolt páholyok és a hasonló nevűek tucatjai is a berlini "Grosse Landesloge von Deutschland"-hoz tartoztak.
Na igen, ezek után kételkedhet-e valaki a porosz páholyok monarchista karakterében? Nem a szabadkőművesek közül kerültek-e ki a német tisztek százai? A világháborúban 2000 testvér talán nem szolgálta meg a vaskeresztet? Nem a porosz páholyok voltak-e azok, akik újra és újra azért esedeztek, hogy a császári házból védnököt kapjanak? A többi nagypáholy talán nem tett meg mindent, amit tőlük elvárható volt? ("Deutschen Siegeswillen") Nem adott-e össze csak az öt hamburgi páholy 1000 márkát az U-tengeralattjárókra? Nem ajánlottak-e fel a leglelkesebben pénzt az 1917. évi nagypáholy-napon a háborús károsultak megsegítésére? Nem szakította-e meg a hamburgi nagypáholy és a "Zur Sonne" a kapcsolatot a svájci "Alpina" páhollyal, mert az németellenes magatartást tanúsított? És; a német nagypáholyok talán nem szakították meg a kapcsolatot az ellenséges országokkal a világháború közben?
Minden igaz, csak az utolsó mondatot kell egy kissé módosítani: a' kapcsolatot csak a francia és az olasz nagypáholyokkal szakították meg, a többi ellenséges ország nagypáholyával fennálló kapcsolataikat csupán "elaltatták".1 De mi a helyzet az U-tengeralattjárókkal? Mi a helyzet Bode testvér előadásaival és a különböző jótékonysági akciókkal, ezek nem elég bizonyító erejűek? És a páholyok nevében feladott hűségtávirat? Ezek nem eléggé meggyőző bizonyítékok a páholyok monarchikus érzelmeire?
Bármennyire előítéletmentesen vizsgáljuk az ügyet és bármennyire is törekszünk arra, hogy erre a monarchikus érzelemre egyéb bizonyítékokat is találjunk, a végeredmény akkor is ez, hogy semmi mást nem találunk.
1913-ban és 1914-ben kölcsönös látogatások zajlottak le az angol és a német szabadkőművesek között Berlinben és Londonban, amelyet ők hazafias cselekedetnek próbáltak feltüntetni: azon igyekeztek, hogy a fenyegető háborút megakadályozzák. Ismeretes, hogy ezeknek a próbálkozásoknak semmi eredménye nem volt és ez nem is bizonyíték a monarchikus érzelmeikre.
Ezzel ellentétben fokról-fokra baljóslatúbban kezdtek viselkedni és az elfogulatlan szemlélő egyre képmutatóbbnak találta őket.
A három porosz páholy egy nagypáholyt alkotott, amelyhez tartozott Nagy Frigyes is, és később a Hohenzollern-hercegek hozzátartozóikkal együtt.
Nagy Frigyes az "Absolom" hamburgi páholyban nyert felvételt, azonban a páholy titkairól nem tudott semmit, bár hallott valami magas fokozatról, amely nem sokkal az ő felvétele után (1738) lett kidolgozva. Erősen bizalmatlan volt a szabadkőművesekkel szemben és védnökségén keresztül bizonyos függőségbe kényszerítette őket.
III. Frigyes Vilmos porosz király 1814-ben nyert felvételt és később a "Grossen Landesloge von Preussen" védnöke lett. A szabadkőművesség titkai, céljai és eszközei azonban egész életében ismeretlenek maradtak előtte. Az egykori nagymestertől, Haugwitz testvértől tudjuk, hogy a király bizalmatlan volt a szabadkőművességgel szemben, a leghűségesebb és legmegbízhatóbb hivatalnokokat beléptette a páholyokba, hogy ezáltal csökkentse a veszélyt.
I. Vilmos császár is ezt a taktikát követte, amikor még csak porosz király volt: nagyszámú megbízható hivatalnokot léptetett be a páholyokba. Ezáltal akarta elérni, hogy a szabadkőművesség elveszítse a titkos szövetségekre jellemző, államra veszélyes voltát. Ennek ellenére rövid idő múlva oly éles konfliktusba került velük, hogy 1864-ben bezáratással fenyegette meg a páholyokat, ha a továbbiakban nem hajlandók támogatni politikáját. Figyelemreméltó az az ítélet, melyet a "Grand-Orient de France" hozott I. Vilmos császár felett: "Sohasem vette komolyan szabadkőműves kötelességeit, ...de hasznosnak tartotta, hogy egy olyan intézmény élén álljon, amely kiterjed az egész világra." 2
A szabadkőművesek leginkább III. Frigyes császárt becsülték, aki már trónörökösként hosszú évekig a szabadkőművesek legfőbb pártfogója volt. De ez a hercegi szabadkőműves is több pontban másképpen gondolkodott, mint a testvérek és mindenekelőtt azt kívánta, hogy a rendi alkotmányból gyomlálják ki azokat a rendelkezéseket, amelyek visszataszítóak, aggasztóak vagy történelmileg túlhaladottak. A titkokba állítólag betekintést nyerhetett, miként erről már a "frigyládával" kapcsolatban szóltunk. De a hercegi pártfogó minden javaslatát ellenállással fogadták, így végül Frigyes szükségesnek látta, hogy a nagymesteri hivataláról lemondjon. Ezek a tények bizony nem támasztják alá azt a véleményt, hogy a német szabadkőművesség, vagy akárcsak a porosz nagypáholyok szigorúan monarchista állásponton lettek volna. Azonban, hogy a tényállás egészen tisztán álljon előttünk, ezt az állítást jobban alá kell támasztani.
A német szabadkőművesek természetesen nem nyilatkozhattak mindig úgy, ahogy szerettek volna. Kérdezzük meg tehát az olasz szabadkőműveseket, hogy miként vélekedtek hercegi testvérükről? Hogy Bovio testvér hogyan nyilatkozott az ifjú II. Vilmos császárról, mikor - 1892-ben - súlyos beteg volt, az talán még nem bizonyít semmit, hiszen akkor sok jó német is el volt keseredve Bismarck elbocsátása miatt. Aurelio Saffi testvér előtte annak adott hangot, hogy reméli, nemsokára az ifjú (szociáldemokrata) Németország fog a császári és "feudális" Németország helyébe lépni.3 Ez a hivatalos páholylap ez alkalomból nemcsak II. Vilmos császárt, hanem a három porosz páholy védnökét, Friedrich Leopold herceget is gúny tárgyává tette. 4 Sajátos formában gyászoltak az olasz szabadkőművesek III. Frigyes császárért. Ekkor halt meg az egykori forradalmár, majd olasz nagymester, Petroni is, és bár Petroni 18 évet töltött börtönben, az ő halálhírét az újság az első oldalon hozta! Csak ízléstelenség lett volna? Nem, ez tudatos gúnyolódás volt.
És a francia testvérek? - Nekik sem volt eltérő a felfogásuk, nekik is minden monarchia "despotizmus" volt. Caligula és III. Frigyes császár között nem láttak semmi különbséget. A Monarchia zsarnokság, és ezzel a kérdés el van intézve: "A zsarnokoknak minden jóakaratuk ellenére le kell mondaniuk arról, hogy együttműködjenek a szabadkőművességgel, egyszerűen azért, mert ezt a szabadkőműves elvek lehetetlenné teszik." Ez III. Frigyesnek sem sikerülhetett tehát a legnagyobb jóakarata ellenére sem. Ez természetes, hiszen a szabadkőművesség legfőbb törekvése a köztársasági államforma bevezetésére irányul és a legfőbb célja, hogy a régi uralkodók helyébe a szabadkőműves "szuverén hercegek" lépjenek. És vajon ebben az esetben nem nagyobb zsarnokságról van-e szó? Emlékezzünk csak a közelmúltra és arra, hogy mit mondott erről Pike testvér: "Titkos társaságunk vezetői a világ hatalmasságait bevonják a szabadkőműves tevékenységbe anélkül, hogy nekik abba több betekintést engednének, mint amennyit jónak látnak. Ez nem azért történik, hogy a pártfogásukat elnyerjük, hanem csupán avégett, hogy egyáltalán eltűrjenek. Ők (a szabadkőműves vezetők) helyesnek látják, hogy a szabadkőművesek látszólag jelentéktelen jótékonysági és segélyegyesületeket alapítsanak, amelyről a világ hatalmasságai azt hiszik, hogy a kezükben tartják és így nem veszik észre azt, hogy valójában a szabadkőművesség vallása és politikája teljesen ismeretlen előttük." 5
E beismerés után van-e szükség további bizonyítékokra is? Ha igen, akkor elsősorban néhány német páholylap megnyilvánulását kell bemutatni, melyek hangja esetenként aggasztóan sértő. Menjünk vissza abba a korba, maikor I. Vilmos király bezárással fenyegette meg a páholyokat. Ekkor a "Freimaurer Zeitung" maró gúnnyal ezt írta: "Legelőkelőbb testvérünknek látszólag egészen egyéni véleménye van a szabadkőművességről és az azonos jogú (!) s kötelességű tagokból álló szövetségünket kényelmes zsámolynak szeretné felhasználni, amelyre gyenge lábait felrakhatja... A nagy olimpiai istenek megvonják támogatásukat a közönséges embertől és legfeljebb a tőle kötelességszerűen küldött tömjénfüstöt fogadják jóindulatú megértéssel."6 Hasonló szellemben írt a másik páholylap, a "Bauhütte" is. - De vannak egyéb példák is, amelyek tovább mutatnak! Bizony, még a legújabb korban sincs ez másként. így például a "Herold" négy és fél oldalas búcsúztatót szentelt a lázadás és más bűncselekmények miatt kivégzett Enrico Ferrernek és magasztalta őt úgy, ahogy még egyetlen monarchiát sem magasztalt soha, és örömmel üdvözölte, hogy a szabadkőművesség letért a békés útról.
Képesnek mutatkozott minden olyan szellemi mozgalmat megérteni, amely ilyen vagy olyan módon ezen az alapon áll. Helyesnek nyilvánította a bomlasztó csírák tenyésztését és védelmét, és bár akkor még önmagát is a kisebbséghez számította, szerinte a többség hatalmát csak az képes biztosítani, aki a kisebbséget nem engedi szóhoz jutni. Mert egy hatalommal csak egy másik hatalom képes szembeszállni. Jellemző az is, hogy a "Herold" szabadkőműves tudósítója - saját beismerése szerint - Ferrer egyik anarchista barátjától betekintett a bizalmas levélváltásukba...
De nemcsak a szabadkőműves lapok nyilatkozatai, hanem a nagymesterek viselkedése is a legnagyobb mértékben elgondolkodtató.
A leginkább jellemző az a levélváltás, amely Petroni olasz nagymester és Feustel, a "Grossloge zur Sonne" nagymestere között zajlott le a "németországi despotizmusról".7 A szász nagypáholy Adriano Lemmi olasz nagymestert egy terjengős írásban ünnepelve, ezt írta róla: ő a "szabadkőművesség királya és nemcsak Olaszországban, hanem az egész világon...". Az ilyen érzelemkitörések végeredményben azt bizonyítják, hogy a nem-német világban a németországi uralkodók, a "despoták" és a "zsarnokok" nevetség tárgyai. Egyetértve Wilhelm Ohr testvérrel - aki a legjellemesebb és legnemesebb német szabadkőműves -, a legélesebb szavakkal kell megbélyegeznünk az érdemtelen külföldimádatot és a legnagyobb elővigyázattal kell intenünk a külföldi államokkal szemben.
Ugyanilyen méltatlanul viselkedik a német szabadkőművesség a francia nagypáhollyal kapcsolatban. Az angol nagypáholy 1877-ben megszakította a kapcsolatot a "Grand-Orient de France"-szal a világ építőmester szimbólum megtagadása miatt. Az angolok határozottak maradtak, és a franciák voltak azok, akik a kapcsolat újbóli felvételét megkísérelték, eredménytelenül. Egészen máshogy viselkedtek a németek. Vajon megszakították volna-e a kapcsolatot, ha az a kínos ügy nem következik be a tíz párizsi páholy és I. Vilmos császár között? Az nem mentség a német szabadkőművesek számára, hogy népidegen elemek vezették őket, sőt egyenesen újabb szemrehányás. A németek franciaimádata rendkívül elítélendő. Franciaország szabadkőművesei már a világháború kitörése előtt "a leghatározottabb egyetértéssel" kinyilvánították azt a véleményüket, hogy a német államot szét kell zúzni - írja Wilhelm Ohr testvér, a francia néplélek legkiválóbb ismerője. Azt, hogy a német szabadkőművesek vezetőinek viselkedése mennyire volt helytelen, mindenkinek magának kell eldöntenie.
Ehhez járult még a német testvérek viselkedése a szerb szabadkőművesekkel szemben. Pedig az egész világ tudta, hogy a szerbek évek óta veszélyeztették a békét és a szerb szabadkőművesség éppúgy politikai titkos szövetség volt, mint a magyar vagy az olasz. A szász és a hamburgi nagypáholy kevéssel a világháború előtt mégis indítványozta a magyar nagypáholynak, hogy ismerje el a szerb szabadkőműveseket. Ezután kezdte a magyar nagypáholy pártolni a szerb testvéreket. A magyar szabadkőműveseknek évtizedek óta a lehető legjobb kapcsolataik voltak a hamburgi nagypáhollyal, és úgy tűnt, hogy a szerbekkel javuló viszony a német szabadkőművesek indítványának az eredménye. A hamburgi nagypáholy képviselője akkor (a Dalen-kalendárium szerint) Karl Duschnitz volt, császári tanácsos és bécsi gyáros, korábban a bécsi "Zur Freundenschaft" páholy székmestere. "Császári tanácsos és álcázott republikánus?" Ez a kérdés Bécsben nagyon gyakran elhangzott. Ez is a közismert mimikri felfogás része volt: ma monarchista, holnap republikánus, ami éppen "talál".
Volt-e tudomása a trónörökös ellen készülő merényletről? - Erre a válasz még a levegőben lóg; százak tudtak róla, ezrek megérezték és százezrek gyanították, hogy valami borzalmas van készülőben. De hagyjuk most a gyanút. A tény az, hogy a nem (!) zsidó Kohn nagymester vezetése alatt az 1914. május 31-én megtartott nagypáholy-napon javaslat történt a szerb "Legfelsőbb Tanács" elismerésére.
Tény továbbá az is, hogy négy héttel később trónörökösünk áldozatul esett a szerb szabadkőművesek merényletének. Próbáljuk elfogadni, hogy a német testvérek vezetői semmit sem sejtettek, azonban a gyanú annyira becsületbevágó, hogy már pusztán a lehetősége is borzalmas vád ellenük...
Mielőtt tovább mennénk, le kell szögeznünk, hogy a német szabadkőművesek túlnyomó többségének erről nem lehetett tudomása: a székmesterek nagyobb része államhű és monarchikus érzelmű volt, gondoljunk csak arra, hogy milyen körökből kerültek ki. A 629 székmesterből és helyettesből 175 volt tanár, 105 orvos és gyógyszerész, 40 államhivatalnok, 30 építész, 16 teológus, 13 nyugdíjas, 11 katonahivatalnok és 2 művész: első pillantásra bizonyára nem tűnik forradalmi komiténak. Ehhez vegyük még azt a 145 szabadkőművest, akik a kereskedelem és az ipar vezető köreiből kerültek ki, akik természetszerűleg hajlottak a világpolgári érzelem felé, és azt a 12 írót és szerkesztőt, akik kétségtelenül a republikánus gondolat hívei voltak. Tehát a szabadkőművesek túlnyomó többsége konzervatív és államhű volt. De a vezetőik Németországban is republikánusok voltak. A birodalmi német szabadkőművesekről rendezett egyik vita során 8 nagymester rendkívül ellenséges érzületet tanúsított a német császárral szemben. Itt közlöm a 8 nagymester nevét, egyébként ők voltak azok is, akik a szerb "Legfelsőbb Tanács" elismerését indítványozták:
1. Alexander Schilling, a bayreuthi "Zur Sonne" nagymestere, törvényszéki bíró és szolgálaton kívüli kapitány.
2. Adalbert Wagner, a berlini "Zu den drei Weltkugeln" nagymestere, szolgálaton kívüli altábornagy.
3. Stanislaus Gráf zu Dohna, filozófiai doktor és szolgálaton kívüli kapitány, a berlini "Grosse Landesloge von Deutschland" nagymestere.
4. Bruno Alwin Wagner, a berlini "Zur Freundenschaft" nagymestere, a filozófia doktora és professzora.
5. Wilhelm Süss, a darmstadti "Zur Eintracht" nagymestere, a helybeli zenei konzervatórium igazgatója.
6. Oskar Röder, a drezdai "Grosse Landesloge von Sachsen" nagymestere, királyi legfelsőbb egészségügyi tanácsos, a királyi állatorvostani főiskola rendes professzora.
7. Kohn nagymester, Frankfurt am Main-i "Eklektischer Bund".
8. Friedrich Uhrbach, a "Grosse Loge von Hamburg" nagymestere, kereskedő.
Az, hogy három tisztet is találunk köztük, mindenképpen feltűnő. Feltételezhető, hogy leszavazták őket vagy nem rendelkeztek pontos értesülésekkel a tényállást illetően. Ellenben Bruno Alwin Wagnerről tudjuk, hogy 1907. szeptember 23-án a párizsi német "Goethe" páholyban a következő kijelentést tette: "A látnokok szavain és tettein keresztül kibontakozik előttünk az általános néptestvériség jövőbeli képe, ilyen látnók Mesureur nagymester is, akivel most, őt szívélyesen átölelve testvéri csókot váltok." Mesureur testvér a "Grosse Landesloge von Deutschland" vezetője és nyíltan hangoztatott törekvése, hogy a szabadkőművesség minden népre kiterjedjen. 1907. szeptember 22-én a francia nagypáholy megnyitó ünnepségén egy remek felhívást intézett a jelenlévőkhöz a francia, belga és német szabadkőművesek testvéri összefogása érdekében. Jelen volt mintegy 500 résztvevő, szinte minden francia székmester, belga képviselők, ezenkívül voltak résztvevők Hollandiából, Németországból, Romániából, Portugáliából, Görögországból és Svájcból.

XXIV. Világforradalom által a szabadkőműves világköztársaságért
Az államok tucatjai közül egyet kiválasztva fogom a szabadkőművesség forradalmi tevékenységét bebizonyítani. A végcél a köztársaság.
Minden államban ez a cél vezérli a szabadkőműveseket, így például Belgiumban is.
Szükséges ismételten hangsúlyoznom, hogy Belgiumban a szabadkőművesség nyíltan politizál, és ahogy 1907-ben "főméltóságú nemzeti-nagymesterük", Hasse testvér mondotta: a belga páholyok politikai iskolák. Az a szellem, mely a páholyokban uralkodik, szigorúan republikánus. Ennek megfelelően a páholyünnepségeken nem a királyukat éltetik, hanem a "szuverén népet".
A belga viszonyok egyetlen ismerője sem lepődött meg azon, hogy a páholyokban "A Belga Köztársaság" témájú előadások hangzottak el. Furnemont belga nagyszónok 1911-ben elhangzott beszéde is bizonyítja a belga szabadkőművesek forradalmi felfogását és a külföldi forradalmárokkal fennálló kapcsolatait: "Emlékezzenek Önök arra a büszkeségre, amely akkor töltött el minket, mikor a portugál forradalom híre megérkezett hozzánk. Néhány óra alatt ledőlt a trón, győzött a nép, és kikiáltották a köztársaságot. Ez a hír, mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a tájékozatlan közvéleményt." Igen! Ilyen derült égből lecsapó villám ért minket Ausztriában - és Németországban is. A kormányzottak tájékozatlansága olyan általános volt, hogy még a vezető körök sem voltak tisztában a helyzettel. Dr. R. v. Schauer igazságügyminiszter még 1918 májusában is tájékozatlan volt a szabadkőművesek végcéljáról és a páholyokban csupán humanitárius egyesületeket látott... Valójában azonban az erőtlen osztrák kormányzatunk volt az ártalmatlan, hasonlóan a németországihoz. A németek éppúgy nem mentek semmire az ő B-szisztémájukkal, mint mi az S-szisztémánkkal. A németek a derék, kifogástalan férfiak hadával sem értek el semmit, mert példátlanul erőtlenek voltak és a viszonyokban nem ismerték ki magukat."
Kell-e még bizonyítékokat felhoznunk a szabadkőművesek "ártalmatlanságáról?" Változatosság kedvéért vegyük az Újvilágot, Brazíliát! II. Pedro, az utolsó brazil császár kinek köszönhette a bukását? Deodoro de Fonseca marsallnak, aki maga is szabadkőműves volt és forradalmi mozgalmának tagjait is a testvérek közül toborozta. Ez a megállapítás nem egy klerikális zuglapból való, hanem a - legalábbis ebből a szempontból - megbízható szabadkőműves "Berliner Tageblatt"-ból. 1 Szükséges-e még rámutatni arra a szerepre, amelyet Görögországban az a bizonyos Venizelosz testvér játszott? Ez az ember, aki szabadkőműves volt, idézte elő Konstantin görög király bukását, egyébként a "Grand-Orient de France"-hoz tartozott. Kinek az irányítása alatt állt? - Annak a Jonnart szabadkőműves francia képviselőnek irányítása alatt, aki 1917-ben Görögországban az angol - francia csapatok főparancsnoka volt, a királyt lemondásra kényszerítette és - a lakosság megkérdezése nélkül - Venizelosz szabadkőműves képviselőt iktatta be. Azzal fenyegetődzött, hogy ha Konstantin király nem mond le, Athént rommá löveti... Venizelosz, ahogy a későbbiekben beszédeiben beismerte, szabadkőműves volt, miként a társai is.
Tervszerűen, számítva, kitartóan és utánozhatatlan szorgalommal a forradalom érdekében munkálkodtak a testvérek. Az egész világon a trónok és a monarchiák megdöntésén fáradoztak. Terveik nemcsak a közelmúltra vezethetők vissza, hanem fokozatosan szélesedett ki a tevékenységük. Ők maguk 1740-től számolják a szellemi szabadkőművességet. Bár, ha a régi operatív kőművességre gondolunk, jusson eszünkbe Olivér Cromwell és az ő "dicsőséges" forradalma (1648) és az 1688 - 89. évek Angliája is. De tegyük most félre ezeket az eseményeket és biztosabb nyomot kövessünk.
1740-ben az akkor francia nagymester, Autin herceg a francia nagypáholy ünnepén tartott beszédében rámutatott, hogy a szabadkőművességet elsősorban azért alapították, hogy küzdjön a köztársasági államformának az egész világon való bevezetéséért. 2 Ez a forradalmi szellem teljesen eltöltötte a francia szabadkőműveseket, ez a szellem vezetett az 1789. évi forradalomhoz is, és a német szabadkőműves körökben is uralkodó volt.
Itt ki kell térnünk két szabadkőműves írásra: a "La France-Maconne" (1744) és a "Les Franc-Macons écrasés" (1746) művekre, amelyekről még nincs eldöntve, hogy "áruló írások"-e, vagy csak látszólag írták a szabadkőművesek ellen, valójában azonban szabadkőműves felvilágosító művek, amelyek a világköztársaság eszméjét és a forradalmi programok fő pontjait az 1789. évi forradalom két fő jelszavából, a Szabadságból és a Testvériségből származtatják. Csak a királyság bukása után hirdették ki a harmadik jelszót, az Egyenlőséget.
Itt feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a szabadkőművességen belül nem létezik egyenlőség. Soha nem volt egyenlőség a tanonc, a segéd és a mester között, emlékezzünk főleg a magas fokozatúakra!
Helyesen állapítja meg Ohr testvér: "Sehol nincs nagyobb egyenlőtlenség, mint a francia szabadkőművesek 33 fokozatú rendszerén belül." A tanonc nem egyenlő a segéddel, és a segéd sem a mesterrel: a Rózsakeresztes-mester alá van rendelve a Nagy Kados lovagnak, ő pedig a Nagy Inkvizítor főparancsnoknak, és ők mindnyájan alárendeltjei a Királyi Titkos Hercegnek. Fölöttük áll a Szuverén Nagyinspektor, aki tagja a Legfelsőbb Tanácsnak, amelynek az elnöke a legméltóságosabb és leghatalmasabb Szuverén Főparancsnok 3 Ez valóban egyértelmű egyenlőség! A fenti cikket Dubois testvér, szabadkőműves író írta.
Wilhelm Ohr testvér is (könyve 77. oldalán) éppily nyíltan kijelentette, hogy a francia "Grand-Orient de France" vezetősége valójában oligarchia, amely a demokrácia helyébe lépett. A francia szabadkőművesek az arisztokratikus elv alapján állnak, a legfelsőbb szerveik - így például a nagy Ritual-Kollegium - ha létszám feltöltésre szorulnak, az új tag kizárólag 33. skót fokozatú lehet. "Ez valójában tökéletesen arisztokratikus hatóság."
Nem létezik a szabadkőművességen belül a "Szabadság" sem. Elsősorban nincs szabad véleménynyilvánítás, az ő belső cenzúrájuk összehasonlíthatatlanul szigorúbb, mint az állami cenzúra bárhol. Különösen érvényes ez a megállapítás Franciaországra. Németországban az egyének taktikai érzékére bízzák, hogy titoktartási esküjüket hogyan tartják meg. A "Grand-Orient de France" 1894. január 1. i körlevelében ez állt: "A székmestereknek és szónokoknak minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy környezetüknek emlékezetébe véssék, hogy egyetlen szabadkőműveseknek sincs joga vagy mentsége arra, hogy a legkisebb mértékben is eláruljon valamit a Rendről vagy a vezetőségről. Ezt csak határozott engedéllyel teheti és akkor is csak az előírt módon."
A francia szabadkőműveseknek még a gondolatszabadságra sincs joguk, republikánusoknak és "antiklerikálisoknak" kell lenniük. Hogy a páholynyelvben mit értenek "antiklerikálison", arra már rámutattunk. A szövetségből való kilépés sincs a meggondolásukra bízva; sok esetben előfordult, hogy a testvérnek akarata ellenére is tagnak kellett maradnia haláláig. Ezzel szemben - különösen Olaszországban - a szabadkőműves kizárása a nagymester tetszésére van bízva. Dr. Müffelmann testvér írt le egy ilyen nagyon tanulságos esetet, amely egy olasz szabadkőművessel történt meg: 1914. december 4-én dr. B. testvért, a rendi tanács tagját, a Belluno páholy székmesterét, olasz nagymestert távirati úton kizárta a Rend, és ellentmondásnak helye nem volt!" Számtalan példán keresztül lehetne még szemléltetni, miként értelmezik a szabadkőművesek a "szabadságot".
És a Testvériség? Ez is csak a "testvérekkel" szemben érvényes és még így is bizonyos szempontok szerint lényegesen korlátozott. Ha azt a könyörtelen harcot nézzük, amit a különböző országok szabadkőművesei egymás ellen folytatnak, az a benyomásunk, hogy a gyakorlat egyre inkább eltávolodik a szabadkőműves eszményektől. De mit várhatunk a valóságban ettől a szép jelszótól, amelyet ők majdnem két évszázada terjesztenek a legszélesebb tömegek között, és amelyre a tömegek farkasétvággyal vetették magukat? Friedrich Schönborn gróf, Ausztria egykori igazságügyminisztere, az 1789. évi francia forradalomról alkotott értékítéletet így fogalmazta meg: "A Szabadság, Egyenlőség, Testvériség iránti rajongással kezdődött, a guillotine szünet nélküli munkájával folytatódott és véres háborúval, először Franciaország, majd egész Európa tönkretételével fejeződött be." - Csak egy mondat, de igazságát igazán nem lehet elvitatni.
De térjünk vissza e a szakasz vezérgondolatához. Az Illuminátus Rendnek is az embereknek az "uralkodók" uralma alóli felszabadítása volt a célja: ők a XVIII. század második felében még nagy szerepet játszottak, és köztük s a szabadkőművesek között sok érintkezési pont volt. A Világtestvériség és a Világköztársaság gondolata már akkoriban is oly nagy varázserővel rendelkezett, hogy például még a nagy gondolkodó, Immánuel Kant is magáévá tette. A német nép közében azonban a köztársasági állameszme csak a XIX. században terjedt el. Nevezetesen Mazzini fellépése és titkos segítőinek serény igyekezete egész Európában népszerűsítette. Mazzini szerint a köztársaság "az egyetlen helyes kormányzati forma, ahol a nép a minden". De a "nép" Mazzini álláspontja szerint csak akkor lehet "minden", ha mesterei és urai szavára hallgat. Ha ezt nem teszi, akkor nem több "ostoba és nyomorult csőcseléknél" (volgo ignaro e corrotto): idióták gyülekezete, megszédített tömeg, melyet csak az ő átnevelése (Mazzini elvei alapján) képes emberi szintre emelni. 4 Mazzini nézete szerint "az erény és a lángész hivatottak a népeket és az emberiséget vezetni." De magától értetődő az is, hogy ha a "szuverén népnek" az "erényes és lángeszű" vezérei kihirdetik a programjukat, akkor a nép azt köteles is a magáévá tenni. "Ha a nép (!) kijelenti, hogy ez vagy az az ő hite, utána tisztelettel meg kell hajolnia a vezetői előtt és óvakodnia kell az engedetlenség legkisebb megnyilvánulásától is." Ez a furcsán liberális mondat Mazzini műveiből származik. 5 így volt ez mindig és így marad ezután is: minden forradalmi mozgalom kezdetben "szabadságpárti" és mindig uralomvággyal, zsarnoksággal végződik, mihelyt a szabadság apostolai hatalomra kerülnek.
A szabadkőműves "Rivista della Massoneria Italiana" arcátlanul kijelentette: "Forradalmi eszméket vallottunk tegnapig és konzervatívok vagyunk mától." Ki nem ismeri fel ebben a csehek magatartását, akik a Birodalmi Gyűlésben (1917) kijelentették: "Nem létezik hazaárulás! A hazaárulás nem bűn". És az ő csehszlovák államuk mégis üldözi a hazaárulást, és halállal bünteti azokat a németeket, akik választójogukkal élve a német - osztrák tábort kívánják erősíteni a Nemzetgyűlésben!
A republikánus eszme, amely Franciaországban a forradalom szörnyűségein keresztül erősödött meg, a XIX. század közepén
Olaszországban lett továbbfejlesztve és a század végén került vissza Franciaországba. Olaszországban is, mint ahogy Franciaországban az a remény kapott lábra, hogy rövid időn belül "az ifjú Németország eszméje és a munkásság (a szociáldemokrácia) legyőzi a császári feudalizmust", és azután Elzász-Lotharingia ügye, amely az európai békét fenyegeti, végre megoldódhat. 6
Sokkal kiélezettebben jelentkezett ez a gondolat az 1889. évi párizsi szabadkőműves kongresszuson, amelyet a nagy és "dicsőséges" 1789. évi forradalom száz éves évfordulójára hívtak össze. A "Grand-Orient de France" ünnepi szónoka, Franklin testvér nagy tetszést aratott a kongresszus résztvevői között a következő kijelentésével: "Azt a napot várjuk, melyet sem a XVIII. század, sem 1789 nem hozott meg, hogy a népek összezúzzák a monarchiákat és a vallásokat. Ez a nap már nincs is olyan messze, ennek a napnak az eljövetelét várjuk. Ez a nap minden kitagadottnak felszabadulás lesz, minden egyenlőtlenséget megszüntet, minden előjogot eltöröl, minden elrabolt tartománynak visszaadja az önrendelkezési jogát (Elzász-Lotharingia, Posen, Galícia, stb.). Ezután minden nagypáholy az egész világon a világtestvériségben fog egyesülni. Az államhatárok, amelyek megosztották a szabadkőművességet, el lesznek törölve. Ez az a tökéletes ideál, amely előttünk lebeg. Ez a mi törekvésünk, és az általános testvériség virradatának fényét várjuk." Wilhelm Ohr testvér szerint - aki a fenti mondatokat idézi - ezek a mondatok olyan világosan lettek megfogalmazva, hogy senkinek sem lehet további kételye. Azonban eddig csupán a német forradalom varasáról, a köztársaság bevezetéséről és a Világtestvériségről esett szó.
A világköztársaság gondolata (République Universelle) ellenben világosan és tökéletesen csak a második általános szabadkőműves kongresszuson (Párizs, 1900) lett megfogalmazva, és bár ez volt az egész kongresszus alapgondolata, mégis csaknem valamennyi szónok szükségesnek érezte rá hivatkozni és kijelenteni, hogy ő is magáénak vallja ezt az álláspontot. 7 Elsősorban Quartier le Tente állt ki felszólalásában amellett, hogy egy szabadkőműves irodát kell létrehozni, amely az egész világra kiterjed, és amely "azon fog munkálkodni, hogy az egész világon összefogja a szabadkőműves erőket, győzelemre vezesse az eszményt és megvalósítsa a világköztársaságot". A nagy Archimedes közismert kijelentésére hivatkozott: "Adjatok nekem egy szilárd pontot a világon és kifordítom azt a sarkaiból." Azután így folytatta: "A szabadkőműves erők világméretű összefogása jelenti azt a szilárd pontot, ahonnan a világot ki lehet forgatnia sarkaiból..." Valóban jelentőségteljes szavak...
Dequaire-Grobel testvér örömmel üdvözölte ezt a felszólalást és annak a reményének adott hangot, hogy a kongresszus sikerre viszi ezt a tervet, és utána "a szabadkőművesség megszerzi a közéleti és politikai hatalmat Európában és az egész világon...".. Végül harcias felhívást intézett a szabadkőművességhez: "A világ szabadkőművességnek meg kell teremtenie a világköztársaságot."
Bourceret testvér, az előkészítő bizottság elnöke annak a bizakodásának adott hangot, hogy ez megvalósul és ezzel a felkiáltással fejezte be a beszédét: "Éljen a világköztársaság, amely nem lesz többé csak platonikus (!) ábránd..."
A "Grand-Orient de France" hivatalos szónoka, René Renoult testvér is azonos gondolatkörben mozgott: "...országuk páholyaiba hazatérve minden küldöttség népszerűsítse a világköztársaságot!" Figyelemre méltók a portugál küldött szavai, amelyek itt (1900-ban) hangzottak el: "Bizonyos vagyok abban, hogy portugál testvéreim nem fognak azon megütközni, ha ezt kiáltom: Éljen a francia szabadkőművesség! Éljen a Világköztársaság!" Portugáliában ekkor még monarchia volt. Tíz évvel később a portugál testvérek tevékenységét siker koronázta, kikiáltották a köztársaságot! De ez még nem minden: Törökországban is volt időközben forradalom, és ha a török szabadkőművesek nem is jutottak el a végső célig, ez csak annak tulajdonítható, hogy ehhez még gyengének érezték magukat és bizonytalanok voltak a különböző országok állásfoglalása felől s így még nem merték azonnal átvenni a hatalmat.
Azóta a nemzetközi szabadkőműves-kongresszusok egész sora zajlott le, amelyek hasonló szellemben mentek végbe; azóta a szabadkőműves lázadások és puccskísérletek számos példáját is láthattuk (Spanyolország). Ezenkívül minden államban a sajtó - amely nagyrészt szabadkőműves kézben van - egyre tökéletesebb összhangba került, ezután maguk a szabadkőművesek kormányoztak több államot, szorosan együttműködve egymással, míg végül a legnagyobb szabadkőműves, VII. Edward testvér kitűzte a célt, a Központi Hatalmak bekerítését. És utána mi következett? Szinte programszerűen cselekedtek a szerb szabadkőművesek...
A "bölcsek" szinte órával a kezükben figyelhették a két "teuton császárság" hanyatlásának időpontját, amelyre a világ nagypáholya kimondta a halálos ítéletet. Végezetül a belső árulók hátba döfték győzelmes hadseregünket, visszafordították, és ellenségeink megteremtették az általuk hőn áhított köztársaságot. De meggyötört szívvel kérdezzük és felháborodva a hallatlan szenvedések, az értelmetlen áldozatok miatt: az idealisták valóban a mi kormányzásunk alatt álltak?

XXV. Szabadkőművesség és a világháború
Ez a tanulmány már a könyv címéből is következik. Amennyiben az olvasó eddig figyelemmel kísérte a korábbi céljaikat, úgy a végkövetkeztetés önként adódik: ha a szabadkőművesség valóban a világköztársaságra törekszik - és ez kétségtelen -, mindenütt egy olyan forradalom létrehozásáért szövetkezik, amely korunk leghatalmasabb forradalma lesz, illetve már meg is történt - ez a forradalom maga a világháború. Már ez a feltevés is amellett szól, hogy Európa ezen borzalmas pusztításában jóval nagyobb részük van, mint azt ahogyan mi - a gyanútlan németek - valaha is gondoltuk volna.
Miközben a pacifista szabadkőművesek a tömegnek a világbéke jelszavát hangoztatták, a mértékadó francia és angol testvérek a politikában a világforradalom kitörése érdekében ténykedtek, azaz a valóságban ennek a világháborúhoz kellett vezetnie.
Wilhelm Ohr testvér, aki korábban pacifista világpolgár volt és csak a háború alatt vált öntudatos németté, a francia néplélek tanulmányozója és ismerője, a többi németet megelőzve habozás és kertelés nélkül kijelentette: "Az egész francia nép bűnös Európa katasztrófájáért, mert a német népet nem akarta megérteni, mert vele szemben a legveszélyesebb elfogultsággal viseltetett és az elzászi kérdéssel úgy játszott, mint gyerek a tűzzel. A német nép lelkét és értelmét illetően a legnagyobb fokú tévedésben volt."
Ehhez kapcsolódik még egy megállapítása, amely minket különösen érdekel: "A szabadkőművesség mint vezető nagyhatalom a bűnös elsősorban." Ohr testvér úgy véli, hogy ha a szabadkőművesség felvilágosító és csillapító hatást kívánt volna elérni, a nép téves eszméivel szemben szándékozott volna fellépni, akkor a francia nagypáholynak mindenekelőtt a "legnagyobb bálványt, 1789 gondolatát kellett volna összezúznia". Ohr testvér tehát a szabadkőművességet csupán mulasztásában találja vétkesnek. Hogy ez mennyire tévedés, azt ennek a könyvnek a XIV fejezetében bebizonyítottam, ahol megállapítottam, hogy az osztrák trónörökös meggyilkolása egyértelműen a francia nagypáholy közreműködésével történt. De Ohr testvérnek is el kell ismernie, hogy "Franciaország szabadkőműveseinek a német állam összeomlásában nagy szerepük volt".1 A művelt franciák - Ohr testvér állítása szerint - Németországot agyaglábú kolosszusnak látták. Németországról minden francia újságban csak azt lehetett olvasni, hogy a császári imperializmus féktelen hatalomvágyában a birodalom növekedését akarja, és áthidalhatatlan ellentét van közte és a szociális forradalom közt...
Ezt a forradalmat akarták a francia szabadkőművesek elősegíteni... Tegyük fel, hogy ez volt az átlag szabadkőművesek felfogása is, de ez akkor sem jelenti azt, hogy a francia rendi vezetőségnek, amely mindenkor erősen politizált, ne lettek volna titkai - miként ez bebizonyosodott olyan korábbi eseményeknél, melyek teljesen meglepték a tájékozatlan népet, és amelyek csak néhány "legfényesebb" testvér előtt voltak ismeretesek. Az ilyen titkokat (pl. 1914. június 28-át) bizonyára nem kötötték Ohr testvér orrára sem.
Képzeljük el az akkori helyzetet: a szabadkőműves Franciaország kijátszotta Ausztria - Magyarország és Németország ellen azok belső ellenségeit. Ezek tehát romboló erők voltak és nem államfenntartóak. A következőképpen okoskodhattak: az osztrák trónörökös halálával minden akadály elhárul, mert az öreg, nyolcvannégy éves császár nem fogja tudni ellátni a kormányzási teendőket, az ifjú császár pedig még tapasztalatlan és túlzottan jóindulatú, tehát Ausztria - Magyarország össze fog omlani. Németország minden oldalról bekerítve nem vállalkozhat háborús erőpróbára. A szocialisták és a köztársaságpárti polgári képviselők sokkal inkább a császárság végét kívánják, mint hogy a háborúnak útját állják.
A külföldi szabadkőműves körökben a német munkástömegek forradalmába vetett hit általános volt, és számtalan alkalommal várták a kitörését. Hogy gondolatmenetük hasonló lehetett, azt két komoly tény támasztja alá: a nemzetközi pénzhatalmak tervszerűen kivonták az aranyat a Német Birodalomból, és Oroszország az 1914. év tavaszán mozgósított. Egy nagy háború minden lehetőségével számoltak, kivéve azt, hogy négy évig tarthat.
Még világosabban: a szabadkőművesek a világforradalom útján akartak eljutni a világköztársasághoz, ezt több ízben saját maguk is elismerték. A világháború ezzel szemben károsnak tűnt a szemükben és igyekeztek is elkerülni. Az ilyen magatartást az osztrák büntetőjog dolus indirectusnak nevezi, például az emberölés esetében: olyan ellenséges szándéknak, amely veszélyezteti az ember életét, anélkül, hogy meg akarná ölni.
A "tudós" szabadkőműves hercegek sziklaszilárdan építettek a csehek lázadására, miként őket arról Kramars testvér és Masaryk testvér biztosította: számítottak még Lengyelország, a ruszinok és délszlávok, a magyarországi románok kiválására is. Számításba vették a szociáldemokraták segítségét is, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy a háború kitörésekor fogjanak össze a liberális sajtó korábban is pacifista részével és a német szabadkőművesekkel: így akadályozzák meg, hogy a két császári birodalom belépjen a háborúba. Csak eggyel nem számoltak: a néptömegek hallatlan felháborodásával a szerb orvgyilkosság miatt. A politikai gyilkosságok nálunk - ellentétben a román államokkal - még nagyon ritkák és így nyilvánvaló, hogy a felháborodás általános volt, mindenki ünnepelte a Szerbiának küldött hadüzenetet, és nemcsak a németek, hanem Ausztria - Magyarország más nyelvű népei is.
A francia szabadkőművesség két okból kockáztatta meg a háborút: elsősorban általános vágya volt minden (nem német) szabadkőművesnek a "zsarnoki császári hatalmak", az "autokraták" szétzúzása, köztársasággal való felváltása. Különösen csábító volt az a gondolat, hogy Elzász-Lotharingiát is visszaszerzik. Emellett különösen a francia páholyokban rendkívül erős volt a revans-eszme (voltak olyan páholyok, melyek ezt a gondolatot a nevükben hordozták!). így például az "Alsace Lorraine" páholy, amely 1872-ben tiltakozott Elzász-Lotharingiának Németországba való bekebelezése ellen, a "La Revanche" páholy tagjai a "Les Enfants de Mars" ("A háború gyermekei")-nek nevezték magukat. Figyelemreméltó, hogy Elzász lakosságának alig 4%-a, Lotharingiának csak 29%-a volt francia, és bár 1871 után is megvolt a joguk, hogy franciák maradjanak, csupán 3%-uk élt ezzel a joggal. Ennek ellenére Elzász-Lotharingiát saját elveszett területüknek tekintették a franciák, jobban mondva a szabadkőműves vezetők - pedig ez a terület ősidők óta német volt.
A páholytestvérek voltak azok is, akik Angliával és Oroszországgal titkos egyezményt kötöttek, hogy biztosítsák Franciaországnak egész Elzász-Lotharingiát, a Saar-vidéket és a Rajna-határt. Charles Dupuy testvér ki is jelentette a francia kamarában (egyébként korábban miniszterelnök is volt): "...Én segítettem elő, hogy a francia határok a Rajnáig és a Moselig terjedjenek, és hogy Koblenzben francia helytartó legyen."2 Az egykori miniszterelnök, Ribot testvér követelte, hogy Elzász-Lotharingiából és a Saar-vidékből francia "ütköző államot" alakítsanak. 3 A szintén exminiszterelnök és szabadkőműves Briand testvér a francia kamara egyik titkos ülésén foglalkozott Franciaország területi követeléseivel és Rajna-határt követelt!4 A francia páholyhatalmasságok németgyűlöletét Briand testvér az alábbi, őrültségnek tűnő, de a legkomolyabban értett szavakkal foglalta össze: Németország és a német nép hanyatlásának indult! 5 Ezeket a gyűlölet diktálta szavakat minden emlékkönyvbe beleírták és Németország "bűnének" igyekeznek feltüntetni, hogy nem kötött korábban békét. A német szabadkőműveseknek a sátáni gyűlölet ilyen kitörései láttán nem szabad csodálkozniuk, hiszen már Isaac Adolph Cremieux francia igazságügyminiszter egy emberöltővel ezelőtt kimondta: "A páholyok célkitűzése Németország elpusztítása!" Isaac Cremieux nagyon jól tudta, hogy mit beszél: ő volt az "Alliance Israélite Universelle" egyik alapítója és a "Supréme Conseil" "Szuverén Főparancsnoka" (tehát 33. fokozatú szabadkőműves). Egyike volt azoknak a "bölcseknek", annak a háromszáz embernek, akik Walther Rathenau szerint (ő is az egyik volt x) a világ urai és a "világtörténelmet csinálják".6
Arra, hogy mik a valóságos páholytervek, legjobb bizonyíték a "Havas" hírügynökség 1917. december 19-i közleménye: "A francia szabadkőművesek legfelsőbb hatóságának felhívása." Ez áll benne: "Franciaország vérét ontja minden nép felszabadításáért, idegen (!) és ellenséges (!) népekért is. Elzász-Lotharingiára vonatkozó követelésünk az erősebb jogán (!) alapszik. Elzász-Lotharingia a boldogság és a biztonság szimbóluma..." Ebből is világosan kitűnik, hogy Franciaországot a háborúban szabadkőműves eszmék vezérelték.
A német szabadkőművesek kísérletet tettek arra, hogy a francia államférfiak és szabadkőművesek (Poincaré testvér, Clemenceau testvér, Briand testvér, Delcassé testvér) szerepét lerázzák magukról: egyszerűen kétségbevonták a szabadkőművességhez való tartozásukat. 7 Azonban prof. Dr. Schiemann, 8 és újabban a svájci Karl Heise - akik kitűnő értesülésekkel rendelkeztek - bebizonyították, hogy ennek a tagadásnak semmi alapja sincs. A "Deutsche Grosslogenbund" nevű német páholynak az el nem ismerése még nem zárja ki azt, hogy ők a "Supréme Conseil" és a "Grand-Orient de France" tagjai. A németek mindeddig megtagadták az elismerést a "Franciaország és gyarmatai nagy anyapáholyától is, de attól ezek még valójában szabadkőműves szervezetek. Tény, hogy eddig Franciaországnak mindegyik, vagy majdnem mindegyik államférfia és minisztere szabadkőműves volt és most is az. Alacsonyabb vagy magasabb fokozathoz tartoznak, de akaratuk a páholyoknak alá van rendelve. Ezért fogalmazta meg a kérdés lényegét a 'Badischer Beobachter', amikor ezt írta: "Ha Ribot, Lord Cecil, Wilson háborús céljaikról beszélnek, ezek mindig csak látszólag az ő megnyilatkozásaik, valójában kizárólag a nemzetközi szabadkőművesség céljait valósítják meg".9
Ha ezeknek az államférfiaknak a múltját szemügyre vesszük, sok sötét pontot figyelhetünk meg, mint például Poincaré testvérnél is. A Szuezi-csatorna története is erősen terhelő rájuk nézve - Clemenceau testvér akkor lepleződött le, mint panamista -, és ott van Briand testvér, a jól bevált, órára kivehető hotel atyja, aki erősen megduzzadt környezetét nem érzelmi okokból, hanem bölcs előrelátásból nem távolítja el maga mellől.
De nemcsak a miniszteri poszton találunk a köztársaságban szabadkőműveseket, hanem minden befolyásos helyen. Számos magas rangú katonatiszt is közéjük tartozik, mint például Peigné nagymester, aki hadosztályparancsnokként egy hadseregcsoportot vezetett. 10 Más testvéreket, mint például Debierret, a "Grand-Orient de France" elnökét, a minap küldték tanulmányútra Elzász-Lotharingiába; a francia kamara egyik képviselője, Jonnart testvér is a Szuezi-csatornával kapcsolatos panamákba bonyolódott, és ő volt az, aki Franciaország és Anglia főmegbízottjaként Görögországba utazott és az áruló Venizelosz testvért, miután az ország törvényes királyát trónjától megfosztották, diktátorként beiktatta. Ez miért történt? Mert Konsztantin király állhatatosan megtagadta, hogy Németországnak hadat üzenjen és az antant oldalán belépjen a háborúba. Ez a brutális eljárás talán ellentmond a szabadkőművesség lényegének? - Ellenkezőleg! Legfőbb törvénye az ő "szabadságuknak", "hogy senkinek sem szabad olyat elkövetnie, ami a szabadkőművességnek, a királyok királyának, minden cárok cárjának nemtetszését előidézné.
Aki egyszer kellő ismeretet szerez a francia szabadkőművesség viszonyaiban, az megérti azt az esztelen gyűlöletet, amelyet ők II. Hohenzollern Vilmos iránt éreznek, és mindennél többet mond az a viselkedés, ahogyan a francia szabadkőművesek nagyapjával, I. Vilmos császárral, és apjával, II. Vilmos császárral - akik egyébként szintén szabadkőművesek voltak - szemben tanúsítottak...
A Német Birodalom összeomlását francia körökben sokszor megjövendölték, így például az 1912-ben megjelent közismert könyvben, a "Német Birodalom hanyatlásáéban, amely de Civrieux tollából származik. Ő prófétának bizonyult abban, hogy Németországot és a harmadik, utolsó Hohenzollern császárt az egyesült és szövetséges Franciaország, Olaszország, Anglia és Belgium fogja leverni... Ez úgy tűnik, mintha Civrieux ezredes azon kevés kiválasztott közé tartozott volna, akik az események bekövetkezése felől előre tudomással bírtak és tollukat arra használták fel, hogy a nép nehézkes tömegeit lassanként megbarátkoztassák egy borzalmas háború gondolatával... Az események ilyen előrelátása és prófétai megjövendölése, melyeket "elháríthatatlan" sorscsapásoknak szoktak feltüntetni, mindig a szabadkőművesek különös tulajdonsága volt. Saját tevékenységüket, mint sorscsapást tüntetik fel, azonban ha jól sikerül, büszkén verik a mellüket: látjátok, ezt is mi csináltuk! El kell ismerni, hogy a feladatukat jól szokták megoldani. Civrieux ezredes közvetítette a világpáholy döntését a Hohenzollern-ek "sorsát" illetően és ezt a döntést egy, a jövőben játszódó háborús regény formájába öltöztette. A közismert Madám Savigny, az "osztrák császári házat ért tragikus események" megjövendölője, és Madame Lorenza is ilyen különös feladatot kapott, amelyet ragyogóan meg is oldottak...
De térjünk vissza a feltevések birodalmából a nyers valóság talajára: a zsidó Isaac Cremieux, 33. fokozatú testvér 1870-ben egymillió frank vérdíjat tűzött ki I. Vilmos fejére. Ezt a tényt még a német szabadkőművesek sem tagadhatják. Tíz párizsi páholy akarta akkor I. Vilmost, Moltkét és Bismarckot szabadkőműves törvényszék elé állítani... Hasonló eset történt a világháborúban is. Ekkor a kezdeményezés a párizsi "L'Avant-Garde" páholyból indult ki, és a szabadkőműves sajtó kórusa csatlakozott hozzá: "Vilmosnak a német trónon való maradása kihívásnak tekintendő" - írta például a "Matin" (Párizs), "...a Hohenzollerneket teljesen meg kell semmisíteni" - véli az "Echó de Paris", "...a Hohenzollernekkel nem lehet békét kötni" - mondja a "Figaro". Ezután a bevezetés után összeült a "Nemzetközi Szabadkőműves Kongresszus" (1917. április) Párizsban, ahol a legfontosabb téma ez volt: hogyan lehetne Németországban egy jelentékeny mozgalmat életre kelteni a monarchia ellen? Azután: a világbéke egyik alapja a német császár eltávolítása. A rádión keresztül ezt a gondolatot az egész földgolyó rögtön megismerhette. Ezenkívül minden újságban feketén-fehéren olvashattuk: "A békét addig nem lehet megkötni, amíg II. Vilmos nem vonul vissza a magánéletbe."
Természetesen ezt a hírt a német újságok is hozták. De melyik lapban lehetett olvasni azt, hogy ennek a hátterében a "Nemzetközi Szabadkőműves Kongresszus", a "Grand-Orient de France" és a "Grandé Loge de France" áll? - A német olvasóra gyakorolt hatás megdöbbentő volt, Michel felháborodott ezen az arcátlanságon. De a német újságok mindig újabb és újabb bizonyítékokat tártak elé arról, hogy - ami az antant szempontból természetes volt - a német császár lemondása nélkül a béke lehetetlen. Ehhez járult még Wilson felhívása Németországhoz, és nemcsak Wilson, hanem az amerikai kongresszus is ünnepélyesen kijelentette, hogy csak a német kormányzat és nem a német nép ellen viselnek háborút! Az akkori angol miniszterelnök, Asquith is kijelentette, hogy Vilmos császárral nem hajlandó békét kötni. Még nyomósabban fogalmazott a szabadkőműves "Corriere della Sera" (Milánó): "... II. Vilmos Németországára az egész világ átka nehezedik..." Ez ünnepélyesen szigorú túlzás volt helyesebben így kellett volna mondani: II. Vilmos Németországára az egész világ szabadkőművességének átka nehezedik! De a szavak hatottak és elérték a céljukat. A német Michel elkezdett azon gondolkodni, hogy vajon a hőn áhított béke érdekében nem volna-e mégis jobb, ha a német császár, akire egyébként is az egész világ átka nehezedik, önként lemondana? Ezzel megkezdődött a belső, szellemi forradalom, ami először csak a győzelmi remények hanyatlásában nyilvánult meg. Betmann-Hollweget illeti azért szemrehányás, hogy a világ szabadkőművességnek ezt a legújabb jelszavát a legerélyesebben nem utasította vissza...
Azonban az ostobaság nem jár egymagában. Útleveleket adott a szociáldemokratáknak (ezzel a republikánusoknak) Stockholmba, hogy hozzák el a német népnek a békét! A béke ugyan nem jött létre, azonban egy új, még hamisítatlanabb szabadkőműves jelszóval tértek vissza: a demokratizálással! Miközben ellenségeink naponta létünket fenyegették, a szociáldemokratáknak semmi sem volt fontosabb, mint a porosz választójog demokratizálását elérni és Ausztriában is kivívni az általános választójogot! A "demokratizálás" jelszava mögé rejtettek el minden egyebet, amit még nem mertek hangosan kimondani: a köztársaságot, vagy amit a párizsi szabadkőműves-kongresszus néhány hete hirdetett meg, a Hohenzollernek és a Habsburgok trónfosztását. Ehhez Párizsból és Stockholmból hozták a vetőmagot, a demokratizálási címkét, mely nemsokára bőséges termést hozott. Már fél évvel később - 1918 végén - Lloyd Georges belső megelégedéssel jelenthette ki az angol Alsóházban: "...Teljesen megbízható értesülések szerint Németországban forradalom tört ki, tehát az antant bizonyos lehet abban, hogy az általa célul kitűzött annexiós békét elérte, és Anglia megvalósította háborús céljait anélkül, hogy ezt Németország észrevette volna..."12
A párizsi páholyközpontból indult ki a trónörökös meggyilkolásának gondolata és az egész háborús hangulatkeltés, így a legfelsőbb ellenállás is ott alakult ki a "kompenzációk és annexiók nélküli béke" ellen. Ez magától értetődő! Hiszen a francia szabadkőművesek a háborút kifejezetten amiatt robbantották ki, hogy Elzász-Lotharingiát és a Rajna-határt megszerezzék és a német köztársaságot bevezessék, így azután "elfogadhatatlannak" minősítettek minden békeajánlatot, amelyekben a páholyok e két fő törekvése nem szerepelt. Az, hogy Németország békekívánsága Franciaország, jobban mondva a "Grand-Orient de France" háborús szándéka miatt futott zátonyra, ma már úgyszólván hivatalosan elismert, és gróf Bernstorff a békelehetőségek kivizsgálására kiküldött vizsgálóbizottság előtt a következő kijelentést tette: "...1916 januárjában az amerikai House ezredes két ízben járt Berlinben. Mikor visszatért, elmondta nekem, hogy a béke elleni legfőbb ellenállást Párizsban tapasztalta..."13 Ez a vizsgálat nagyon lényeges tényeket tárt fel a francia szabadkőművesség háború bűnösségét illetően és Németország békeszándékát fényesen bizonyította.
A szabadkőművesség világháborús szerepe különösen egyértelmű volt Olaszországban. A Hármasszövetség (Németország, Ausztria - Magyarország, Olaszország) 1902-ben szenvedte el az első súlyos csapást, amikor az ifjú III. Viktor Emánuel király közeledni próbált Franciaországhoz. Három szabadkőműves volt az, aki ezt a közeledést megvalósította: Zanerdelli olasz miniszterelnök, Barrére, a római francia nagykövet, és a francia külügyminiszter, Delcassé. A francia kamara boldogan ünnepelhette az eredményt, hogy Olaszország soha nem fogja megtámadni Franciaországot...
Az elkövetkezendő időkben ilyen súlyos lépés nem történt, azonban a politikai események közül az első helyen ekkor is Olaszország viszontbiztosítási egyezménye áll, amelyet Angliával és Franciaországgal kötött 1914. április 3-án, és ezzel be is fejeződött a Központi Hatalmak bekerítése. A "New York Herald" párizsi kiadása (1915. május 22.) közölte ezt a tényt, és ne feledjük, hogy ekkor már folyamatban volt az orosz hadsereg mozgósítása. A szerződést megkötő személyek is szabadkőművesek voltak: San Giuliano testvér (ő időközben belépett az "örök fénybe" és 1893 óta a római "Universo" páholy tagja volt), Poincaré testvér, Edward Grey testvér. 14
1914. július 31-én Ferrari nagymester körlevelet adott ki a 46 olasz páholynak, melyben ez állt: "A rendi kormányzat mindent el-
- 207 -követ, hogy minden nagypáholy (az egész világon) egységesen lépjen fel a szabadkőművesség általános elveinek megfelelően..." Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szabadkőművesség az egész világon harcot indított az európai "autokraták" ellen, nevezetesen Németország és Ausztria ellen.
Ugyanebben az időben V. Gusztáv király, a svéd szabadkőművesek rendi mestere táviratot küldött az olasz királynak, amelyben biztosította őt arról, hogy nem áll a központi hatalmak oldalára...
1914. szeptember 6-án Ferrari nagymester újabb körlevelet adott ki, amelyben az olasz testvéreket felvilágosította, hogy milyen helyzet állt elő: "Olaszországnak be kell lépnie a háborúba és be is fog lépni, mihelyt a kedvező pillanat elérkezik, addig minden szabadkőműves legfontosabb kötelességének kell lennie, hogy a népet a háborúnak megnyerje..."
1914. szeptember 13-án - ez volt Ferrari testvér utolsó körlevele, mert alig egy hét múlva elhunyt - kiadta az első jelentősebb kiáltványt Ausztria ellen. A Café Aragnoban és az előtte lévő téren, a Quirinal előtt tetőfokra hágott a követelés: Ausztriától Triesztet és Trientet követelték. A főszónok a szabadkőműves Cavinini volt, a "Corriere della Sera" főszerkesztője.
1914. október 2-án ezt a gyűlést megismételték, és ezt is a szabadkőművesek szervezték.
1914 novemberében az akkori német birodalmi kancellár, a későbbi római nagykövet, Bülow herceg tárgyalásokat kezdeményezett Olaszország és Ausztria, hogy az olaszok Trentinot illető igényeit kielégítsék. A szabadkőművesek voltak azok, akik megkísérelték ezt a szándékot meghiúsítani s valóban sikerült is ezt a tervet keresztülhúzni nekik. 15
Ekkor történt az olasz kamara felbolydulása is. Erre az első impulzust a szabadkőműves és republikánus Commandini képviselő adta meg azzal az indítvánnyal, hogy az akkor még semleges Olaszország "Belgium hős népének küldjön üdvözletet". És ismét egy szabadkőműves, a későbbi miniszterelnök, Salandra testvér volt az, aki 1914. december 3-án a Kamarában arról beszélt, hogy Olaszországnak az öreg Európa átrendezésében jelentős szerepet kell vállalnia.
Mindenki pontosan tudta, hogy ez a páholytestvérektől indult ki. A háborúellenes "Vittoria" például 1915. március elején így írt az olasz szabadkőművesekről: "Ezek az emberek, akik 1870 óta államfelforgató tevékenységet folytatnak, bele akarnak minket sodorni a háborúba, ami a szabadkőművességtől indult ki és a párizsi és londoni nagypáholyok parancsai szerint folyik." Ez így is volt. De a független sajtó napról napra zsugorodott. Már a háború előtt is számos napilap volt a szabadkőművesek kezén, sokat pedig Camille Barrére testvér, a római francia nagykövet közvetítésével szereztek meg, magas sáppénz ellenében. így vethette fel például az olasz szocialista Bentini ellentmondás nélkül a kamarában azt az állítást, hogy a francia toborzómunka már a háború előtt 25 millió lírát költött az olasz sajtó megvásárlására. 16 A "B. Z. am Mittag" írta 1915. május 28-án: "Belgák, franciák és Trettino-beli irredenták egész Olaszországban uszító beszédeket tartanak a Hármasszövetség ellen, hallatlan összegeket költenek sajtóra, propaganda-irományokra, hogy megingassák a politikusokat és a saját oldalukra állítsák őket."
1915. március 10-én volt Mazzini halálának az évfordulója (1872. március 10-én hunyt el) és ebből az alkalomból Baccaluzzi prof. testvér hatalmas háborús beszédet mondott (ő egyébként 33. fokozatú). Mazzini programjából is idézett: "Minden pontját megvalósítjuk annak a programnak, melyet Mazzini hagyott hátra." (Egyesíteni és visszahódítani Triesztet, Trientet és a hozzájuk tartozó területeket.)
A háborús uszítás csúcspontját az a nyilvános nagygyűlés jelentette, melyet 1915. május 5-én rendeztek a testvérek. Ehhez hasonlót tartottak a Garibaldi-ünnepségen is Génuában, ahol Gábrielé d'Annunzio testvér tartott háborúra buzdító beszédet, 493 olasz páholy jelent meg zászlókkal, nagymestereik vezetése alatt. "Minden páholy küldje el ezen a napon a küldöttjét Génuába és a zászlójukat is hozzák el!" - írja a nagypáholy körlevele, mert ezen az eseménydús napon több jelentős elhatározás is született.
Három hét sem telt el, és Olaszország hadat üzent Ausztriának. Senki előtt nem volt kétséges, hogy ez teljesen vagy legalábbis túlnyomórészt a páholyok műve volt és még Ferrari nagymester "rendelte el". A háború első napján, 1916. május 24-én nyíltan ki is jelentették: "A hadüzenet az olasz nagypáholy utasítására történt."17 Ez a kijelentés kissé furcsán hangzik, de érthetővé válik, ha tudjuk, hogy az akkori miniszterelnök, Salandra az akkor még semleges Olaszország miniszterelnöke is szabadkőműves volt és bár a szabadkőművességnek egy másik ágához tartozott, mint Saverino Fera államelnök - nevezetesen a skót rítushoz -, de az olasz nagypáholyok rendi tanácsa magában foglalta Olaszország minden szabadkőműves irányzatát. így Salandra testvérnek feltétel nélkül engedelmeskednie kellett Ferrari testvér parancsának, aki a rendi tanács élén állt, és hadat kellett üzennie.
A fentiek tökéletesen bizonyítják, hogy Olaszországnak a háborúba való belépése kizárólag a szabadkőművesek műve volt. Ezek mellett a tények mellett a német szabadkőművesek sem mehettek el vakon, a szabadkőműves íróknak egész sora foglalkozott is ezekkel az eseményekkel.
Így például Müffelmann testvér is írt erről a témáról és meggyőző bizonyítékokat hozott fel arra nézve, hogy Olaszországnak a háborúba való belépése kizárólag a szabadkőművesek műve. A tévedések elkerülése végett: Müffelmann testvér nem azt állítja, hogy ez a vád egyes szabadkőműves személyeket sújt, hanem szerinte az olasz szabadkőművesség egyetemesen bűnös. Müffelmann testvér állítása szerint azonban "a német és az olasz szabadkőművesség között alapvető (!) különbség van", és ő csak most vette észre, hogy az olasz szabadkőművesség kimondottan "zsarnoki". Azonban ezek a különbségek vagy évtizedek óta fennállnak, és akkor már fel kellett volna, hogy tűnjenek, vagy pedig csak a formában van eltérés és nem a végcélban.
De térjünk vissza ismét Olaszországhoz: az 1914. év elején legkevesebb 6 szabadkőműves minisztere volt az olasz kabinetnek. Ezen senki sem csodálkozhat, aki az akkori viszonyokat ismeri. Ulisse Bacci 33. fokozatú testvér és nagypáholy-titkár már évekkel korábban kijelentette, hogy "elengedhetetlen feltétel egy miniszternél, hogy vagy szabadkőműves legyen, vagy nekünk legyen alárendelve". (Giolitti miniszter kivételesen nem volt szabadkőműves.) Több államnak az urai voltak, abban az értelemben, hogy nyilvánosan megjelenhettek olyan szabadkőműves öltözékben, amelyet a kívülállók még miniszteren sem ismertek fel. így például Angliában és Amerikában.
A későbbiekben még több szabadkőműves jutott be az olasz kormányba, így Salandra testvér, Sonnino testvér (ő zsidó származású), Barzülai testvér (trieszti zsidó, korábbi neve Bürzel volt), Commandini testvér, Bissolati testvér és mások. A fő háborús uszító azonban Ernesto Nathan volt, a korábbi nagymester, a "kitűnő szabadkőműves", miként a szabadkőműves Bécs "Zirkel" egy alkalommal jellemezte. Nathan testvér újra meg lett választva nagymesternek, amit annak köszönhetett, hogy az olasz békemozgalmat csírájában elfojtotta. 1917. november 27-én elhangzott székfoglaló beszédében is már figyelemreméltó volt, hogy egyetlen szót sem ejtett arról, miként lehet egy "kiváló szabadkőművest" megismerni, ellenben egy addig még soha nem hallott háborút dicsőítő beszédet tartott: "Le a pacifistákkal! Minden eszközzel harcot ellenük! A békés meggyőzés fegyvere helyett a nem békés meggyőzés fegyverét (értsd: géppuskát)! A béke hazaárulás! A béke olyan vipera, amelynek fejét le kell vágni!"
Csodálattal beszélt két régi barátjáról, Clemenceauról és Lloyd Georgesról. "Szégyenben maradjon Olaszország előttük? Nem, és ezerszer, nem!"18 Ne feledjük, hogy Nathan testvér ezt a beszédét nem magánemberként tartotta, hanem mint az olasz szabadkőművesek legfőbb vezetője; irányítása alá tartozott 493 olasz páholy és az olasz nagypáholyok nagymestereként a "Minden Olaszországi Szabadkőműves Rendszer Rendi Tanácsának" volt az elnöke. Ez a rendi tanács 120 tagból állt, tagjai tulajdonképpen az egész világ nagypáholyainak a "szűkebb tanácsát" alkották. így Nathan testvér képviselte a spanyolországi és a mexikói nagypáholyt, a skót rítus nagymestere, Ashille Ballori testvér pedig a berlini "G. d. W."-t (Ballori nagymestert 1917. november elején politikai okból meggyilkolták, tettese ismeretlen!), ezenkívül az új-zélandi és tasmániai nagypáholyt is.
Az olasz nagypáholy és a világ összes nagypáholya közti szoros kapcsolatról beszélek: minden nagypáholy beletartozik, mindegyik szoros kapcsolatban áll egymással, úgy hogy a világszabadkőművesség hatalmas pókként az egész földet behálózza. Nathan testvér az olasz nagypáholy nagymestere és a "szűk tanács" elnöke, így tehát minden szál az ő kezébe fut össze.
Mint minden hivatal és minisztérium, természetesen a Háborús-propagandaügyi minisztérium is a szabadkőművesek kezében volt: Commandini testvér volt az illetékes minisztere, a páholyok hűséges tagja és a római francia nagykövet, Camille Barrére testvér barátja. Barrére testvért 1898. novemberében küldték Rómába, hogy Olaszországot Franciaország oldalára állítja. "Barrére úr olyan hatalmas befolyással rendelkezett az olasz sajtóra, amilyenre eddig még nem volt példa, legkevésbé egy diplomatától, és a legnagyobb céltudatossággal arra törekedett, hogy az olasz bazaltot leválassza a Hármasszövetség bazaltjáról".19
A Hadügyminisztérium is szabadkőműves vezetés alatt állt a világháborúban. Ottolenghi testvér vezette, akinek előző neve Ottenheimer volt, és a zsidó származású. 20 Viktor Emánuel király nevelője volt, aki őt grófi rangra emelte.
Említsük meg még az olasz sajtót: ez is mind majdnem megvásárolható. Az az összeg, amit Barrére testvér erre a célra költött, felmérhetetlen. A legnagyobb és legismertebb olasz újságok, részben meggyőződésből, részben a szabadkőművesek által megvesztegetve, a Központi Hatalmak elleni háborúra uszítottak, név szerint a "Corriere della Sera", a "Secolo", az "Idea Nationale", a "Tribuna", a "Messagero", a "Giornale d'Italia" és még sokan mások.
Végezetül tehát kijelenthetjük, hogy Olaszországnak a háborúba való belépése kizárólag a szabadkőművesek műve volt. Hasonló következtetésre jutottak a német szabadkőművesek is. Dr. Dietrich Bischoff testvér mondta: "Az olasz szabadkőművesek voltak a háborús mozgalom zászlóvivői." Dr. Lepold Wolfgang testvér és dr. Müffelmann testvér is elítélőleg nyilatkozott a szabadkőművességről. De ez túl kevés. Ha a német szabadkőművesek azt hiszik, hogy az olasz és francia nagypáholy mellett ők is beleszólhatnak a világtörténelembe, alaposan tévednek. A szabadkőművesség az egész világon politizál, ellentétben a német szabadkőművességgel, amelyre ez nagy általánosságban nem jellemző. De rendkívül jelentéktelen is a német szabadkőművesek száma az összlétszámhoz viszonyítva. 60 000 német testvér áll szemben a többi állam 2 300 000 szabadkőművesével, tehát alig 3% a 97%-hoz viszonyítva. És milyen csekély befolyással rendelkeznek külföldön! A külföldi német páholyok csupán a nevükben németek, a valóságban azonban nemzetköziek.
Oly gyakran elcsodálkoztunk például azon, hogy a német svájciak a világháború alatt oly kevés rokonszenvet tanúsítottak a Német Birodalom iránt, miközben a francia svájciak teljes odaadásukkal Franciaország pártján állottak. A páholyok befolyása itt is félreismerhetetlen. A svájci nagypáholy, az "Alpina", 35 páholyt ölel fel és nagyszámú koszorút: ebből azonban csak 11 páholy volt német, 23 volt francia és egy olasz. A 4300 testvérből mintegy 1500 volt német, 2700 francia és 100 olasz. A svájci szabadkőművességet a francia elem uralta, a Svájcot alkotó két nagy nemzet aránya itt fordított volt, ugyanis Svájc lakosságának 64%-a német, 28%-a francia és 8% az olasz, a szabadkőművességen belül pedig 64%-a a francia, 34%-a német és 2% az olasz.
Emiatt volt a francia szabadkőműveseknek elsöprő befolyásuk a világháború alatt az "Alpina" páholyban. Bizonyíték erre az is, hogy a svájci (Neuenburg) "Nemzetközi Szabadkőműves Iroda" vezetője és alapítója az "Alpina" nagypáholynak sok éven keresztül nagymestere, Quartier la Tente testvér volt, aki a világszabadkőművességen belül az egyik legközismertebb és legbefolyásosabb szabadkőműves, és aki még 1913-ban Magelhaes Lima testvérrel együtt létrehozta a "Világszövetséget". Quartier la Tente testvér volt az, aki az általános szabadkőműves kongresszuson (Párizs, 1900) a szabadkőművesség fő céljaként a világköztársaság megteremtését jelölte meg.
Quartier la Tente jellemző módon a teológia (!) professzora és 1914 őszén gyűlölködő kirohanásokat intézett a Német Birodalom ellen. A francia befolyás annyira erős volt, hogy ilyen gyűlölködő, rágalmazó kijelentéseket is megkockáztathattak: "Németország ezt a háborút a vad hordák embertelenségével és kíméletlenségével vívja." Valójában ezeket a vad hordákat az antant hozta Afrika belsejéből, és az ő oldalán harcoltak, de erről nem esett szó. Ez a szellem uralta az egész nagypáholyt. így például Renaud testvér, a már visszavonult nagyszónok az "Alpina" éves (63.) közgyűlésén uszító beszédet mondott, amelyben különösen "Belgium lerohanását" illette a legerősebb kifejezésekkel. 21 A beszéd sokban emlékeztetett a belga Vandervelde szabadkőműves és szocialista vezér 1913. július 5-én, a francia nagy. páholy előtt (Párizs, Rue Cadet 16.) megtartott beszédére. Vandervelde akkor a "belga semlegességről" beszélt és felvetette annak a lehetőségét, hogy egy eljövendő háborúban, amely Francia- és Németország között törne ki, Belgium harcterület lehessen. És ekkor következett a legérdekesebb rész:
"Az angol és a belga kormány kijelentette, hogy egy Francia- és Németország közötti konfliktus esetén a német támadás előrelátható, és Belgium védekezni fog..." Sajnos, egyetlen testvérnek sem volt annyi lélekjelenléte, hogy Renaud testvér háborús uszításánál erre a tényre felhívja a figyelmet. Egy másik heccapostol és telivér svájci, Isaak Reverschon testvér az "Alpina" főfelügyelője volt, aki kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett a portugál nagypáholy irányában. Meg kell még említeni végezetül A. H. Fried testvér nevét, aki pacifista lepelbe burkolózva szóban és írásban gyűlöletet prédikált Németország ellen. Tény, hogy a francia idegenlégióban 8 svájci harcolt, kiknek a toborzásában az "Alpina" élenjárt és - a párizsi "Petit Párisién" tudósítása szerint - ebből a 8000 svájciból 1918. augusztus végéig 3000 elesett. A "Grand-Orient de France" becsületéért esdekel. Az antant svájci toborzását túlnyomórészben amerikai pénzből fedezték: a "Neue Zürcher Nachrichten" másfélmillió dollárról beszélt.
Az "Alpina" a háború alatt minden volt, csak semleges nem. Mambretti testvér (a luganoi "II Doveré" páholy tagja) is innen intézte éles kirohanásait Németország ellen, anélkül, hogy ellenkezést váltott volna ki. 22 Végül a német nagypáholy is belátta, hogy az "Alpiná"-val meg kell szakítania kapcsolatait.
A nagypáholy viselkedése általában megfelelt a svájci szövetségi tanács álláspontjának. A francia szabadkőművesek követelésére Hoffmannt eltávolították a szövetségi tanács éléről: Hoffmann békemegőrző tevékenysége éppúgy szálka volt a szemükben, mint a németbarát Wille tábornok. Hoffmann helyére Ador testvér került, a "Grand-Orient de France" tagja. A szövetségi alkotmány értelmében Hoffmannt az addigi elnökhelyettesnek kellett volna felváltania, tehát B. R. Müllert kellett volna Svájc elnökének megválasztani. A szövetségi tanácsnak mégis Ador testvérrel kellett ezt megtennie és alig néhány hang szólalt fel a szövetségi tanács e tette, a szövetségi alkotmány megsértése ellen. Vajon miért? - Erről már a "Grand-Orient de France"-nál kellene érdeklődni...
Belgiumban is a szabadkőművesek voltak a hangadók, ők a francia köztársaságot tekintették példaképüknek. A világháború alatt egyértelműen ellenségeink oldalára álltak, a "német embertelenségeket" szabadkőműves vizsgálóbizottságok vizsgálták ki. Sajnos, még nem jött el az az idő, hogy saját archívumaikból a nyilvánosság elé tárják az idevágó dokumentumokat...
A németek "embertelenségének" vádját az angol Miss. Cavell halálra ítélése indította el, de arról nem ejtettek szót, hogy ez a rafinált dáma tevékenységével a német csapatoknak milyen sok kárt okozott. A szabadkőművesek már most szentként tisztelik és belátható időn belül az Orléansi Szűz helyére fogják állítani. A francia nagypáholy kezdeményezésére a következő figyelemreméltó határozatot hozták: "Francia, angol, belga, olasz és orosz szabadkőművesek az 1915. november 7-én megtartott ünnepélyes ülésükön, szám szerint 800-an tiszteletteljesen üdvözölték és csodálattal adóztak Miss Edith Cavell emlékének, akit brüsszeli kiszivárgott hírek szerint a német barbárok meggyilkoltak. Ez is megbélyegzi ellenfeleink viselkedését azok szemében, akik a civilizált világhoz tartoznak." Több megjegyzés nem is szükséges.
A szabadkőművesek a Németország elleni háborúnak lehetőleg minden államot meg akartak nyerni, erre a legjobb bizonyíték Spanyolország. A spanyol nagypáholy 1914. októberi körlevele annak a reményének ad hangot, hogy Spanyolország feladva semlegességét Franciaország és Anglia oldalán bekapcsolódik a háborúba. Továbbá azt kívánta a rendi tanács, hogy minden szabadkőműves azon fáradozzon, hogy a Németország elleni hangulat uralkodóvá váljon és minden hírt terjesszenek, ami a páholyoktól függő lapokban megjelenik. Barcelonában harcias nagygyűlést tartottak, ahol háborút követeltek Németország ellen. A kezdeményez a Ferrer-társaság elnökétől, Alexander Lerroux testvértől indult ki, aki Párizsból utazott Barcelonába, hogy a spanyol népet Németország ellen hangolja. Továbbá Rómában és Párizsban szabadkőműves gyűléseken vitatták meg, miként lehetne Spanyolországot a Négyes Szövetség oldalán bevonni a háborúba.
Ugyanekkor egyértelműen kijelentették, hogy az egész szabadkőművesség azon munkálkodik, hogy minden semleges országot a Négyes Szövetség oldalára állítson. 1916 késő őszén a szövetségesek helyzete egyáltalán nem volt kedvező, mert Mackensen, a kitűnő német tábornok Romániára elrettentő csapást mért. A szabadkőművesek az egész világon rémületbe estek, hogy a "porosz imperializmus" talán mégis győzhet. Ezért újult erővel nekiláttak, hogy Spanyolországot rábírják arra, hogy adja fel a semlegességét. De az 1916. október 31-én Lisszabonban megtartott nemzetközi szabadkőműves kongresszus legerélyesebb fellépése is hatástalan maradt a spanyol kormányra. Ezekről a tényekről a szabadkőműves "Bundesblatt" 23 jelentette ki: "A külföldi nagypáholyok a melegágyai a németség elleni gyűlöletkeltésnek." Különösen áll ez a spanyol nagypáholyra, amely teljesen a francia, olasz és portugál nagypáholyok befolyása alatt áll. A "Bundesblatt" állította azt is, hogy a román országokból indult ki az a gyűlölethullám, melynek az a célja, hogy Spanyolországot belerántsa a borzalmas világháborúba.
Néhány tényt örökítsünk itt meg. 1917 áprilisának a végén a "Reformista Párt" egy terjedelmes nyilatkozatot adott ki a Németország elleni háború mellett. Ki volt a "Reformista Párt" vezetője? A spanyol miniszterelnök, Romanones testvér, egy szabadkőműves. Lapja, a "Diario Universal" melegen üdvözölte az USA belépését a háborúba. Romanes testvér belebukott, mikor kiderült, hogy a spanyol kereskedelmi flottát ki akarta szolgáltatni az angoloknak. Továbbá 1917. május 17-én, a madridi bikaviadal-cirkuszban nagygyűlés volt, amelyen a Németországgal való kapcsolatok megszakítását követelték. Ki volt a főszónok? - Ismét egy szabadkőműves, Alexander Lerroux, aki mint háborús uszító és forradalmár közismert. Ő már akkoriban is a forradalmat tartotta kivezető útnak. Az orosz forradalom is felvetette a kérdést: monarchia vagy köztársaság? A spanyol szabadkőművesek akkoriban a legkomolyabban foglalkoztak az államcsíny gondolatával. Ez az angol "John Bull" folyóiratban közölt (1917. július 13.) "prófétai előrejelzésből" is kiderült: "XIII. Alfonz spanyol király napjai meg vannak számlálva".
Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Spanyolország Sir Edward Grey "ezüstgolyói" éppolyan sikeresen gurultak, mint Portugáliában, Olaszországban, Hollandiában, Svájcban, stb. 1917. augusztus végén újból aggasztóan nyugtalan volt a helyzet Madridban, Barcelonában, Bilbaóban, stb. Ez a felkelés mintegy 400 halottat követelt, érdekes módon a szakszervezeti munkásság soraiból, amelynek Romanones testvér volt az egyik legbefolyásosabb vezetője. 24 Ezek a tények arra mutatnak, hogy Spanyolországban a szabadkőművesek heccelték fel a munkásságot a háború mellett, míg Ausztria-Magyarországon megint csak a szabadkőművesek voltak azok, akik a munkásság vezetőiként békét követeltek! Ez a hatékony összejátszás vajon nem a császári államok szétzúzására, a monarchiák megsemmisítésére és a hőn várt köztársaság bevezetésére irányult?
Ha Spanyolország mégis távol maradhatott a háborús borzalmaktól, úgy azt elsősorban a németbarát Maura miniszterelnöknek köszönheti (aki soha nem volt szabadkőműves), és annak, hogy utódját, Romanones testvért a békeszerető király lemondatta, s ezáltal is bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy korunkban nem a királyok akarják háborúba vinni népeiket: az igazi háborús uszítókat egészen máshol kell keresni.
Hasonló a helyzet Portugáliával kapcsolatban is. A szabadkőművesek a világháború kezdete óta ott is a legteljesebb összhangot teremtették meg a francia pártokkal. Senki más, mint Hervé testvér volt az, aki a franciabarát gyűlések tartására utasította a portugál Theophile Braga testvér portugál miniszterelnököt. Ezek a gyűlések 1914 augusztusában el is kezdődtek. Alfonso Costa testvér, a demokraták vezére 1915. június 7-én kijelentette, hogy Portugáliának az európai háborúban való részvétele kimondottan programjának alapját képezi! Az európai háborúba való bekapcsolódás érdekében minden áldozatot elfogadhatónak tartott, még ha az a legnagyobb áldozat legyen is, mert a dicsőség és a békeszerződés úgyis kártalanít! - Egy valóban független portugál, El Privaz mondta: "Anglia azt az együgyű hitet akarta elterjeszteni, hogy Németország győzelme a szabadság halálát jelentené... 25 milliót költöttek Portugáliában erre a célra... Ezt a pénzt a közvélemény megdolgozására szánták, a közvélemény a sajtó és a sajtó pedig megvásárolható".
És Edward Grey ezüstgolyói továbbra is gurultak, de nem csak Portugáliába, hanem az egész világ felé. Ezt senki sem fejezte ki jobban, mint El Privaz: "Anglia portugalizálni akarja az egész világot." Ezzel azt akarta mondani, hogy Anglia a rabszolgaság állapotát akarja bevezetni az egész világon. És ez mind a szabadkőművesség érdeme. Magalhaes Lima testvér, a portugál nagymester világosan megmondta: "A szövetségesek győzelme (a világháborúban) a szabadkőműves elvek győzelmét jelenti!"25 1915 közepén a lisszaboni úgynevezett "forradalom" semmi más nem volt, mint szabadkőműves hatalomátvételi kísérlet, melyet angol pénzen a "Formiga bianca" ("Fehér hangya") titkos szervezet segítségével, Portugáliának a világháborúba való bevonásával akarta megvalósítani. Pimento Castro tábornok lemondott, ezzel a páholyok céljukat részben elérték. A szabadkőművesek háborús uszító tevékenységére tanulságos példa még Románia is. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Románia, Görögország és Szerbia között 1913 nyara óta létezett egy titkos szerződés, melynek éle Ausztria - Magyarország ellen irányult. A szerződést a három állam nevében három szabadkőműves kötötte meg: Majorescu testvér (Románia), Venizelosz testvér (Görögország) és Pasics testvér (Szerbia).
A román Coandra tábornok - 1914. januárjában - mondta: "Románia megtette a szükséges lépéseket, a román és a szerb ágyúk azokra a magyar területekre vannak irányozva, amelyek évszázadok óta a mieink, és amelyeket be fogunk kebelezni." A háborús uszítók Romániában is a szabadkőművesség táborából kerültek ki, így elsősorban a rosszhírű Take Jonescu testvér és Cesar Jonescu testvér is szabadkőműves volt, mégpedig a román nemzeti nagypáholy nagyszónoka. A háború kitörésekor Romániában 16 páholy működött mindössze, melyből 5 a francia vagy az olasz nagypáholynak volt alárendelve. Természetesen itt is működött Legfelsőbb Tanács, mely a nemzeti nagypáholy 200 legbefolyásosabb ) tagját tömörítette. Szabadkőműves volt a romániai francia katonai misszió parancsnoka, Berthelot tábornok is, aki a román királynőnél a legnagyobb kegyben állt, aki angol hercegnő volt és szintén háborús uszító. A világháború kitörésekor az "Unirea" páholy volt az első, amely közzétette a román napilapokban a párizsi nagypáholy németellenes felhívását és nyíltan az antant oldalára állt.
Bukarestben 1913. június 21-én új páholy alakult, francia nevet vett fel ("Le Travail") és a "Grand-Orient de France" védelme alá helyezte magát. A francia nagypáholy a világháború alatt ennek a páholynak is különböző körleveleket küldött, hogy küldjék szét a sajtónak és Romániában is keltsenek németellenes hangulatot. A "Le Travail" páholy tiltakozott az ellen az állítás ellen, hogy a "Grand-Orient de France"-szal politikai kapcsolatai lennének. Világos, hogy nem a "Le Travail" ténykedése volt az egyetlen, amely a "Grand-Orient de France" akaratának megfelelően Németország ellen gyűlöletet hirdetett. Pontosan ez volt a helyzet a földkerekség 23 000 páholyával, ők is el lettek halmozva uszító levelekkel, úgyhogy a végén az egész világ ellenségeink oldalára állt, és el kellett veszítenünk a háborút. Görögországban is a szabadkőművesektől indult ki az uszítás, amely végül ezt az országot is belesodorta a háborúba. Venizelosz testvér 1914 tele óta mindent megkísérelt, hogy Görögországot az antant oldalán a háborúba bevonja. Az antantnál azt is kieszközölte, hogy csábításként ígérjék Görögországnak Albánia török részét (1914. november 22.), azután Kis-Ázsia tengerpartját (1915. január 12.), sőt később még Ciprust is, azonban minden hiábavaló volt. Az állhatatos Konstantin király meg akarta népének őrizni a békét és Venizeloszt elbocsátotta.
Erre ő az antantot arra kérte, hogy a legerélyesebben lépjen fel Görögország ellen. Venizelosz testvér már 1916-ban kiadta a Görögországnak szóló felhívást, és 1917-ben Jonnart testvér megjelent Görögországban a francia flotta főparancsnokaként, hogy 1917. június 11-én átnyújtsa Zaimisz miniszterelnöknek az angol - francia ultimátumot: Konstantin király vagy azonnal lemond, vagy Athént romhalmazzá lövik... Konstantin király lemondott, s bár Alexander fiát az antant is elismerte királynak, Venizelosz testvér mégis azonnal tudta, hogy az új kormány - név szerint maga Venizelosz testvér - fogja a korona jogait gyakorolni. Venizelosz testvér természetesen csak azért merte ezt megkockáztatni, mert maga mögött tudta Görögország legbefolyásosabb szövetségesét, a szabadkőművességet és annak Legfelsőbb Tanácsát, valamint azoknak a páholyoknak egész sorát, melyek közvetlenül az angol vagy a francia nagypáholynak alárendeltek. Jellemző, hogy Venizelosz testvér Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának évfordulóján (1917. június 28-án) kiáltotta ki magát diktátornak. 26
De még nem soroltuk fel az összes vádat Venizelosz testvér ellen. Többen azt állítják, hogy ő volt az, aki bombát dobott az athéni bolgár követségre. Az egyik merénylőt elfogták, és egy 20 000 frankra szóló csekket találtak nála, amelyet Venizelosz testvér állított ki. Továbbá írásos bizonyíték van arra, hogy Konstantin királyt el akarta tenni láb alól. "Venizelosz testvér csak barátainak segítségével volt képes arra, hogy a királyi, tatoi erdőt, ahol akkoriban a király tartózkodott, felgyújtsa." A király csak a legnagyobb nehézsége leküzdésével tudott megmenekülni. Venizelosz testvér a magas fokozatúak példaképe: tisztában van azzal, hogy a "Kados Lovag" fokozat tőrdöfés a királyi korona ellen.
És hát Anglia? Anglia célja, mint ahogy ezt a legfőbb nagy- vagy világpáholy kijelölte: a világuralom.
Hogy is mondta Cecil Rhodes testvér? - "Angollá kell válnia egész Afrikának, a Szentföldnek, az Eufrátesz-medencének, egész Dél-Amerikának, az óceán minden szigetének, Holland-Indiának, a kínai és japán partoknak és az Észak-Amerikai Egyesült Államoknak!" Cecil Rhodes testvér, a fokföldi gyarmat elnöke és a búr háború egyik kirobbantója úgy vélte, hogy ezután nem lesz több háború. Egy másik kiemelkedő angol szabadkőműves, Lord Kitchener egyértelműen rámutatott a páholytervekre, mikor 1911-ben kijelentette: "Az angol birodalom határa nem a csatorna, hanem a Maas-vonal." A világpáholynak ez a terve nagyon kockázatosnak hangzott, ezért voltak az angolok a legmegfelelőbb emberek arra, hogy végrehajtsák: a világháború lényegesen közelebb hozta a célt. Lloyd Georges a világ-páholyterv értelmében 1917. június végén elvette az afrikai német gyarmatokat, Mezopotámiát és Örményországot, és történt ez ugyanakkor, amikor az orosz és német szociáldemokraták Stockholmban "hódítások nélküli békét" követeltek!
1917. decemberében Anglia a szentföldet is elfoglalta és ismét Lloyd Georges volt az, aki az angol Alsóházban kijelentette, hogy a palesztin szent helyeket Anglia többé nem adja ki a kezéből. 27 Ami a Maas-vonalat illeti, mint angol határt, ennek a területnek a meghódítása Calaisból indult ki és szavahihető angol források szerint 28 ezt a várost 99 évre ki akarják bérelni és éppúgy nem fogják visszaadni, mint azokat a világkereskedelmi szempontból nagy jelentőségű helyeket, amelyeket minden jog ellenére bitorolnak.
A hódítók és a szabadkőművesek Angliában azonos fogalmak. Ki is mondták, a brit gyarmatbirodalom kiterjesztése és megerősítése az angol szabadkőművesség előretörése, a kölcsönös segítségen alapult. "Anglia nagysága a szabadkőművesek műve" - maguk az angolok mondták ezt. Ezek a szavak nemcsak a világkereskedelemre vonatkoznak - amelyek a fő képviselői szintén szabadkőművesek -, hanem elsősorban Anglia hadvezéreit és hódítóit jelentik. Mindegyik szabadkőműves volt. így például Gordon tábornok, Lord Roberts - a búr háború főparancsnoka, Lord Milner - ugyanebben az időben Dél-Afrika főparancsnoka, a világháborúban nevezetessé vált French tábornok, Lord Kitchener, stb. Ennek megfelelően Angliában és gyarmatain számtalan páholyt találunk, amelyek ilyen híres személyekről lettek elnevezve: létezik "Alfréd Milner", több "Lord Roberts", "Gordon tábornok", "Kitchener" , "Cecil Rhodes"-páholy, stb. Más páholyok közismert államférfiakról lettek elnevezve, létezik "L'entente Cordiale" nevű páholy is, ez is jelképezi, hogy a szabadkőművességnek milyen nagy befolyása van a politikára. Joggal állíthatta a német dr. Schwabe testvér az "Unsichtbarer Tempel"-ben: "Az angol páholyok az egész világra kiterjednek, így érthető, hogy az angol imperializmus mindenütt rendelkezik kapcsolatokkal." Schwabe testvér nem tért ki rá - és ez a legfurcsább a művében -, hogy a világháború alatt az angol páholyok a román államok szabadkőművességével Rómában és Párizsban politikai kongresszusokat tartottak. Mielőtt Olaszország belépett volna a világháborúba, már közvetlen kapcsolatban álltak vele az angol, francia és olasz páholyméltóságok, és 1915. február 12-én, Párizsban az antant szabadkőműves vezetői olasz szabadkőművesek részvételével végérvényesen eldöntötték, hogy Olaszországnak be kell lépnie a háborúba.
A zsidóság befolyásáról az angol szabadkőművességen belül már esett szó. Itt csak arra térünk ki, hogy számos zsidó szabadkőműves kapott nemességet, és néhányan közülük az angol felsőházba is bekerültek, így például Lord Beaconsfield (Benjámin d'Israeli), aki először kereskedősegéd volt, majd újságíró, azután beválasztották az angol alsóházba, utána kancellár, miniszterelnök és lord lett, magas fokozatú szabadkőműves volt, a "Herceg testvérei" páholy tagja, végül megkapta a térdszalagrendet. Lord Rothschild 1885 óta báró, továbbá Lord Montague (Montag) - atyja bevándorolt galíciai zsidó volt. Lord Wandsworth (korábban: Stern), Lord Burnham (Lewy Lawsen) - a "Daily Telegraph" tulajdonosa, Lord Herschel (Nephtali), Lord Michlham (Stern), Lord Northcliffe (korábban Stern, azután Harmswort), Lord Rothermere (Northcliffe testvére, repülésügyi miniszter). Hogy ezek a zsidó lordok kiemelkedő szerepet játszanak az angol szabadkőművességen belül, az már az eddigiekből is kiderült. Számos páholy az ő nevüket vette fel: létezik egy "Montague", egy "Ferdinánd Rothschild", egy "Herschel Naphtali", a két "Bacons-field", egy "Wandsworth", két "Montefiore" páholy, stb. Nem lehet azon csodálkozni, hogy ezek között a frissen kinevezett lordok között van Angliában a németgyűlölők legfőbb tábora. Erre a legjobb bizonyíték a legbefolyásosabb zsidó angol szabadkőműves Northcliffe, aki a legfeltétlenebb híve volt a világháborúnak.
Nincs az egész világon még egy olyan ország, ahol a királyi ház olyan szoros kapcsolatban állna a szabadkőművességgel, mint Angliában. VII. Edwardról, a "világ legnagyobb szabadkőműveséről" beszélek. A jelenlegi király, V György is szabadkőműves, de ő nem játszik különösebb szerepet. Azonban nagybátyja, Connaught herceg már VII. Edward halála óta nagymester. Ugyanígy az ifjú trónörököst, Albert Edward walesi herceget is felvették a szabadkőművességbe (1919. május 2-án). Ő is résztvett 1919. június 27-én az angol szabadkőművesek nagy győzelmi ünnepségén.
Nagy-Britannia világkereskedelmi politikájának következményeképpen már az 1885. évben megalapították az "Empire Lodge Nr. 2108." páholyt, melyhez előkelő uralkodók is tartoztak, így a zanzibári szultán, a johorei szultán, stb., a japán Hayashi államférfi - a második japán - angol szövetség egyik létrehozója. 29 Kézenfekvő az a feltételezés, hogy ennek a páholynak köszönhető az indiai hercegek Anglia oldalán történő belépése a világháborúba.
A szövetségesek győzelmében nagy szerepük volt az angol újságíró- és publicistapáholyoknak ("Gallery Lodge, Nr. 1928." és a "Fratres Galami Lodge Nr. 3791.", London). Ennek a páholynak a székmestere, Calvert A. F. testvér mutatott rá - joggal -, hogy a világháborúban a tollal való harc olyan nagy jelentőséggel bír, mint még soha máskor, ezért a páholy minden tagját arra szólította fel, hogy "utolsó csepp tintájukig küzdjenek a szabadkőműves elvek győzelméért."
Maga az angol páholylap jelentette ki, hogy a világháború kifejezetten szabadkőműves háború volt. 30 Egy másik nyilatkozatuk szerint ez volt a döntő küzdelem az "autokrácia" (a két császári hatalom) és a "demokrácia" között. Ezzel aztán a feje tetejére is állították a valóságot. Valójában ellenségeink nem a német császár által elnyomott "demokráciáért" harcoltak, hanem a világkapitalizmus autokráciájá-ért... Mi valójában a demokrácia? A kérdést Ponsonby, angol alsóházi képviselő fogja megválaszolni: "A demokráciára szerintem fel kell nevelni a népet, és a nemzeti kormányban a nép minden rétegének helyet kell kapnia. Mi, angolok viszonylag nem régóta vagyunk ilyen helyzetben, és ilyen demokrácia nem volt a háború előtt."31 Ez egyértelmű. Még a "Daily Telegraph" is volt olyan őszinte, hogy szóvátette, hogy az angol nép egy szót sem hallott sem az angol - francia érintkezéséről, sem az angol - japán szövetségi szerződésről, sem az angol - orosz megállapodásról. "Ezek a szerződések úgy lettek megkötve, hogy az angol nép még csak nem is sejtette, mi készül!...
Az angol Parlament annyit sem szólhatott hozzá, mint az ország legkisebb szövetségi tanácsa."32 Rendkívül figyelemreméltó - és jellemző -, hogy az angol - orosz - francia szövetségi egyezmény 1913-ban lett megkötve! Miljukov testvér, orosz külügyminiszter hivatali ideje alatt egy diplomata lakásába betörtek el és onnan aktákat loptak el. 33 A "Berliner Tageblatt" külföldi kiadásának 1917. december 5-i száma szerint Miljukov az orosz munkás és katonatanácsokat veszélyességük miatt szemmel tartotta, és veszélyességüket csak fokozta a titkos szerződés kitudódása is. Miután Miljukov kivált az orosz kormányból, az eltűnt akták feltűntek - Miljukowal együtt - Londonban. Michaelis német birodalmi kancellár 1917. augusztus elején tette meg nagy horderejű nyilatkozatát erről a titkos szerződésről, amelyet sohasem cáfoltak meg: Franciaország képviseletében Poincaré testvér abban állapodott meg Oroszországgal és Angliával hogy Franciaország német területeket fog bekebelezni a Németországgal bekövetkezendő háború esetén. (Elzász-Lotharingiáról és a Rajna-tartományról volt szó.) Ribot testvért, a francia miniszterelnököt, amikor a kamarában sarokba szorították, ő csupán annyit ismert el, hogy Németország nyugati részéből ütközőállamot akartak létrehozni. Ma már tisztában lehetünk azzal, miként néz ki ez a független ütközőállam, ahol minden fontos személyiség szabadkőműves. így lett előttünk teljesen világos, hogy a világpáholy tökéletesen előkészített terve megkívánta Németország feldarabolását.
Néhány más közlés is megerősítette ezt: az angol Townshend tábornok (ő volt az, akinek Kut-el-Amarát át kellett adnia a törököknek) egy gyenge percében kifecsegte, hogy a jelenlétében megtartott angol, francia, belga és orosz katonai hatalmasságok haditanácsán a téma a Német Birodalom földarabolása volt. Anglia kötelezte magát, hogy már a háború első hetében 150 000 embert küld Belgiumba, melyek a belga csapatokkal fognak a Rajna-tartományba bevonulni. Ugyanabban az időben a franciák a Vogézeken át, az oroszok pedig Kelet-Poroszország felől támadnak. Már akkoriban kimondták, hogy a búroknak kell segítséget nyújtaniuk Német-Dél-Afrika lerohanásához! Egy másik bizonyíték: Lord Haldane, egykori angol hadügyminiszter 1915. július 15-i londoni beszédében a saját tevékenységéről szólva megemlítette, hogy Anglia észrevétlenül készülődött a Németország elleni háborúra. Aki még ezt sem tartja elegendőnek, annak a számára itt is van a következő: MacDonald angol munkásvezér, nem sokkal a háború kitörése után kijelentette, hogy Sir Edward Grey, angol külügyminiszter már 1906 óta dolgozott a Németország elleni háború előkészítésén és magától értetődőnek nevezte, hogy az antant fütyült Belgium semlegességére... És már 1913 óta angol és francia lőszerkészleteket halmoztak fel a belga Maubeuge erődben - ez egyébként is elgondolkodtató. Nyilvánvalóan - Heise véleménye szerint - ez összefüggésben van a francia "Gil Blas" 1913. február 25-i cikkével, mely szerint Maubeuge lesz az antant csapatok gyülekezőhelye.
Ennyi elég is, a kérdésünk pedig a következő: milyen szerepe volt az angol szabadkőművesség egészének a világháború előkészítésében? Elmarasztalhatóan viselkedtek? Ők is nem politizálónak vallják magukat, mint ahogy a német szabadkőművesek? Talán saját vezetésük az ő akaratuk ellenére és az ő hátuk mögött vitte végbe a szörnyű embermészárlás tervét? Semmi esetre sem. A háború kitörésekor az angol nagypáholyból minden német származású testvért kizártak, mert "Németország homloka a Káin-bélyeggel van megjelölve". Egy német szabadkőművest, Konsul von Sunderhamot egy angol bíróság halálra ítélte árulás miatt, csupán valószínűségi alapon, jogtalanul. A román szabadkőművesek minden kongresszusára elküldte az angol nagypáholy a legbefolyásosabb képviselőit és a német békeajánlatokat mindig gúnnyal visszautasították. Az angol szabadkőművesség minden erejével azon fáradozott, hogy egyik országot a másik után rántsa bele a háborúba - különösen az Egyesült Államokat -, továbbá arra törekedett, hogy saját sorait erősítse. Szándékait elég gyorsan meg is valósította.
Arról a nyomásról már beszéltünk, amelyet Anglia a semleges országokra gyakorolt, de még visszatérünk rá. De hogy ezen kívül a saját soraikat is lényegesen megerősítették, az a következő összehasonlításból is kiderül: a háború előtt a brit világbirodalomban összesen 250-300 000 szabadkőműves volt, számuk a világháború folyamán 450 000 (aktív) tag lett ("Germania", 1919. július 17.). Ez a több mint 50%-os növekedés érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az angol és amerikai páholylapok nyilatkozatai szerint a háborút a saját háborújuknak tekintették, azaz kifejezetten szabadkőműves háborúnak, amely a legnagyobb volt az eddigi összes szabadkőműves háború közül. (Egy másik szabadkőműves háború volt például a búr háború, amely egyben az angol nagytőke háborúja is volt, és amelyet a dél-afrikai arany- és gyémántbányák elfoglalásáért indítottak.)
Ezzel egybecseng az angol szabadkőművesek nagyszabású "békeünnepe", amely valójában hatalmas "győzelemünnep" volt. Erre a napra már hónapokkal korábban készültek, hogy ezzel a nappal véglegesen lezárják az ötéves korszakot: 1914. június 28. - 1919. június 27. "Ez nem puszta véletlen -, mondta Lord Ampthill helyettes nagymester az ünnepi beszédében -, hanem kifejezetten jellemző, hogy a mai napra tűztük ki a gyűlésünket..." Ez a nap a szabadkőművesek által végrehajtott trónörökös gyilkosság évfordulója volt, és az angolok szokott álszentségükkel még hozzá is fűzték: "Úgy érezzük kutatásaink tárgya, amelyet igazságnak nevezünk, az isteni törvények megismerése, kapcsolódik a világ-építőmester-hitünkhöz." Ez egészen rokonszenvesen hangzana, ha nem gondolnánk a háború kiindulási pontjára, és így nem lepleződne le az a mély különbség, mely a "szabadkőműves-erkölcs" és a "laikus-erkölcs" között van.
A győzelmi ünnep a legnagyobb londoni teremben, a Royal Albert Hallban lett megtartva. 8500 testvér jelent meg, minden hely foglalt volt, számos képviselő vett részt különböző nagypáholyokból, Kanadából, Új-Zélandból, Ausztráliából, Dél-Kínából, Ceylonból, Brit-Guyanából, stb. Az Egyesült Államokból 16 nagypáholy küldte el a képviselőit: röviden ez volt az angol - amerikai szabadkőművesség legnagyobb szabású seregszemléje, ilyet még soha nem látott a világ...
Mert a világpáholy terve, a Központi Hatalmak szétzúzása sikerült. Ezt abból is láthattuk, ami bekövetkezett: a világszabadkőművesség világuralma angol - zsidó - amerikai vezetés alatt.
Vessünk egy alaposabb pillantást a világ-szabadkőművesség együttműködésére és erőiket és hatásaikat megfigyelve, meglátjuk a világforradalmat, azaz először a világháborút, majd az összeomlott birodalmak romjain felépülő világköztársaságot. így azután nem nézhetünk keserűség nélkül a német szabadkőművesekre.
Még Ohr testvér is arra az eredményre jutott, hogy a német szabadkőművesek a nem német páholyok támadásával szemben képtelenek voltak a védekezésre, "állandó matt helyzetben" voltak. A német szabadkőművesek Ohr testvér állítása szerint tekintetüket egy magasrendű ideálra szegezve, "teljesen elvesztették a szemük elől a valóságot." A francia nagypáholynak nyilvánvalóan teljesen más volt a szelleme. Majd minden céljuk súlyos belső harcok témája, a szabadkőműves szellem az ébredő német nép öntudatával küzd. Dr. Ohr testvér már a bevezetőben beszél arról a félelméről, hogy a háború után a francia szabadkőművesek csupán azért fognak békülékenyen fellépni, hogy biztosítsák az új határokat. Szerinte a német szabadkőművesek valódi idealisták és ezért fel is fogják venni majd a testvéri kapcsolatokat. Itt Ohr testvér talán túl kedvezően ítéli meg őket. Miként látni fogjuk, nem ilyen nagy az ő idealizmusuk, hanem az átlagnak ilyen nagy az értetlensége, ostobasága. Ezek a tulajdonságok jelenleg sajnos nem csak a német szabadkőművesekre, hanem az egész németségre jellemzőek.
Ez a köznapiságuk, vagy jobban mondva ártalmatlanságuk is gyanús. A német szabadkőműves vezetőknek, akik szövetségre léptek a román nagypáholyokkal (Párizs, Róma, Madrid, Lisszabon), ismerniük kellett ezeknek a nagypáholyoknak a forradalmi jellegét. A német szabadkőművesek még 1914. augusztus 8-án össze akartak jönni a franciákkal, mert a németek a szarajevói gyilkosság ellenére sem hittek a háborúban!
A szabadkőműves élet korábbi eseményei is rámutattak, hogy a német testvérek sohasem tettek különbséget a külföldi szabadkőművesek kimondott céljai és a valódi politikai törekvései között. Ne feledjük, hogy mind a nyolc német nagypáholy minden további nélkül elismerte a forradalmi olasz nagypáholyt! Emlékezzünk arra is, hogy a kölni "Freimut und Wahrheit" páholy 1907-ben a francia testvéreknek "forró rokonszenv-nyilatkozatot" küldött, a székmester egy százados volt akkoriban, az elnök pedig egy főhadnagy, a kölni tüzérlaktanya főnöke!
De a német szabadkőművesek ártalmatlanságának egyszer határt kell szabni. A szabadkőműves-pacifista hágai konferencián (1913. augusztus 23 - 25.) például német szabadkőművesek is részt vettek, amikor Lafontaine testvér, belga szenátor kioktatta őket, hogy "a bismarcki militarista Németország szuronyerdeje a legfőbb akadálya a két nép közeledésének" (a francia és a német népnek), és ha a német szabadkőművesek jó viszonyba akarnak kerülni a francia testvérekkel, akkor oldják meg a lefegyverkezést. A franciák szemmel láthatólag az ellenkezőjét teszik, és ahelyett, hogy lefegyverkeznének, harminc éve kötelességüknek érzik a fegyverkezést és ezáltal Németországot is erre kényszerítik. Lafontaine testvérnek inkább így kellett volna fogalmaznia: német szabadkőművesek, a ti feladatotok az, hogy Németország utasítsa vissza régi eszményeit, gondolkodóit, költőit, művészeit és ezáltal szüntesse meg a német kihívást. (A 'kihívás' szót gyakran hallhattuk a szabadkőművesek szájából a világháború közben: ez inkább arra mutat rá, hogy hol kell keresni a háborús uszítókat.) Lafontaine testvérnek ezzel a mondattal kellett volna befejeznie: a németek azon fáradozzanak, hogy ha bármihez is hozzáfognak, a fentiekben leszögezett elvek alapján álljanak, akkor is, ha ez forradalomhoz vezet.
Kézenfekvő, a német szabadkőművesek hallgatnak arról, hogy ehhez az ő jóváhagyásuk is kellett, és ők lelkileg már nem is álltak Németország mellett, hanem a francia nagypáholy politikai szellemét tették magukévá és így készen álltak arra, hogy a németországi forradalmat vagy ők maguk vezessék, vagy legalábbis támogassák. Az ilyen szabadkőművesek esetében ellenálló erőről beszélni nevetséges. Magatartásuk bizonytalan és ingadozó volt: ez mindegyik német nagypáholyra érvényes és sok páholyra még a világháború közben is. A német szabadkőművesek még akkor is csak nagyon halvány védekezésre voltak képesek - ezt még Ohr testvér is helytelenítette: szörnyű zűrzavar volt a német szabadkőművesek körében még a világháború kitörésekor is.
Nem szabad azt hinnünk, hogy Lafontaine szenátor testvér esete teljesen elszigetelt eset volt. Nem, mindegyik szabadkőműves kongresszuson emlékeztették a német szabadkőműveseket a román testvérek arra, hogy ők még nagyon el vannak maradva, a kor szellemét nem értik és ennek végül forradalomhoz kell vezetnie.
E mély szakadék ellenére sem szakadt meg azonnal a kapcsolat a világháborúban a német és francia - olasz szabadkőművesek közt, hanem csak huzamosabb tétovázás után: az olaszokkal csak 1915. január 10-én.
Hallatlanul kiterjedt a szabadkőművesség Észak-Amerikában, különösen az Egyesült Államokban, ahol jelenleg mintegy 60 nagypáholy működik 14 000 páhollyal és másfél millió taggal: a német nagypáholy szövetség összesen csak 16 nagypáholyt ismer el, mely 500 000 szabadkőművest tömörít. Ezenkívül van még Észak-Amerikában 32 színes nagypáholy 1000 páhollyal. Ezekből a számadatokból is ki lehet olvasni azt a hatalmat, mellyel a szabadkőművesség Észak-Amerikában rendelkezik. (Egyedül New York Államban 92 460 testvér van.)
Közismert, hogy Roosevelt már ifjú korában felavatást nyert, Wilson tagadja a Rendhez való tartozását, de a jelek, éppen úgy, mint Bryan esetében, határozottan a tagságra utalnak. 34 Ellentmondóak az értesülések azzal kapcsolatban, hogy német részről melyik nagypáholy elismert és melyik nem.
Észak-Amerikában sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy vezető személyiség szabadkőműves, mint hogy nem az. Mert szabadkőműves tagság nélkül politikai pályafutás szinte lehetetlen. Ők maguk is elismerik, hogy a képviselőház kétharmad része a szervezethez tartozik, a szenátusnak pedig több mint a fele.
A világháború kezdetekor az amerikai szabadkőművesek viselkedése ingadozó volt. Kezdetben például az az irányzat, amely a lőszer és fegyverexport ellen foglalt állást, erős támogatást kapott. De nemsokára felülkerekedett az a vélemény, hogy egy köztársaságnak annak a hatalmi csoportosulást kell támogatnia, amely szintén a köztársasági államformát képviseli. Természetesen ennek az álláspontnak is megvoltak a maga gyengéi, mert a fenti vélemény alapján a cári Oroszország nem felelt meg a feltételeknek.
Moore testvér, a skót magas fokozatúak vezetője nagyon óvatos nyilatkozatot tett: "A legnagyobb tisztelettel tekintünk a német népre... De a szabadkőművesség a militarizmus ellen van és az amerikai ideálok nem tekintik a királyságot isteni áldásnak." 35
A német - amerikai szabadkőművesek nem mondtak ellent, pedig a királyságról soha senki nem mondta, hogy áldás és a németek nagyobbik része soha nem lelkesedett a militarizmusért. A királyi művészet segítségével tehát kialakították a helyes platformot és elkezdődött a Németország elleni háborús uszítás. Az amerikai szabadkőművesek ekkor fogalmazták meg az egyik vitathatatlanul saját termésű ideáljukat: "Az Európai Egyesült Államok megteremtése a jövőben elejét venné a háborúnak." 36 Noha ez csupán egy dőre frázis volt, azonnal felhasználták bizonyítéknak az Amerika és Spanyolország közötti háborúra, és nagyon hatásos volt. Vagy: "...A szabadkőművesség az Egyenlőség, Jog és Igazság előharcosaként meg fogja teremteni az általános népes embertestvériség aranykorszakát."37 Ez is csak egy frázis volt, és ha valaki megkérdezné Portugáliát, akkor megtudná, hogy a jelenlegi szabadkőműves köztársaságot egyáltalán nem arany- hanem papír-korszaknak nevezik.
A szabadkőműves kézben lévő nagy napilapok is hasonlóan viselkedtek, míg végül Amerika hadat üzent. És vajon a nép is ezt akarta? - Nem! Az amerikai nép bizonyosan nem akart háborút, a szabadkőműves hercegek akartak háborút a "junkerek királyával", hogy az ő trónját is megkaparintsák - ahogy meg is történt.
Az amerikai szabadkőművesség a legnagyobb mértékben felelős a világháborúba való belépéséért, ez egyértelműen következik hallatlan befolyásukból, amit a világháború közben még erősíteni igyekeztek. 38 Körülbelül félmillió új tagot vettek fel, úgy hogy jelenleg csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió szabadkőműves testvér van. Még élesebben megvilágítja a helyzetüket az a közlés, hogy a francia nyugati fronton nem kevesebb, mint 250 000 amerikai szabadkőműves harcolt. Hogy az amerikai főparancsnok, Pershing tábornok is szabadkőműves, az már nem is meglepő: a "Wiener Freimaurer Zeitung" határozottan állítja, hogy a francia szabadkőművesek az alábbi szerencse-kívánatokat küldték Pershing testvérnek: "A franciaországi nagypáholy konventje megtisztelve érzi magát, hogy az amerikai Pershing tábornok testvér és vitéz katonái Európába jöttek keresztes hadjáratra a jogért (!); St. Michel-i nagyszerű győzelmükkel kivívták nagyszerű csodálatunkat!" A francia nagypáholynak ezt a nyilatkozatát a német szabadkőművesek a legélesebben elítélték. A bécsi szabadkőművesek nyilatkozata szerint ez a nyilatkozat nem elítélendő és egy szóval sem helytelenítették sohasem. Ehhez járul még, hogy az St. Michel-i - amerikai francia győzelem egyúttal a németek súlyos veresége volt.
A bécsi szabadkőművesek azonban sohasem voltak németek, hanem zsidók, és bár az álcázás érdekében mindent elkövettek, valójában a világháború kezdete óta az ellenséggel rokonszenveztek. Ők a francia és az amerikai szabadkőműveseket testvéreiknek tekintették, és az ő győzelmük a sajátjuk is volt. Pontosan tudták, hogy a birodalmi német kormányzat nem vette észre, ez a háború alapjában szabadkőműves háború volt, és elsősorban a két császári hatalom "autokratáit" akarták eltávolítani, a "demokráciával" helyettesítve őket. Magától értetődő, hogy ennek érdekében minden népet fel akartak használni.
Talán nem helytálló az állítás, hogy ez a háború szabadkőműves háború volt? Miközben ezeket a sorokat nyomdába készültem adni - tehát még a legjobbkor -, újabb bizonyítékokat találtam: az amerikai és angol szabadkőműves újságok újból és újból azt hangsúlyozták, hogy a világháború, mint ahogy még soha másik, kifejezetten szabadkőműves háború, amely a szabadkőműves ideáloknak az egész világra való kiterjesztése érdekében lett kirobbantva. Ezt írta például a "The New Age" Magazin 39 a "33. fokozatúak Legfelsőbb Tanácsának" hivatalos lapja, mely Washingtonban jelenik meg. Pontosan ugyanez állt már két évvel korábban a "The American Freemason"-ban (Iowa), nevezetesen az 1916. évi évfolyamban az 522. oldalon. Ugyanezt hangsúlyozta a "The American Tyler" (Keystone) 1917., 152, 204, 208. oldala, és ugyanez állt az angol "The Freemason"-ban is (1917, 468. oldal.).
A québeci nagypáholy 1917. évi hivatalos értesítőjében is az állt, hogy az amerikai szabadkőművesek a világháború kitörése óta az antanthatalmak oldalán álltak. És a londoni szabadkőműves újság, a "The Freemason" szószerint ezt írta: "A világháború kitörésének már az első hetében egy nagy szabadkőműves gyűlést tartottak az Egyesült Államokban, annak érdekében, hogy Nagy-Britanniát és szövetségeseit minden lehetséges módon segítsék".40 Ugyanez az újság írta június 23-án a 651. oldalon: "A szabadkőművességnek több mint kétmillió tagja van. Hogy ez mit jelent a köztársasági államforma érdekében, azt minden amerikai szabadkőműves nagyon jól tudja. A világháború a demokrácia és az autokrácia közötti küzdelem, amelynek célja, hogy a demokráciát a jövőben az egész világon megvalósítsa, függetlenül attól, hogy ezzel a német császár tisztában van-e vagy sem."
De miért csak most tudtuk meg ezt és miért csak kerülő úton? Ezeket a rendkívül fontos dolgokat a német szabadkőműves lapok miért nem tárták elénk? Mire szolgált ez a hallgatás? Miért nem a "Der Herold", a "Die Bauhütte" vagy a "Dresdener Logenblatt" közölte ezt velünk? Miért hallgatott még prof. Dr. Neumann is az ő "Zirkelkorrespondenz"-ében erről? Miért titkolta el ezeket a figyelemreméltó tényeket a "Bausteine" és a "Bundesblatt" is? Miért hallgatott még a nagyon jól tájékozott "Mecklenburgisches Logenblatt" is erről? Tudott-e erről dr. Blum testvér főorvos szerkesztő, vagy csak nem akart róla tudomást venni? Ebben a mérhetetlenül fontos esetben miért viselkedett az összes páholylap kifejezetten a "felvilágosítás fénye"-elvük ellenére? Miért egy jezsuitának, a közismert Hermann Gruber szabadkőműves kérdéskutatónak kellett világosságot gyújtania? Két lehetőség van: vagy valóban nem tudták, és a német szabadkőművesek őszinték voltak, vagy pontosan tudták, csak hallgattak, mert féltek, és ha ez igaz, akkor valóban szánalomra méltóak. - Mindkét esetben elengedhetetlen a felvilágosítás...
Még csak egyetlen rendkívül érdekes tényt idézek a szabadkőműves "Latomia"-ból 41: eszerint az Egyesült Államokban 30 000 lelkész és sok plébános tartozik a páholyokhoz...
De egyetlen embernek sokkal nagyobb befolyása van a tömegekre, mint a 30 000 szabadkőműves lelkésznek együttvéve. Ki ő? - Ő az "Amerikai Munkásszövetség" elnöke, Sámuel Gompers testvér, milliomos és szabadkőműves. Háborús uszító tevékenységének elismeréseképpen 1918. októberében az olasz nagypáholy templomában "ünnepélyesen" nagymesternek avatták fel... Sámuel Gompers testvér volt az, aki letörte az amerikai munkásság háborúellenes hangulatát, tekintet nélkül rájuk! Sámuel Gompers is zsidó, ez mindenképpen figyelemreméltó, hiszen a maga faj- és hitsorsosa, Oskar Strauss hangsúlyozta, hogy "az amerikai zsidók szívvel-lélekkel az antant oldalán álltak, és ez vezetett a Németország elleni háborúhoz!"
Oskar Strauss ezután egész sorát közölte azoknak a kiemelkedő zsidóknak, akiknek a háborúba való belépés köszönhető: Georg Blumenthal bankár, Eugen Mayer, Isaak Seligmann és W Salomon mind bankár; a nagyiparosok: Adolf Lewisohn és Dániel Guggenheim; rabbik: Wise Lyous, Philipson; professzorok: Richárd Gottheil, Hollánder, Wiener; újságírók: Fabian Frankfurter; pedagógusok: dr. Ábrahám Flexner, dr. H. Leipziger; orvosok: dr. Jakobi, Simon Flexner; bírók: Benjámin Cardoze, Louis Marshall és Alfréd Joretzki. Oskar Strauss még hozzáfűzi: "Még azt a tényt szeretném leszögezni, hogy a legtávolabbi családomban sem volt senki, aki a háború kitörése óta ne állt volna az antant oldalán, miként én magam is... A zsidók majdnem teljes összhangban az antant oldalán álltak." Dr. Frank Ohn szerint - akit Oskar Strauss nem említett - az "észak-amerikai német demokraták" a legnagyobb mértékben elősegítették az antant győzelmét! Ezek a "német demokraták" Németország ellenségeinek győzelmét segítették elő, úgy, ahogy dr. Frank Cohn úr tette, aki kétségtelenül a külföldi németség legbefolyásosabb és leghatalmasabb képviselője...
Hogy milyen határtalanul gyűlölték az amerikai szabadkőművesek Németországot, az kétségtelenül kiderül az egykori elnök, Taft testvér kijelentéséből: "Németországot meg kell büntetnünk, és akkor járunk el helyesen, ha ezt nem csupán a katonapárttal tesszük, hanem magukkal a németekkel... Más alkalommal "elfajzott Hohenzollernek"-ről beszélt.
És ez még mind mellékes volt. Akadhatnak olvasók, akik ezeket a nyilatkozatokat csak egyéni véleményeknek fogják tekinteni, ezért szükséges bemutatni a szabadkőművesség teljes hatalmát. Az amerikai szabadkőművesek nagysága és befolyása legjobban úgy szemlélhető, ha megvizsgáljuk a New York-i új templomuk esetét, amely éppen most készült el. 14 emeletes épülettömb és a nagypáholy épületén kívül még magában foglalja 12 páholy 12 templomát is. Ez a ház négymillió dollárba került. Mindegyik templom más stílusban épült, a különböző építészeti periódusoknak megfelelően. Minden páholynak külön temploma van, amelyért havonta 330 750 dollárt kell fizetni. A templomok tágasak, kényelmesek és nagyon szépen vannak berendezve. Az oltár középen áll és az amerikai zászlóval van letakarva. Rajta a Biblia a János evangéliumnál van kinyitva, és egy körző van rátéve. Ha meggondoljuk, hogy csupán New Yorkban nem kevesebb, mint 852 páholy van 192 460 testvérrel, ugyanez a templom már nem is tűnik olyan bőnek, hiszen havonta csupán kétszer működik ez a páholyház. Hogy milyen elsöprő fölényben vannak az Egyesült Államokbeli szabadkőművesek a németekkel szemben, az a létszámukból is kiderült: kétmillió amerikai testvér a 60 000 birodalmi német szabadkőművessel szemben.
Ejtsünk pár szót Kanadáról is. Ott 10 nagypáholy van 570 páhollyal és mintegy 73 000 testvérrel. 42 Ez egy hatmilliós ország lakosságához viszonyítva hatalmas szám. "Az amerikai újságok már akkoriban megállapították, hogy mindenki, aki Kanadában a háborús készülődés híve volt, a páholyokhoz tartozott" - mondja Athanasius írásában, a "Geheimnis der Bosheit"-ban, a 22. oldalon. Ugyanez a véleménye Charles Collmannak is, aki a "Die Kriegstreiber in Amerika" című könyvében kijelenti: "Kanadának meg kell mentenie Angliát." A háborús uszítás meg is kezdődött, Borden - Kanada helytartója - kiadta a parancsait Sam Hughesnek, a hadügyminiszternek. A németeket szolgalelkű gyáva alakokként állították be, akik le akarják rohanni a belgákat, de ha ez megtörténik, a franciák és az oroszok megszállják a német területeket és szétzúzzák az ellenséget (a németeket). A kanadaiaknak már csak ünnepelni kellene bevonulni a (már) legyőzött országba, ahogy a zsákmány és a dicsőség bőségesen adott... 1915. augusztus 1-jén a "Canadian Pacific" alkalmazottai bérkövetelésükkor kijelentették: "Anglia és királya csinálta (a háborút), és nem mi!" Ezeket a munkásokat elbocsátották és akár akarták, akár nem, Kanada belépett a háborúba. Sam Hughes hadügyminiszter viszont, aki másfél millió kanadai haláláért volt felelős, nemességet és a legmagasabb katonai rangot kapta meg: vezérőrnagy lett. Hogy Sir Sam Hughes és Borden páholytestvérek voltak, az több mint valószínű: sokkal fontosabb azonban az a tény, hogy az angol nagypáholytól kapták utasításaikat.
Pontosan így viselkedtek a szabadkőművesek Közép-Amerikában is, ahol az egyik köztársaság a másik után jelentette be a háborúba való belépését.
Így Guatemala 1918. április 23-án üzent hadat, mégpedig az április 25-i Reuter jelentése szerint azután, hogy Lansing testvér, az Egyesült Államok nagykövete egy jegyzéket adott át az illetékes helyen. Egész Guatemala a szabadkőművesek kezében van, és a nagypáholy 400 legbefolyásosabb embere vezeti. A főtitkár Róbert Löwenthal (!) testvér.
A nicaraguai köztársaság 14 nappal később üzent hadat, pontosan 1918. május 8-án. Az ottani politikára a legnagyobb befolyással a helyi "skót nagypáholy" rendelkezik.
A Costa Rica-i köztársaság 1918. május 26-i ellenállt Wodrow Wilson és Lansing testvér követelésének, azonban ezen a napon ők is arcunkba dobták a kesztyűt. Costa Ricában egy nagypáholy van, amely 57 Egyesült Államokhoz tartozó és más páholyokkal tart fenn kapcsolatot.
A hondurasi köztársaság 1918. július végén engedett Wilson nyomásának és alávetette magát a világpáholy akaratának.
Továbbá Haiti és San Domingo is hadat üzent. Haiti kimondottan néger köztársaság. Érintkezési nyelve a francia, az államvallás katolikus. Azonban a négerek nagyobbik része az őskorból visszamaradt titkos kultuszok híve, amely "a fétis-hit" és a kereszténység keveréke saját papsággal (Papa loi), éjszakai orgiákkal, amelyben állat-, sőt emberáldozatok is előfordulnak. Az iskolai képzés a legalacsonyabb fokon áll, kultúráról nem is lehet beszélni: a tudományok és a tudósok elnyomottak és elmaradottak, az alapok elsajátításánál tartanak.
Az államférfiak ezen karikatúrái mégis többször odáig merészkednek, hogy a háborút a "Szabadság", a "Kultúra" és a "Civilizáció" nevében üzenték meg! Az ország történelmi érdekessége egy szempillantás alatt kiderül, ha figyelembe vesszük, hogy Haitiban csak egy nagypáholy van, de ez nem kevesebb, mint 20 000 (húszezer) testvért foglal magába és működési területük a politika. A "Zirkel" bécsi szabadkőműves lapban egy évvel ezelőtt figyelemreméltó cikk jelent meg Haiti szabadkőműveseiről. Ebben a cikkben kiemelték, hogy ott majdnem minden felnőtt tagja valamelyik páholynak, és a kávéházakban, utcasarkokon, stb. állandó a politizálás. A polgárháború mindennapos jelenség, egyetlen ember élete sincs biztonságban, az árulás és besúgás rendkívül elterjedt. (Erről a Haitiről, amely valóban kimondottan szabadkőműves köztársaság, állítsa valaki, hogy egy "szuverén nép" kormányozza!)
Nem sokkal jobb a helyzet a mulatt köztársaságban, San Domingóban sem: azt is a szabadkőművesek kormányozzák, ott is van "nemzeti nagypáholy" és "Legfelsőbb Tanács", sőt van még külön egy "Supréme conseil" is: ezek tartják kezükben az állam sorsát. A világpáholy felhívására kötelességtudóan be is léptek a háborúba.
Hogy Kuba és Portorico is hadat üzent, azon már nem is szabad csodálkozni. Kuba hadüzenete szintén a szabadkőművesek bűne: ez magától értetődő, ha meggondoljuk, hogy "Kuba sziget nagypáholya" 65 páholyt és 2800 aktív szabadkőművest ölel fel. 57 más páhollyal (Anglia, Franciaország, Olaszország) tart fenn szívélyes kapcsolatot. Portorico esetében figyelemreméltó az, hogy nagypáholya csupán az 1913. évben a (33.) "Német Nagypáholy-napok" alkalmával lett elismert. Az indítványozó természetesen a hamburgi és a szász nagypáholy volt...
A Dél-Amerikában lévő köztársaságok többsége is hadat üzent: így Peru, Brazília, Uruguay, Bolívia és Equador. Ezek az államok is azt bizonyítják, hogy a szabadkőművesek keze volt a játékban, és a hadüzenet kizárólag szabadkőműves érzelmekre vezethető vissza.
Példaként álljon itt Brazília esete, ahol a nagypáholyon belül a legnagyobb erőt a "Kados Lovag" fokozatúak és a rózsakeresztesek jelentették, és amely 880 páholyban 32 000 szabadkőművest egyesített. Előre kell bocsátanom, hogy az utolsó brazil császár, II. Pedro 1889-ben a szabadkőművességet az egész országban betiltotta. Már akkoriban is kiemelkedő szerepet játszott Deodoro da Fonseca testvér (zsidó származású, korábbi neve Wagenseil volt), aki II. Pedro trónfosztása után a brazil köztársaság első elnöke lett. Unokatestvére, Hermes da Fonseca testvér 1909 óta brazil hadügyminiszter, és a hadüzenethez az ő tevékenysége is lényegesen hozzájárult (1917. október 27.). Nagyon jelentékeny akadály volt Lauro Müller, a németbarát külügyminiszter, akit a páholytestvérek gyűlölete elűzött és helyébe a mulatt Nilo Pecanha testvér került (1917. május). Az egyik leghangosabb háborús uszító Lauro Sodré nagymester és szenátor volt, aki nagy szerepet játszott a "Liga Pelos Alliados" megalapításában, amely teljesen az antant szolgálatában állott az "Igazság, Egyenlőség és Értelem" nevében és harcolt a "német militarizmus és imperializmus" ellen. Ezek a jelszavak a legfényesebb bizonyítékai, hogy a román szabadkőművesek kimondottan németellenesek.
És ott van Uruguay, ahol sok szabadkőműves van a magasabb államtisztségekben és a háborús uszítás ott is a szabadkőművesektől indult ki. Az uruguayi köztársaság elnöke is szabadkőműves. Dr. Feliciano Viera testvérről van szó, aki páholyában magas tisztséget visel: hálás lehet testvéreinek 1915. március 1-én történt megválasztásáért. Ő is - mint ahogy elődje, Battley Ordonnez exelnök testvér - egyik vezetője a németellenes irányzatnak. Jellemző, hogy Uruguay - Vieras elnöksége óta - július 14-én tartja nemzeti ünnepét - ez a nap volt a párizsi Bastille ostroma! Nyilvánvalóan azért választották ezt a napot, hogy francia forradalmár rokonszenvükkel együtt kifejezzék németgyűlöletüket is. Az uruguayi nagypáholy Montevideó-ban székel, 35 páholyt ölel fel és 15 koszorút. Nagymestere dr. Carlos de Castros 33. fokozatú testvér és igazságügyminiszter. A Castros család zsidó származású és nagyon kiterjedt.
A kolumbiai nagypáholy lényegében már 1885 óta kormányozta az országot és tulajdonképpen tönkre is tette. Ez volt az oka, hogy a helyi szabadkőművesek nem tudták elérni, hogy hadat üzenhessenek a Központi Hatalmaknak és így Kolumbia meg lett kímélve a világháborúban való részvételtől!
Hasonló volt a helyzet Argentínában, ahol a szabadkőműves mesterkedések nem ismertek határt. Ott a "Supréme Conseil" mellett még öt nemzeti nagypáholy működik 1800 páhollyal és 4500 testvérrel. A politika az argentin páholyok fő gondja, ezért a német páholyszövetség megtagadta az argentin szabadkőművesektől az elismerést. Ezenkívül még 9 páholy működik közvetlenül az angol, 15 páholy az olasz és 15 páholy a spanyol nagypáholynak alárendelve, de az összesben rendkívüli nagy a befolyása a "Grand-Orient de France"-nak. Ezek közül a páholyok közül a német szabadkőművesek egyet sem ismertek el. Ők a háború kitörése óta hatalmas tüntetéseket szerveztek Franciaország és a "nemes ügy" mellett. Tizenhárom páholy írta alá azt a jegyzéket, amelyet a Buenos Aires-i francia követnek adtak át és amelyben szerencsekívánataikat küldték.
Ennek megfelelően a szabadkőművesek külön propagandabizottságot alakítottak, amely a páholyokban annak érdekében fejtette ki a tevékenységét, hogy a "teuton barbárok" ellen hangolja a közvéleményt, természetesen Anglia és Franciaország mellett, akik "az egész világot oltalmazzák, nehogy áldozatul essen a despotizmusnak". Miután a páholyok így felülkerekedtek, erőteljes sajtóhadjáratot kezdtek és tervszerűen a hazudozás és rágalmazás módszeréhez folyamodtak. Ez olyan méretet öltött, hogy dr. Ramos, Buenos Aires-i egyetemi professzor kijelentette: ez a tudatos hazudozás és félrevezetés a "világtörténelem legkülönösebb jelensége".43
Ennek ellenére a szabadkőművesek elérték céljukat a hangulatkeltésben, bár a háborúban szintén nem léptek be. 1918 nyarán Buenos Airesben amerikai - olasz szabadkőműves kongresszus volt, mely kimondta, hogy Argentína az antant oldalán érdekelt a világháborúban. Németországgal megszakították a diplomáciai kapcsolatokat. Dönhoff a legközismertebb német nagykövet ügyvivőként maradt az országban.
Elenyésző kivételektől eltekintve tehát egész Amerika ellenünk volt: ez egy olyan óriási teljesítmény, amelynek módja meghaladta bármely ember képességét, és csak úgy volt lehetséges, hogy a "királyi művészet" számtalan követője ténykedett ennek a feladatnak sikere érdekében.
De még Afrika is ellenünk volt. Itt most ne is beszéljünk az angol, francia és portugál gyarmatokról, hiszen ezekre az anyaországok befolyása meghatározó. Nem csupán a gyarmatok küldtek ellenünk segélycsapatokat, hanem független államok is, mint például az afrikai néger köztársaság. Libéria, feladva semlegességét, hadat üzent. Ez az eset különösen tanulságos volt, mert itt domborodott ki legjobban a képmutató Woodrow Wilson brutalitása. Libéria számára Wilson az alábbi választást tette csak lehetővé: "vagy mellénk - Amerika mellé - állnak, vagy független államiságuk el lesz törölve". Ezt a korábbi libériai német követ közölte a "Kölnische Zeitung"-ban (1917. május). Libériában egy nagypáholy van 9 páhollyal (Lobiennek nevezik) és mintegy 700 testvérrel. Ezek kivétel nélkül négerek. De ez a színes nagypáholy csupán azóta van elismerve, hogy az angol nagypáholy és különböző észak-amerikai páholyok is elismerték. Anglia és Amerika pontosan tudja, hogy a politikában, nevezetesen a világpolitikában milyen értékes manapság minden segélyforrás.
Kína is az angol - amerikai páholypolitikának megfelelően lépett be a háborúba. Említésre méltó, hogy Kína utolsó császára, Kü-ang-hsi titokzatos módon hunyt el: anyja, The-hsi is hasonlóan rejtélyes körülmények között. 44 A három esztendős Pudshi az uralkodásra még nyilvánvalóan alkalmatlan volt. - Kína köztársasággá alakult át, és egy szabadkőműves lett az elnöke: Szunjatszen testvér! Szunjatszen testvér forradalmi ténykedését az angol és amerikai szabadkőművesek támogatták. Pekingben akkor már évek óta működött egy páholy, amely a magas fokozatúakat tömörítette (Lodge of Perfection), ennek a páholynak a legbefolyásosabb kínaiak voltak a tagjai, mind 33. fokozatúak és a washingtoni nagypáholynak voltak alárendelve. Ez a szövetség a legszorosabb kapcsolatot jelentette a kínai kormány és az USA közt. Ennek a szövetségnek az élén A. Pike testvér állt, korábban a "szabadkőműves pap", utóda Richardson testvér lett, egykori elnöke a "demokrata választási bizottságnak" tehát ő is nagyon befolyásos személyiség volt a politikai életben.
Woodrow Wilson volt az, aki a Kínai Köztársaságot felszólította, hogy szakítsa meg kapcsolatait Németországgal és üzenjen hadat neki. Ezenkívül dr. Morisson - a "New York Times" korábbi tudósítója - lett a kínai elnök egyik legbefolyásosabb tanácsadója. De Kínában nem csupán az amerikai páholybefolyás volt világosan felismerhető, hanem erőteljes tevékenységet fejtett ki Kínában az angol nagypáholy 19 páholya is és a skót rítusú nagypáholy 6 páholya. Japánban is jó kapcsolatai vannak az angol nagypáholynak: négy páholy működik ott közvetlen angol irányítása alatt, ezenkívül 3 skót páholy van Yokohamában, Nagasakiban és Köbében. Közismert, hogy Hayasi szabadkőműves, de azt már kevesebben tudják, hogy szintén egy szabadkőműves volt az, Theodore Roosevelt testvér, aki közvetítette Japán és Oroszország között a békeszerződést (1905).
A Sziámi Királyság (Thaiföld) jó viszonyt tartott fenn Németországgal. Semmiféle alapja nem volt az ellenségeskedésnek, Sziám mégis hadat üzent Németországnak! Ennek érdekében Nagy-Britannia minden befolyását latba vetette, minden országban megnyerte tervei számára a legbefolyásosabb embereket: így történt Sziámban is, amely kizárólagos angol befolyás alá került. Ez a befolyás olyan nagymértékű lett, hogy a sziámi pénzügyőröket angolok ellenőrizték. Azt már nem is szükséges hangsúlyozni, hogy Szibéria népei is harcba szálltak Németország ellen, Kelet-India is a katonák százezreit küldte Európába Anglia mellett. Itt csak azt a tényt tartom szükségesnek leszögezni, hogy a Központi Hatalmak Ázsia nagyobbik részével hadiállapotba kerültek, ami a páholyok műve volt.
Rendkívül nagymértékű a szabadkőműves befolyás Ausztráliában. A Dalens-Kalender szerint (1919) öt ausztrál nagypáholy működik
- 239 -743 páhollyal és több, mint 50 000 testvérrel. Az össznépesség csupán négymillió, úgyhogy ez nagyon tekintélyes szám: ha a négymillióból leszámítjuk az asszonyokat és a gyerekeket, akkor mintegy egymillió felnőtt férfi marad, tehát körülbelül minden huszadik szabadkőműves. Még rengeteg bizonyítékot tudnék felhozni arra, hogy Ausztráliában is a szabadkőművesek diktálnak, és az ausztráliaiak sem véletlenül küzdöttek ellenségeink oldalán.
Számoljuk össze azokat az államokat, akikkel hadiállapotba kerültünk: I. Európában: Szerbia, Oroszország, Franciaország, Anglia, Montenegró, Belgium, Olaszország, Románia és Portugália. II. Amerikában: USA, Kanada, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Costa Rica, Haiti, San Domingo, Kuba, Portorico, Bolívia, Equador, Peru, Brazília és Uruguay.
III. Afrikában: Libéria és Dél-Afrikai Köztársaság.
IV Ázsiában: Japán, Kína, Sziám, India, Szibéria és végül.
V Ausztrál Egyesült Államok.
Ez összesen 35 állam négyünk ellen. Ha az angol gyarmatokat le is vonjuk ebből (India, Dél-Afrika, Kanada, Ausztrália), még akkor is 29 állam marad. Ezen kívül ne feledjük, hogy az összeomlott Ausztria-Magyarország területén megalakult nemzeti államok már a világháború közben is ellenségeinket támogatták. Csehekről, dél-szlávokról és lengyelekről van szó, ők végtelenül sok szenvedést zúdítottak ránk tudatos erőtlenségükkel, passzív ellenállásukkal, nyílt engedetlenségükkel, szabotázsakcióikkal, árulásaikkal, stb.
Végezetül még külön ejtsünk szót a magas fokozatú szabadkőművesek világháborús tevékenységéről. Jelenleg 31 államban létezik skót magas fokozat, ebből a 31 államból 27 hadat üzent nekünk. A maradék négy: Németország, Magyarország (Ausztria), Bolívia (?) és Argentína. Minden németnek, de elsősorban minden német szabadkőművesnek felelnie kell a következő kérdésre a lelkiismerete előtt: igazuk van-e az amerikai és az angol páholylapoknak, amikor azt állítják, hogy a világháború kifejezetten szabadkőműves-háború volt, a legnagyobb szabadkőműves-háború, amely eddig létezett? Igazuk van. A háborúnak már a kiindulási pontja is szabadkőműves cselekedet volt (a trónörökös-gyilkosság!). Minden államban a szabadkőműves mozgalom célja volt, hogy ha kell, háború árán is letörjék az "autokrata" államokat, a monarchiákat és szétzúzzák a német militarizmust: a szabadkőművesek voltak azok, akik minden államban háborúra uszítottak ellenünk, és az eredmény tökéletesen meg is felelt a szabadkőműves kívánságnak: teljesen összetörték Ausztria - Magyarországot, lemondatták a Habsburgokat, trónfosztottá tették a Hohenzollerneket, visszacsatolták Elzász-Lotharingiát és a Rajna-vidéket, újból megalakult Lengyelország, felosztották Törökországot...

XXVI. A szabadkőművesség néhány háborús ülése
A teljesség követelményeinek nem téve eleget, vagyis anélkül, hogy a szabadkőművesek minden világháborús ülését érinteném, a mindenkori céljukat kívánom bemutatni. Ugyanígy csak néhány tényt emelek ki, amely azt bizonyítja, hogy a világszabadkőművesség fellépett a koreai békekötés ellen.
Itt még egyszer szeretnék megemlékezni Bülow herceg fáradozásáról, aki 1914 novemberében a legnagyobb erőfeszítéseket tette, hogy Olaszország és Ausztria viszonya ne romoljon, és Olaszország ne lépjen be a világháborúba. Ki keresztezte a szándékait? - A világszabadkőművesség. 1915. február 12-én az angol, francia és olasz szabadkőműves vezetők véglegesen elhatározták Olaszország belépését a világháborúba.
1915. szeptember 20-án minden olasz városban plakátok jelentek meg, melyek XV Benedek pápa békekezdeményezését gúnyolták ki. Honnan indult ez a kezdeményezés? - Az olasz nagypáholyból. 1
Ennek megfelelően még az 1915. évben a francia és a belga nagypáholy egy körlevelet küldött az amerikai nagypáholynak, amelyben azt követelték, hogy lépjenek fel az amerikai pacifisták békemozgalma ellen. 2
1916. május 28-án Genfben titkos összejövetelt tartottak a szabadkőműves vezetők, amelyen ismét határozatot hoztak XV Benedek pápa békekezdeményezése ellen és az antantot "kitartásra" buzdították. Ezen a titkos gyűlésen többek között részt vett Connaught herceg nagymester, Périn tábornok francia nagymester és Magalhaes Lima portugál nagymester.
1916 decemberének közepén szabadkőműves kongresszus volt Rómában, és az idegen szabadkőműves vezetők tiszteletére rendezett banketten Riccardi testvér, a "Fenséges Nagytanácsos" elnöke kijelentette, hogy a harc addig fog folyni, amíg Szerbia és Belgium vissza nem nyeri az önállóságát, és Elzász-Lotharingia ismét francia nem lesz!
1917 áprilisában összállami szabadkőműves ülés volt Párizsban, amelyen megvitatták a legfontosabb kérdéseket. Ekkor határozták el, hogy Németországon belül megértek a feltételek egy erős monarchiaellenes mozgalom létrehívására.
Ugyanezeket a célokat szolgálta a szociáldemokrata békekongresszus Stockholmban, melyet a szabadkőművesek pénzeltek. 3 Ott is szabadkőművesek voltak a vezető személyiségek, mint dr. Victor Adler, Branting, Troelstra, Vandervelde. Ugyanígy helytálló az is, hogy a német szociáldemokrata Scheidemann (szabadkőműves) hazatérve Németország demokratizálásának feltétlen szükségességét hangsúlyozta. Scheidemann tehát csak az antant-szabadkőművesség szócsöve volt, mert a "republikanizálás" még nem volt időszerű.
1917. június végén ismét szabadkőműves-kongresszus volt Párizsban, melyen (a németek kivételével) minden állam küldöttje megjelent. Ott megfogalmazták az antant békefeltételeit: Elzász-Lotharingia visszacsatolását Franciaországhoz, a független Lengyelország és a csehszlovák állam létrehozását, az Osztrák - Magyar Monarchia maradéktalan szétzúzását, vagyis a Habsburg-ház által "elnyomott" nemzetek "felszabadítását". Ezenkívül ekkor született döntés "minden nép szövetségének" a megteremtéséről, tehát a Népszövetségről!
Az utolsó nagy ülése a szabadkőművességnek a világháború folyamán 1918. szeptember végén volt, Párizsban. Ennek az ülésnek a jelentőségét kiemeli az is, hogy a "Grand-Orient de France"-ból 300 páholy küldte el képviselőit: a "Grosse Landesloge von Deutsch-land" is jelentős mértékben képviseltette magát, és természetesen a külföld is. Meg kell újra említeni Connaught herceg nagymester, Périn tábornok nagymester és Magalhaes Lima nagymester nevét. Az ülés mély tiszteletéről, hálájáról és csodálatáról biztosította a szövetséges hatalmakat és a győzelembe vetett szilárd hitéről. Továbbá kifejezte azt a kívánságát, hogy a Népszövetség megalakuljon, amelybe majd csak azok az államok léphessenek be, amelyeknek szabadkőműves kormányaik lesznek.
Figyelemreméltó, hogy Lebey testvér, a francia Parlament szabadkőműves képviselője már sokkal korábban kidolgozta a Népszövetség alapelveit. (Lebey testvér a "Grand-Orient de France" jegyzőkönyv-vezetője.) A világszabadkőművesség tehát már 1918 szeptemberében bizonyos volt a győzelemben: erre Németországban és Magyarországon a legjobban értesült források sem gondoltak még. Hogy miként lett előkészítve az összeomlás, arról a magdeburgi munkás- és katonatanács ülésén egy szociáldemokrata elvtárs a következő mondta: "Ez a forradalom nem ért minket váratlanul. 1918. január 25-e óta tervszerűen dolgoztunk a rendszer megdöntésén. Ez a munka nehéz és veszélyes volt és sok évi börtönt kellett miatta elszenvednünk.
Pártunk (a szociáldemokrata) belátta, hogy a sztrájkok még nem vezetnek forradalomra, s így más utat kellett keresnünk. Munkánk ezután kifizetődött. Azokat az embereket, akik a frontról hazalátogattak, a mi embereink hitszegésre csábították, amelyeket mi szerveztük, hamis papírokkal támogattuk, pénzzel és röplapokkal népszerűsítettük. Ezzel az volt a célunk, hogy a frontkatonákat a fentiek szerint megdolgozva a frontot felbomlasszuk. Ezek a katonák a fronton megfutottak és bensőleg meghasonlottak... 4
1918. október 5-én kapta meg Max von Baden herceg, birodalmi kancellár a békeajánlatot. Max von Baden herceg nagyon közel állt a szabadkőművesekhez, mert atyja, Wilhelm von Baden herceg szabadkőműves volt: ő volt 1859-1863 között a "Zur Freundenschaft" porosz nagypáholy nagymestere, és egészen 1893-ig - míg be nem lépett az örök fénybe - tiszteletbeli nagymester volt.5 A Max von Baden által továbbított békeajánlat ellen azonnal harcba szállt a világszabadkőművesség: Pointdexer testvér az amerikai szenátusban annak a reményének adott hangot, hogy az antantállamok miniszterelnökei útját fogják állni a Németországgal kötendő fegyverszünetnek, név szerint Clemenceau testvérre és Lloyd Georges-ra gondolt... Kollégája, Lodge testvér is csak olyan békét látott volna szívesen, amelyet az amerikai, francia, angol hadsereg német területen állva diktált volna... Németország többi békeajánlataihoz hasonlóan a világszabadkőművesség ezt a lépést is "ellenséges manővernek" igyekezett beállítani és gúnnyal visszautasította.
Néhány felháborodott olvasó joggal kérdezheti: a német közvélemény miért nem tudott erről semmit, vagy szinte semmit? Miért nem világosították fel a német újságok a lakosságot idejében a világszabadkőművesség álláspontjáról? - Ezt nem tehették meg, mert meg volt nekik tiltva. Nem volt elég, hogy az egész világot a Német Birodalom ellen fordították, minden tilalmat keresztülvittek, mely ellenségeinek szolgálta, ezenkívül még belülről is szét akarták zülleszteni hazánkat? Kiktől származott ez a sok tilalom? - A német szabadkőművesektől! A német szabadkőművesek voltak azok, akik a birodalmi kormánynál a következő rendeletet keresztülvitték: "alaptalanok a szabadkőművesség és a páholytevékenység elleni hangulatkeltések... és tartalmuk tilos". 6 "Különösen a katolikus lapok újságíróit intjük arra, hogy hagyjanak fel azzal a váddal, hogy a német szabadkőművesség indirekt módon háborús uszító..."
Ilyen vádak nem voltak szokatlanok, a német szabadkőműveseknek többször is a szemükre vetették, hogy hallgatásukkal fedezték az ellenséges államokat és így lényegében a háborús uszítást folytató ellenséges országok szabadkőműveseinek segítőtársai voltak. Ezek a vádak sajnos teljesen jogosnak bizonyultak! Sőt még a német szabadkőműves dr. Wilhelm Ohr is megállapította, hogy a német szabadkőművesség az ellenséges államok folytonosan támadó szabadkőműveseivel szemben kétségtelen matt-helyzetben volt! A német szabadkőművességen belül ez az érzés vált uralkodóvá és minden más érzelmet kiszorított. A kivételek ebben az esetben is csupán a szabályt erősítik. Tökéletesen színt vallottak: a német szabadkőművesség szelleme és lényege teljesen más, mint az angol - amerikai, francia, olasz, szerb, stb. szabadkőművességé. Ebből következik, hogy meg kellett volna szakítani velük a kapcsolatot. Ők ezt nem tették meg, ezért bárkinek jogában áll, hogy róluk a világba kiáltsa: a német szabadkőművesség hallgatása miatt bűnrészes az összeomlásban és a nyomorult békeparancsot illetően, amely a német nép szolgasorsát okozta. Egyetlen német szívét sem szabad, hogy eltöltse a felháborodás, ha azt olvassa, a német szabadkőművesek arra törekedtek, hogy újból felvegyék a kapcsolatot halálos ellenségeinkkel!
Tudjuk, hogy azok a páholyok, amelyek Elzász-Lotharingiában 1870 óta zárva voltak, ismét megnyíltak, és a német szabadkőműveseknek onnan menekülniük kellett. Másrészről arról értesülünk, hogy a tiszteletre méltó Köln városában angol katonazászlót tűztek ki, amelyet "a német testvérek is tisztelhetnek". 7
Ennek ellenére a német nép tekintendő nemzeti szempontból a legkötelességteljesítőbb népnek a világon!
Azonban a német szabadkőműveseknek az ilyen fogalmakról, mint például "nemzeti érzés", nem csupán csak beszélniük kellene. A német szabadkőműveseknek bizonyságot kell arról szolgáltatniuk, hogy a továbbiakban is ilyen nyomorúságos és erőtlen módon kívánnak-e viselkedni vagy sem.

XXVII. Wilson szabadkőműves békeprogramja
Már sok szó esett arról, hogy a világháború kirobbanása legnagyobbrészt a szabadkőművesség bűne. Ennek a fejezetnek a keretén belül ennek a vádnak az alapjára szeretnék kétségtelenül rámutatni. De ne feledjük, hogy az általam felsorolt bizonyítékok a nyilvánosság számára hozzáférhetők, ezenkívül minden szabadkőműves újságot, brosúrát nem nézhettem át, nem is beszélve a szabadkőművesek által zárolt titkos archívumokról; ha ez mind hozzáférhető volna, meg lehetne szerezni a bizonyítékok tömegét.
Szükségesnek érzem még egyszer hangsúlyozni, hogy a szabadkőműveseknek a világháborúval nem a borzalmas pusztítás és megsemmisítés volt a céljuk, hanem a világforradalom; ez az ő valódi ideáljuk, megdönteni az európai dinasztiákat és azután bevezetni a világköztársaságot. Ha ez a gondolatsor helytálló, akkor így kell alakulnia a végeredménynek is. A Wilson-i békeprogramról történelmi szempontból úgy kell beszélnünk, mint a szabadkőműves célok csúcspontjáról, annál is inkább, mert minden valószínűség szerint Wilson maga is szabadkőműves volt.
Ha a Wilson-i békeprogramot pontról-pontra átvizsgáljuk, észrevehető, hogy lényegében a szabadkőműves szellem hatja át. Kétségtelenül van benne olyan rész is, amely nem következik a szabadkőműves elvekből, ezeket a pontokat maga a háború és más országok békefelhívásai tették szükségesé. Ezeket most nem érintjük.
A Wilson-i program első pontja közismert: a béketárgyalások nyilvánossága - ez a jelszó is valódi szabadkőműves megtévesztés volt. Hiszen éppen ők azok, akik mindent titokban csinálnak, hiszen a testvéreket esküjük és fogadalmuk a legszigorúbb titoktartásra kötelezi: ők azok, akik nyilvánosságért kiabálnak, és miután sikerült a tömegek félrevezetése, a "jól bevált" módszer szerint dolgoznak tovább. A párizsi békekonferencia már kezdésekor, 1919 januárjában kinyilvánította, hogy "technikai okokból" a nyilvánosság megengedése sajnos lehetetlen!
---- 3. rész ---


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése