Akasztás futószalagon
Hornyák
Tibor, a Rabparlament elnöke: soha ne feledjük, mi történt
1956-ban és utána!
Akasztás
futószalagon
Hornyák
Tibor, akivel együtt dolgoztunk a rendszerváltás időszakában,
sok cikket írt az akkori Reformban. Őt és 32 társát 1959.
március 15-én vasárnap, nemzeti ünnepünkön összesen 367 év
börtönre ítélték, közülük tízen kötelet kaptak, hetet ki
is végeztek. (Hornyák Tibor 12 évet kapott, abból hatot ült
le.) A mostani március 15-én rájuk is emlékezünk, méghozzá
Hornyák Tibor Reform-beli írásaival. Cikkeit a forradalom ritkán,
vagy sohasem látott fotóival illusztráltunk. (t.p.)
Biszku:
Több fizikai megsemmisítést!
Kádár
János 1957. december 10-én az MSZMP politikai bizottsága ülésén
a Büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről című témához
kapcsolódva azt mondta: “1956 novemberében még 1600 fasisztát
a másvilágra lehetett volna küldeni, januárban – 1957
januárjában – kevésbé...” Ugyanezen a testületi ülésen
felszólalt Biszku Béla belügyminiszter. A legfontosabb
részleteket idézzük a jegyzőkönyvből.
Biszku
Béla elvtárs:
“Mi
Nezvál igazságügy-miniszter elvtárssal kaptunk korábban a
Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére.
Azért merült fel, mert egyrészt túlzsúfoltság van a
börtönökben. A másik ok, amiért ezt a jelentést be kell hozni
a Politikai Bizottság elé, hogy az ellenforradalmi szervezkedés
bűnöseinek felelősségre vonásánál a politikai jellegű
bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a
fizikai megsemmisítések száma.
Tegnap
tartottunk együttes megbeszélést erről a kérdésről. A
jelentésnek az elkészítése során abban a kérdésben, hogy hol
kell, hol lehet csökkenteni a büntetéseknek a számát, teljes
egyetértés volt. A mezőgazdaságban, a begyűjtési rendelet
végrehajtása során elítélt körülbelül 8000 főnél van
lehetőség, valamint a félbeszakított büntetések letöltésénél.
Az előterjesztés előkészítése során vita folyt közöttünk,
amit tegnap a megbeszélésen Marosán elvtársnál felvetettünk az
eddigi ítéletek megítélését illetően. A mi részünkről és
személy szerint az én részemről már korábban felmerült,
amikor megkaptuk a párttól ezt a munkát, hogy ellenforradalmi
bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonását illetően
sokkal többet lehetett volna elítélni – erre bizonyos mértékig
a pártközvélemény hangulata is utalt, figyelmeztetett bennünket,
ezen kívül néhány konkrét ügyben magam is utánanéztem az
ítéletek jellegének. Beszéltünk Nezvál és Szénási
elvtárssal erről. Meg lehetett állapítani konkrétan: pl. a
jászberényi ellenforradalmi szervezkedés vezetőjének
elítélésénél és bizonyos értelemben az első írócsoport
ítéleténél, valamint a munkástanács elnökségi tagjának a
felelősségre vonásánál is sokkal többet lehetett volna adni.
Személyesen
ellenőriztem a munkát és magam megállapítottam, hogy vannak
olyan ügyek, ahol vizsgálatnál is liberalizmus tapasztalható. A
kispesti ellenforradalmi szervezkedők ügyében utasítást adtunk,
hogy ezen változtatni kell, és megfelelő módon az ilyen jellegű
szervezkedéseket pontosan kell dokumentálni és szigorú
ítéletekkket kell javasolni.”
A
dokumentumot közreadja:
Hornyák
Tibor
“Na,
reggel későn kelünk”
Az
egykori fogoly emlékezik: így vitték a bitó alá Nagy Imrét
– Sipos
János 52 éves munkás vagyok. Az édesapám kovács volt, az
édesanyám háztartásbeli.
– Hogyan
került az ’56-os eseményekbe?
– 18
éves voltam és már akkor utáltam a vörös diktatúrát. Kilenc
barátommal részt vettünk az ellenállásban, egy kisközségben,
Szepetneken. Fel voltunk fegyverezve.
– Honnan
voltak a fegyverek?
– Volt,
aki megőrizte 1945 óta és átadta. Német géppuskát,
géppisztolyt és gépkarabélyt.
– Mire
használták?
– Semmire.
Csak vártunk, hogy jöjjenek az oroszok. De nem jöttek. A csoport
tagjai elmentek nyugatra. Én maradtam egyedül. Vállaltam a
következményeket.
– Mikor
tartóztatták le?
– 1957.
október 7-én. Éjszaka 11-kor jöttek értem gépkocsival. Hét
pufajkás. Úgy viselkedtek, mint az állatok. Elvittek
Nagykanizsára a rendőrségre. Október 27-ig voltam ott. Október
31-én állítottak bíróság elé mint fegyverrejtegetőt,
robbanószerekkel visszaélőt. Tíz évet kaptam. Több helyen
voltam, majd Budapestre kerültem a Gyűjtőfogházba 1958
februárjában. A börtönben kőműves munkát végeztem. A
vesztőhelyet falaztuk.
– Látta
a bitófát?
– Láttam.
A bitófa egy közönséges oszlop, körülbelül 2 méteres, az
alsó és felső végén egy-egy kampó van. Sajnos, láttam
akasztást is. Reggeliért mentünk és akkor egy ablakból láttam
az egészet. Nem tudom, kik voltak.
– Ki
volt a hóhér?
– Bogár
néven ismertem.
– Mit
tud róla?
– Nagyon
keveset. Mindig moslékért járt be a konyhába. Sötét
szemüveggel, nehogy felismerjék.
– Kiabálást
hallott ott a két hónap alatt?
– Rengeteget.
Majdnem minden reggel. “Isten veletek! Kádár János, követni
fogsz! A hazáért, a szabadságért, az igazságért!” – ezek
voltak a búcsúszavak... Majdnem mindennap volt akasztás. De
egy-egy pénteken akár tízet is kivégeztek.
– Milyen
volt az őrök magatartása a rabokkal?
– Általában
együttérző. De voltak, akik szórakozásként ütöttek. Ez is
megszűnt, amikor kivittek külső munkára a kőművesekhez.
Építettük a gyűjtőfogház mögé a betonfalat. Segédmunkásként
dolgoztam. A gyűjtőfogháznak van egy úgynevezett ipari bejárata,
éppúgy, mint a gyárakban. Az ipari bejárat úgy néz ki, hogy
van egy főkapu, van még egy kapu, egy ellenőrző állomás. Ennek
az állomásnak a falát építettük magasabbra, amikor beállított
egy mentőautó. Nyár volt, napsütéses délután, már majdnem a
műszak vége. És kit ismertem fel a kocsiban? Nagy Imrét. A
mentőautó hordágyán ült. Többen voltak a mentőben. Szóltam a
társaimnak: “Nézzétek, itt van Nagy Imre!” Odajöttek és az
egyik azt mondta: “Na, reggel későn kelünk.” Azt hiszem, hogy
ezt a szólást minden egykori börtönlakó ismeri, aki ott volt a
kisfogházban. Mert ha kivégzésre készültek, akkor másnap nem
volt korai kelés. A következő reggel 5 óra körül zörögtek a
bitófa előtt és valóban nem volt korai ébresztő. Délelőtt 10
óra tájban egy nagy fekete autóban vitték ki őket.
– Halottaskocsiban?
– Igen.
Ha valahol az országban élnek még ottani rabok, akik ezen a napon
is ott voltak, tanúsíthatják ezt.
H.
T.
Bitófát
mosott a siralomházban
Tüzérezred-parancsnok
volt a házimunkás – Kilenc hónapig bírta
Somogyi
Jenő elektroműszerésznek tanult, majd Veres Péter hívó szavára
jelentkezett honvédtiszti iskolára. Sikeresen elvégezte a
hadiakadémiát, utána hamarosan századosként
tüzérezred-parancsnok lett.
– Hol
ért ’56?
– Jászberényben
voltam a helyőrség parancsnoka. Október 25-én, amikor megalakult
a forradalmi bizottság, engem választottak meg az elnökének. A
forradalom letiprása után felvetődött a karhatalom, vagyis a
pufajkáshad megszervezése. Felszólítottak, hogy legyek a
parancsnokuk. Kijelentettem, hogy én katonának esküdtem és nem
pribéknek. Erre leváltottak az ezredparancsnoki beosztásból,
majd június 28-án letartóztattak. Felszállítottak a
Gyűjtőfogházba, három hétig magánzárkában tartottak. Majd
egy Blaskovics Ede nevű főhadnagy megkezdte a kihallgatásomat.
1958. február 11-én volt az első fokú, 13-án a másodfokú
tárgyalásom, 15-én pedig az ítélethirdetésem: ötévi börtön
és lefokozás. Nemsokára elvittek a Gyűjtőbe és beosztottak a
kisfogházba házimunkásnak. Amikor átkerültem, ott tudtam meg,
hogy itt halálraítéltek vannak. A földszinti cellák tele
voltak, az emeletiben a Nagy Imré-sek.
– Megneveznél
közülük néhányat?
– Jánosi,
Nagy Imre veje, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, Déry
Tibor, Háy Gyula írók, Fazekas Gyuri újságíró, Kosáry
Domokos akadémikus, Várady vezérőrnagy, Kopácsi Sándor és még
sokan mások.
– Mi
volt a legnehezebb feladatod?
– A
sirató- és az akasztóhelyiség takarítása, s a legszörnyűbb:
a bitófák lemosása.
– Hogyan
viselkedtek a kivégzésre indulók?
– Amíg
ott voltam, a 120 kivégzett között egy sem akadt, aki nyöszörgött
vagy sírt volna. “Éljen Magyarország!”, “Éljen a haza!”,
“Független, demokratikus Magyarorságért halok meg!” – ezek
voltak az utolsó szavak. Engem megdöbbentett, hogy bár mind
családos volt, mégsem tőlük búcsúztak, hanem a bajtársaiktól
és a hazától.
– Hogy
nézett ki a bitófa és hogy történt a kivégzés?
– Ezt
meglehetősen részletesen ismerem, mert a kivégzések után minket
vittek takarítani a kivégzőhelyiségbe. Ez egy lovardaszerű
épület volt, fél tetővel, közvetlenül a kisfogház mellett.
Mondanám, hogy a fogház oldalához volt ragasztva, ezt ugyanis
utólag építették és Nagy Imre kivégzése után fedték be. A
bejáratától balra volt egy apró helyiség, azt hívták
siratónak. Volt benne egy lehajtható asztal székkel, meg egy
kübli a falhoz láncolva, fapriccs szalmazsákkal. Rácsos ajtaja
előtt ült az őr, aki egész éjjel szemmel tartotta a rabot. Az
őröket kétóránként váltották. Akit kivégzésre vittek, azt
a saját ruhájába öltöztették, lábára posztópapucs került
azért, hogy ha a bitón rugdalózik, ne okozzon kárt a cipőivel.
A kivégzések általában hajnalban vagy reggel történtek. Volt
úgy, hogy 11 óráig is elhúzódtak, ha sok volt a halálraítélt.
A bitófa és a bejárat között egy függöny volt. Erre azért
volt szükség, mert a törvény előírta, hogy az ügyésznek
részt kell venni a kivégzésen. Igen ám, de voltak gyenge
idegzetűek, akik nem merték végignézni a kivégzést, ezért
elhúzatták a függönyt, ugyanakkor eleget tettek az előírásnak:
vagyis részt vettek a kivégzésen.
A
kivégzés úgy történt, hogy az elítéltet kihozták, az ügyész
felolvasta az iratot, miszerint az Elnöki Tanács a kegyelmi
kérvényt elutasította. Még egyszer egyeztették az adatokat,
aztán szólt az ügyész, hogy az ítéletvégrehajtó teljesítse
kötelességét. Az akasztófa olyan volt, mint egy vasúti talpfa,
ennek a tetején volt egy vashorog, az alján egy kis kerék. A
halálraítéltet odavitték a bitóhoz, odatettek egy elmozdítható,
három lépcsőből álló kis emelvényt, erre felvitték,
felkényszerítették az elítéltet, aki háttal állt a bitónak.
A hóhér a nyakára tette a kötelet lazán, és erre a horogra
kötött egy csomót. Ezalatt a hóhérsegédek a lábát kötözték
össze és a kötelet a kiskeréken átvezették. A segédhóhér,
amikor elkészült, azt mondta, hogy: hopp! és kirúgta a
halálraítélt alól az emelvényt, a keréken lévő kötelet
pedig meghúzta. Ezzel az elítéltnek a csigolyája megfeszült,
fejét pedig a hóhér elfordította.
– Hogyan
bírtad ezt a lelki és testi megterhelést?
– Kilenc
hónapig bírtam, ezalatt 120 bajtárstól búcsúztam, s miután
felmondták az idegeim a szolgálatot, átvittek a rabkórházba.
Ott is találkoztam egy-két érdekes emberrel, többek között
Farkas Mihállyal meg a Farkas Vladimirral.
(hornyák)
Megszólalt
a 301-es parcella fő-sírásója
Egy-egy
reggel hullahegyek várták – Ő karózta ki, hogy melyik sír kit
takart – “Egyedül Losonczy Géza sírjának megtalálása volt
nagy gond”
– Neve?
– Hangodi
Imre.
– Mestersége?
– Az
Újköztemető nyugdíjas fősírásója, 1953-tól a 301-es
parcella sírásója.
– Hány
kivégzettet földelt el ott?
– Ötven
gödröt ástam ki, a mélységük csak 80 centiméter volt, mert
csak kevés idő állt rendelkezésre a munkához. A gödrök számát
előző délután adták meg és másnap délelőtt temettük az
aznap kivégzetteket. A holttestek furnirládákban voltak, a testek
arccal lefelé, úgy, ahogy a bitóról a ládákba fordították
őket. A holttesteket mi hoztuk át a kivégzés helyéről egy
kétlovas kocsival, amit furgonnak hívtunk. Mondtam, hogy a gödrök
alig 80 centiméter mélyek voltak, kivéve Nagy Imre és társaiét,
akiket külön utasításra egészen mélyre kellett elásni.
– Hány
halott lehet a 301-esben?
– Legalább
ezer. A 15-ik sorig az ’56 előtt kivégzettek fekszenek, s tudni
kell, hogy 1953-tól 1977-78-ig minden akasztott embert ide
temettünk. A temető temetési átlaga 1956-ig napi 40-50 volt, ez
október 23-a után több százra emelkedett. Egy-egy reggel
valóságos hullahegyek vártak. Mielőtt ládába tettük őket,
igyekeztünk megállapítani a személyazonosságukat, ha
igazolványt nem találtunk, akkor a külsejét és a ruházatát
rögzítettük írásban. Ezeket a 18-as és a 233-as parcellába
temettük el. Egy kocsira 8-10 ládát raktunk fel és egész nap
forogtunk velük. Volt olyan temetés is, amelyen részt vettek a
hozzátartozók és pap temetett. A kivégzettek temetésén mindig
voltak leskelődők: hátha megtudják, köztük van-e az ő
hozzátartozójuk.
– Igaz,
hogy 1990-ben, Nagy Imre újratemetése előtt ön mutatta meg,
melyik sír kit takar?
– Ekkor
újra behívtak munkára, hogy karózzam ki az ’56 utáni sírokat,
mert csak én voltam azok ismerője. Egyedül Losonczy Géza
megtalálása okozott gondot.
Hornyák
Tibor
Doktor
a csatornában
Bizalomért
börtön, s még szerencse – Társait az Ipolyba lőtték
Jóeszű
és keménykötésű parasztgyerek volt Magos Béla. Tanulását a
háború szakította meg, de ott is helytállt, ahol “a szikla is
égett”. Zászlósként a vereckei erőd egyik
szakaszparancsnokaként sebesült meg súlyosan, amikor Szolyvánál
a Latorca partján védekező hatszáz hegyi vadászból csak
kétszázan maradtak meg. Aztán utóvédben a 2. egyetemi
rohamzászlóalj parancsoka volt. A diplomát csak ezután
szerezhette meg: 1948-ban avatták a jogtudományok doktorává.
Közben határrendőr-kapitányként szolgált, mígnem 1949-ben
kitették, mert nem lépett be “a párt”-ba. Így lett
jogtanácsos a salgótarjáni acélárugyárban.
1956.
október 26-án üzentek érte, menjen be a gyárba. Megválasztották
munkástanács-elnöknek. Nemzeti bizottságot, majd megyei
munkástanácsot is alakítottak. Létrehoztak rendfenntartásra egy
fegyveres szakaszt is, amelynek parancsnokává őt, helyetteseivé
pedig Haday Rudolfot és Hargitay Lajost választották.
– Hogy
ért benneteket a szovjet megszállás, a statárium?
– Akit
fegyverrel értek, azonnal statárium elé került. Mede Lajos és
társai így “úszták meg” 10-12 éves ítélettel.
– Utána
kezdődött a kommunista hisztéria, a pufajkás bosszú?
– Két
helyettesemet, Hadayt és Hargitayt december 11-étől 13-áig a
salgótarjáni főkapitányság pincéjében valósággal rituális
kegyetlenséggel kínozták agyon. Aztán Andó István, a városi
pártbizottság tagja, Mrázik János karhatalmista vezér és
Pribelli az Ipoly partján sorozattal megölte, majd a folyóba
dobta őket. Tetemüket cseh hatósági emberek fogták ki, s
telefonáltak is Pestre, hogy “a fasiszta ellenforradalmárok
által meggyilkolt kommunista tetemeket” találtak. A hullákat
Balassagyarmatra vitték boncolásra. Akiket e véres bosszú
elkerült, még “szerencséseknek” mondhatták magukat. Igaz,
tizenöt társammal éppen csak bepillanthattunk a 32 oldalas
vádiratba, ami az államrend megdöntésére irányuló fegyveres
szervezkedés kezdeményezéséről és vezetéséről “regélt”.
De a hangulatkeltés ellenére sem lehetett kihozni súlyosabb
ítéletet 6 évnél. Meg sem fellebbeztem. A többiek kevesebbet
kaptak. Az ’59-es amnesztia kiengedett bennünket.
– Mit
tehetett ezután egy politikai elítélt jogászdoktor?
– Hozzáláttam
húszéves csatornatisztító munkámhoz. Azért vállaltam, mert
ezt a segédmunkát fizették legjobban. No meg doktorátusommal
gyorsabban tudtam megszámolni a fekete patkányokat. Végül ismét
jogtanácsos lehettem a Csepel Autógyárban, míg nyugdíjba nem
mentem.
– És
ma, visszapillantva?
– Tibor,
én nem ilyen lovat akartam.
H.
T.
AZ
1956-OS FORRADALOMÉRT KIVÉGZETTEK NÉVSORA
Név:
Kivégezték:
Alapi
László 1957. április 23.
Andi
József 1958. március 6.
Angyal
István 1958. december 1.
Ábrahám
József 1958. június 11.
Ács
Lajos 1959. szeptember 8.
Aradi
József 1959. június 25.
Babér
István 1958. szeptember 10.
Bajusz
Ferenc József 1957. március 21.
Balogh
Tamás 1958. március 4.
Boda
Sándor 1957. június 1.
Babolcsai
István 1958. március 6.
Balla
Pál 1957. október 25.
Balogh
László 1958. április 22.
Balázs
Géza 1957. július 20.
Barabás
Tibor 1959. október 28.
Bartha
Béla 1957. június 25.
Bán
Róbert 1957. november 29.
Bárány
János 1959. február 18.
Békési
Béla 1958. április 22.
Bobek
Károly 1957. május 16.
Bognár
Ottó 1958. március 14.
Bokor
János 1958. november 6.
Bosnyák
Gábor 1958. április 24.
Brusznyai
Árpád dr. 1958. január 9.
Burgermeiszter
József 1958. november 28.
Bódis
János 1958. április 10.
Czakó
András 1959. május 22.
Csizmadia
Ferenc 1958. november 12.
ifj.
Czermann Lajos 1959. március 28.
Czédli
István 1958. augusztus 9.
Cziffrik
Lajos 1958. január 15.
Czimmer
Tibor 1957. november 29.
Csányi
Sándor 1959. október 28.
ifj.
Császár József 1957. április 12.
Csehi
Károly 1959. július 30.
Csermák
János 1959. október 28.
Csika
Lajos 1958. május 10.
Dederi
Gábor 1958. szeptember 2.
Dobi
Károly 1959. december 22.
Doczi
Dénes 1958. október 7.
Dudás
József 1957. január 19.
Ekrem
Kemál 1957. október 29.
Ézer
Antal 1957. február 21.
Fekete
Sándor 1958. április 11.
Farkas
Imre 1958. február 28.
Farkas
Mihály 1957. február 1.
Fáncsik
György 1960. január 3.
Fáy
Ferenc dr. 1958. március 14.
Fejes
József Tibor 1959. április 9.
Folly
Gábor 1957. május 14.
Fenyvesi
Miklós 1959. március 28.
Franyó
Ferenc 1958. február 20.
Földes
Gábor 1958. január 15.
Földesi
Tibor 1958. január 31.
Futó
János 1959. október 28.
Gergely
József 1957. május 31.
Galgóczi
Zoltán 1958. november 28.
Galamszegi
Alfréd 1959. február 3.
Gábor
László 1959. szeptember 23.
Gábor
Péter 1958. június 17.
Geczkó
István 1957. május 6.
Gerley
József 1958. április 22.
Gáczi
József 1958. november 16.
Gémes
József 1959. július 30.
Géber
Miklós 1957. szeptember 14.
ifj.
Gész István 1957. május 3.
Gimes
Miklós 1958. június 16.
Gábor
Ferenc 1956. december 21.
Gombos
László 1959. október 10.
Goór
László 1957. szeptember 20.
Göncz
Ferenc 1957. június 26.
Groszmann
Frigyes 1959. október 28.
Gulyás
Lajos 1957. november 30.
Gyöngyösi
Miklós 1957. június 26.
Hajnal
Sándor 1959. július 21.
Horváth
Gyula 1957. szeptember 20.
Hangodi
István 1957. december 31.
Harazin
János 1957. augusztus 31.
Harmincz
István 1957. október 25.
Hámori
István 1961. augusztus 26.
Horváth
Tibor 1959. március 4.
Illésy
Gábor 1957. október 10.
Illyés
László 1958. május 14.
Ivicz
György 1959. február 18.
Iván
Kovács László 1957. december 30.
Józsa
György 1957. április 12.
Kanyó
Bertalan 1959. április 29.
Katona
Sándor 1957. február 12.
Katona
István 1957. október 17.
Krausz
Gyula 1959. október 28.
Kálmán
Dezső 1958. november 15.
Kicska
János 1958. november 15.
Kiss
Antal 1957. december 31.
Kiss
István 1958. október 16.
Kiss
Sándor 1957. szeptember 4.
Klenovszky
István 1958. október 4.
Kocsis
Sándor 1957. szeptember 4.
Kokics
Béla 1958. május 8.
Kolompár
Mátyás 1957. október 7.
Kolonics
János 1959. május 6.
Kolozsi
István 1958. október 22.
Komjáti
Ferenc 1957. július 20.
Kondorosi
Imre 1959. október 28.
Korsós
József 1958. augusztus 9.
Kósa
Ferenc 1958. június 25.
Kósa
Pál 1959. augusztus 5.
Koszterna
Gyula 1959. július 30.
Kóté-Sörös
József 1959. február 26.
Kovács
Dezső 1958. október 7.
Kovács
Ferenc 1957. június 26.
Kovács
Imre János 1958. október 7.
Kovács
István 1957. október 31.
Kovács
József 1958. október 6.
Kovács
Lajos 1961. augusztus 26.
Kuti
István 1959. július 7.
Lakatos
Péter 1956. december 23.
Lassú
István 1957. augusztus 3.
Lendvai
Máté Gyula 1957. október 15.
Lachky
Albert 1958. november 28.
Lakos
János 1957. október 25.
Laurinyetcz
András 1957. november 29.
Léderer
Jenő Tibor 1957. február 15.
Lénárd
Ottó 1958. január 28.
Lukács
László 1959. január 13.
Makó
K. László dr. 1959. július 25.
Matyeinszki
István 1958. május 8.
Márász
Sándor 1958. február 26.
Molnár
László 1958. február 20.
Magori
Mária 1959. október 28.
Magyar
János 1958. november 15.
Magyar
Zoltán 1958. október 22.
Major
Ernő 1958. március 6.
Maléter
Pál 1958. június 16.
Mecséri
János 1958. november 15.
Mayer
Antal 1958. január 14.
Merényi
Ernő 1957. október 31.
Micsinai
István 1957. április 18.
Molnár
Imre 1957. november 3.
Molnár
Károly 1958. július 5.
Molnár
Sándor 1958. március 6.
Nagy
András 1958. június 11.
Nagy
Imre 1958. június 16.
Nagy
József 1958. február 28.
Nagy
József 1958. november 28.
Nagy
József 1959. február 18.
Nagy
József 1959. április 23.
Nagy
Lajos 1957. október 1.
Nagy
Zoltán 1957. július 20.
Németh
József 1959. október 28.
Nagy
Lajos 1957. január 19.
Németh
József 1957. február 5.
Nickelsburg
László 1961. augusztus 26.
Oláh
Miklós 1957. április 11.
Onestyák
László 1958. november 22.
Osváth
Károly 1959. május 14.
Palotás
József 1958. március 14.
Panzer
Gyula Ferenc 1958. október 25.
Patyi
István 1957. október 10.
Pálházi
Ferenc 1957. május 10.
Pálinkás
Antal 1957. december 10.
Pekó
István 1957. október 10.
Petrus
József 1958. március 5.
Péch
Géza 1958. április 22.
Pércsi
Lajos 1958. május 10.
Pintér
József 1957. január 16.
Pente
Béla 1958. július 30.
Peterdi
Sándor 1957. augusztus 17.
Preisz
Zoltán 1957. május 10.
Preszmajer
Ágoston 1957. november 7.
Rajki
Márton dr. 1959. július 30.
Renner
Péter 1958. február 5.
Rémiás
Pál 1958. november 15.
ifj.
Rizmajer József 1957. augusztus 31.
Romvári
József 1957. június 13.
Rusznyák
László 1957. november 29.
Schiff
János 1957 április 25.
Sikó
Dezső 1957. július 20.
Simon
Géza 1957. szeptember 4.
Szabó
Sz. István 1958. május 24.
Silye
Sámuel 1959. november 21.
Simon
Gábor 1958. november 28.
Sipos
Zsigmond 1957. augusztus 15.
Somlyói
N. Sándor 1959. július 30.
Sonlai
István 1957. április 27.
Somogyi
Tibor 1958. március 6.
Sörös
Imre 1958. február 5.
Spannberger
György 1957. november 8.
Steiner
Lajos 1958. augusztus 5.
Szabó
István 1957. június 27.
Szabó
János 1957. január 19.
Szabó
János 1960. március 2.
Dr.
Szabó Károly 1959. január 14.
Szabó
Lajos 1959. február 18.
Szabó
Pál 1958. november 15.
Szász
Zoltán 1957. július 20.
Szántó
Alajos 1958. november 11.
Szedeli
János 1957. január 19.
Szegedi
Flórián 1958. szeptember 3.
Szelepcsényi
István 1959. szeptember 8.
Szendi
Dezső 1958. november 15.
Szente
István 1958. december 23.
id.
Szente Károly 1958. december 23.
Szilágyi
József dr. 1958. április 24.
Szijj
János 1958. április 18.
Szilágyi
László 1957. február 21.
Szirmai
Ottó 1959. január 22.
Szívós
Géza 1957. január 3.
Szivák
István 1959. október 28.
Szötsey
István 1957. november 21.
Szmrek
Benjamin 1957. szeptember 5.
Szobonya
Zoltán dr. 1958. szeptember 29.
Takács
Kálmán 1958. november 6.
Takács
Ferenc 1957. január 30.
Tihanyi
Árpád 1957. december 31.
Tomasovszki
András 1958. május 6.
Toracz
Sándor 1958. szeptember 3.
Tóth
György 1957. szeptember 3.
Tóth
József 1959. február 26.
G.
Tóth László 1957. július 20.
Tóth
Tibor 1959. december 22.
Tóth
László 1958. augusztus 30.
Török
István 1957. október 4.
Törzsek
Géza 1958. május 20.
Tumbász
Ákos 1958. február 18.
Tutsch
József 1959. szeptember 24.
Újvári
József 1958. június 25.
C.
Varga István 1957. január 16.
Vajgel
Mihály 1961. december 19.
Vass
Lajos 1958. november 28.
Veréb
László 1959. október 6.
Viskovics
János 1958. november 12.
Weintráger
László 1958. január 15.
Zódor
János 1958. október 24.
Zrinyi
János 1958. március 14.
Zsendovics
László 1958. december 23.
Zsigmond
Imre 1957. január 31.
Zsigmond
László 1958. február 5.
KIVÉGZÉS
FUTÓSZALAGON NEMZETIRTÁS
Tíz
olyan ’56-os mártír, akiket lőszer- és fegyverrejtegetésért
néhány hét leforgása alatt “futószalagon küldött bitóra a
,,pufajkások kegye”, akiknek átlagéletkoruk 35 év volt.
Cselekményük
a nemzetközi jogfelfogás szerint kihágásnak minősül.
1./
Bartók János 1957. február 12.
2./
Batonai István 1957. február 5.
3./
Bencsik József 1957. április 5.
4./
Balatoni László 1957. február 5.
5./
Herceg József 1957. október 4.
6./
Horváth István 1957. január 26.
7./
Hullár Gábor 1957. február 7.
8./
Pólya F. Sándor 1957. április 8.
9./
Bóna Zsigmond 1957. február 12.
10./
Varga József 1957. február 22.
NŐK
A BITÓN
Nyolc
olyan ’56-os mártír, akinek átlagéletkora 32 év volt, s
akiket hosszú ideig tartó siralomházi megkínoztatás után
küldött bitóra a “vérbírák kegye”.
Angyal
Józsefné –
–Riedl
Valéria 1957. július 21.
Bakos
Gyuláné
– Salabert
Erzsébet 1957. augusztus 9.
Csontos
Elekné
– Kenderesi
Mária 1957. június 19.
Führer
Istvánné
– Csira
Erzsébet 1957. június 26.
Havrilla
Béláné
– Sticker
Katalin 1959. február 6.
Mány
Erzsébet 1957. február 2.
Monori
Istvánné
– Marton
Mária 1958. április 18.
Tóth
Ilona Gizella 1957. június 28.
A
biszku félék mikor lógnak, csak ha a nép végzi az
elszámoltatást , a Fidestes rablók mikor kerülnek ki a
politikából.Vakoltok a vakolókkal elégvolt a szabadkőművesekből
ne itt gyilkoljatok, nem kell több baráti tűz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése