A Tavistock Intézet

Dr. Drábik János írásai

A Tavistock Intézet

A háttérhatalom agytröszt-hálózatának a központja

A angliai Sussex-i Egyetemnél működő Tavistock Intézet 1947-ben jött létre. Londonban is van egy központja a Royal Institute of International Affairs, az RIIA, azaz a Királyi Külügyi Intézet tulajdonában. A Tavistock Intézet hivatalosan független, non-profit szervezet, amely arra törekszik, hogy a társadalomtudományi kutatásokat ötvözze azok gyakorlati alkalmazásával. A Tavistock Intézet jelenteti meg havonta a Human Relations (Emberi Kapcsolatok) című lapot, és a közelmúltban egy új újságot is kiadott Evaluation (Kiértékelés) címmel.

Egy intézmény létrehozásánál mindig gondot okoz, hogy milyen kapcsolatban áll a kormányzattal, az ipari és kereskedelmi körökkel, az oktatási-kutatási intézményekkel, az adott országon belül és nemzetközi szinten. A Tavistock Intézetet az különbözteti meg élesen a többi hasonló kutató intézménytől, hogy gazdag alapítói jóvoltából anyagilag teljesen független és egész tevékenységét önmaga finanszírozza. Tehát nem részesül sem a kormányzat részéről, sem más forrásból támogatásban. Kutatási irányai és gyakorlata alapján pedig az akadémiai tudományos kutatóintézetek és a konzultációs vállalkozások közé sorolható. Kutatási területe felöleli az antropológiától, a közgazdaságon, a magatartás-kutatáson, politikatudományon, a pszichoanalízisen és pszichológián keresztül egészen a szociológiáig szinte az összes tudományos területet. A Tavistock Intézet eszmeisége, céljai, ideológiája már a múlt század elején megszületett. 1921-ben Bedford hercege és Tavistock őrgrófja épületet adott egy intézetnek, hogy az tudományos kutatómunkát végezzen azoknak a brit katonáknak a meggyógyítása érdekében, akiket sokkhatás ért az I. Világháború frontjain. A cél az volt, hogy megtalálják az emberi idegrendszernek azt a törési pontját, amely után az adott személy stressz hatására összeomlik. Ezt a kutatást a brit hadsereg pszichológiai hadviselési hivatala folytatta Sir John Rawlings Reese irányításával.

Az intézet első számú központja Londonban van. Történetében fontos szerepet játszott Sigmund Freud, aki az intézet szomszédságában telepedett le, amikor Angliába emigrált. Bonaparte hercegnő biztosított neki lakást a Maresfield Gardens-ben. A Tavistock kutatói úttörőmunkát végeztek a magatartás kutatásában a Sigmund Freud által kidolgozott elvek szerint. A Tavistock Intézet ma már egész hálózatot működtet, amely a University of Sussex-től az Egyesült Államok számos egyeteméig terjed. A Tavistock-hálózatba tartozik a san fransico-i Stanford Research Institute (Stanford Kutatóintézet); az Esalen Egyetem; az MIT (Massachusets Institute of Technology); a Hudson Institute; a Heritage Foundation; az amerikai főváros Georgetown városrészében működő Strategic and International Studies nevű intézet, ahol az Egyesült Államok külügyi tisztségviselőit, diplomatáit képzik ki. A Tavistock-hálózat szoros kapcsolatban áll a US Air Force Intelligence-szel (Egyesült Államok Légierejének Hírszerzésével), valamint a Rand Corporation és Mitre Corporation nevű kutató cégekkel. E vállalatok alkalmazottainak tanulmányokat kell végezniük a Tavistock-hálózathoz tartozó tanintézmények egyikében. A Tavistock-hálózatnak azonban olyan félig titkos, illetve zárt társaságok is a részei, mint amilyen a Mont Pelerin Society, a Trilaterális Bizottság, a Ditchley Foundation és a Római Klub.

A Tavistock Institute és hálózata fejlesztette ki azokat a tudat-befolyásoló és tudat-átalakító technikákat, amelyeket először a fogságba esett amerikai hadifoglyokon alkalmaztak a koreai háborúban. A Tavistock Intézetnek a tömeg ellenőrzésére kidolgozott kísérleti eredményeit széles körben kipróbálták az Egyesült Államokban. Ezt a kísérletezést sokan titokban végrehajtott és felháborító támadásnak tekintették az emberi szabadság ellen, mivel lélektani technikákkal megváltoztatja az emberi magatartást. E módszereknek a kidolgozása Kurt Lewin irányításával kezdődött a Tavistock Intézetnél 1932-ben. Lewin később - 1933-ban - állást vállalt a Harvard Egyetem pszichológiai klinikáján. Itt fejlesztették ki annak a propaganda-kampánynak az eszközrendszerét, amelynek a segítségével megváltoztatták az amerikai közvélemény beállítódását Németországgal szemben a II. Világháborút megelőzően. Franklin Delano Roosevelt 1938-ban titkos megállapodást kötött Churchillel, amelyben hozzájárult, hogy a brit Special Operation Executive befolyást gyakorolhasson az Egyesült Államok politikájára. Roosevelt William Donovan tábornokot küldte Londonba, mielőtt felállították azOffice of Strategic Services-t, az OSS-t, a CIA elődjét. Mind az OSS, mind a CIA kezdettől fogva a Tavistock Intézet által kidolgozott irányelvek szerint végezte tevékenységét.

A Tavistock Intézetben készültek a polgári lakosság ellen végrehajtott tömegbombázások tervei, amelyeket a II. Világháború végén - Roosevelt és Churchill jóváhagyásával - lényegében kísérleti célokból hajtottak végre azért, hogy "megfigyeljék az emberek magatartását tömegterror esetén, azaz miként viselkednek a kísérleti személyek ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között". A Tavistock Intézet és hálózata által kidolgozott technikák célja tudományos módszerekkel elérni az egyének ellenállásának a megtörését, pszichológiai erejének leküzdését azért, hogy az adott személy engedelmesen irányíthatóvá váljék. Minden olyan módszer kísérleti úton ki lett próbálva a Tavistock-hálózat kutatói részéről, amely alkalmas a családi struktúra lebontására, a rokoni kapcsolatok által képviselt értékek közömbösítésére, a vallási, hazafias kötődések fellazítására, a szexuális magatartás megváltoztatására. Kikísérleteztek olyan pszichoterápiás módszereket, amelyek alkalmasak a pszichés struktúrák destabilizálására. A kísérleti alanynak azt tanácsolják, hogy új magatartási mintákat sajátítson el. Ilyen lehet például az, ha az utódnevelés felelőssége nélküli rövid szexuális kapcsolatokat részesíti előnyben a szilárd, felelősségteljes, hosszantartó kapcsolatokkal szemben.

A Tavistock-hálózat befolyása ma olyan mértékű az Egyesült Államokban, hogy bizonyos életpályákon nem is lehetséges az előmenetel anélkül, hogy valaki ne szerezzen valamilyen végzettséget egyik vagy másik Tavistock intézményben. Henry Kissinger például Sir John Rawling-Reese tanítványa volt egy ideig. Dr. Peter Bourne, a Tavistock Intézet pszichológusa fontos szerepet játszott Jimmy Carter elnökségre való felkészítésében. Carter átment egy intenzív programon, amelyet Hyman Rickover tengernagy irányított Annapolisban. A faji integrációval való kísérletet az OSS munkatársaRonald Lippert irányította, aki egyben a Közösségi Viszonyok Bizottságánál a gyermekképzés igazgatója. Ezt a programot azért dolgozták ki, hogy alkalmas legyen az önazonosság tudatának meggyöngítésére. A Stanford Kutató Intézeten keresztül a Tavistock-hálózat ellenőrzi a National Education Association-t (az Országos Nevelési Szövetséget). A Nemzeti Felkészítő Laboratóriumnál működő társadalmi kutatóintézet végzi a kormányzati és üzleti élet számára a vezető személyek pszichológiai képzését.

Egy másik jelentős Tavistock program az, amelyik a Pennsylvania Egyetemen a Wharton School of Finance-nál folyik. A Tavistock-hálózathoz tartozó intézmények stratégiájában és módszereiben kiemelkedő szerepe van a kábítószerek alkalmazásának. A hírhedt MK-Ultra program keretében a CIA gyanútlan munkatársain is kipróbálta az LSD hatását. Ezek a kísérletek számos CIA munkatárs halálával végződtek. Az amerikai kormánynak több millió dolláros kártérítést kellett eddig fizetnie az áldozatok családjainak, de a kísérletek kezdeményezőit és végrehajtóit nem vonták felelősségre. Ez a kísérleti program a Sandoz AG nevű svájci gyógyszergyárból indult ki, amelynek a londoni S.G. Warburg Co. nevű cég a tulajdonosa. Ez ugyanaz a Warburg család, amelynek az egyik tagja: Paul Warburg kulcsszerepet játszott a Federal Reserve System felállításában, s akinek a fia James Paul Warburg Roosevelt elnök tanácsadója volt. Paul Warburg testvére Max Warburg pedig az I. Világháború idején a német titkosszolgálatot irányította, a két világháború közötti időszakban pedig Hjalmar Schachtnak, a Bundesbank elnökének a munkatársaként a hitleri rendszer pénzügyeinek egyik legfőbb felelőse volt. James Paul Warburg volt az, aki létrehozta az Institute for Policy Studies nevű intézetet, többek között azért, hogy a kábítószer problematikával foglalkozzon. Ennek egyik következménye volt, hogy az LSD által befolyásolt ellenkultúra az 1960-as években az ún. diákforradalomhoz vezethetett, amely szintén - részben a CIA által 25 millió dollárral finanszírozott - nagyszabású kísérlet volt.

Az MK-Ultra programhoz kapcsolódott a Human Ecology Fund (Emberi Környezetért Alap). A CIA fedezte a Harvard Egyetemen a Dr. Herbert Kelman által irányított kísérleteket az emberi agy kontrolljáról. Az 1950-es években a CIA Kanadában is finanszírozta az ott folyó kísérleteket az LSD-vel. Dr. D. Ewen Cameron, a Kanadai Pszichológiai Társaság elnöke, és a montreal-i Royal Victorian Hospital igazgatója jelentős összegeket kapott a CIA-tól, hogy 53 betegen nagy adagokban próbálja ki az LSD alkalmazását és készítsen jelentést az észlelt reakciókról. Az egyik áldozat - egy kanadai parlamenti képviselő - felesége jelenleg perli azokat az amerikai cégeket, amelyek a CIA-nak a rendelkezésére bocsátották ezeket a drogokat. A CIA drogkísérleteire vonatkozó valamennyi feljegyzést meg kellett semmisíteni az MK-Ultra program vezetőjének az utasítására. A Tavistock Intézet kísérletei elsősorban azt célozták, hogy irányítottan elő lehessen idézni az idegrendszer ciklikus összeomlását. Ez önmagában a CIA által végrehajtott kísérletekben is tragikusan megnyilvánult. A Washington Post 1984. augusztus 20-án közli Emmett Tyrell cikkét, amelyben megállapítja, hogy az 1960-as évek következményeiként nőtt a törvénytelenségek, a bűnözés, a kábítószer-függőség, a segélyezésre való ráutaltság és a különböző lelki megbetegedések aránya.

A Politikai Tanulmányok Intézete (Institute for Policy Studies) társalapítója: Marcus Raskin volt a Ford Alapítvány elnökének, McGeorge Bundy-nak a protezsáltja. Bundy elintézte, hogy Raskint kinevezzék Kennedy elnök személyes képviselőjévé a Nemzetbiztonsági Tanácsba. McGeorge Bundy finanszírozta a Diákok a Demokratikus Társadalomért Mozgalmat (Students for Democratic Society), amelynek segítségével a CIA irányította és mindvégig az ellenőrzése alatt tartotta a kábítószerekkel folytatott kísérleteket.

A Tavistock Intézet hatmilliárd dolláros évi költségvetéssel alapítványok hálózatát működteti az Egyesült Államokban. Ez a hatmilliárd dollár az amerikai adófizetők pénzéből származik. A főbb intézmények közvetlenül a Tavistock Intézet ellenőrzése alatt állanak. A hálózathoz 400 kisebb intézet tartozik, amelyek keretében 3000 tanulmányi csoport és ún. "think-tank" (gondolati műhely) dolgozza ki azokat a programokat, amelyeket aztán az állami intézményrendszer és a közigazgatási bürokrácia végrehajt az új világrend bevezetésére az Egyesült Államokban. A Stanford Research Institute(Stanford Kutatási Intézet) a hozzácsatolt Hoover Intézettel évi 150 000 000 dolláros költségvetéssel működik, és 3300 alkalmazottat foglalkoztat. A két társintézet megfigyelési és adatgyűjtési programokat végez a Bechtel, a Kaiser és 400 másik nagyvállalat számára. Ezen túlmenően kiterjedt hírszerző-tevékenységet látnak el a CIA részére. A Stanford és a Hoover Intézet a két legnagyobb intézmény a nyugati partvidéken, amely támogatja az agyműködés és a lelki folyamatok ellenőrzését szolgáló kutatásokat, valamint a magatartás befolyásolásával foglalkozó tudományokat. A Tavistock Intézetből származó titkos instrukciók egyik legfontosabb továbbítója a Ditchley Foundation (Ditchley Alapítvány), amelynek igazgatója haláláig Cyrus Vance, a Carter-kormányzat külügyminisztere és a Rockefeller Alapítvány igazgatója volt. A Ditchley Foundation-t irányította Winston Lord,Kissinger belső munkatársa, aki később a rendkívüli befolyással rendelkező New York-i Council on Foreign Relationnek, a CFR-nek az elnöke lett. Winston Lord tagja a Bilderberg Csoportnak, valamint a Skull and Bones titkos társaságnak is. Felesége Bette Bao Lord is tagja a CFR-nek és a Bilderberg Csoportnak. Ezen kívül a Freedom House irányító testületének is az elnöke. Bette Bao Lord-nak kulcsszerepe volt a keresztény jobboldal manipulálásában a vallási üldözés témájának felhasználásával.

Az önálló gazdálkodó - fenyegeti az új világrendet

A Rockefeller Alapítvány egyik kevéssé ismert, de rendkívül fontos technikája az, amellyel a világ mezőgazdaságát tartja az ellenőrzése alatt. Igazgatója: Kenneth Wernimont, Mexikóban és a többi latin-amerikai országban olyan mezőgazdasági programokat indított be, amelyek a Rockefeller hálózat ellenőrzése alatt állanak. A cél a független mezőgazdasági vállalkozás felszámolása, mivel az önálló farmer komoly fenyegetést jelent az új világrendre. A farmer ki tudja elégíteni saját szükségleteit, mert termékét nemcsak a közvetítő-közegként szolgáló pénzre, de más árura is át tudja cserélni, és ez rendkívül nagy önállóságot biztosít számára. Lehetővé teszi, hogy adott körülmények között ne vegyen fel kényszerhiteleket, és így felszabadítsa magát a kamatfizetési kényszer alól. Az új világrend számára viszont a legfontosabb, hogy a magán-pénzmonopólium totálisan érvényesülhessen. Mindenki rá legyen kényszerítve arra, hogy hiteleket vegyen fel a pénzmonopóliummal rendelkező nemzetközi pénzügyi közösségtől, és így annak állandó adófizetője legyen kamatfizetés formájában.

(A pénz uralmát jelentő új világrendben pénzgazdaság működik, ezt Arisztotelész krematisztikának nevezte, hogy megkülönböztesse a szükségletekre termelő valódi közgazdaságtól, az ökonomiától. A krematisztika célja, hogy a pénzből még több pénzt lehessen előállítani. Az új világrendben, az egyébként értéktelen, de szükséges gazdasági közvetítő közeg: a pénz, teljesen kikerül az államok és a népszuverenitás ellenőrzése alól, és a nemzetközi pénzügyi közösség magán-monopóliumaként működik. A cél az, hogy mindenki rá legyen kényszerítve hitelfelvételre és élete végéig el legyen adósítva. Ily módon folyamatosan kamatfizetésre, azaz a nemzetközi pénzügyi közösségnek magánadó fizetésére kényszerül. Az adó és a kamat egyformán közpénz, mert a termelőgazdaságban dolgozók munkájából származik, onnan van kihasítva. A közhatalom - azaz az állam által - elvont rész az adó. Az állam adóztatási monopóliummal rendelkezik és így megteheti, hogy elvegye polgárai jövedelmének egy részét a közteherviselés céljára. De a nemzetközi pénzügyi közösség is szedi a maga számára a privát adót. Ez a magánadó: a kamat. Mivel a pénzügyi közösség nem rendelkezik adóztatási jogokkal ahhoz, hogy ő is adót szedhessen, a pénzrendszert magánellenőrzés alá kellett vennie és a pénz, mint közvetítőközeg előállításának a jogát, a saját magánmonopóliumává kellett tennie. Szükséges még a magánpénzrendszer működtetéséhez, hogy mindenki: a kormányok, a vállalatok és a polgárok egyaránt folyamatosan hitelfelvételre kényszerüljenek. Véglegesen el legyenek adósítva, és így folyamatosan kamatfizetésre legyenek kényszerítve. Amikor tehát politikusok és újságírók számon kérik, hogy mi történik az adófizetők által befizetett közpénzzel, akkor nemcsak arról kellene számot adni, hogy mi történik az állam által adó formájában elvont közpénzzel, hanem arról is számot kellene adni, hogy mire fordítják a szervezett magánhatalom által kamat formájában elvont közpénzeket is. Adó és kamat egyformán közpénz. Mindkettő az érték-előállító - termelőmunkát végző - dolgozóktól származik.)

A kétpólusú társadalom bolsevik és pénzuralmi változata

A bolsevik rendszer a háttérhatalom egyik világtörténelmi kísérlete volt a kétpólusú rendszer kialakítására. A kétpólusú rendszer azt jelenti, hogy az egyik oldalon van a pénzügyi-gazdasági és politikai hatalommal rendelkező integrált hatalmi elit, a másik oldalon pedig a függőhelyzetűek, egyrészt a bérből és fizetésből élők, másrészt a segélyre szorulók. A fő veszélyt a gazdaságilag önálló és saját véleményalkotásra képes középosztály képezi, mert ez meg tud állni önállóan a lábán és ezért veszélyt jelent a hatalmi elit uralmára. Ez volt az oka annak is, hogy amikor a bolsevik rendszer, különösen annak sztálinista szakaszában, teljes ellenőrzése alá akarta vonni a társadalmat, háborút kellett indítania saját parasztjai ellen, akiket kulákoknak nevezett. Sztálin parancsot adott a politikai rendőrségnek, hogy kobozza el a kulákok élelmiszereit és állatait. Így akarta őket kiéheztetni és megtörni. Ma már ismertek a tények, hogy mintegy kilencmillió - főleg ukrán - paraszt veszítette életét. A számokon egyes kutatók még vitatkoznak, de az így tudatosan éhhalálba küldöttek száma tízmillió körül mozog.

Ennek az írásnak nem témája levezetni, hogy a nemzetközi pénzoligarchia irányítása alatt álló háttérhatalom miért segítette hatalomra Oroszországban a bolsevikokat, és hogyan tartotta ellenőrzése alatt a továbbiakban is - közvetett módszerekkel - a Szovjetuniót irányító új uralkodó elitet. (Ezek kifejtése megtalálható a Leleplező korábbi számaiban.) A bolsevik párt természetesen magát a munkások és parasztok pártjának nevezte, mégis megsemmisítette vagy szolgaságba taszította parasztok és munkások millióit. Minden totális rendszer ellenségének tekinti a saját lábán megállni képes földművelőt, amely nem függ a kénye-kedvétől. A kibontakozó új világrendben úgy alakították át a mezőgazdasági viszonyokat a háttérhatalom hegemóniája alá került világrégiókban, hogy a szabad farmereknek legyen elég vásárlóerejük ahhoz, hogy a mezőgazdasági üzemeik működtetéséhez szükséges ipari javakat beszerezhessék. Így a földművelők is rászorultak közvetítő-közegre, a pénzre, s a farmerek is sebezhetővé váltak az uzsorás hitelezés miatt, mert a kamatok manipulálása révén és az eladósítással most már bármikor csődbe lehet juttatni őket.

Az Egyesült Államokban, vagy Latin Amerikában nem a bolsevik politikai rendőrség kényszeríti a földművelőket, hogy adják át gazdaságaikat, földjeiket az uralkodó elitnek, ahogy az az 1930-as években Sztálin parancsára a Szovjetunióban történt. Ezekből az orosz és ukrán parasztoktól elvett földekből hozta létre bolsevik diktatúra a kényszer-kollektivizálással a kolhozokat és a szovhozokat. Az Egyesült Államokban viszont az uralkodó elit pénzügyi eszközökkel éri el azt, hogy a szabad farmerek, miután tudatosan csődbe juttatták őket, felszámolják gazdaságaikat, és átadják a bankok és korporációk tulajdonában lévő hatalmas méretű gazdaságoknak. Ezeket nem kolhozoknak és szovhozoknak hívják, de ugyanúgy a korlátlan hatalommal rendelkező uralkodó elit vagyonát képezik.

A Tavistock-hálózathoz tartozó Brookings Intézet és más alapítványi agytrösztök által kidolgozott monetáris programokat hajtotta végre a nemzetközi pénzügyi közösség magántulajdonában lévő, és az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő kartell a Federal Reserve System is. A FED pénzügyi-hitelezési politikájával annyira eladósította az amerikai farmereket, hogy azok lényegében hasonló tragikus sorsra jutottak, mint orosz és ukrán társaik a sztálinista Szovjetunióban.

Az alapítványi agytrösztök valódi funkciói

Ha az amerikai polgárok fokozatosan megismerik a Tavistock-hálózathoz tartozó alapítványok - és az alapítványok által pénzelt gondolati műhelyek - igazi feladatait, akkor meg fogják érteni azt is, hogy miért olyan magasak a kamatlábak, s miért kell magas adókat fizetniük. Megértik majd a családok szétesésének a folyamatát, az egyházak szerepének az elfajulását, és azt is, hogy az egyetemek miért alakultak át a CIA-t kiszolgáló kutatóintézetekké és a diákokkal való kísérletek színhelyeivé. Azt is meg fogják érteni, hogy a kormányzati folyosók miért lettek a nemzetközi titkosszolgálatok, a hírszerzés és az intrika csatornáivá. Az is majd megvilágosodik, hogy a szövetségi kormányzat irányítói és bürokratái miért döntenek oly gyakran az érdekei ellen. Az olyan ügynökségeknek, mint az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda), a CIA (Központi Hírszerzési Ügynökség) és az új Belbiztonsági Hivatalnak azért kell háborút indítaniuk a polgárok ellen, hogy megvalósítsák az alapítványi agytrösztök által kidolgozott programokat. Ezek az alapítványok egyébként szinte kivétel nélkül megszegik a saját alapszabályaikat, amelyek arra kötelezik őket, hogy jótékonysági tevékenységet folytassanak. Az alapítványok nem adnak támogatást anélkül, hogy az ne szolgálná valamilyen módon az általuk támogatott politikai célt. A Tavistock-hálózathoz tartozó Heritage Alapítványnak, pl. a szemére vetették, hogy legalább két KGB ügynök dolgozik a kutatói körében. A Heritage Foundation ezt a vádat soha nem cáfolta. Már 1917-ben az Oroszországban működő vöröskereszt misszió munkatársai is hivatásos hírszerzők voltak, és nem jótékonysági munkát végeztek a vöröskereszt számára.

Az alapítványok és az adómentesség

Az alapítványok kizárólag azért kapnak felmentést az adófizetés alól, mivel azt állítják, hogy jótékonysági tevékenységet folytatnak és a társadalom számára fontos szociális munkát végeznek. Eddig azonban egyetlen egyszer sem vizsgálta meg az Egyesült Államok törvényhozása - a Kongresszus - azt, hogy pontosan milyen vagyonnal, milyen jövedelemmel rendelkezik a több ezer alapítvány, ténylegesen kik az irányítói, milyen módon tulajdonosai a keresztbe-tulajdonlás segítségével egymásnak, és mire fordítják óriási jövedelmüket. Az alapítványok valójában hatalmas, rejtőzködő gazdasági vállalkozások. Az alapítványok áttekinthetetlen összefonódása sérti az amerikai alkotmány rendelkezéseit. Erre az összefonódásra jó példa az, amitDaniel Coit Gilman hajtott végre, amikor egyesítette a Peabody Found-ot és a John Slater Found-ot, és ezzel létrehozta a General EducationBoard-ot, amelynek a jelenlegi neve Rockefeller Alapítvány. Ugyancsak Gilman volt az, aki bejegyeztette a Russel Trust-ot még 1856-ban, amely aSkull and Bones nevű titkos elit szervezet egyik fedőszerve. Ugyancsak részt vett Gilman a Carnegie Intézet létrehozásában Andrew Dickson White-al a Russel Trust-tól és Frederic A. Delano-val. Ez utóbbi a ma is fontos szerepet játszó Brookings Intézetnek volt a megalapítója, továbbá ő hozta létre a Carnegie Endowment for International Peace (Carnegie Alapítvány a nemzetközi békéért) nevű szervezetet. Gilman az ugyancsak fontos szerepet játszó Russel Sage Foundation-t Cleveland H. Dodge-al, a National City Bank egyik vezetőjével együtt szervezte meg. Ezek a felsorolt alapítványok mind szorosan kapcsolódnak az Egyesült Államok pénzrendszerét irányító magánkartellhez, a Federal Reserve Systemhez. Vagy valamennyien a Tavistock-hálózat részei, vagy e hálózat keretében dolgozzák ki döntéseiket.

A Tavistock Intézetnek - illetve előd-szervezeteinek - szerepe volt a War Industries Board of World War I (Az első világháború hadiipari testülete), valamint az OSS, a második világháború alatt működő hírszerző szervezet és utódja, a CIA létrehozásában. Ugyanezek az intézmények szoros kapcsolatban álltak az American International Corporation-nal (Amerikai Nemzetközi Részvénytársaság), amelyet kifejezetten abból a célból hoztak létre, hogy ösztönözze és finanszírozza a bolsevik forradalmat Oroszországban, támogassa a New Yorkból Oroszországba átirányított Trockijt és forradalmár társait. Delano egyébként a nagybátyja volt annak a Franklin Delano Rooseveltnek, aki 1933-tól 1945-ig az Egyesült Államok elnöke volt, előzőleg pedig négy éven át New York állam élén állt, mint kormányzó. Delano 1914-ben tagja volt a Federal Reserve System-et irányító első testületnek is. A Delano család egy másik tagja alapította az amerikai főváros tekintélyes jogi vállalatát a Covington and Burling-et. A Delanok az új világrend uralkodó családjai közé tartoznak, és származási vonalukat vissza tudják vezetni közvetlenül orániai Vilmosra, aki Anglia uralkodójaként engedélyezte aBank of England-nek, a FED mintájául szolgáló angol központi banknak a létrejöttét.

(Csak az összefüggések jobb megértése érdekében jelezzük, hogy a központi bankokat azért hozták létre a jelenlegi nemzetközi pénzügyi közösség elődjének számító nagy nemzetközi pénzdinasztiák, hogy a gazdasági élet közvetítésére szolgáló pénz kibocsátása és kikölcsönzése, azaz a pénzteremtés, a hitelezés és a kamatszabályozás az állam kezéből magánkézbe kerüljön. Az állam helyett most már a központi bankok gyakorolják ezeket a monetáris felségjogokat. A központi bankok pedig kivétel nélkül mind a pénzdinasztiák ellenőrzése alá kerültek. Az Egyesült Államokban ez a FED-nek - a 100%-osan magántulajdonban álló magánkartellnek - a létrehozásával ment végbe. A FED 1913-ban az amerikai alkotmánnyal ellentétesen magánellenőrzés alá vette az Egyesült Államok pénzkibocsátását és egész pénzrendszerét.

A rendszerváltással ugyanez történt Magyarországon. A pénzrendszer magánosítása 1982-ben vette kezdetét, amikor Magyarországot az akkori - már nyugat felé orientálódó - pártállami elit egy része beléptette a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. A folyamat a kettős bankrendszer létrehozásával és a Magyar Nemzeti Bankról szóló, azóta többször módosított 1991. évi LX. számú jegybanktörvény elfogadásával fejeződött be. A központi bank monetáris hatáskörébe többé sem az országgyűlés, sem a kormány nem szólhat bele, az ma már teljesen független a tulajdonosától, a magyar államtól. Az MNB ténylegesen a nemzetközi pénzügyi közösség, a Bretton Woods-i pénzintézetek, valamint a baseli Nemzetközi Fizetések Bankja alárendeltségébe került. Magyarországon sincs többé közpénzrendszer, helyébe magánpénzrendszer lépett, ahol a pénzvagyon-tulajdonosok állítják elő a gazdasági élet közvetítő közegét, a pénzt és adják oda magas kamatért használatra az államnak és a gazdasági élet szereplőinek.

Ezt a közvetítő közeget az állam maga is előállíthatná és a termelő gazdaság rendelkezésére bocsáthatná csupán a költségeit fedező minimális díj ellenében. Ezt azért nem teheti, mert a nemzetközi pénzügyi közösség beépített kapcsolatrendszere révén elérte, hogy a magyar állam ezt megtiltsa önmagának. Monetáris jogait át kellett adnia az ellenőrzése alatt többé nem álló MNB-nek. Így jött létre Magyarországon a pénzgazdaság alapját képező kamatszedő magánpénzrendszer, amelynek révén évente ma mintegy 8 milliárd dollárt át kell adni a nemzetközi pénzügyi közösségnek a pénz használatáért, hozam, kamat és adósságszolgálat formájában. Ezt a kitérést azért tettük, mert a Magyarországon kialakult helyzet valójában egy csaknem 200 éves nemzetközi folyamatba illeszkedik, amelynek célja olyan új világrend kialakítása, amelyben a nemzetközi pénzügyi közösség uralkodik a választott parlamentek és kormányok felett úgy, hogy erről a lakosságnak nincs tudomása.)

A Tavistock Intézet hálózatához tartozó intézmények Amerikában

A Planning Research Corporation, az Arthur D. Little, a G.E. "TEMPO", valamint az Operations Research Inc. ahhoz a mintegy 350 vállalathoz tartozik, amelyik kutatómunkát végez és felméréseket folytat, valamint ajánlásokat készít az amerikai kormány számára. Valamennyien annak a hálózatnak a részei, amelyet Eisenhower elnök azért nevezett veszélyesnek a közélet számára, mert a tudományos-technológiai elittől teszi függővé a politikai döntéshozatalt.

A Brookings Intézet az országos szintű feladatok kutatásával foglalkozik. Ez a gondolati műhely készítette el Hoover elnök programját, dolgozta kiFranklin Delano Roosevelt "New Deal"-jét, a Kennedy kormányzat "Új Frontok" nevű politikai kurzusának a tervezetét, valamint Johnson elnök "Great Society" (Nagy Társadalom) néven meghirdetett kampányát. A Brookings Intézet - a háttérhatalom egyik legfontosabb agytrösztjeként - az elmúlt 70 évben lényegében előírta az Egyesült Államok kormányának az általa elkészített tervezetekkel, javaslatokkal, hogy az milyen politikát folytasson.

Egy másik agytröszt, a Hudson Intézet, az amerikai polgárok személyiségének a befolyásolására végzett fontos kutatásokat. Irányíthatóvá tette a háttérhatalom számára az amerikaiak reagálását a politikai és társadalmi eseményekre. A kidolgozott technikákkal szabályozni lehetett, hogy az amerikaiak miről mit gondoljanak, és a választások alkalmával kikre szavazzanak. A Hudson Intézet jelentős befolyást gyakorolt a védelmi politikára és az egykori Szovjetunióval való kapcsolatok alakítására is. Kutatói programjának többsége szigorúan titkos volt, és ma is az. A Hudson Intézet a vietnami háború idején, pl. azt javasolta, hogy építsenek sáncoló vizesárkot Saigon körül. Ezt az intézetet joggal lehet a Háromszázak Bizottsága agymosással foglalkozó szakosított intézményének minősíteni. Legnagyobb megrendelője és finanszírozója ma is a Pentagon, amely a polgári védelem, a nemzetbiztonság, a katonapolitika és a fegyverzetellenőrzés kérdéskörében végeztet előkészítő munkálatokat a Hudson Intézettel.

A Hudson Intézet dolgozta ki a "GOALS 2000" (A célok 2000-ben) nevű programot. Ez az agytröszt készítette el a vallási üldözéstől való mentességre vonatkozó törvény tervezetét, amely 1998-ban "International Religious Freedom Act" (Nemzetközi Vallásszabadsági Törvény) néven került be az Egyesült Államok törvényei sorába. Ez a jogszabály előírja olyan szövetségi bizottság felállítását, élén egy különleges megbízatású nagykövettel, amely ellenőrzi a vallásokat az ENSZ alapokmánya és a nemzetközi büntetőbíróság fennhatósága alatt.

A Tavistock-hálózat az agymosás technikájának a kidolgozására hozta létre a National Training Laboratories-t, az NTL-t (Szövetségi Képzési Laboratóriumokat) 1947-ben. A Maine államban lévő Bethel-ben felállított intézet célja az volt, hogy továbbfejlessze a Tavistock Intézetben kidolgozott módszert a kormányzat, a nevelésügy, a pénzintézetek és a korporációk élén álló vezetők befolyásolására. Az NTL rávette a kiszemelt vezetőket, hogy maguk is szervezzenek ilyen Tavistock-csoportokat, illetve, hogy az általuk vezetett szervezetek alkalmazzanak a Tavistock tudatbefolyásolási technikáira kiképzett szakembereket. Az NTL kutatási programok részleteiből kiderül, hogy a pszichológiát a Tavistock-hálózat által átdolgozva alkalmazták. Ez az átértelmezett pszichológia az, amit csoportdinamikának neveznek, és amelyet a német származású Kurt Lewin fejlesztett ki. Kurt Lewin a Tavistock agytrösztjéhez tartozott, és - mint már utaltunk rá - az 1930-as évek elején vándorolt ki az Egyesült Államokban, ahol megalapította diákjaival aSzövetségi Képzési Laboratóriumot.

A Kurt Lewin által kidolgozott technika szerint, a tudatbefolyásolásra kiszemelt csoport tagjait egy vezető úgy manipulálja, hogy a különböző társadalmi hátterű, és képzettségű csoporttagok konszenzussal jussanak egyező véleményre, és ennek révén alakítsanak ki új csoportidentitást, csoport önazonossági-tudatot. A folyamat kulcsfontosságú része olyan ellenőrzött környezetnek a létrehozása, amelyben tervezetten stresszhatásnak teszik ki a kísérleti alanyokat. Ezeknek a "viszályt okozó ellentéteknek" nevezett stresszhatásoknak az a céljuk, hogy megtörjék az egyén meglévő értékrendszerét, szilárdnak tartott orientációs keretét. A csoporttagok egymásra gyakorolt nyomását kihasználva ugyanis meg lehet ingatni a kísérleti alanyt, és el lehet érni, hogy fokozatosan más értékrendszerrel bíró új személyiségre tegyen szert. A kísérlet résztvevői nem szívesen vallják be, hogy csoportnyomásra megváltoztak. Ily módon az agymosott személy úgy válik új tudattal és személyiséggel rendelkező emberré, hogy nincs tisztában azzal: mi is történt vele valójában?

Ugyanezt a módszert alkalmazzák bizonyos módosításokkal az ún. "sensitivity group"-oknál (fogékonyságot növelő csoportoknál) vagy még szélsőségesebb esetekben a "rock-drug-sex" ellenkultúra különböző formáinak a terjesztésénél, az ún. "touchy-feely group"-oknál (fizikai érintésre való érzékenységet vizsgáló csoportoknál). Ezeket 1960-tól népszerűsítette az Esalen Institute (Esalen Intézet), amely az NTL segítségével jött létre. Az 1950-es évek közepétől az NTL elérte, hogy az Egyesült Államok nagyvállalatai vezető beosztású alkalmazottaiknak a többségét alávessék ilyen tudatátalakító-agymosó programoknak. Egyidejűleg hasonló programokat szerveztek a Külügyminisztériumban, a Haditengerészeti Minisztériumban, a Nevelésügyi Minisztériumban és a szövetségi kormányzat más főhatóságainál is. A kutatók nem tudják pontosan, hogy az amerikai közigazgatás és magánszektor hány vezetője ment keresztül ezen az agymosási folyamaton az elmúlt negyven évben az NTL-nél, közelebbről az NTL Institute for Applied Behaviour Sciences-nél (az Alkalmazott Magatartási Tudományok Intézeténél), amely a Virginia államban lévő Rossly-ban van. Hasonló tudatbefolyásoló programok zajlottak le az Egyesült Államok nyugati partvidékén a Csoportfejlődés Nyugati Képzési Laboratóriumaiban. A kutatók e programok résztvevőinek számát több milliónyira becsülik.

Az egyik ilyen csoport, amely átment ezeken a kísérleteken az 1950-es években, a National Education Association (Szövetségi Nevelési Egyesület), aNEA vezetősége volt. Ez az Egyesült Államok legnagyobb pedagógusokat tömörítő szövetsége. Ennek következtében a NEA gondolkodásmódját a Tavistock elgondolások szerint alakították át, az NTL segítségével. 1964-ben az NTL a NEA közvetlen részévé vált, és létrehozta a pedagógus-szövetség valamennyi csoportjánál és tanácskozásánál a maga külön kirendeltségét. Az Egyesült Államok Nevelésügyi Minisztériumának finanszírozásával az NTL Intézet dolgozta ki az Amerika általános- és középiskoláiban oktató tanárok képzését szolgáló programokat. Az NTL beleszólt a nevelési reform tartalmi kérdéseibe is.

Az International Institute for Applied Behaviour Sciences (az Alkalmazott Magatartástudományok Nemzetközi Intézete) olyan agymosó központ, ahol mesterséges sokkhatásokkal edzik a résztvevőket. Az egyik gyakorlat során a kísérleti alany arra kényszerül, hogy a legkülönbözőbb rosszindulatú vádaskodásokkal szemben védekezzen. A Szövetségi Nevelési Egyesületben az NTL-é a legnagyobb pedagógus-csoport. Ez a csoport hivatalosan elutasítja a faji megkülönböztetést, ugyanakkor az NTL - a NEA-val közösen - olyan javaslatot készített, amely elkülönítené a nehezen képezhető gyerekeket a jobb képességűektől, és a pénzügyi alapokat aszerint osztanák el, hogy mekkora számú nehezen képezhető gyereket különítettek el a normálisnak nevezhető diákoktól. Ezt a javaslatot végül is elutasították.

A Pennsylvania amerikai tagállamban lévő Wharton School of Finance and Commerce alapítója Eric Trist, a Tavistock agytrösztjének egyik meghatározó személyisége. A Wharton Egyetem a magatartás-kutatás tekintetében a Tavistock-hálózat egyik legfontosabb része. Ezen az egyetemen tanultak azok, akik később a multinacionális cégek meghamisított könyveléseit is készítették és készítik. Ezekre a módszerekre nagy kereslet volt, különösen az 1991. utáni években, amikor milliós nagyságrenddel többen voltak munkanélküliek, mint ahogyan azt az amerikai Munkaügyi Minisztérium statisztikái tartalmazták. A Wharton-ban kidolgozott ECONOMETRIC MODELING egyike a "300-ak Bizottsága" által tulajdonolt vállalatoknál használt módszereknek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is. De ezeket a módszereket használja a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, az ENSZ, a FORD Alapítvány, a Pentagon, az amerikai postaszolgálat és az Igazságügyi Minisztérium is. A Wharton által készített tanulmányok közül kiemelkedik"The Human Meaning of Social Change" (A társadalmi változások emberi jelentése), a "Youth in Transition" (Átalakuló ifjúság) és a "How Americans View Their Mental Health" (Hogyan tekintenek az amerikaiak lelki egészségükre?).

(Az ECONOMETRIC MODELING a gazdaság olyan formalizált matematikai modellje, amelynek paramétereit ökonómiai módszerekkel becslik. Az ökonómia pedig a statisztikának az az ága, amely közgazdasági hipotézisek tesztelésével, és gazdasági paraméterek (pl. fogyasztási hajlandóság) becslésével foglalkozik.)

A Jövőkutató Intézet a Tavistock-hálózathoz tartozó nem tipikus intézmény, mert a FORD Alapítvány finanszírozza, de hosszútávú prognózisait a gondolati műhelyek anyaintézetéből, azaz a Tavistock Intézetből kapja. A Jövőkutató Intézet (Institute for the Future) azokat a fejlődési alternatívákat vetíti ki az eljövendő ötven évre, amelyekről azt feltételezi, hogy majd realizálódnak a valóságban. Az ún. "DELPHI PANELS" (Delphi Vitafórumok) döntenek arról, mi tekinthető normálisnak és mi nem. Ennek alapján elkészülnek azok az ajánlások, javaslatok, amelyek célja, hogy a kormányzat döntési helyzetben lévő bürokratáit a háttérhatalom számára kívánatos irányba befolyásolják. Ilyen befolyásolásra jó példa az, ahogyan a kormánynak fel kell lépnie a társadalmi engedetlenséget hirdetőkkel szemben. Engedetlen polgárok lehetnek azok a hazafias amerikaiak, akik követelik a sávosan növekvő adózás eltörlését, vagy azok a csoportok, amelyek ragaszkodnak a fegyverviselés alkotmányos jogához.

A Jövőkutató Intézet ajánlotta az abortusz liberalizálását, a kábítószer-fogyasztás megkönnyítését, továbbá azt, hogy azok az autók, amelyek lakott területre behajtanak, útvámot fizessenek. Ők kezdeményezték a születésszabályozás oktatását a nyilvános iskolákban, a lőfegyverek hivatalos regisztrációját. Javasolták, hogy a kábítószer fogyasztása bűncselekmény helyett csak kihágás vagy szabálysértés legyen. Síkraszálltak a homoszexualitás legalizálásáért. Rokonszenvesebb az a javaslatuk, hogy a tudományos teljesítményt nyújtó diákok kapjanak anyagi ellenszolgáltatást. Viszont a Szovjetunióra emlékeztet az a javaslatuk, hogy osszák be sávokra, s így ellenőrizzék az egyes tagállamokat állambiztonsági szempontból. Javasolták, hogy részesüljenek jutalomban azok a családok, amelyek alkalmazzák a születésszabályozást. A legárulkodóbb azonban az a javaslatuk, hogy hozzanak létre az új vidéki településeken a koncentrációs táborokhoz hasonló létesítményeket. A kutatók egy része megállapította, hogy ezek közül a célok közül több már meg is valósult.

Politikai Tanulmányok Intézete

Az IPS (Institute for Policy Studies) létrejötte óta befolyásolta és időszakonként újra meghatározta az Egyesült Államok külpolitikai és belpolitikai stratégiáját. Az IPS-t James P. Warburg és a Rothschild dinasztia befolyása alá tartozó pénzügyi, gazdasági és tudományos intézetek támogatták. Ebbe a hálózatba tartozik az Ipari Demokrácia Ligája, amelynek a vezetőségében helyet foglal Jeane Kirkpatrick, aki korábban az Egyesült Államok ENSZ nagykövete volt. Ide tartozik Irwin Suall az ADL-től (Anti Defamation League - Rágalmazás Elleni Liga); Eugene Rostow, az Egyesült Államok vezető fegyverkorlátozási diplomatája; Lane Kirkland szakszervezeti vezető; valamint Albert Shanker. A Politikai Tanulmányok Intézetével szorosan együttműködik az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája, az Egyházak Országos Tanácsa, az amerikai szárazföldi haderő, a Külügyminisztérium, a Haditengerészet és a Pénzügyminisztérium.

A Rand Kutató- és Fejlesztő Korporáció

A Rand Corporation kétségtelenül a leghűségesebben követi a Tavistock Intézet iránymutatását és ez a RIIA-nak, (Royal Institute of International Affairs - a Külkapcsolatok Királyi Intézete) a háttérhatalom legfőbb angliai koordinációs központjának az eszköze arra, hogy ikerintézményével, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsával, a CFR-rel, ellenőrizze és irányítsa az Egyesült Államok kül- és belpolitikáját minden szinten. A Rand Corporation által kidolgozott programok közé tartozik az ICBM (Intercontinental Ballistic Missile - Interkontinentális Rakétaprogram) kidolgozása; az amerikai külpolitika elemzése és stratégiai döntéseinek előkészítése; az űrkutatási program beindítása; a nagy világcégek gazdasági elemzése és több száz katonai projekt elkészítése a hadsereg, valamint hírszerzési stratégia kidolgozása a CIA részére. Ez utóbbi esetben a CIA elsősorban az olyan tudatbefolyásoló kábítószerek tekintetében kapott tudományos támogatást a Rand Corporation-től, mint a peyote-vel (dél-amerikai kaktuszból kinyert hallucinációt okozó alkaloida) és az LSD-vel kapcsolatos kísérletek. Elsőssorban az MK-Ultra - nagyrészt titokban folytatott - kísérletekre utalunk, amelyek húsz éven át tartottak.

Herman Kahn, a Hudson Intézet alapítója, hozta létre a Rand Corporation-t is. B. K. Eakman írja abban a kézikönyvben, amelyet a Rand Corporation készített az Egyesült Államok kormánya számára a tudati beállítódás megváltoztatásának a technikáiról:

"A "Training for Change Agents" (A tudat-átalakítást végző személyek képzése) program keretében az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának a megbízásából a Rand Corporation hét kötetnyi tanulmányt rendelt a magatartás befolyásolását végző kutatóktól. A tanulmányok feltárták az egyének értékrendszerének fellazítását, lecserélését és az új értékrendszer rögzítését célzó módszereket. E kézikönyv célja az volt, hogy a hatóságok a potenciálisan veszélyes csoportokat és politikai szervezeteket engedelmes, "fejbólintó-János"-ként viselkedő emberekké, illetve testületekké alakítsák át, a "Delphi-technika" alkalmazásával."

A Rand Corporation ügyfelei közé tartozik - többek között - az AT&T, az Egyesült Államok legnagyobb kommunikációs vállalata; a Chase Manhattan Bank (illetve utódintézete); az IBM; a Nemzeti Tudományos Alap; a Republikánus Párt; a TRW nevű kommunikációs óriáscég; az Egyesült Államok Légiereje; az Egészségügyi Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium. Szó szerint több ezer rendkívül fontos vállalat, kormányzati intézmény és társadalmi szervezet veszi igénybe a Rand Corporation szolgálatait. Felsorolásuk meghaladja e tanulmány kereteit, de felsorolásukra nincs is szükség. A Rand Corporation-nek van egy olyan tanulmányi csoportja is, amelyik a nukleáris háború lehetséges időpontját és kimenetelét méri fel. A különböző alternatívák számára forgatókönyveket dolgoz ki, amelyeket a saját kutatási eredményei alapján készít el. A nagybefolyású kutatóintézet történetében volt egy olyan időszak, amikor azzal vádolták, hogy a Szovjetunió számára kidolgozta azokat a feltételeket, amelyekkel térdre kényszerítheti az Egyesült Államok kormányát. Olyan komoly volt ez a vád, hogy még a washingtoni Szenátus is foglalkozott vele, amikor Symington szenátor a kérdést az amerikai törvényhozás elé vitte. A Rand Corporation azonban a mai napig a háttérhatalom központi agytrösztjének, a Tavistock Intézetnek a legfontosabb amerikai kiszolgálója, és fő funkciója az agymosási technikák elterjesztése.

A különböző neveket viselő kutatóintézeteket a UNIFORM LAW FOUNDATION (az Egységes Jog Alapítvány) támogatja. Ennek az Alapítványnak az a célja, hogy a gyakorlatba átültesse, és a gazdasági-kereskedelmi-társadalmi élet minden vonatkozásában érvényesítse a Uniform Commercial Code-ot, az Egységes Kereskedelmi Törvényt. Ez a háttérhatalom számára a legfontosabb amerikai jogszabály, mert részletesen előírja, hogyan kell az üzleti tevékenységet bonyolítani az Egyesült Államokban.

A Tavistock-hálózat és a Római Klub

A Római Klubnak - neve dacára - nem sok köze van az olasz fővároshoz, a Vatikánhoz vagy a katolikusokhoz. Tagjai nagyrészt az ún. "fekete nemesség" kékvérű családjaihoz tartoznak. Kiegészül a tagság az angolszász világ tizenhárom legbefolyásosabb dinasztiájával. Úgy is nevezhetnénk, hogy a Római Klub egy euró-atlanti gigantikus think-tank, az illuminátus pénzoligarchia tudományos kérdések és stratégiák kidolgozására rendelt szakosított intézménye. Amikor napirendre került az új világrend gyakorlati megvalósítása, akkor a Római Klub alapítója és első vezetője, Aurellio Peccei, Angliába utazott, hogy a Tavistock Intézetben alapos kiképzésben vegyen részt. Ebben az időben Peccei volt a FIAT konszern rangidős elnöke. Ez a multinacionális vállalatbirodalom a 300-ak Bizottsága fennhatósága alá tartozik. Azzal tűnik ki a többi hasonló státuszú világcég közül, hogy a "fekete nemesség" viszonylag nagy számban képviselteti magát a tulajdonosok és az irányítók között. Közéjük tartozik, például az Agnelli család. Amikor Peccei a Tavistock Intézetben folytatta tanulmányait, akkor ez az intézmény John Rawlings Rees irányítása alatt állt, aki e magas tisztségébe Lord Bertrand Russell, a Huxley testvérek, Kurt Lewin és Erik Trist támogatásával került. Miután Peccei képzése a Tavistock Intézetben befejeződött, megkapta a "legbizalmasabb pozíciók betöltésére is alkalmas" minősítést. Peccei ezután felkereste a NATO központját, amely szintén a Háromszázak Bizottságának az egyik fontos intézménye, mivel ő hozta létre, és ma is fontos eszköznek tekinti politikai céljai eléréséhez. A NATO központjában Peccei kiválasztott néhány magas rangú katonai személyiséget azért, hogy létrehozza velük a Római Klubot. Mivel a háttérhatalom szervezetéről van szó, ezért a Római Klub természetesen kapcsolatban áll ugyanennek a hatalomnak a többi fontos szervezetével, köztük a Bilderberg Csoporttal, a Trilaterális Bizottsággal, valamint a New York-i Külkapcsolatok Tanácsával és a londoni Királyi Külügyi Intézettel.

Az Európában ma is létező uralkodóházak mindegyikéből néhány személy a Római Klub tagja. A Római Klubban folyó vitákban tükröződnek a háttérhatalom európai és amerikai elitjének nézetkülönbségei, de ezek nem alapvető ellentétek. Az kétségtelen, hogy az európai uralkodó elit védekezik az amerikai pénzhatalom gazdasági és pénzügyi túlsúlyával szemben. 1980. novemberében, pl. a Római Klub rendkívüli konferencián vitatta meg az Egyesült Államok ipari központjainak a feldarabolási lehetőségét, és a népesség-fölösleg megszűntetését. Ez egybecsengett azokkal az elgondolásokkal, amelyeketSir Bertrand Russell "The Impact of Science on Society" (A tudomány hatása a társadalomra) c. könyvében fejtett ki. Azt a célkitűzést is megvitatták a konferencián, hogy a háttérhatalom európai szárnya miként szerezhetne nagyobb ellenőrzést az Egyesült Államok nemzetközi tevékenysége felett. Mivel a résztvevők jelentős része a fekete nemességhez tartozott, vagy már hosszú évek óta együttműködött vele, ezért ez kétségtelenül kihívást jelentett az Egyesült Államok vonatkozásában.

Amerikai részéről csupán a jelenlévő meghívottak tudtak erről a tanácskozásról, amelyről a sajtó nem adott tájékoztatást a szólásszabadság és a demokrácia egyik élenjáró országában. A találkozót egyébként a német "Marshall Alap" hívta össze és finanszírozta, amely Alap a "Morgenthau-tervezői-csoport"-ból fejlődött ki. Ez a csoport Henry Morgenthau-ról kapta a nevét, aki 1944. szeptemberében kulcsszerepet játszott a róla elnevezett "Morgenthau-terv" kidolgozásában. Ez a nagyszabású terv mezőgazdasági területté akarta átalakítani Németországot és lakóinak jelentős részét máshová akarta telepíteni. A nemzetközi uralkodó elitnek ez az alig ismert csoportja, amelynek Willy Brandt is tagja volt, lényegében hasonló értékrendet vallott magáénak. A német "Marshall Alap" a rendelkezésére álló bőséges pénzügyi eszközöket a Háromszázak Bizottságához, azaz aWall Streethez, és a City of Londonhoz tartozó nemzetközi pénzügyi közösségtől kapja. Ezek ugyanazok a pénzügyi csoportok, akik annak idején finanszírozták a bolsevik forradalmat is Oroszországban, és akiknek kulcsszerepe volt a Szovjetunió létrejövetelében. A német "Marshall Alap" elnöke az amerikai fináncoligarchia egyik legfontosabb személyisége, David Rockefeller. A háttérhatalom kutatói egybehangzóan állítják, hogy a háttérhatalom kvázi államának kvázi első embere David Rockefeller. De azt is egybehangzóan állítják, hogy David Rockefeller is parancsokat követ, amelyeket számára a "Kilenc Ismeretlen" legfőbb vezetőből álló titkos grémium ad. A háttérhatalom eme legfelsőbb kilenc vezetőjének a neve egyelőre nem ismert, de következtetni lehet arra, hogy a leggazdagabb bankár-dinasztiák képviselőiből és az illuminátus fekete nemesség legfőbb vezetőiből tevődik össze, azaz a ma is még uralkodó királyi házak is képviselve lehetnek benne.

A Római Klub többek között erőfeszítéseket tett, hogy a Reagan kormányzat által beindított folyamatokat, amennyire csak lehet, fékezze, mivel ezek a jelek szerint nem vágtak egybe a Római Klub távlati célkitűzéseivel. Különösen Reagan-nek a termelőgazdaság megerősítését szolgáló erőfeszítéseit kívánták semlegesíteni. A Római Klub washingtoni konferenciáján e cél érdekében közölték a jelenlévőkkel, hogy radikalizálni kell az amerikai demokrata pártot. A demokrata párt az 1980-as évektől kezdve fokozatosan átvette egy európai szocialista, illetve szociáldemokrata párt szerepkörét. Mindez úgy történt, hogy az amerikai állampolgárok többsége számára ez nem is tudatosodott. Konkrétan azt javasolták, hogy a demokrata párt konzervatív magját el kell távolítani. A washingtoni konferencián részt vett a brit szocialisták egyik vezére, Anthony Wedgewood Benn, aki a Fábián Társaság kiemelkedő stratégája volt. A. W. Benn arról beszélt, hogy osztályharcot kell kezdeményezni a Reagant támogató konzervatívok és az amerikai nép manipulálható része között. Ezután a konferencia után hamarosan ismét tanácskozásra ültek össze a résztvevői Washingtonban. Ennek a második konferenciának az irányadó beszédét a "Heritage-Foundation" (Nemzeti Örökség Alapítvány) képviselője tartotta. A konzervatív beállítottságú "Heritage-Foundation" a Tavistock Intézet amerikai hálózatának az egyik fontos intézménye, amelyet a sörgyáros milliárdos Joseph Coors finanszíroz. A "Heritage-alapítványt" 1980-ban Sir Peter Vickers Hall vezető fábiánus szocialista irányította a színfalak mögül. Az ő elődei a fábiánus mozgalomban - valamint saját maga is - a Milner-csoporthoz, vagyis a brit Kerekasztal Társasághoz (Round Table Society) tartozott. Carrol Quigley, aki közvetlenül kutathatta a háttérhatalomhoz tartozó vezető pénzdinasztiák magánarchívumait, írja a Milner csoportról a The Anglo-American Establishment (Az angol-amerikai háttérhatalom) című könyvében:

"Egyetlen biztonságát féltő országnak sem szabad megengednie, amit a Milner csoport megvalósított, vagyis hogy emberek egy kis csoportja oly hatalomra tegyen szert az államigazgatásban és a politikában, hogy csaknem teljes ellenőrzést gyakorolhasson a tetteire vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra-hozatalát, és a közvéleményt alakító információk áramlását illetően, s hogy teljesen monopolizálhassa a saját korszakára vonatkozó történelem oktatását és írását." Lord Milner Cecil Rhodes-al egyetemben egyike volt a délafriai búrok elleni brit háború kezdeményezőinek. Ennek a háborúnak az volt a célja, hogy a háttérhatalom vezető dinasztiái megszerezzék a délafrikai arany és gyémánt bányák tulajdonát. Tehát a brit Round Table Society-nak, amelyből kifejlődött a Brit Királyi Külügyi Intézet, a RIIA Angliában, és a Külkapcsolatok Tanácsa, CFR, Amerikában az utódszervezeteit képviselte a Római Klub washingtoni tanácskozásán az említett Sir Peter Vickers Hall.

A Háromszázak Bizottságának egy másik kiemelkedő személyisége a német szociáldemokraták vezetője, Willy Brandt, volt. A lübecki családból származó Willy Brandt mellett a szociáldemokratákat képviselte még Olof Palme akkori svéd miniszterelnök, valamint Francoise Mitterand a Háromszázak Bizottságának tekintélyes tagja, a későbbi francia elnök. Ott volt Philip Agee, Bettino Craxi, és Michael Harrington és az ebben az időben még alig ismert Felipe Gonzales, a későbbi spanyol kormányfő. Több mint kétezer résztvevő volt ezen a találkozón jelen, ennek ellenére a sajtóban egyetlen egy sor sem jelent meg róla és az ellenőrzött elektronikus tömegtájékoztatás sem adott róla hírt. A Római Klub résztvevői a tanácskozást képletesen az önálló és saját nemzeti érdekeit képviselő Egyesült Államok "temetésének" nevezték. A résztvevők között volt az "Institute for Policy Studies" (Politikai Tanulmányok Intézete) részéről Jerry Rifkin és Gar Apelrovich. Ott volt Gloria Steinham, a női egyenjogúságért küzdő feminista mozgalom egyik vezetője. Ez a mozgalom Amerikában a bolsevik Kollontaj asszony tevékenységével kezdődött, aki a szovjet vezetés képviseletében az 1920-as években látogatást tett az Egyesült Államokban.

A vezető küldöttek, köztük Brandt, Palme és Benn, akik valamennyiben a szocialista internacionálé irányítói voltak, naponta találkoztak az amerikai külügyminisztérium akkori, és korábbi munkatársaival, köztük Cyrus Vance-el és Henry Kissinger-rel.

A Római Klub második nagy találkozójára Velencében került sor. Mit akartak e második tanácskozás küldöttei? Erről ezt mondotta Michael Harrington: "Willy Brandt társadalmi fordulatot akar Európában". Ha megnézzük Németország és Európa jelenlegi állapotát, akkor megállapíthatjuk, hogy a Willy Brandt által szorgalmazott fordulat bekövetkezett. A jóléti állam és a szociális piacgazdaság ma már átadta a helyét az általános eladósítással működtetett kamatkapitalizmusnak. Ez a fordulat az Egyesült Államokban is végbement. Nemcsak az öreg Európa enervált és dekadens, de az ifjú titán Amerika is hanyatlásnak indult kulturálisan és szociálisan egyaránt. Ezt folytatja az egyre inkább kibontakozó pénzügyi válság és gazdasági hanyatlás. Az Egyesült Államok ma a nemzetközi pénzügyi közösség legfőbb gazdasági és katonai bázisa, amely egyre inkább kiszolgálja az illuminátus háttérhatalmat. A nemzetközi pénzvilág az Egyesült Államok segítéségével kényszeríti rá akaratát a világ népeire. Amerika összehasonlítva az olyan magas kultúrákkal, mint a kínai vagy az európai, viszonylag rövid - néhány nemzedéknyi - idő alatt jutott el a dekadens, felbomló szakaszba. A társadalom általános erkölcsi állapota, az egymás iránti kölcsönös érzékenység és tapintat, a magas kultúra iránti esztétikai érzék, a pénzhatalom uralma következtében fokozatosan a háttérbe szorult. A legmagasabb erkölcsi és lelki struktúrák leépülésével az alacsonyabb ösztönök váltak meghatározóvá a társadalom széles köreiben.

A Római Klub támogatta az amerikai mércével baloldalinak számító Carter kormányzatot. A "baloldali" kifejezés itt azt jelenti, hogy a kétpólusú társadalom kialakítása érdekében felgyorsul az uralkodó pénzügyi-politikai elittől függő társadalom létrejötte. Az egyik póluson állnak a pénzvagyon tulajdonosok és az őket kiszolgáló politikai és szellemi elit, a másik oldalon pedig a bérből és fizetésből élő - függő helyzetű - munkát végző milliók, valamint a teljesen kiszolgáltatott és segélyből élő milliók. Az önálló anyagi bázissal rendelkező középosztály, amely nemcsak megáll a maga lábán, de önálló politikai akaratképzésre és annak érvényesítésére is képes, egyre veszít a súlyából, és fokozatosan felszámolásra kerül. Vagyis a szociálisan érzékeny baloldali politika jegyében folyik a harc a középosztály megsemmisítéséért és függő-helyzetű, bérből és fizetésből élő alkalmazottá való átalakításáért. Ez is mutatja már, mennyire alkalmatlanná váltak a politikai folyamatok meghatározására a "jobboldali" és "baloldali" szavak.

Az amerikai nép valódi érdeke az lenne, hogy minél több középosztálybeli, önálló anyagi bázissal rendelkező és független politikai akaratképzésre alkalmas tagja legyen. A hatalmi elitnek viszont pontosan az ellenkezője az érdeke, vagyis hogy mindenki tőle függő alkalmazott, illetve segélyből élő eltartott legyen. Az egyik legnehezebb probléma jelen világunk megértésénél az, hogy miért támogatta a háttérhatalom - és a magját képező nemzetközi pénzügyi oligarchia - a kommunizmussal való világtörténelmi kísérletezést? Azért tette, mert a kommunizmus az egyik lehetséges módja volt a kétpólusú társadalom létrehozásának. Ebben a rendszerben az uralkodó elit az államhatalom révén rendelkezett a társadalom vagyonával, az alattvalóvá tett emberek munkájával és életével. A kamatkapitalizmus mostani pénzmonopolista rendszerében pedig a pénz segítségével rendelkezik ugyanez a hatalmi-csoport az állammal, és a tőle függő, tulajdonuktól megfosztott, bérmunkássá süllyesztett polgárokkal, illetve a társadalomnak az önmagukról gondoskodni nem képes, segélyezésre szoruló tagjaival.

A Római Klub washingtoni találkozója nyomást gyakorolt az akkori elnökre, a republikánus Reagan-re, aki többek között ezért megerősítette a háttérhatalom egyik legfontosabb intézményének, a Federal Reserve System-nek, az Egyesült Államok Központi Bankjának a szerepét betöltő magán-pénzkartellnek az élén Paul Volckert. Anthony Benn volt az, aki kiállt amellett, hogy Reagan elnök - választási ígéretével ellentétben - mégse menessze Paul Volckert, hanem erősítse meg a FED elnöki tisztségében. Anthony Benn meg volt arról győződve: Volcker a legalkalmasabb arra, hogy a pénzügyi eszközökkel - elsősorban a kamatszedéssel - vívott osztályharc irányítója legyen Amerikában. Anthony Benn volt az, aki Jerry Rifkint, Volcker egyik helyetteseként, megbízta, hogy hajtsa végre azt a programot, amely polarizálja, megosztja az amerikai társadalmat. A Római Klub konkrét terve az volt, hogy destabilizálják az amerikai valutát a túlságosan magas és ingadozó kamatlábakkal. Sir Peter Vickers Hall azt követelte, hogy az Egyesült Államok mintegy 20%-ra emelje fel az alapkamatlábat. Paul Volcker óvatosabban gondolkodott és figyelme arra is kiterjedt, hogy a Római Klub tanácskozásán személyesen ne vegyen részt. Ugyanakkor kiszivárgott hírek szerint a Heritage Alapítványon keresztül - elsősorban Peter Vickers Halltól - minden tájékoztatást megkapott.

1982. márciusában Párizsban találkozott a Római Klub. Itt jelentette ki a Klub alapítója, Aurellio Peccei, hogy "Az emberek olyanok, mint a rovarok. Túlságosan szaporák. Megérett az idő, hogy a nemzet koncepcióját, amely gátat jelent a világkultúra útjában, próbára tegyük. A kereszténység büszke embereket és üzleti társadalmat hozott létre, amely halott kultúraként többé már nem klasszikus zenét és nyomasztó számokat alkot." A Római Klub álláspontja szerint: "Egyre kevesebb ember egyre kevesebbet fogyaszt és egyre kevesebb szolgáltatásra van szüksége, mindegy, hogy milyen körülmények között." Ez teljes átértékelése volt az akkori helyzetnek, amely szerint társadalmunkban egyre több ember egyre több árut és szolgáltatást igényel. Peccei szerint az emberiség egyfajta félresikerült lépése a teremtésnek, és földgolyónk népcsoportjainak a többsége nem hasznosítható, ezért felesleges, és a véleményük nem számít. Ebben is jól megnyilvánul, hogy melyek voltak a Római Klub találkozójának a fő céljai: csökkenteni az ipari fejlődést és visszatartani a tudományos kutatásokat, redukálni a városi lakosság létszámát, különösen Észak-Amerika egykori iparvárosaiban, a lakosságot mezőgazdasági vidékekre áttelepíteni és ennek a segítségével mintegy két- és félmilliárd embert kiiktatni, a Római Klub politikai ellenfeleit megfékezni, a gazdaságot destabilizálni, osztályellentéteket és faji háborúkat szítani.

Érdemes megnevezni néhány amerikai személynek a nevét, akik a Római Klub tagjai voltak:

William Whispinger, a Nemzetközi Gépipari Egyesület egyik vezetője

Sir Peter Vickers Hall, a Heritage Alapítvány felügyelője

Stuart Butler, a Heritage Alapítvány stratégája

Steven Hessler, a Heritage Alapítvány vezető munkatársa

Lane Kirkland, az AFL-CIO, a világ legnagyobb szakszervezeti szövetségének az elnöke

Irwin Suall, az MI 6 munkatársa

Roy Maras Cohn, a néhai Joe McCarthy szenátor tanácsadója

Henry Kissinger, aki egykori és jelenlegi hivatalos beosztásain kívül a háttérhatalom valamennyi döntéshozó testületének az egyik rangidős tagja

Richard Falck, a Princeton Egyetem képviseletében

Douglas Frazier, az Autógyártók Egyesületétől

Max Fisher, a United Brands Fruits Company-től

Averell Harriman, a Rockefeller család barátja és a háttérhatalom bennfentese

Jean Kirkpatrick, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete, később az Enterprise Institute munkatársa

Cyrus Vance, korábbi külügyminiszter

April Glaspie, aki az Öböl-háborút megelőzősen az Egyesült Államok iraki nagykövete volt,

Milton Friedman, neoliberális közgazdász

Paul Volcker, az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő, de 8 magánbank tulajdonában lévő privát bankkartelljének, a Federal Reserve-nek az elnöke

Gerald Ford, aki 1974-től 1976-ig az Egyesült Államok elnöke volt

Charles Percy és Raymond Matthuis, washingtoni szenátorok

Michael Harrington, a háttérhatalom által létrehozott Fábián-társaság vezető tagja

Samuel P. Huntington, a Harward Egyetem tanára, aki több könyv szerzője, legutóbb "A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása" című könyvében fejtette ki a háttérhatalom egyik lehetséges világstratégiáját.

Clairbone Pell és Patrick Leahy amerikai szenátorok.

A Római Klub, mint már említettük, a 300-ak Bizottságának az egyik legfontosabb intézménye és a Német Marshall Alap finanszírozza. Ez utóbbinak, neve dacára, semmi köze sincs Németországhoz, és az elnevezés kizárólag megtévesztést szolgál. A Marshall Alap célja, hogy a háttérhatalom kétpólusú társadalom kialakítására irányuló világstratégiájában a szocialista verziót képviselje és támogassa. Arról már szóltunk, hogy a kétpólusú uralomra a legfőbb veszélyt a középosztály jelenti (egy országon belül), mert ez a középosztály anyagilag és szellemileg is megáll a lábán és önálló politikai akaratképzésre képes. A nemzetközi rendszerben, amelynek alanyai az egyes, államok, valamint a nemzetközi közjogi szempontból önállónak tekinthető intézmények és szervezetek, a "felszámolandó középosztályt" a nemzetállamok alkotják. Az önálló erőcentrumot és döntésiközpontot jelentő szuverén nemzetállam - különösen, amelyik méreteinél, lakosságának számánál és geopolitikai elhelyezkedésénél fogva nagyobb, - igényt tarthat függetlensége megtartására és nemzeti érdekeinek az érvényesítésére. A háttérhatalomnak ezeket a nemzetállamokat olyan nemzetek feletti - transznacionális - szervezetekbe kell tömörítenie, amelyek centralizált bürokrácia kezében összpontosítják a hatalmat és a pénzhatalom nagy nemzetközi központjaiból irányíthatóak. A szuverenitásuktól megfosztott nemzetállamok az ilyen nemzetek feletti szervezetek részeként megtarthatják kulturális és regionális autonómiájukat, de a valódi hatalomnak azonban már nem ők a szuverén hordozói, hanem a háttérhatalom legfontosabb nemzetközi központjai.

Érdemes megnevezni a "Német Marshall Alap" néhány tagját is:

Willy Brandt, a nyugat-német Szociáldemokrata Párt egykori elnöke és az NSZK egykori kancellárja;

David Rockefeller, a Wall Street egyik legjelentősebb pénzdinasztiájának a feje;

Russel Train, a World Wildlife Fund (Világ Természetvédelmi Alap) elnöke és az Amerikai Egyesült Államok Colorado államában működő Aspen Intézet egyik vezetője;

James A. Perkins, a Carnegie Corporation-től, amely a Carnegie Alapítványhoz tartozik;

Paul G. Hoffman, a Morgenthau-terv egyik kidolgozója;

Irving Bluestone, az Egyesült Autó Szakszervezet Igazgatótanácsának tagja;

B.R.Gifford, a Russell Sage Alapítványtól;

Douglas Dillon, egykori amerikai pénzügyminiszter;

John McClocy, a Harvard Egyetemről, Derek C. Bock-kal és John B. Cannonnal együtt.

A Tavistock-hálózat és Japán

A Tavistock hálózat komoly figyelmet szentelt Japánnak is. A 300-ak Bizottsága és a Római Klub irányítói szemében Japán erős nemzeti azonosságtudattal bíró, összetartó közösségi társadalom, amelyben még mindig nagy szerepe van a keleti morálnak, amelyet sikerrel egyesít a nyugati technikával. Reálgazdasági teljesítményeivel példaként szolgálhat azon önállóságukat őrző nemzetállamok számára, amelyeket a háttérhatalom nemzetek feletti szervezetekbe akar tömöríteni, és teljesen át akar állítani a spekulációnak elsőbbséget adó pénzgazdaságra. Mivel a háttérhatalom számára a reálgazdasági teljesítménynek elsőbbséget adó Japán tényleges veszélyt jelent, ezért létrehozták a Rockefeller dinasztia kezdeményezésére, a Japán Társaságot és a "Suntory Alapítványt". Mindkettő célja aláásni a teljesítményközpontú közgazdaságot és kicserélni pénzközpontú gazdaságra. Ehhez a pénzgazdaságra történő átálláshoz azonban kulturális változtatásokra van szükség, azaz a társadalom összetartó erejének - a keleti morálnak - a meggyöngítésére. Japán ellenállása részben máris megtört, mert a távol-keleti ország hagyományos intézményei és tradíciói lassan elmozdultak a pénzgazdaság irányába. Ma már Japánban is minden a pénz körül forog, ugyanúgy, mint a háttérhatalom által ellenőrzött nyugati ipari államokban. Ez a változás nem következhetett volna be a Tavistock két fontos személyiségének: Daniel Bell-nek és Daniel Yankelovich-nak a munkássága nélkül. Ők ketten, munkatársaikkal együtt igen sokat tettek azért, hogy a teljesítményközpontú Japán közgazdaságot a spekulációnak elsőbbséget nyújtó pénzgazdaságra állítsák át.

A Japán fiatalokat céltudatos propagandával rászoktatták az amerikai típusú, bizonyítottan káros ún. "junk-food" (selejt-étel) fogyasztására és a zeneileg értéktelen konfekció rock-zene hallgatására. A Tavistock Intézet szorosan együttműködött a gépesített ipari-zenét terjesztő Rolling Stones-szal, valamint a sátánista Anton Szandor LaVey-vel, vagyis Leövey Sándorral. A Tavistock Intézet kapcsolatban állt Aleister Crowley-val, és a drog-szex szubkultúra terjesztéséről hírhedt Order of the Golden Dawnnal (az Aranyhajnal Rendjével).

A kábítószer-élvező és nyíltan sátánista Aleister Crowley (1875-1947), akit számos rock sztár tekintett a példaképének, állt a Golden Dawn Rendélén. Az Ordo Templi Orientis (O.T.O.) a Golden Dawn-hoz közel álló titkos - szabadkőműves jellegű - társaság volt. Míg a Golden Dawn a szexuális kicsapongás kultuszát űzte, addig az O.T.O. a kultikus vérkiontást és az ölést részesítette előnyben. Az O.T.O. eredetileg a 33-as fokozatot elérő Grand Orient szabadkőművesség részét képezte. Németországban azonban a Golden Dawn tagjai is csatlakoztak az O.T.O.-hoz, és 1902-ben már létrehozták a saját szervezetüket. Az O.T.O.-nak kezdeti szakaszában tagja volt Louis Constant, aki Eliphas Levi néven lett híres és hírhedt egyszerre. Louis Constant nagy befolyást gyakorolt Aleister Crowley-ra, aki később az O.T.O. angliai részlegének a vezetője lett. Crowley tehetségének köszönhetően az általa vezetett angliai szervezet lett az O.T.O. leghatalmasabb, és legtovább fennmaradó részlege, amely tevékenységét fokozatosan az Egyesült Államokra is kiterjesztette. Crowley életére azért tértünk ki részletesebben, mert így érthetőbbé válik annak a ténynek a jelentősége, hogy a Tavistock Intézet évtizedeken át vele is a legszorosabban együttműködött.

A Tavistock hálózat fő célkitűzése az új világrend létrehozása és - mint utaltunk már rá - e célból hozta létre a Római Klubot is. Alapítója, Aurellio Peccei, egyik alkalommal bizalmasan azt közölte barátjával, Alexander Haig tábornokkal, - aki a háttérhatalom rangidős parancskiadójának, Kissingernek volt az egyik munkatársa a Fehér Házban, majd pedig a NATO európai főparancsnoka lett -, hogy ő Adam Weishaupt (a bajor illuminátusok vezére és a kommunizmus megalapítója) reinkarnációjának érzi magát. Peccei valóban rendelkezett Weishaupt számos képességével, így ő is kiváló szervező volt, és biztosította az illuminátus háttérhatalom számára, pl. hogy az teljesen kontrollálja a NATO-t.

A Római Klubnak megvan a maga privát hírszerző-szolgálata, de kölcsön is vesz a David Rockefeller és hálózata felügyeletéhez tartozó Interpol-tól. Valamennyi amerikai hírszerzőügynökség szorosan együttműködik az Interpol-lal, de ez alól még a MOSZAD és a KGB (illetve utódszervezete) sem kivétel. Az egyetlen kivétel a kelet-német politikai rendőrség, a STASSI volt, amíg fennállott az NDK. A Római Klubnak természetesen megvannak a magas-fokon megszervezett politikai és gazdasági ügynökségei, kirendeltségei. Ez is egy egész hálózatot képez: autonóm hálózatot a háttérhatalom globális hálózatában.

Tavistock és a közvélemény ellenőrzése

A közvélemény-kutatás maga is a tudatbefolyásolás egyik eszköze, és ezt a találmányt is a Tavistock Intézetnek és munkatársainak köszönheti a világ. Ma az átlagember úgy érzi, hogy bőven el van látva információkkal s megfelelően tájékozott. Azt csak kevesen ismerik fel, hogy az a vélemény, amiről azt hiszik, hogy az ő véleményük, azt valójában a Tavistock-hálózathoz tartozó gondolati műhelyekben szakértők dolgozták ki a számukra, és a tömegtájékoztatási ipar segítségével, virtuóz technikával tukmálták rájuk. Jóformán nincs is olyan ember az információs korszakban, aki a tudatipar hatása alól teljesen ki tudná vonni magát, és valóban független véleményalkotásra lenne képes. A közvélemény-kutatók csak kiegészítik az információkat szolgáltató, azokat értelmező és továbbító kutatóintézetek, hírügynökségek és tömegtájékoztatási intézmények tevékenységét. A közvélemény-kutatók feladata egyrészt az információ-gyűjtés, az eredmény felmérése, visszaigazolása, másrészt maguk is befolyásolják és alakítják a közvéleményt. Céljuk megegyezik a tudatbefolyásolás többi intézményének a céljával: olyan közvéleményt előállítani, amely megfelel a háttérhatalom stratégiai és taktikai céljainak. Az Egyesült Államokban a nagy tévéállomások (mint a CBS, ABC, NBC) folytatnak felméréseket, valamint a legismertebb napilapok közül a New York Times és a Washington Post. Tevékenységüket a National Opinion Research Center (az Országos Közvélemény-kutató Központ) koordinálja, ahol az Egyesült Államok egészére érvényes pszichológiai profilt fejlesztettek ki.

A felmérések eredményeit betáplálják a GALLUP intézet számítógépeibe. Ezután Yankelovich, Skelley és White összehasonlítja és kiértékeli az adatokat. Amit az átlag amerikai az újságokban olvashat és a TV-ben, rádióban láthat, hallhat, előzőleg át lett világítva a közvélemény-kutató vállalatok szakértői által. Így az átlagpolgár azt látja és hallja, amit a háttérhatalom és megbízottjai eldöntöttek, hogy az átlagpolgárnak látnia és hallania kell. Ez nem a közvélemény kutatása, hanem a közvélemény kialakítása és befolyásolása. Az úgynevezett "social conditioning" (társadalmi kondicionálás - a társadalmat alkotó egyének befolyásolása azért, hogy a társadalom életébe megfelelő irányultsággal illeszkedjenek be a kívánatos normák, szabályok és értékek elsajátításával) fontos szerepet játszik annak a felmérésében, hogy mennyire hajlandó a közvélemény a háttérhatalom által a részére kidolgozott stratégiai-taktikai irányvonalak és döntések elfogadására. Ezért a társadalmi kondicionálás szakértői megcélzott csoportokat választanak ki, és azt próbálják kideríteni, hogy például az előző este elhangzott hírek váltottak-e ki ellenkezést, s ha igen, milyen erőset.

Mindennek a Tavistock Intézethez az a köze van, hogy a közvélemény kialakítására és befolyásolására vonatkozó technikákat az irányítása alatt állóTavistock-hálózat szellemi műhelyeiben dolgozták ki. A közvélemény formálása rendkívül fontos szerepet játszott a II. Világháborúban, amikor az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége élesen ellenezte a háborúba való belépést. A gyanútlan amerikaiakat azonban mesterien kidolgozott technikákkal úgy kondicionálták, hogy Németországot és Japánt rendkívül veszélyes ellenségnek tekintsék, akiket minden eszközzel meg kell állítani, le kell győzni. Ennek a propagandának bizonyos érvei igazak voltak és ez csak hozzájárult ahhoz, hogy az így kondicionált gondolkodás a megalapozatlan állításokat is elfogadja. Ugyanez a Tavistock módszerrel alkalmazott tudatbefolyásolás tette lehetővé az amerikai lakosság támogatásának a megszerzését az Irak elleni háborúhoz. Még azt is sikeresen elhitették az amerikai lakossággal, hogy Szaddam Husszein személyesen ellensége az Egyesült Államoknak és közvetlen veszélyt jelent lakói biztonságára.

David Naisbett, a "Trend Report" (Irányvonal jelentés) című munkájában részletesen leírja mindazokat a technikákat, amelyeket a közvélemény-formálók használnak azért, hogy a háttérhatalom által kitűzött célokat a közvélemény is a sajátjaként fogadja el. Ezekkel a technikákkal szinte minden kérdést be lehet vinni a közvéleménybe és közéleti vita tárgyává lehet tenni. De az ellenkezője is igaz: lehet nagyon hézagosan tájékoztatni, vagy akár teljesen hallgatni a legfontosabb kérdésekről. Jó példa ennek a Tavistock technikának a hatékonyságára, amikor idősebb George Bush megkapta a háttérhatalom legfőbb irányítóitól azt az utasítást, hogy indítson háborút Irak ellen. Két héten belül nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész világ közvéleménye Irak - és személyesen Szaddam Husszein - ellen fordult. A tömegtájékoztatás tudatformáló szakemberei ma már szinte virtuóz technikával alkalmazzák a Tavistock-hálózat gondolati műhelyeiben kidolgozott módszereket.

A társadalmi-kondicionálás és a Beatles együttes

A társadalmi kondicionálásnak egyik kiemelkedően sikeres példája a Beatles együttes és a "beat-zene" népszerűvé tétele. A Beatles együttest egy nagyszabású társadalmi kísérlet keretében utaztatták körbe az Egyesült Államokban, amelynek a célja a fiatal korosztályok zenei ízlésének átalakítása, kulturális értékrendszerének a megváltoztatása volt. Ezt a kísérletet is a Tavistock Intézetben dolgozták ki. A beat-zene feltalálása és nagyipari módszerekkel való népszerűsítése, az ún. AQUARIAN CONSPIRACY-nak (Vízöntő összeesküvésnek) volt a szerves része. Az asztrológiával foglalkozók számára ismert az a körülmény, hogy a világ a halak-csillagképből átlépett a vízöntő-csillagkép korszakába. Minden ilyen kozmikus korszakváltás az asztrológusok szerint nagy horderejű világszemléleti, vallási, valamint politikai és hatalmi változásokkal jár együtt. A halak-jegyével jelzett kozmikus-korszakváltás azonban további változásokat is hozott magával, mivel az emberiség és planétánk egyidejűleg egy 12 kozmikus világkorszakból (amelyek egyenként 2155 évből tevődnek össze) álló kozmikus év végéhez is érkezett ezúttal, amely egy 25 860 éves korszakot zár le. Naprendszerünk ezalatt a 25 860 év alatt megkerülte galaxisunknak - a Tejútrendszernek - a központi napját. Az amerikai Dr. Sumner ehhez a következő magyarázatot fűzi:

"Pontosan úgy, ahogyan Naprendszerünkben Földünk és testvérbolygói keringenek a Nap körül, kering Napunk is bolygóival együtt Tejútrendszerünk nagy központi napja körül. Mivel ellipszis pályán mozog, ezért változik a nagy központi nap sugárzásának az intenzitása, attól függően, hogy a naprendszer keringése során távolodunk vagy közeledünk hozzá. Jelenleg mi a halak-csillagkép sugárzásának vagyunk kitéve, amely a leggyengébb a 12 kozmikus világkorszak közül. Most léptünk át a vízöntő-csillagképbe, amely viszont valamennyi közül a legerősebb. A rezgések száma a halak-csillagkép jegyében az infravörös tartományban másodpercenként 15 trilliót tesz ki. A vízöntő-csillagképben viszont másodpercenként 75 trillió a rezgések száma. Vagyis ötször nagyobb. Mi még a nagy központi napból érkező "arany-sugarak" külső körében vagyunk. Ezek a sugarak a legerősebben változóak azok közül, amelyekkel az egész kozmikus korszak során kapcsolatba kerülünk. Ez a szokatlan kettős-befolyás idéz elő - minden 25 857 éves ciklusban egyetlen egyszer - ilyen erős arany-sugarakat az ún. "arany-korszakból".

Itt az a világkorszak, amelyet a próféták bejelentettek, az az idő, amelyben a régi rend letűnik, és egy új, magasabb létforma jön létre és "minden dolog új formát ölt"."

E sorok írója se nem asztrológus, se nem csillagász. Nem illetékes arra, hogy eldöntse: mennyire igazak vagy nem igazak a fenti állítások, akár az asztrológia, akár az asztronómia szempontjából. Azt kívánta csupán bemutatni a Jan van Helsing "Geheimgesellschaften 2" c. könyvéből (Ewertverlag, 1995, 345-347 oldalak), vett gondolatokkal, hogy egyes kortársaink miként ítélik meg a világtörténelmi változásokat. Azért idézte bővebben Dr. Sumner-t, hogy megvilágítsa a divatos "New Age", "Új Korszak" okkult hátterét. Ugyanis a "New Age" kampány maga is egy nagyszabású tudat-átalakítási kísérlet volt, amely részben még ma is tart, és amely köré egész ideológiai görögtüzet gyújtottak a kísérlet folytatói. A "New Age" egyik felkapott ideológusa Marilyn Ferguson volt, aki a "The Aquarian Conspiracy, Personal and Social Transformation in the 1980s" (A vízöntő-összeesküvés: személyes és társadalmi átalakulás az 1980-as években) című könyvében tudományos érvekkel akarta alátámasztani - és egyben elleplezni - a Tavistock-hálózatnak ezt a nagyszabású kísérletét. A Beatles együttesnek a kulturális-piacra dobása integráns része voltak ennek a kísérletnek. A beat-zene nem az ifjúság spontán lázadása volt a régi társadalmi rend és kulturális hagyománya ellen. Valójában egy gondosan kidolgozott terv készült az ifjúság kulturális beállítódásának az átalakítására. A zene értékrendszert hordoz, és részben meghatározza az életformát. Erősen befolyásolja az egyén emocionális-érzelmi életét, szokásait, karakterfejlődését, magatartását, végső soron az egész sorsát. Az emberközpontú, keresztény értékrendszer érvénytelenítéséhez szükség volt a korábbi értékes népi- és műzene kicserélésére. A feladat végrehajtását a legkiszolgáltatottabbaknál - a fiataloknál - kezdték. Ők a legképlékenyebbek, a legbefolyásolhatóbbak, és őket kell később felnőttként jól kézbentartani az új világrend irányítóinak.

A Tavistock Intézetben nagy felkészültségű társadalomtudósok a primitív - elsősorban kilowattokkal operáló - elektronikus hanghatásokhoz új szavakat és kifejezéseket alkottak, amelyeket aztán a Beatles-fiúk az őket körülvevő médiakampány kíséretében Amerika szerte elterjesztettek. A Tavistock Intézetből származik a "rock" szó, amely egy bizonyos elektronikus zenei hangzásra vonatkozik. Innen származik a "teenager" kifejezés bizonyos fiatal korosztályok jelölésére. Tavistock találmány a "cool", a "pop music" és egy sor egyéb frázis, amely például a különböző drogok kódolt megnevezését célozta, pl. a "yellow submarine". Így amikor a Beatles valahol megjelent, a teenager-ek azonnal "felfedezték" őket. Transzba estek és őrjöngeni kezdtek. Amíg a Beatles-ek nem voltak, teenager-ek sem voltak. És a "discover" szó is valami egész mást jelentett, például azt, hogy egyes kutatók felfedezik az északi sarkot.

A Tavistock kísérlet során megjelentek Amerika nagyvárosaiban a különböző "gang"-ek (bandák), akik véres háborúkat kezdtek egymás ellen. Csatározásaikról az elektronikus médiumok fő hírekben számoltak be. E propaganda felerősítés nélkül a "West Side Story"-k elveszítették volna sokkoló hatásukat. Hasonlóképpen kevesen figyeltek volna föl a liverpool-i "gombafejűekre" és az ő 12-fokozatú atonális zenéjükre, ha a háttérhatalom tömegtájékoztatási intézményei nem kezdik el mértéktelenül reklámozni őket. A 12-fokozatú atonális zene súlyos és ismétlődő hangzásokkal párosult, amely a görög dionüszoszi kultusz zenéjéből származik, és a Baal-papságra kívánt emlékeztetni. Baal a kánaáni-főniciai mitológia központi istene, a termékenység és a vihar istene volt. Theodore Wiesegrund Adorno, a frankfurti filozófiai és szociológiai iskola egyik tekintélyes tagja konstruálta meg ezt a zenei hangzást a Tavistock Intézetben, és tulajdonképpen őt kell a Beatles együttes megalkotójának tekinteni. Adorno egyébként nemcsak filozófus és zene-esztéta, de gyakorló muzsikus és zeneszerző is volt. Nem kisebb személyiséget mondhatott barátjának, mint II. Erzsébet brit uralkodót.

A Tavistock Intézet és a Stanford Research Institute által kitalált és használatba hozott szavak lehetővé tették az ifjúság egy jelentékeny részénél a nyelvhasználat átalakítását. Ez az új nyelv elősegítette a tömegkontroll különböző módszereinek a kipróbálását. A Beatles-együttes, pontosabban szólva a Tavistock-hálózat, sikeres munkát végzett. E sikerben döntő szerepet játszott, hogy az együttes tagjai az új nyelvet, az új zenei hangzást, az új hajviseletet és divatot kombinálták a különböző kábítószerek tömeges terjesztésével. A sikeren felbuzdulva a Tavistock Intézet újabb rock csoportokat is bevont a kísérletbe. Kezdetben részükre is Adorno írta a dalok szövegeit és zenéjét, úgy ahogyan azt a Beatles együttes számára is tette. A rock zenei csoportokkal együtt hamarosan megjelent az ún. "beat generation", vagyis egy új beat-nemzedék a saját ellen-kultúrájával. Ennek a szub-kultúrának a célja ugyanúgy az ifjúság manipulálása, a hagyományok lecserélése, és a társadalom fragmentálása - cserepekre törése - volt, mint a többi rock-zenei divattal és kísérőjelenségeivel. Az elektronikus tömegtájékoztatás pedig hirtelen felfedezte a "beatnik"-eket, a hippiket, a "flower-children-ket" (virág-gyerekeket). Megjelent a "drop out" kifejezés, amely az iskolából kimaradt és a családjukat elhagyó csavargó fiatalokat jelölte. Divat lett a piszkos és rongyos farmer, a hosszú és mocskos haj, a társadalomból való tüntető kivonulás, az önfeladó parazita, felelőtlen életmód, és az érzelem nélküli, csoportos és válogatás nélküli nemi élet, a nyíltan vállalt promiszkuitás, és az önpusztítást befejező kábítószerfogyasztás. Ez a kultikus és megideologizált eszképizmus (kivonulás a társadalomból) fiatalok millióinak az életét vitte végérvényesen zsákutcába.

Az amerikai fiatalságnak ezt a radikális változását az idősebb nemzedékek tehetetlenül szemlélték, mivel nem találták meg a beteges változások előidéző okait. Nem értették, hogy a különböző fajta kábítószerek - elsősorban a marihuána, később pedig az LSD (lysergic acid - szintetikusan előállítható lizergsav, amely már igen kis mennyiségben hallucinációt idéz elő) - hogyan került hirtelen olyan tömegesen gyermekeik kezébe. Az LSD-t - mint már írásunk elején említettük - a Sandoz nevű svájci gyógyszergyár állította elő. A 300-ak Bizottsága az S.C. Warburg Bankházon keresztül finanszírozta ezt a projektet, s a filozófus Aldous Huxley irányította az elterjesztését az Egyesült Államokban. A Beatles-ek és a többi brit rock-együttes rendszeresen turnézott Amerikában és fiatal hallgatóságuk a koncertek során egyre szélesebb körben szokott rá az LSD-re, a marihuánára és a többi kábítószerre. A hatalmas hangerővel dolgozó zajcsináló-brigádok kilowattjaikkal szinte ütötték a fiatalok gyomrát és agyát, és ez egészült ki a különböző drogok kémiai-biológiai- és pszichés hatásával. Ez a fiatalokra rászabadított ellen-kultúra maximális nyilvánosságot kapott az elektronikus médiumokban. Eredményeként valóban tömegméretekben változott meg az amerikai ifjúság magatartása. Azt a tényt egyébként, hogy a Beatles-ek első dalainak szövegét és zenéjét nem ők, hanem Adorno írta, a mai napig titkolják a nyilvánosság elől. A "social conditioning" manipulátorainak az volt ezzel a céljuk, hogy a fiatalok "maguk fedezzék fel" a Beatles-eket, mert így sikeresebben lehetett őket bombázni ezzel a rendkívül primitív, zenei értéket alig hordozó elektronikus hangzuhataggal.

A liverpool-i csoport tehát - a tömegtájékoztatás és a kábítószerek segítségével - sikeresen hajtotta végre azt a megbízatást, amit a Tavistock Intézettől kapott. A rock zene segítségével valóban fel lehetett lendíteni a kábítószer-fogyasztást, növelve a tartós keresletet irántuk. A rock-zene feltalálásával ez volt a háttérhatalom stratégáinak az elsődleges célja, mivel a kábítószer-kereskedelem óriási üzletet jelent már több száz éve a számára. Ennek az üzletágnak a legfontosabb előfeltétele, hogy legyen egy viszonylag népes és stabil rétege a társadalomnak, amely tartósan igényli a különböző drogok fogyasztását. Ha megvan ez a viszonylag széleskörű és szilárd kereslet, akkor már csak arra van szükség, hogy a kormányok kellően üldözzék - államilag finanszírozott eszközökkel - a kábítószerek forgalmazását. E nélkül az üldözés nélkül ugyanis nem lenne jó ára a piacon az egyébként olcsón előállítható - önmagukban értéktelen - kábítószereknek. Üldözés nélkül nem lehetne évi több tízmilliárd dolláros haszonra szert tenni. Az már szinte mindegy, hogy ki foglalkozik a drogok előállításával és terjesztésével, mert a kábítószerből befolyó összegek szükségszerűen a nemzetközi pénzügyi közösség bankjainál kötnek ki. Ez a jelenlegi inflációs és kamatmechanizmussal működtetett magánpénzrendszerben nem is lehet másképpen. Senki nem teheti már a pénzét szalmazsákba, még a kábítószerek termelői és forgalmazói sem.

A Tavistock-hálózat és az amerikai alkotmány

Az információk legfőbb manipulátorai közvetlenül a Római Klubnak adnak számot tevékenységükről, amelyik viszont a háttérhatalom egyik legfontosabb szervének a 300-ak Bizottságának számol be. A 300-ak Bizottságáról a Leleplező korábbi számában már részletesen tájékoztattuk olvasóinkat, de fontosságánál fogva erre a testületre még visszatérünk. Egyelőre csak annyit közlünk, hogy a nemzetközi pénzügyi közösség, a pénzügyi és hatalmi elit legfontosabb személyiségeit tömöríti és magán a Háromszázak Bizottságon belül is szűkebb és még szűkebb döntéshozó-testületek vannak. Egyes szerzők szerint formálisan az angol királynő a feje a 300-ak Bizottságának, aki nemcsak uralkodó, de a világ egyik leggazdagabb embere is, s aki egymást keresztbe-tulajdonló több világcéget mondhat magáénak. A legutóbbi időkig adót sem fizetett és az egész brit uralkodóházzal együtt a 300-ak Bizottságának egyik fontos személyisége.

A háttérhatalom Amerikai feletti uralmának az alapja az, hogy 1913-ban a világ legnagyobb magánkartelljének, a Federal Reserve System-nek a létrehozásával meg tudta szerezni az Egyesült Államok pénzrendszere feletti ellenőrzést, majd ennek segítségével hegemóniáját kiterjeszthette a gazdasági és a politikai szférára is. A társadalom egészének a kézbentartása azonban nem lenne lehetséges a Tavistock-hálózat, a Római Klub és Kurt Lewin tudat-átalakító módszerei nélkül. A Tavistock-hálózat, valamint az általa kidolgozott és alkalmazott tudat-átalakító technikák tették lehetővé azt is, hogy a háttérhatalom fokozatosan lecserélje, illetve érvénytelenítse az Egyesült Államok alkotmányát. A pénzoligarchia szakértői először egy teljesen új alkotmány elfogadtatásával kísérleteztek, de ez óriási ellenállásba ütközött. Később már beérték volna ún. "amendmentek" (alkotmány-kiegészítések) elfogadtatásával is, de ezeket sem tudták keresztülvinni. Az alapítóatyák ugyanis az alkotmány módosítását olyan különleges szabályokhoz - minősített többséghez - kötötték, amely szerint egy alkotmány-kiegészítés elfogadásához szükséges, hogy a tagállamok törvényhozásainak a 3/4-e az amendment-et 7 éven belül ratifikálja (jóváhagyja és megerősítse). Ily módon a pénzoligarchiának nem sikerült az alkotmány-kiegészítések módszerével elérni, amit akart. Végül rátalált arra a módszerre, amely lehetővé tette az amerikai alkotmány számos rendelkezésének az érvénytelenítését, illetve kicserélését. Kényszerítették az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon olyan nemzetközi szerződésekhez, amelyeknek a rendelkezései ellenkeznek az amerikai alkotmány előírásaival. Mivel a nemzetközi szerződéseknek elsőbbsége van a belső jogszabályokkal szemben, így az Egyesült Államok alkotmányával szemben is, ezért a nemzetközi szerződések révén szinte észrevétlenül cserélték ki céljaiknak megfelelően az egyébként időtálló és sikeres amerikai alkotmány rendelkezéseit.

Mivel az alkotmány az államot kötelező jogot tartalmazza, amelyek a természeti törvényekből, a természetjogból eredeztethetőek - vagy isteni eredetű jognak tekinthetőek -, ezért azok valójában nem cserélhetők le csupán állami akaratot tartalmazó nemzetközi szerződésekkel. Az állam többi törvénye - még az úgynevezett legalapvetőbb viszonyokat tartalmazó alaptörvénye - sem alkotmány, mivel állami akaratot tartalmaz és velük csak az állam kötelezi saját szerveit, illetve állampolgárait. Az alkotmány és az alaptörvény tehát két különböző minőség. Az alkotmány az állam felett áll, az államot kötelezi, és az állam nem változtathatja meg. Az alaptörvény pedig csak az állam akaratát tükrözi, még ha legfontosabb akaratát is, és az állam meg is változtathatja, míg a felette álló természeti, isteni eredetű, törvényeket - a valódi alkotmányt - azonban nem. Az Amerikát uraló hatalmi elit végül mégiscsak elérte, hogy saját stratégiai célkitűzéseit alkotmányos szabályként - az amerikai polgárok jóváhagyása nélkül és az alkotmány-kiegészítési eljárás mellőzésével - becsempéssze az Egyesült Államok alkotmányába. Így fokozatosan megteremtődtek Amerikában is annak a feltételei, hogy a háttérhatalom történelmi célját - az új világrendet és az egy központból történő világkormányzást - megvalósíthassa. Mindez a Tavistock Intézet és hálózata tevékenysége nélkül nem lett volna, és a jövőben sem lenne lehetséges.

---

"War on Terror"?

Civilizációk harca helyett kultúrák párbeszédét

Ki ellen, és miért folyik valójában ez a háború? Ha a fanatikus terroristák ellen, akkor le lehet-e győzni háborúval a terrorizmust, állami erőszakkal az egyéni és csoporterőszakot? Vajon a 21. században ismét a "szemet szemért, fogat fogért" elve fog érvényesülni? Van-e, lehet-e a megtorláson túl más, mélyebb értelme is ennek a véres világdrámának? Cui prodest? Vagyis kinek szolgálhatja az érdekeit szeptember 11-e tragédiája? Kinek van szüksége kliens rendszerre Afganisztánban, és egyidejűleg a polgárok szigorú rendőri ellenőrzésére Amerikában? Szándékaikkal ellentétben, vagy tettük nem kívánt következményeként, kinek a világstratégiai céljait segíthették a gyilkos és öngyilkos merénylők? Létezik-e egyáltalán valamiféle globális terv az emberiség számára? Ha van, akkor kié ez a terv, mit tartalmaz, kik és mikor készítették? E kérdésekre egyelőre csak annyit válaszolhatunk, hogy a világ jövőjére vonatkozóan több stratégiai elképzelés is létezik. Az egyiket Zbigniew Brzezinski, a háttérhatalom egyik közismert teoretikusa dolgozta ki "A nagy sakktábla" című munkájában Amerika világelsőségéből adódó geopolitikai feladatait elemzi. Ez a koncepció új megvilágításba helyezi a terrorizmus elleni most folyó háborút.

Brzezinski abból indul ki, hogy a szovjet birodalom felbomlásával - a történelemben először - egy nem eurázsiai hatalom lett földünk központi térségében a hatalmi viszonyok kulcsfontosságú irányítója. Noha az Egyesült Államok ma az első számú nagyhatalom, Eurázsia továbbra is megőrizte fontosságát. Európa, vagyis Eurázsia nyugati része, még mindig jelentős politikai és gazdasági hatalmat képvisel, Ázsia pedig a gazdasági növekedés létfontosságú központja lett. Amerika, ha meg akarja őrizni jelenlegi világhatalmi elsőbbségét, akkor meg kell akadályoznia, hogy egyeduralkodó és ellenséges eurázsiai hatalom jöjjön létre. E célból befolyását oly módon kell érvényesítenie Eurázsiában, hogy stabil egyensúlyt hozzon létre, amelyben azonban az Egyesült Államoké a politikai irányító szerep. Úgy tűnik számunkra, hogy ami Anglia volt Európa számára a 19. században, az ma az Egyesült Államok az egész világ számára. Anglia "előkelő idegenként", mint kívülálló alakította az európai egyensúlypolitikát. A döntőbíró szerepét játszva mindig kijelölte, hogy ki legyen konfliktus esetén a győztes. Benne volt Európában, de el is választotta attól a La Manche csatorna. Ma az Egyesült Államok az a hatalom, amely kívülről alakítja Eurázsiában az új rendet, a globális egyensúlyi politikát bolygónk központi földrészén. Benne van Eurázsiában a NATO, a Japánnal való kétoldalú szövetsége, és más országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatai révén, de elválasztja ettől a központi térségtől az Atlanti és a Csendes Óceán.

Brzezinski koncepciójában Eurázsia az a "sakktábla", amelyen a globális elsőbbségért vívott küzdelem folytatódik. Eurázsia a világ közepe, és aki az ellenőrzése alatt tartja, az az egész világot uralja. Amerikának eurázsiai vezetőszerepe fenntartása érdekében elő kell segítenie egy együttműködésen alapuló világméretű közösség létrehozását. Ezért meg kell akadályoznia olyan eurázsiai hatalom kialakulását, amelyik kihívást jelenthet Amerika számára. Amerika nemzetközi elsősége más birodalmi rendszerekre emlékeztet, de vannak fontos különbségek is. Az amerikai hatalom exportálásával kapcsolatban a közvélemény vegyes érzelmeket táplál. Az Amerikát kormányzó pénzoligarchia csak akkor tudja stratégiáját eredményesen végrehajtani, ha biztosítja politikájához a megfelelő belső feltételeket. Másik lényeges eltérés, hogy a sajátos amerikai tényezők miatt az amerikai típusú rendszer a megnyerés technikáját hangsúlyozza. Emellett az amerikai vezetés alkalmazza a függő helyzetben lévő külföldi elitek közvetett befolyásolásának módszerét is, miközben hasznot húz saját - formálisan még demokratikus - intézményeinek vonzásából. Ezt erősíti a nemzetközi tömegtájékoztatásra, a populáris szórakoztatásra, és a kultúrára gyakorolt hatása, valamint az amerikai csúcstechnológia, és végül az amerikai hadsereg ütőereje.

A kulturális vezetőszerep az amerikai zászló alatt terjeszkedő globális hatalom egyik legfontosabb jellemzője. Az amerikai politikai hagyományokhoz kapcsolódó demokratikus eszmék segítik álcázni az Egyesült Államokat ma irányító pénzügyi oligarchia kulturális imperializmusát. Az amerikai rendszer hegemóniáját azonban elsősorban az amerikai pénzügyi, vállalkozói gazdasági-modell jelenti, amely az egész világra kiterjedő szabadkereskedelmet és korlátlan versenyt hangsúlyozza. Az európai jóléti állam már nemcsak elveszítette gazdasági lendületét, de az alapját képező szociális piacgazdaság részben már lebontásra is került. A nemzetközi háttérhatalom azt is elérte, hogy az irányító-elitek Európában is a kíméletlen verseny amerikai módszereit vezessék be. Ezt azzal az érvvel támasztják alá, hogy ha Európa nem akar még jobban lemaradni, akkor nincs más választása. Japánban is a gazdasági siker szükséges velejárójának tekintik a mind nagyobb mértékű individualizmust. Ez már eltér Japán korábbi filozófiájától, amely a nyugati individualista modernizmus és a keleti kollektivista morál eredeti és sikeres ötvözetén alapult. A globalista új világgazdaság szószólói azt állítják, hogy az egyéni boldogulás növeli a demokráciát, miközben gazdagságot teremt. A pénzoligarchia ideológusai szerint ez az idealizmusnak és egoizmusnak egy hatásos kombinációja. Ezen eszmerendszer hívei szerint az amerikai szokások utánzása révén kedvezőbb környezet jön létre a konszenzuson alapuló amerikai hegemónia világszintű gyakorlásához. Ez a hegemónia egymáshoz kapcsolódó intézmények és eljárások összetett rendszerét jelenti, amelynek az a funkciója, hogy konszenzust teremtsen és így kiegyensúlyozza a hatalom, valamint a befolyás területén mutatkozó különbségeket. Ezért a jelenlegi amerikai globális elsőség szövetségek és koalíciók finom rendszerén nyugszik, amelyek behálózzák a földgolyót.

A nemzetközi pénzoligarchia ideológusai tudják, hogy a NATO-ban testetöltő euró-atlanti értékek és érdekek - azaz a nemzetközi pénzügyi közösség és integrált uralmi elitje értékei és érdekei - összekapcsolják Európát Amerikával, és ez meghatározó szerephez juttatja az Egyesült Államokat Európa ügyeiben. Mivel ezen ideológusok szerint Japán lényegében amerikai védnökség alatt áll, ezért Washingtonnak a gazdaságilag legerősebb ázsiai ország ügyeiben is döntő szava van. A nyugati féltekét a háttérhatalom védettnek tekinti a külső hatásokkal szemben, és ezt az álláspontját a 2001. szeptember 11-én lejátszódott események miatt sem kellett alapvetően megváltoztatnia. Amerika 1945 óta vitathatatlanul központi szerepet játszik a nyugati féltekén található nemzetközi szervezetekben. Ami a stratégiailag és gazdaságilag is rendkívül fontos közel-keleti térséget illeti, az 1991-es iraki háború óta ott különleges biztonsági övezet létesült, ugyancsak amerikai irányítással. Az iraki rakéták nem veszélyeztethetik az Egyesült Államokat, de elérhetik Izraelt. Ezért az új világrend irányítóinak Irakot szoros ellenőrzés alatt kell tartaniuk. (A "War on Terror" jó alkalmat nyújthat egy Irak elleni újabb katonai fellépéshez is.)

A nemzetközi háttérhatalom saját uralmát előszeretettel nevezi "amerikai rendszernek", és ilyen értelemben az amerikai rendszer részének tekinti több speciális feladatra szakosodott szervezet világméretű hálózatát. Mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Világbank globális érdeket képvisel, mivel ügyfelei közé tartozik szinte az egész világ. E két szervezet, valamint a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, amely ténylegesen a központi bankok központi bankjának a szerepét tölti be, mind az amerikai pénzrendszert is irányító, és most a hivatalos Amerika nevében fellépő nemzetközi pénzügyi közösség befolyása alatt állnak. Létrehozásukat a pénzoligarchia által irányított Egyesült Államok kezdeményezte. Jelenlegi struktúrájuk az 1944-ben Bretton Woods-ban tartott konferencián lett kialakítva.

Zbigniew Brzezinskit úgy tartja számon a világ, hogy a New York-i Columbia Egyetem tanára, és Carter volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója. Ennél sokkal fontosabb azonban az a szerepe, amit a nemzetközi háttérhatalom irányító szerveiben betölt. Kulcsfontosságú tagja a háttér-hierarchia hálózatát irányító CFR-nek, a Külkapcsolatok Tanácsának, valamint alapító elnöke a Trilaterális Bizottságnak, amely a világ integrált hatalmi elitjének az egyik nem-hivatalos csúcsszerve. Ez a bizottság koordinálja Észak-Amerika, az Európai Unió és Japán uralkodó elitjeinek a tevékenységét. Brzezinski a világhegemóniára törekvő pénzügyi-hatalmi elit vezető stratégájának a szerepkörét tölti be már három évtizede. Nevéhez több olyan program kidolgozása kapcsolható, amelyek részben már meg is valósultak. A már említett "Nagy sakktábla" című könyvében a következőképpen jellemzi a nemzetközi pénzoligarchia első számú hatalmi bázisának megmaradt egyetlen szuperhatalom, az Egyesült Államok szerepét a szovjet birodalom felbomlását követő korszakban:

"A korábbi birodalmaktól eltérően ez a hatalmas és összetett rendszer nem hierarchikusan felépített piramis. Inkább arról van szó, hogy Amerika egy olyan számtalan elemből összekapcsolódó univerzum közepén áll, ahol a hatalom gyakorlása folyamatos alkuk, párbeszédek, konszenzus keresések során történik, még ha ennek a hatalomnak végső soron egyetlen központja van is, nevezetesen Washington. A hatalmi játékot itt kell játszani, és pedig az Amerikán belüli szabályok szerint. Annak, hogy a világ elismeréssel szemléli az amerikai globális hegemóniát átható demokratikus folyamatokat, talán az a legbiztosabb jele, hogy a külföldi országok milyen nagymértékben igyekeznek részt venni az Amerikán belüli politikai csatározásokban. A külföldi kormányok nagy buzgalommal mozgósítják azokat az amerikaiakat, akikkel etnikai, vagy vallási rokonságban állnak. A legtöbb külföldi kormány amerikai lobbystákat is alkalmaz ügyei előmozdítására, főleg a Kongresszusban, amellett hogy az amerikai fővárosban körülbelül ezer külföldi érdekeket képviselő csoport van bejegyezve. Az amerikai etnikai közösségek is megkísérlik befolyásolni az Egyesült Államok külpolitikáját, ezek közül a zsidó, a görög, és az örmény lobby a leghatékonyabban szervezett." (Z. Brzezinski, A nagy sakktábla, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999, 41. old.)

A háttérhatalom idézett stratégája szerint Amerika vezetőszerepe olyan új nemzetközi rendet hozott létre, amely nemcsak másolja, hanem külföldön intézményesíti is az amerikai rendszer számos vonását. Ezek közül Brzezinski ötöt sorol fel. Elsőként a kollektív biztonsági rendszert, beleértve az integrált parancsnokságot, és az ehhez tartozó erőket. (NATO, Amerikai-Japán Biztonsági Szerződés, stb.) Másodikként a regionális gazdasági együttműködést említi, úgymint az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást, a NAFTA-t, és a szakosodott globális együttműködési intézményeket, mint a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a Világkereskedelmi Szervezet. Harmadikként utal arra, hogy milyen fontosak a konszenzusra épülő döntéshozatali eljárások még akkor is, ha ezekben az Egyesült Államok játssza a vezetőszerepet. Negyedikként kiemeli, hogy a nemzetközi szövetségekben előnyben részesül a demokratikus tagság. Az új világrend tekintélyes stratégája végül utal az egyelőre még csak kezdetleges formában létező globális alkotmányos és jogi struktúrákra. Példaként megemlíti a nemzetközi bíróságot és a boszniai háborús bűnöket tárgyaló törvényszéket. (Idézett mű 42. old)

Ez a nemzetközi rendszer nagyrészt a hidegháború idején jött létre, annak az amerikai erőfeszítésnek a részeként, amely globális versenytársának, a Szovjetuniónak a feltartóztatására törekedett. Amikor a szovjet birodalom felbomlott, a jelenlegi új rendszer nagyrészt már készen állt, és ezért az Egyesült Államok lett az első és egyetlen globális hatalom. Egy másik amerikai kutató, G. John Ikenberry, a szovjet birodalom felbomlását követő új rendszer főbb jellemzőit összefoglalva kiemeli: hegemonikus abban az értelemben, hogy az Egyesült Államok a központja, és az amerikai típusú politikai mechanizmusokat és szervező elveket tükrözi. Liberális abban az értelemben, hogy törvényes (vagyis formálisan betartja a demokratikus eljárásokat) és a viszonosság jellemzi. Az európaiak (és a japánok is) képesek voltak úgy átalakítani és integrálni társadalmukat, valamint gazdasági rendszerüket, hogy az összhangban legyen az amerikai hegemóniával, (vagyis a nemzetközi pénzoligarchia globális stratégiájával). Lehetőségük volt arra is, hogy saját autonóm és félig független politikai rendszereikkel is kísérletezzenek. Ikenberry úgy véli: ennek az összetett rendszernek a kialakítása azt a célt szolgálta, hogy "civilizálja" a vezető nyugati államok közötti kapcsolatokat. Tény, hogy időről időre komoly konfliktusok voltak ezen államok között, de ezek a stabil politikai rend keretei között maradtak és kultúráltan oldódtak meg.

2001. szeptember 11. után azonban fel kell tennünk a kérdést, hogy ennek a példátlan amerikai globális hegemóniának valóban nincs-e vetélytársa? Vajon így marad-e ez az elkövetkező években is, miután megindult a "War on Terror", a globális és hosszú időre tervezett háború a nemzetközi terrorizmus elleni harc ürügyével a pénzoligarchia hegemóniájának a kiterjesztésére és megszilárdítására? Mielőtt rátérünk ennek a háborúnak az elemzésére, vegyük közelebbről szemügyre, hogy a nemzetközi hatalmi elit vezető stratégája milyen szerepet szánt annak a világrégiónak, ahol beindult ez a globális háború. Ezért visszatérünk "A nagy sakktábla" című könyvben már 1997-ben kifejtett programra.

Brzezinski eurázsiai sakktáblája

Brzezinski szerint Amerika számára a fő geopolitikai tét Eurázsia. Ezt a világrégiót ötszáz éven át olyan hatalmak uralták, amelyek egymással harcoltak a regionális uralomért, miközben a globális hegemónia megszerzésére törekedtek. Jelenleg egy nem eurázsiai hatalom tölt be vezetőszerepet ezen a földrészen, és Amerika globális elsősége közvetlenül attól függ, hogy meddig és milyen hatékonyan tudja fenntartani dominanciáját ezen a kontinensen. Ezért alapvető fontosságú, hogy miként boldogul Amerika a geopolitikai szempontból tengelyszerepet betöltő Eurázsiával. Az Eurázsia feletti ellenőrzés szinte automatikusan az Afrika feletti uralmat is jeleneti, a nyugati féltekét és Óceániát pedig a központi földrészhez képest marginalizálja. A világ lakosságának 75%-a él Eurázsiában, és itt összpontosul a világ anyagi javainak nagy része is részint vállalatokban, részint a föld felszíne alatt lévő nyersanyagokban. Eurázsia állítja elő a világ bruttó össztermékének mintegy 60%-át, és itt található a világ ismert energiakészletének a 3/4-e. Ezen túlmenően itt található a világ erőteljes, dinamikus államainak a többsége is. Az Egyesült Államok után következő hat legnagyobb gazdaság, és hat legnagyobb fegyvervásárló állam is itt van. Egy kivételével Eurázsiában vannak az atomhatalmi státuszt nyíltan vállaló országok, illetve az atomfegyverrel rendelkező, de azt nyíltan nem vállaló országok is. A világ két legnépesebb országa is Eurázsiában található. Valamennyi olyan ország, amely kihívást jelenthet Amerika hegemóniája számára, szintén itt található. Ezért Eurázsia az a sakktábla - véli a globális stratéga - amelyen tovább folytatódik a világelsőségért folytatott küzdelem. A kulcsfontosságú játékosok a tábla nyugati, keleti, középső és déli részén helyezkednek el. A nyugati és keleti szélek között húzódik egy kisnépességű, politikailag képlékeny, szervezetileg töredékes, de hatalmas kiterjedésű középső térség, amelyet régebben az Egyesült Államok helyére pályázó vetélytárs, a Szovjetunió foglalt el. A szovjet birodalomnak nyilvánvaló célja volt, hogy kiszorítsa Amerikát Eurázsiából. Az Eurázsia közepén elterülő fennsíktól délre egy politikailag zűrzavaros, de energiában gazdag, potenciálisan fontos terület található. A földrész legdélebbi részén pedig egy regionális uralomra pályázó nagyon népes ország fekszik. Ha a középső terület bevonható lesz a Nyugat befolyási övezetébe, ahol Amerikáé a vezető szerep, akkor már biztosra lehet venni, hogy Amerika felülkerekedhet. Ennek előfeltétele még, hogy Eurázsia déli területét ne uralja egyetlen játékos, és a Kelet egyesülése ne vezessen ahhoz, hogy Amerikát elűzik a parthoz közeli bázisairól. Ha azonban a középső térség kiszorítja a Nyugatot, és magabiztos egységes szerveződéssé alakul, és akár megszerzi az ellenőrzést a déli rész felett, akár szövetségre lép a nagy keleti szereplővel, Kínával, akkor Amerika vezető szerepe lényegesen csökken. Ugyanez lenne a helyzet Brzezinski szerint akkor is, ha a két jelentős keleti játékos valamiképpen egyesülne. S végül akkor, ha nyugati partnerei eltávolítanák Amerikát a terület nyugati széléről.

Brzezinski látja, hogy Amerika globális hegemóniája nem áll mindenütt szilárd alapokon, mivel ez a hegemónia a korábbi világbirodalmaktól eltérően nem közvetlen ellenőrzésen, hanem a világszerte gyakorolt befolyáson alapul. Eurázsia mérete, sokfélesége, valamint néhány erős állama korlátozza Amerika lehetőségeit, akadályozza az események közvetlen irányításában. Ez a megakontinens igen nagy, túlságosan népes, sokszínű, és sok történelmileg nagyratörő, energikus állama van. Ezért nem viszonyulhat szolgaian egyetlen hatalomhoz, amely ugyan gazdaságilag sikeres, katonailag erős, de mégis csak egyetlen hatalom. Az amerikai dilemmát erősítik a bekövetkezett világtörténelmi változások is. A hatalom közvetlen alkalmazása ma nehezebb, mint a múltban. Az atomfegyverek csökkentették annak lehetőségét, hogy a háborút politikai eszközként, vagy akár fenyegetésként alkalmazzák. A gazdasági zsarolás politikai alkalmazásának a lehetőségei is szűkültek. Ha Amerika hasznosítani akarja a korábbi birodalmak tanúságait, akkor elejét kell vennie a vazallusok (az engedelmességre kényszerített csatlós országok) közti bárminemű paktálásnak, másodszor: fenn kell tartania függő helyzetüket, megvédelmezve a szövetségeseket, és elérni, hogy továbbra is szófogadóak legyenek, végül pedig meg kell akadályoznia, hogy korunk "barbárai" (értsd: a pénzoligarchiának nem engedelmeskedő "civilizálatlan" népek) szövetségre lépjenek egymással.

A szovjet birodalom felbomlásával Ukrajna új és fontos térségnek tekinthető az eurázsiai sakktáblán, mivel független országként való puszta léte segít Oroszország átalakításában. Ukrajna nélkül Oroszország többé nem igazi eurázsiai birodalom. Oroszország Ukrajna nélkül még törekedhet birodalmi státusra, de ez az új birodalom csak ázsiai lenne, amely nagy valószínűséggel konfliktusokba keveredne a feszültségekkel teli közép-ázsiai országokkal. Ezek az országok neheztelnének nemrég elnyert függetlenségük esetleges újbóli elvesztése miatt, és a tőlük délre elhelyezkedő iszlám országok támogatását is élveznék. Valószínű Kína is ellenezné, hogy Oroszország ismét meghatározó erő legyen Közép-Ázsiában, mivel érdekei egyre nagyobb mértékben az ottani függetlenné vált országokhoz kötik. Ha azonban Moszkva visszanyeri az 52 milliós, erőforrásokban gazdag Ukrajna feletti uralmát, akkor automatikusan újra birtokába kerülnek azok az eszközök, amelyek Európára és Ázsiára kiterjedő hatalommá tehetik.

Az aggasztó "fekete lyuk"

"A nagy sakktábla" szerzője részletesen elemzi, hogy miért komoly bizonytalansági tényező Eurázsia képlékeny középső területe, amit tovább növel Törökország és Irán sebezhetősége is. A Krím félszigettől egészen a kínai Hszin-csiang-Ujgur tartományig, majd az Indiai Óceánig és onnan nyugat felé a Vörös tengerig, észak felé a Földközi tenger keleti részéig és vissza a Krímbe, vagyis az így körülhatárolt területen, mintegy 400 millió ember él 25 államban. Az etnikailag és vallásilag sokszínű közép-ázsiai régió 25 államának egyike sem nevezhető stabilnak. Van köztük olyan is, amelyik atomfegyverek megszerzésén fáradozik. Ez a térség, amelyet fel-fellángoló gyűlölet oszt meg, és egymással versengő szomszédok vesznek körül, hadszíntér lehet a nemzetállamok háborúiban. Még ennél is valószínűbb, hogy elhúzódó etnikai és vallási villongások színtere lesz. (Mint látjuk, lett is.) A Szovjetunió 1991-es széthullása "fekete lyukat" hozott létre Eurázsia kellős közepén. Amerika számára ez az új és aggasztó geopolitikai helyzet kihívást jelent. El kell érnie, hogy Oroszországban csökkenjen a politikai anarchia veszélye, illetve azt is, hogy e szétesőben lévő, de még komoly nukleáris fegyverkészlettel rendelkező országban nehogy újra ellenséges diktatúra üsse fel a fejét. A hosszútávú feladat Oroszország demokratikus átalakulásának és gazdasági talpraállásának ösztönzése úgy, hogy közben ne jelenhessen meg újból egy olyan eurázsiai birodalom, amely hátráltatná Amerikának az euró-atlanti rendszer kialakításához kapcsolódó törekvéseit, amelyhez később Oroszország is kapcsolódhat.

Oroszország elvesztette uralkodó helyzetét a Balti tengeren és ez megismétlődött a Fekete tenger térségében is az ukrán függetlenség kikiáltásával. Az újonnan függetlenné vált kaukázusi államoknak, Grúziának, Örményországnak, és Azerbajdzsánnak köszönhetően Törökország ismét érvényesíthette befolyását a térségben. Délkeletebbre szintén jelentős változás történt a Kaspi tenger medencéjének, és egész Közép-Ázsiának a helyzetében. A szovjet birodalom fennállásának idején a Kaspi tenger orosz fennhatóság alatt állt, egy kicsi, Iránhoz tartozó déli rész kivételével. A független és erősen nacionalista Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán létrejöttével - s ehhez a mohó nyugati olajbefektetők nagyszámú megjelenése is hozzájárult - Oroszország már csak egyike annak az öt országnak, amelyek pályázhatnak a Kaspi tenger medencéjének gazdagságára. Moszkva már nem veheti biztosra, hogy a jövőben is jut-e számára ezekből az erőforrásokból.

A független közép-ázsiai országok megjelenése azt eredményezte, hogy egyes helyeken Oroszország délkeleti határa több mint 1600 km-re szorult vissza. Az új államok most hatalmas nyersanyag és energiahordozó lelőhelyeket tartanak az ellenőrzésük alatt, amelyek erősen vonzzák a külföldi befektetőket. Szinte elkerülhetetlen, hogy ezeknek az államoknak ne csak a vezetőrétege, de hamarosan a lakossága is nacionalistává váljon, egyre inkább a magáévá téve az iszlám nézeteket. A 20 milliós Kazahsztánban, ahol a lakosságnak csak a fele kazah, a másik fele orosz, várható a nyelvi és nemzeti súrlódások növekedése. Üzbegisztánban, ahol a 25 milliós lakosság etnikailag egységesebb, egyre erőteljesebben szállnak síkra a régió új független státusának a fennmaradásáért. Türkmenisztán, amelyet Kazahsztán elszigetel Oroszországtól, új kapcsolatokat alakított ki Iránnal, hogy a világpiacra való kijutása során csökkenthesse az orosz közlekedési rendszertől való függőségét. Törökország, Irán, Pakisztán és Szaud-Arábia támogatja a közép-ázsiai országokat a célból, hogy ne integrálódjanak ismét Oroszországhoz, hanem tartsanak ki új politikai, gazdasági önállóságuk mellett. Az oroszok számára a 300 millió embert tömörítő Törökország, Irán és Pakisztán iszlám tömbje konfliktus lehetőségét jelenti az ország déli határa mentén és máris komoly aggodalomra ad okot.

Nagy haszon forog kockán

A kaukázusi, de főleg a közép-ázsiai térséget illetően az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy fennmaradjon a geopolitikai pluralizmus Eurázsiának az egykori Szovjetunió fennhatósága alá eső területein, állapítja meg Brzezinski. Amerika nemcsak a térség erőforrásainak a hasznosításában érdekelt, hanem abban is, hogy megakadályozza Oroszország kizárólagos uralmát ebben a térségben. Ezzel Washington nemcsak eurázsiai céljait igyekszik megvalósítani, hanem a saját, valamint Európa és a Távol-Kelet gazdasági érdekeit is képviseli, amikor korlátlan jelenlétre törekszik ezen az eddig zárt területen.

Közép-Ázsia kérdésében a geopolitikai hatalom, a nagy gazdasági haszon lehetősége, továbbá a nemzeti és vallási újjászületésből származó igények teljesítése, valamint a nemzetközi biztonság forog kockán. A versengés fő célja a nyitott kapuk biztosítása. A szovjet birodalom fennállása alatt a térségbe vezető útvonalak felett Moszkva kizárólagos ellenőrzést gyakorolt. Minden vasútvonal, gáz- és olajvezeték, sőt a légi közlekedés is kizárólag a birodalmi központon keresztül vezetett. Az orosz vezető elit azt szeretné, ha ez így maradna, mivel tudják, hogy aki e térség kapuit ellenőrzi, vagy uralja, valószínűleg azé lesz a geopolitikai és gazdasági zsákmány is. Ezért olyan fontos a csővezetékek kérdése a Kaspi tenger medencéje és Közép-Ázsia jövőjének szempontjából. Ha a térségbe vezető fő csővezetékek továbbra is orosz területen mennek keresztül, ennek érezhetőek a következményei akkor is, ha Moszkva nem avatkozik be nyíltan. A térség függőségben marad, és Moszkva fogja meghatározni a régión belül a gazdagság új eloszlását. Azonban ha például egy másik csővezeték a Kaspi tengeren keresztül Azerbajdzsán felé vezet, és onnan Törökországon át a Földközi tengerhez, valamint egy harmadik Afganisztánon keresztül az Arab tengerhez, egyetlen hatalom sem juthat szállítási monopóliumhoz. Az orosz politikai vezetés egy része azt szeretné, ha senki sem aknázná ki a térség erőforrásait, amennyiben azt Oroszország nem vonhatja a teljes ellenőrzése alá. Vagyis a föld mélyének kincsei inkább maradjanak ott ahol vannak, semhogy a külföldi befektetők közvetlenebb jelenlétéhez és politikai érdekérvényesítéséhez vezessenek.

A cári birodalom kaukázusi és közép-ázsiai terjeszkedése 300 évig tartott. Amikor az ottomán birodalom hanyatlásnak indult, a cári Oroszország dél felé nyomult Perzsia irányába. 1556-ban foglalta el az asztraháni kánságot, és 1607-ben érte el Perzsiát. 1784-ben meghódította a Krím félszigetet, majd1801-ben bekebelezte a grúz királyságot. 1878-ban pedig elfoglalta Örményországot. Közép-Ázsia meghódítása során nem egy rivális birodalmat győztek le, hanem elszigetelt, félig-meddig törzsi feudális körülmények között élő kánságokat és emírségeket csatoltak az Orosz Birodalomhoz. Üzbegisztánt és Kazahsztánt több hadjárat során foglalták el, mintegy 80 év alatt, míg Türkmenisztánra 1886-ban mértek vereséget, hogy aztán bekebelezzék. 1850-re Közép-Ázsia nagy részének meghódítása befejeződött, bár helyi felkelések még a szovjet korszakban is előfordultak.

1991. decemberében néhány hét leforgása alatt 20%-kal csökkent Oroszország ázsiai területe, és az Oroszország ellenőrzése alatt álló ottani népesség száma 75 millióról 30 millióra csökkent. A Kaukázusban pedig 18 millió lakos szakadt ki a birodalomból. Ezeket a folyamatokat még fájdalmasabbá tette az orosz vezetés számára az, hogy e területek gazdasági lehetőségeit olyan külföldi érdekcsoportok vették célba, amelyeknek mindenpénzügyi lehetőségük megvan arra, hogy befektessenek, feltárják és kiaknázzák azokat az erőforrásokat, amelyek korábban csak Oroszország számára voltak elérhetőek. Oroszország gyenge ahhoz, hogy a térséget elszigetelje a világtól, és szegény ahhoz, hogy természeti kincseit kiaknázza. Az új államokban végbemenő gyors népszaporulat azonban le fogja állítani a gazdasági növekedést ezekben az országokban. Robbanással fenyegető helyzet fog tehát kialakulni Oroszország déli határainál. Moszkva konfliktusa Afganisztánnal és Csecsenfölddel másutt is megismétlődhet. Oroszországnak fel kell dolgoznia, hogy már nem birodalom, ugyanakkor mégis fékeznie kell a török és iráni jelenlétet, továbbá el kell érnie, hogy a függetlenné vált közép-ázsiai államok ne vonzódjanak fő vetélytársaihoz. Az sem érdeke Moszkvának, hogy a közép-ázsiai térség országai nélküle alakítsák ki együttműködésüket. Az egyik legnehezebb feladat Amerika geopolitikai befolyásának a korlátozása ezekben az országokban. Már nem a birodalom visszaállításáról van szó, hanem új kapcsolatrendszer kiépítéséről, amely lehetővé tenné, hogy Oroszország megőrizze uralkodó geopolitikai és gazdasági helyzetét. Moszkva azt reméli, hogy az új - nem birodalmi - kapcsolatrendszer fokozatosan aláássa az önmagukban gyenge, új államok önállóságát és így sikerül a FÁK (Független Államok Közössége) központi parancsnoksága alá rendelni őket. Ezért Moszkva igyekszik megakadályozni, hogy az új államok saját hadsereget hozzanak létre, és szoros kapcsolatokat tartsanak fenn a térségen kívüli államokkal. Oroszország elsődleges célpontja Azerbajdzsán. Ha ellenőrzése alá vonja, akkor el tudja szigetelni Közép-Ázsiát a nyugattól, különösen Törökországtól, és így tovább nőhet Oroszország befolyása Üzbegisztán és Türkmenisztán felett.

Kazahsztán is fontos célpont, mert etnikai sebezhetősége miatt az ország kormánya nehéz helyzetbe kerülne, ha nyílt kenyértörésre kerülne sor Moszkvával. A kazahok Kínától is félnek, és nem nézik jó szemmel a szomszédos kínai Hszincsiang-Ujgur tartomány nemzetiségeinek a beolvasztását. Kazahsztán függő helyzetbe kényszerítésével Kirgizisztán és Tadzsikisztán is Moszkva hegemóniája alá kerülne. Üzbegisztánnak és Türkmenisztánnak is nagyobb orosz nyomással kellene számolnia. Törökország és Amerika ösztönzésére Azerbajdzsán elutasította Moszkva orosz katonai támaszpontokra vonatkozó kérését. Azt az orosz kívánságot sem teljesítette, hogy csak egyetlen csővezeték kösse össze az országot a Fekete-tengeri kikötőkkel, ehelyett inkább egy újabb csőrendszert is lefektettek, ami Grúzián át Törökországba vezet.

Olajvezeték Afganisztánon keresztül

Üzbegisztán is szembe szállt Oroszország integrációs törekvéseivel. Ellenezte a FÁK nemzetek feletti intézményeinek a kialakítását, mert ezek a központosított ellenőrzés eszközeiként használhatóak. Még Kazahsztán is egy második - Oroszországot elkerülő - csővezeték mellett döntött. Türkmenisztán részben azért igyekszik egy Iránba vezető gázvezeték megépítését elérni, mert a FÁK országai csak a világpiaci ár 60%-át fizetik, vagy egyáltalán nem fizetnek. Türkmenisztán intenzíven vizsgálja egy Afganisztánon és Pakisztánon keresztül az Arab tengerhez vezető új csővezeték megépítésének lehetőségét, és gyors tempóban építi új vasúti összeköttetéseit északon Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal, délen pedig Irán és Afganisztán irányába. A kazahok, a kínaiak és a japánok olyan csővezeték beruházásról is folytattak már előzetes tárgyalást, amely Közép-Ázsiától a Kínai tengerig nyúlna. A Nyugat által hosszútávra vállalt olaj- és gázbefektetési kötelezettségek egyedül Azerbajdzsánban elérik a 13 milliárd dollárt, Kazahsztánban pedig jóval 20 milliárd dollár felett vannak. A közép-ázsiai régió gazdasági és politikai elszigeteltsége már nagyrészt megszűnt. A Moszkvától való félelem a térség államait nagyobb regionális együttműködésre késztette. Megélénkült az 1993-ban megalakult Közép-ázsiai Gazdasági Unió tevékenysége.

Amerika nem mellőzheti a beavatkozást

Az Egyesült Államok földrajzilag messze van ahhoz, hogy vezető szerepet játsszon Eurázsiának ebben a térségében, egyetlen szuperhatalomként azonban nem mellőzheti a beavatkozást. A térség minden állama úgy véli, hogy Amerika részvétele szükséges túlélésükhöz. Oroszország még mindig elég erős, hogy őt magát ne zárhassák ki a térségből. Törökország és Irán is képes befolyást gyakorolni. Kínának méretei és népességének nagysága miatt már elég hatalma van ahhoz, hogy Oroszország és a közép-ázsiai államok tartsanak tőle. Kína gazdasági lendülete azonban megkönnyíti Közép-Ázsiának azt a törekvését, hogy jobban kitekinthessen a világra. Folytatva a "Nagy sakktábla" gondolatmenetét: Amerika elsődleges érdeke annak a biztosítása, hogy egyetlen hatalom se vonhassa ellenőrzése alá ezt a térséget, és hogy a világ pénzügyi és gazdasági befektetői akadálytalanul megjelenhessenek ott. A geopolitikai pluralizmus csak akkor válik tartóssá, ha a Földközi és az Arab tenger irányába haladó, valamint a földrészen átvezető csővezetékek és közlekedési útvonalak Közép-Ázsiát közvetlenül a világ főbb gazdasági központjaihoz kapcsolják. Nem szabad tehát megengedni, hogy Oroszország ismét kisajátítsa ezt a térséget, mert ez kedvezőtlenül hatna annak stabilitására. Oroszország kizárása Amerika számára nem kívánatos és nem is valósítható meg. A térség stabilitása szempontjából lényeges, hogy Moszkva tevékenyen részt vegyen annak gazdasági fejlődésében, és ha Oroszország partnerként van jelen, az jelentős gazdasági hasznot eredményezhet. Közép-Ázsia stabilitása és jóléte növelhetné Oroszország jólétét is. (Id. mű: 192-194. old)

Amerikának leginkább Azerbajdzsánt, Üzbegisztánt és Ukrajnát kellene támogatnia, mivel mind a három - Brzezinski szerint - geopolitikai pillér. Kazahsztán mérete, gazdasági lehetőségei és földrajzi fekvése miatt szintén nemzetközi támogatásra és gazdasági segítségre érdemes. Kazahsztán gazdasági fejlődése segíthet áthidalni azt az etnikai szakadékot, amely miatt ez a közép-ázsiai térség olyannyira kiszolgáltatott Oroszországgal szemben. A közép-ázsiai térségben Amerikának nemcsak egy nyugatbarát Törökországgal, de Iránnal, és Kínával is közösek az érdekei. Az amerikai-iráni kapcsolatok javulása esetén a térség nyitottabbá válna a nagyvilág számára, és csökkenne az Azerbajdzsán fennmaradását fenyegető közvetlen veszély. Kína gazdasági jelenléte és a térség függetlenségéhez fűződő érdekeltsége megegyezik Amerika érdekeivel. Az is pozitív, hogy Kína támogatja Pakisztán erőfeszítéseit Afganisztánban, mivel a szorosabb pakisztáni-afgán kapcsolatok a külföld számára megközelíthetőbbé tennék Türkmenisztánt. Egy nyugatbarát Afganisztán megerősítené mind Türkmenisztánt, mind pedig Üzbegisztánt.

Ha Törökország továbbra is Európa felé halad, akkor a Kaukázus államai is az európai érdekszféra felé fognak elmozdulni. Ha az Európai Unión kívül marad Ankara, akkor Grúziának és Örményországnak nem marad más választása, minthogy alávesse magát Oroszország elképzeléseinek.

Irán, ha újra nyugatbarát politikát folytatna, megkönnyítené a térség megszilárdítását. Ezért kívánatos, hogy Amerika és Irán közeledjen egymáshoz. Irán jelenleg fundamentalista alapokon áll, de azért tesz olyan pozitív lépéseket is, mint amilyen Türkmenisztán megnyitása a világ felé, továbbá a közép-ázsiai népek vallási tudatának megerősítése. Valószínű, hogy Közép-Ázsia jövőjét az orosz, török, iráni és kínai érdekek bonyolult kölcsönhatása határozza majd meg. Ez a kölcsönhatás kizárja, hogy bármelyik geostratégiai játékosnak birodalom, vagy monopólium kialakítása legyen a célja. A döntő kérdés az, hogy kialakul-e valamiféle egyensúly a térségben. Brzezinski úgy véli, hogy Amerikának elsősorban arra kell törekednie, hogy Eurázsiában létrejöjjön és megszilárduljon a regionális egyensúly. Mi úgy látjuk, hogy a 2001. szeptember 11-i események nyomán előállott új helyzet, különösen az afganisztáni háború bizonyos fokig kedvez Oroszországnak. Egyrészt visszaszorítja az iszlám fundamentalizmust, amely veszélyeztette a stabilitást déli határain azzal, hogy támogatást nyújtott az elszakadni kívánó csecseneknek. Másrészt kedvez Moszkvának az, hogy a Nyugat is átértékelte a csecsen kérdésben álláspontját. Ha a világot uraló háttérhatalom - Amerika segítségével - ki tudja terjeszteni hegemóniáját az eddig elzárt közép-ázsiai térségre egy nyugatbarát rendszer hatalomra juttatásával Kabulban, akkor a Csecsenföldön átvezető olajvezetékek és szállítási útvonalak veszítenek stratégiai fontosságukból. Így Csecsenföld destabilizálása többé nem lesz érdeke a Nyugat háttérerőinek, és nem kell támogatnia - diszkréten, többszörös áttétellel, de azért hatékonyan - e terület függetlenedését Oroszországtól.

Japán és Kína az új világrendben

Az Egyesült Államokat irányító pénzoligarchia stratégái szerint Amerikának mind Japánt, mind Kínát úgy kell kezelnie, hogy stabil háromoldalú kapcsolatokat tartson fenn velük, olyan viszonyt, melyeknek maga is részese. El kell vetni azt az elképzelést, hogy Japán gazdasági felemelkedése fenyegetést jelent. Kínát illetően pedig azt kell mérlegelnie, hogyan lehet a növekvő Kínai hatalmat a térségi alkalmazkodás felé irányítani. Az az elterjedt vélemény, hogy a jövő nagyhatalma Kína, egyes országokban félelmet kelt, Kínán belül pedig nagyzási törekvéseket vált ki. Koraiak azok a félelmek, hogy rövid időn belül egy támadó szándékú és ellenséges Kína veszi át a vezetőszerepet a világban. Nem járna eredménnyel egy olyan koalíció létrehozása, amely Kína világhatalmi törekvéseit akarná korlátozni. Ez csak Kína ellenséges magatartását váltaná ki, ugyanakkor megterhelné az amerikai-japán kapcsolatokat is, mert a japánok többsége ellenezne egy ilyen koalíciót. Kínát célszerű bevonni a szélesebb nemzetközi együttműködésbe, hogy Peking megkapja azt a státuszt, amelyre vágyik. Ezért a háttérhatalom stratégái szerint fontos lenne, hogy Peking is részt vegyen a világ vezető ipari hatalmainak - a G7-eknek - a csúcstalálkozóin, amelyeken Oroszország meghívottként már évek óta jelen van.

Kína gazdasági sikerei jelentősen függnek a nyugati tőke és technológia beáramlásától. Nagy-Kína úton van afelé, hogy az eurázsiai térség vezető hatalma legyen. Nyomás alá helyezheti szomszédait, de megelégedhet azzal is, hogy a befolyás gyakorlásának közvetettebb módját válassza. Egy Nagy-Kína által gyakorolt befolyás egybeesik Amerika geostratégiai érdekeivel Eurázsiában. Így például Kína Közép-Ázsiában korlátozza Oroszországnak a cselekvési szabadságát. Ez amerikai érdeket is szolgál, mert az Egyesült Államok ki akarja terjeszteni gazdasági, pénzügyi, politikai és katonai hegemóniáját erre az eddig tőle elzárt térségre. Kínának ebben a térségben és a Perzsa-öböl térségében megegyeznek az érdekei Amerika érdekeivel. Szabad utat kell biztosítani az olajtermelő régióba, és fenn kell tartani e térség politikai stabilitását.

A Pakisztánnak nyújtott kínai támogatás ellensúlyozza Indiát, és megakadályozhatja, hogy Delhi együttműködjön Oroszországgal Afganisztán és Közép-Ázsia térségében. Ami Japánt illeti Amerikának fontos érdeke, hogy szorosan együttműködjön ezzel az ipari nagyhatalommal. De az, hogy Japán Amerika vazallusa, riválisa, vagy partnere lesz-e, Brzezinski szerint azon múlik, hogy a két ország vezetői képesek-e világosan meghatározni közös céljaikat. Japán számára Amerika továbbra is a fő tájékozódási pont, amelyhez nemzetközi helyzetét igazítja. Egy irányt tévesztett Japán, amely a fegyverkezés, vagy a Kínával való külön megegyezés felé orientálódna, az amerikai dominancia végét jelentené az ázsiai, csendes-óceániai térségben. Ez megakadályozná, hogy szilárd, háromoldalú megegyezés jöjjön létre Amerika, Japán és Kína között. Ez aláásná azt a törekvést, hogy amerikai irányítás mellett egész Eurázsiára kiterjedő politikai egyensúly jöjjön létre. Kínával ellenétben, amely regionális hatalomból világhatalommá is válhat, Japán csak úgy szerezhet nemzetközi befolyást, ha tartózkodik az önálló hatalmi törekvésektől. Japánnak Amerika különleges partnerének kell maradnia, amely mind politikailag, mind gazdaságilag hasznos számára.

Egy hosszútávú globális rendszer kiépítésében Japán az Egyesült Államok létfontosságú partnere. Brzezinski ugyanakkor óvja Amerikát attól, hogy Tokió legfőbb katonai szövetségese is legyen, mert az korlátozhatná Kína regionális elsőségét a Távol-Keleten. "A nagy sakktábla" szerzője szerint Japánnak és Amerikának együtt kell megoldani a világ új problémáit, miközben a térségben Kína tölti be a vezető szerepet. Ez eredményezne egy olyan eurázsiai hatalmi egyensúlyt, amelyben Nagy-Kína ugyanazt a szerepet töltené be Eurázsia keleti szélén, mint az erősödő Európai Unió a nyugatin.

Az eurázsiai Balkán

Amerika jelenleg az egyetlen globális szuperhatalom, Eurázsia pedig a világpolitika fő színtere. Ezért bárhogyan alakulnak a hatalmi viszonyok az eurázsiai földrészen, az döntő fontosságú lesz Amerika világelsősége szempontjából. Az Egyesült Államok most Eurázsia döntőbírája, és egyetlen fontosabb eurázsiai kérdést sem lehet Amerika részvétele nélkül, vagy az ő érdekeit sértve megoldani. Európában továbbra is Németország és Franciaország a két legfontosabb szereplő és Amerika feladata, hogy megszilárdítsa hídfőállását Eurázsia nyugati perifériáján. Eurázsia távol-keleti részén fokozatosan Kínáé lesz a központi szerep és Amerika csak akkor tudja megszilárdítani helyzetét, ha sikerül tartós amerikai-kínai megegyezést létrehoznia. Brzezinski úgy véli, hogy Eurázsia középső részén a bővülő Európa és a regionálisan megerősödő Kína között keletkezett geopolitikai "fekete lyuk" - az eurázsiaiBalkán - etnikai ellentétek és nagyhatalmi konfliktusok színtere lesz.

A pénzrendszer összeomlása az igazi kihívás

Ebben a helyzetben még hosszú ideig nem lehet kétségbe vonni Amerika világelsőségét. A katonai, a gazdasági, a technikai és a kulturális hatalom tekintetében ma egyetlen másik állam sem tudja felvenni a versenyt Amerikával. Ugyanis ennek a négyféle hatalmi típusnak az egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy egy ország világhatalmi szerepet játsszon. Mi is arról vagyunk meggyőződve, hogy az Egyesült Államokat irányító háttérhatalom számára az igazi kihívást ma nem egy másik világhatalom jelenti, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszer fenyegető összeomlása, és a nyomában járó globális méretű recesszió, defláció, gazdasági és politikai anarchia. A kamatszedő pénzrendszer belső törvényszerűségei következtében világszinten és az egyes országokon belül is a jövedelmi olló végletes szétnyílásához vezetett. A világ a gazdasági összeomlás előtt áll, ezt támasztják alá a Sztálin által kivégeztetett kiváló orosz közgazdász Kondratyev ismét aktuális kutatásai, aki felfedezte a pénzügyi-gazdasági folyamatok mintegy 50-60 év hosszúságú ciklusait. Ma a világ egy újabb Kondratyev-ciklus hanyatló fázisába került.

A világot irányító nemzetközi pénzoligarchiának elsősorban a pénzügyi káosszal és a gazdasági válsággal kell megküzdenie. Európában máris csökkent az integráció és a növekedés lendülete, és megerősödtek a nemzeti érdekeket és hagyományokat védő erők. Megoldhatatlan probléma a nagyarányú munkanélküliség, ez pedig megnehezíti, hogy a nemzetközi háttérhatalom teljesen felszabadítsa a munkaerő szabad mozgását. A pénzügyi rendszer felbomlása nyomán valódi forradalom előtti helyzet is kialakulhat. A kamatozó pénzrendszer végső fázisához érkezett. A rendszer felbomlása felgyorsult, és a katasztrófa bármikor bekövetkezhet. Mára a kamat-mechanizmus hatása vált a legfontosabb gazdasági tényezővé. A kamat-automatizmus eredményeként a világnépesség döntő része, de a gazdag országokban is a lakosság mintegy 80%-a, rohamosan szegényedik. Ugyanakkor a pénzvagyonos réteg számára egyre nehezebb, hogy tőkéjét jövedelmezően és biztonságosan befektesse. Visszaesett a hitelek iránti kereslet, és emiatt jelentősen csökkentek a kamatlábak is. Számítani lehet nagyarányú deflációra, és tömegesen fordulnak majd elő csődök. Mindez elvezethet polgárháborús helyzetek kialakulásához egyes országokon belül, és regionális háborúkhoz külföldön. De választhatja a nemzetközi pénzoligarchia az átfogó pénzreformot is, mint hatékony megoldást a globális válságra. Mindez jelentősen függ a hatalom jelenlegi birtokosaitól, de fontos az is, hogy a lakosság mekkora hányada képes átlátni a valódi összefüggéseket. Ha azok megértése nyomán egyre több ember akarja a jelenlegi pénzügyi és gazdasági viszonyok gyökeres megváltoztatását, akkor a hatalom birtokosai könnyebben rábírhatók arra, hogy egy jobb és igazságosabb gazdasági rendet alakítsanak ki. Ebben az összefüggésben válik rendkívül fontossá a pénzoligarchia számára a közvélemény és az emberek manipulálása a kezében lévő szupermodern tudatipar hatékony módszereivel. Ezt az ideológiai diktatúrát a civil társadalom a maga kézivezérlésű hagyományos ismeretterjesztésével aligha képes ellensúlyozni.

A pénzoligarchia állama - demokráciának álcázott diktatúra

A megfigyelő már hosszabb ideje tanúja lehet annak, hogy a hatalom birtokosai tudatosan korlátozzák az emberek szabadságát, és olyan intézményeket, módszereket dolgoznak ki, amelyek lehetővé teszik a polgárok hatékony ellenőrzését. A hatalmi elit persze mindig valamilyen közérdeket szolgáló nemes célra hivatkozik, mint például a bűnözés visszaszorítása, a közbiztonság megerősítése, és jelenleg természetesen a terrorizmus elleni harc. A demokratikus állam elnyomó állammá való átalakítása már régebben elkezdődött, de az utóbbi időben ez a folyamat felgyorsult. Arról nem tájékoztatják a közvéleményt, hogy a kamatkapitalizmus pénzviszonyai okozzák azokat a feszültségeket, amelyek tömegméretű bűnözéshez, a társadalom destabilizálódásához vezetnek. A polgárait szigorú pórázon tartó, alig álcázott rendőrállam kialakulása különösen felgyorsult az elmúlt néhány évben, és nyílt rendőri diktatúra kialakulásával fenyeget. Már most igen nehéz az eredményes ellenállás, de ha a folyamat befejeződik, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Németországban, pl. 26 évvel ezelőtt még komoly alkotmányossági problémát jelentett, hogy a hatóságok lehallgathassanak telefonokat. Nagy volt az aggodalom, hogy egy ilyen lépés veszélyeztetné az állampolgárok szabadságjogait. Időközben a lehallgatáshoz lassan hozzászokott a lakosság. Ez lehetővé tette, hogy 1998-ban megváltoztassák a német alkotmányt a nagyarányú telefonlehallgatás engedélyezése érdekében. A szövetségi kormány még egy speciális rendelkezést is hozott a telefonlehallgatás megkönnyítése érdekében. Ma már csak úgy kaphat egy vállalat telefont, ha biztosítva van a lehallgatás technikai lehetősége. Ennek eredményeként 1998-ban már kétszer annyi telefont hallgattak le, mint 1995-ben. Gondoskodtak arról is, hogy a nemzetközi beszélgetések is ellenőrizhetőek legyenek, és a rögzített adatokat három évig megőrizzék.

Hasonló a helyzet Japánban is, ahol a tokiói Alsóház 1990-ben számos olyan jogszabályt fogadott el, amely törvényesítette a lehallgatást. A lehallgatás és megfigyelés nemzetközileg is hatékonyan intézményesült, erre utalnak azok a kemény tárgyalások, amelyeket az Európai Unió folytatott az Egyesült Államokkal ebben a kérdésben. A cél az volt, hogy a nemzetközi telefon- és internetforgalom minél hatékonyabban ellenőrizhető legyen. A mozgatható, vezetéknélküli telefonok többsége lehallgatókészülékkel van ellátva, és ez lehetővé teszi nagy távolságból is a megfigyelést. Az ISDN telefonok meghatározott kóddal aktivizálhatók, és az a térség, ahol fel vannak szerelve, könnyedén lehallgatható. A mobiltelefonokkal meghatározható használójának a pontos tartózkodási helye. Az is ismert tény, hogy a legújabb számítógépprogramok lehetővé teszik a komputerek tartalmának és az internetes üzeneteknek a központi ellenőrzését. A telefonbeszélgetéseknél a hang megváltoztatása sem segít, mert ma már vannak olyan technikai eszközök, amelyek a megváltoztatott hangot is be tudják azonosítani. Az Európa Parlament 2000. márciusában hivatalos jelentést készített arról, hogy az Egyesült Államok NSA (National Security Agency) nevű elektronikus hírszerző szolgálata bármely telefon, fax, és Internet üzenetet le tud hallgatni, és le is hallgat. Itt nemcsak emberek, de vállalatok megfigyeléséről is szó van. A lehallgatás része a gazdasági rivalizálásnak, és lehetővé teszi a gazdasági hírszerzést. A globális ellenőrzésben fontos szerepet játszik az Echelon elnevezésű megfigyelőrendszer, amely amerikai, ausztráliai, új-zélandi, kanadai és angol részvétellel ellenőrzi a világ telekommunikációs rendszerét. Az Echelon rendszer napi 3 milliárd telefonbeszélgetés, fax és Internet kapcsolat megfigyelésére képes kulcsszavak használatával. Ezek az ultramodern eszközök lehetővé teszik a nemzetközileg integrált hatalmi elit számára a rendszerrel kritikusan szemben álló személyek megfigyelését, és szükség esetén őrizetbe vételüket is a föld szinte valamennyi államban.

A bűncselekmények elleni harc ürügyével egyre terjed a videó-kamerákkal történő megfigyelés is. 2000. márciusában csak azért nem szereltek fel, pl. Németországban több ezer videó-kamerát a közterületekre, mert ezt a növekvő társadalmi ellenállás megakadályozta. Az adatvédelemmel foglalkozó szakemberek hangsúlyozzák, hogy ez a fajta mindenre kiterjedő megfigyelés ellenkezik az alkotmányokban megfogalmazott szabadságjogokkal. Folyamatban vannak olyan programok is, amelyek keretében minden házat lefényképeznek. Ezt a programot Németországban azzal indokolták, hogy szükséges adott esetben a tűzoltók és a mentőautók jobb irányításához. A Ház- és telektulajdonosok Szövetsége követelte a program azonnali leállítását. A fényképfelvételek ugyanis megkönnyítik, hogy gazdasági káosz és társadalmi zűrzavar esetén a rendőri egységek célzottabban és gyorsabban bejussanak a lakásokba, és vehessék őrizetbe a rendszerkritikus személyeket.

Már utaltunk rá, hogy valamennyi fontos amerikai komputer programban úgynevezett hátsóajtók vannak beépítve. Ezek segítségével a National Security Agency, az NSA, nemcsak az adatok mozgását tudja figyelemmel kísérni, de a komputerek memóriarendszerében rögzített adatokhoz is hozzá tud férni. Az amerikai software készítők számára kötelező, hogy programjaikban az írásvédettség lehetőségeit korlátozzák, és az adatok leolvasásához szükséges kódokat a hatóságoknak átadják, hogy ezzel a komputer tartalma kívülről is ellenőrizhető legyen. Az Intel nevű processzor-készítő cég bejelentette, hogy a Pentium-III. processzoroktól kezdődően valamennyi processzor olyan sorozatszámmal van ellátva, amely kívülről leolvasható. Ezáltal valamennyi komputert a világ bármely táján lokalizálni lehet. Ezen túlmenően valamennyi processzor olyan algoritmust használ az írásvédettségre, amit a titkosszolgálatok könnyedén el tudnak olvasni, és így a magán számítógépek is könnyen ellenőrizhetők a hatóságok részéről.

A titkosszolgálatok mellett a rendőrséget is megerősítették Internet-ellenőrző számítógépes szakemberekkel. Ma már egyértelmű, hogy az információs világháló anonimitása nem létezik. Itt cenzúrához hasonló előzetes ellenőrzésről van szó, amelyet nem valamilyen korábbi gyanús cselekmény váltott ki. Úgy is mondhatnánk, hogy ez ellenőrzés az ellenőrzésért. A világhálón való rendőri szörfözés ma már a rendőri járőrszolgálat elektronikus változata.

Az új világrendet bevezető uralkodó elit fontosnak tartja az egyes állampolgárok mozgásának, utazásainak is a megfigyelését. Elsősorban a személyautó forgalmat kontrollálják. Azzal a népszerű érveléssel, hogy csökkenteni kell az autólopások számát, az ellopott kocsikat ma már részben műbolygó segítségével kutatják fel, és a kódolt gépkocsi kulcsokkal, pl. le tudják állítani az autókat a szatelitán keresztül is. Ez a rendszer felkeltette a NASA érdeklődését és máris döntés született, hogy az új űrállomáson kipróbálják. A gépkocsik megfigyelése Szingapúrban olyan tökéletes, hogy az összes jármű fel van szerelve egy kis műszerrel, amelyben hitelkártya van. Ez minden alkalommal rögzíti az úthasználati díjat, amikor a jármű egy ellenőrző ponton áthalad. Hasonló rendszer bevezetését tervezik Németországban is. Angliában egy szatelita által irányított jármű-megfigyelési rendszert terveznek, amelynek Orwell nyomán "Nagy Testvér" lenne a neve. Ez elsősorban a gépjárművek sebességét ellenőrizné. A rendszer lehetővé teszi a megengedettnél gyorsabban közlekedő járművek automatikus lefékezését. Még a vonatközlekedésnél is ellenőrizni kívánják az utasok mozgását. Németországban bevezetik, hogy a jegyárakat az utazást megelőző jegyvásárlás időpontjától tegyék függővé. Azok, akik több nappal korábban megveszik jegyeiket, olcsóbb árat kapnak. Előnyben részesítik azokat, akik az Internet segítségével szerzik be jegyeiket. Jövőben azzal is számolni kell, hogy a jegypénztárakat bezárják, és aki utazni akar, annak az ellenőrzött hálózaton keresztül kell megvásárolnia útjegyét.

Már említettük, hogy különösen alkalmasak a polgárok ellenőrzésére a mobiltelefonok, mert a beszélgetés lehallgatását, és a telefonáló tartózkodási helyének a megfigyelését egyszerre teszik lehetővé. Ez volt az egyik oka annak, hogy jól megszervezett propagandával igen gyorsan elterjesztették nemcsak Amerikában, de Európában is a mobiltelefonok használatát.

A legjobban azonban a pénzen keresztül lehet ellenőrzés alatt tartani a lakosságot. Először csak a készpénz külföldre szállítását korlátozták az egyes államok, később az egyéb értéktárgyak határforgalmát is ellenőrzés alá vették. Különös fontossággal bír a bankszámlák ellenőrzése. Németországban, pl. e célból egy külön szervezet is létrejött. Ha a potenciális ügyfél nem adja meg a banknak személyi adatait, akkor vagy nem nyithat számlát, vagy nem juthat hitelhez. A nyugati országokban ma már bankszámla nélkül nem lehet sem munkahelyhez, sem lakáshoz jutni. Ha valaki hitelt akar felvenni, akkor egész élettörténete kibontakozik, mivel a bank automatikusan megvizsgálja korábbi hitelfelvételeit. 2001. szeptember 11. óta pedig világszerte szigorodtak a pénzforgalom szabályai. Ennek természetesen a terrorizmus és a pénzmosás elleni harc a hivatalos indoka, ugyanakkor az egyes államok és nemzetközi szervezetek az emberek megfigyelésének újabb, a korábbinál jóval szigorúbb rendjét vezették be. Tovább folytatódik a készpénzmentes fizetés kiterjesztése. A hitelkártyával történő vásárlás központilag való rögzítése totális megfigyelést tesz lehetővé. A hatóság pontosan tudhatja, ki, mikor, mit, mennyiért vásárolt. A lakosságnak csak az előnyös oldalakról szólnak elhallgatva azt, hogy aki hitelkártyával vásárol, annak szinte minden tevékenységéről tudnak, hiszen nyomot hagy arról, hogy hol járt, mikor és mennyi pénzre volt szüksége. A forgalomban lévő pénzérmék és papírpénzjegyek egy bizonyos vásárlóerőnek a kézbenlévő bizonyítékait jelentik. A készpénzmentes pénz viszont csupán valamelyik bank ígéretét jelenti, hogy szükség esetén készpénzt szolgáltat ki. Ha például pénzügyi összeomlás esetén csődbe megy egy bank, vagy hitelintézet, akkor ígérete is semmissé válik és a készpénz nélküli pénz teljesen értékét veszti.

Az államok ellenőrzése a pénz segítségével

A pénz és a pénzforgalom felhasználásával nemcsak az egyes embereket és vállalatokat lehet megfigyelni, és kontrollálni, hanem az egyes államokat is. AzEurópai Unió, amely a világot irányító nemzetközi pénzügyi közösség új világrendjének egyik fontos regionális tömbje, fokozatosan központosított unióvá alakul. Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke 2001. november 12-én Bruges-ben mondott beszédében bejelentette, hogy az EU megszilárdítja ellenőrzését Nagy-Britannia és más tagállamok adózási és költségvetési politikája felett. Prodi szerint az EU gazdasági növekedéséről és stabilitásáról szóló paktuma nem alkalmas arra, hogy megvédje hosszútávon az Európai Unió új pénzét, az eurót. Az EU kormányának az elnöke "mintaköltségvetés" bevezetését ajánlotta az Unió gazdasági integrációjának a következő fokozataként. Ez kötelező magatartási szabályokat írna elő valamennyi ország számára a költségvetési szabályok betartása érdekében azért, hogy azok az euró-övezet gazdaságpolitikájával minden tekintetben összhangban legyenek. Prodi szerint a bevezetendő mintaköltségvetés a gazdaság irányításának a mechanizmusa lenne. Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a tervezett elgondolások túlmennek minden eddig meglévő uniós jogszabályon. Prodi szerint az új költségvetési politika az euró-övezetben a monetáris kérdésekben illetékes Európai Központi Bank partnere lenne az állami pénzügyek terén. Az új költségvetési politika az EU valamennyi tagjára vonatkozna tekintet nélkül arra, hogy bevezették az eurót, vagy sem. Az új elképzelés megfosztaná a tagállamokat attól a lehetőségtől, hogy ők alakíthassák országaik költségvetését. Egyes szakértők szerint ez az elgondolás újabb lépés a gazdaság központosított kormányzásának a kialakítására. Megerősíti azt, hogy az euró csak egy lépcsőfok az egységesített adózási és költségvetési rendszer bevezetéséhez. Prodi szerint 2001. szeptember 11. óta annyira megváltozott a nemzetközi helyzet, hogy az európai integrációt fel kell gyorsítani a terrorizmus elleni védekezés érdekében. Szorgalmazta az Európai Unió kül- és biztonsági politikájának a központosítását is, mivel a "csepegtetett diplomácia" megakadályozza az EU-t, hogy teljes súlyával részt vegyen a világpolitikában. Prodi sürgette egy integrált európai rendőrség létrehozását a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen, megerősítve az Europolhatáskörét. Az EU bizottság elnökének szóvivője szerint az Európol betöltheti az FBI szerepét Európában és átveheti annak szervezeti felépítését. A brüsszeli bizottság eddig tagadta, hogy tervbe vették egy uniós rendőri szervezet felállítását.

Már 2001. szeptember 11-ét megelőzően voltak olyan társadalomtudósok, akik végiggondolták, hogy milyen következménnyel járhat a világ jelenlegi pénzrendszerének az összeomlása. Az egyik következmény lehet a társadalmat központilag szigorúan ellenőrző állam létrehozása, amelynek a tevékenysége, központosítottsága hasonló lenne a nemzetiszocialista, illetve bolsevik típusú diktatúrához. Egy másik következmény lehet háborúban keresni a kiutat. A történelemben már számos alkalommal előfordult, hogy a gazdasági nehézségek háborús konfliktusokban végződtek. Éppen ezért számolni lehet azzal, hogy a pénzügyi rendszer megingása most is háborúba torkollhat. Ez egyrészt lehetővé teszi a közvélemény figyelmének az elterelését a belső problémákról, másrészt a polgároknak a saját uralkodó elitjük elleni elégedetlenségét külföldi ellenség felé lehet terelni. Hogy ezt a reális alternatívát konkrétan elemezhessük, célszerű az elmúlt háborúk okait közelebbről szemügyre venni. Ma is divatos a háborúk okait vérszomjas diktátorok kielégíthetetlen hatalomvágyára visszavezetni. Még azokban az esetekben is, ahol a meghatározó okok egyértelműen a gazdaságban lelhetők fel.

Elemezzük ebből a szempontból a 2. Világháborút. Az 1920-as években gyors gazdasági fejlődés volt, amelyet a részvényárfolyamok is tükröztek. A helyzet alapvetően megváltozott, amikor 1929. októberében a New York-i tőzsde összeomlott. A pénztőke kivonult a reálgazdaságból, és ez nagyarányú árcsökkenést eredményezett. A defláció következtében visszaesett az áruk forgalma, hiszen mindenki arra várt, hogy áruját kedvezőbb áron tudja értékesíteni. Az így leálló vállalatok elbocsátották dolgozóikat, aminek következtében a vásárlóerő tovább zsugorodott. A bankok is jelentős részt bezártak, mert hiteleiket nem tudták behajtani. Ez az ördögi kör reménytelen helyzethez vezetett. Csak a 2. világháború kitörésével sikerült a világgazdaságot rövid időn belül fellendíteni, mivel a hadiipar ismét nyereséges befektetési lehetőséget nyújtott, és ezzel lehetővé tette a pénzjövedelem növelését. A világháború tehát véget vetett a deflációnak. A háború elpusztított óriási mennyiségű reáltőkét, olyan fizikai vagyontárgyakat, mint a lakóházak, üzemek, gépek. Ennek következtében ismét nagyarányú hitelszükséglet alakult ki. A pénz utáni kereslet lehetővé tette a kamatok növelését, ezáltal a pénzvagyon tulajdonosoknak ismét jó üzlet volt, ha pénzüket a reálgazdaság rendelkezésére bocsátották. Ezáltal megnőtt a befektetések aránya, de csak akkor, amikor a fizikai vagyontárgyak elpusztulása már egy bizonyos szintet elért.

A háború ebből a szempontból nézve azt a célt szolgálta, hogy az összeomlott pénzrendszerben újra működésbe lépjen a kamatmechanizmus, és megkezdődjön a pénzvagyon felhalmozása. Ebből a szempontból a háború részleteinek az ismertetése csak másodlagos jelentőséggel bírt. A nagy gazdasági világválság Amerikában kezdődött, de különösen keményen sújtotta az első világháborúból vesztesen kikerült Németországot, ahol drasztikusan romlott a gazdasági helyzet és az életszínvonal. Ekkor a német márka az érvényben lévő aranyfedezet révén az arany árához volt kapcsolva. Amikor az Egyesült Államok hitelezői hitelembargót léptettek életbe Németországgal szemben, és a Deutsche Reichsbank kénytelen volt a német aranytartalék egy jelentős részét átadni, akkor a forgalomban lévő papírpénz értékét is arányosan csökkenteni kellett. Az aranytartalék rendszer lényegében azt jelentette, hogy a forgalomban lévő pénz egyharmadát aranyrudakban kellett tartani a központi bankban. Amikor az aranytartalék csökkent, akkor annak a háromszorosát kellett a forgalomban lévő papírpénzből kivonni. Ennek eredményeként összezsugorodott a gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló forgalomban lévő pénz mennyisége. Az így kialakult defláció eredményeként 1928-tól 1932-ig 40%-kal csökkent a német nemzeti jövedelem. A magánberuházások még nagyobb arányban visszaestek, mert 75%-kal csökkentek ugyanezen idő alatt. Ennek egyik következménye a mintegy 7 milliónyi német munkanélküli volt. Ez teremtette meg a megfelelő társadalmi körülményeket ahhoz, hogy a nemzetiszocialista párt hirtelen nagy létszámú tömegpárttá alakulhasson.

Áttérve a jelenlegi kamatkapitalizmus elemzésére, a helyzetet leginkább az államadósság alakulásával lehet szemléltetni. A pénzrendszerben működő kamatmechanizmus következtében az egyes államok eladósodása egyre növekszik, méghozzá a kamatoskamat automatizmusa következtében mértani haladvány szerint. Minden egyes államnak, tehát a legfejlettebb ipari államok közé tartozónak is, el kell adósodnia annak következtében, hogy a kamat által minduntalan csökkenő pénztőke egy része ismét visszakerüljön a reálgazdaságba, és teljesítse valódi rendeltetését, azaz a fizikai gazdaságban lezajló folyamatok közvetítését. Idővel azonban annyira megnövekednek a kamatterhek, hogy az állam rákényszerül egy gazdasági válság elviselésére, vagy pedig arra, hogy külföldi terjeszkedéssel szerezzen tőkét adósságszolgálati terheinek a kiegyenlítésére. Azért, hogy ezt a pénzügyi és gazdasági összeomlást lehetőleg elkerüljék, illetve bekövetkezését kitolják, arra kényszerülnek az egyes államok, hogy exportjukat más nemzetek kárára megnöveljék. A többi állam is ugyanezekkel a nehézségekkel küzd, ezért ők is arra kényszerülnek, hogy a másik rovására növeljék kivitelüket. Ez fokozza a konkurenciát, kiéleződnek a nemzetközi kapcsolatok, amelyek elvezethetnek fegyveres konfliktusokhoz is. Az első és a második világháború esetében ez volt a forgatókönyv. Ma az államoknak a globalizáció következtében világszinten kell egymással versenyezniük. Mivel a kamatterhek robbanásszerűen növekednek, ezért kemény küzdelem folyik a világpiaci részesedés megnöveléséért. Ha ebben a helyzetben egy világgazdasági válság összezsugorítaná globális szinten a piaci lehetőségeket, akkor megint a háború válik egy lehetséges kiúttá. Érdemes ezt részleteiben is végiggondolni.

A kamatok a pénzvagyon koncentrációjához vezetnek, mert azok, akik sok pénzzel rendelkeznek, és ezt befektetik, egyre növekvő kamatjövedelemhez jutnak. Az így megnövekedett pénzvagyont ismét befektetik, amely a következő évben még nagyobb kamatjövedelemhez és profithoz juttatja őket. Mivel azonban a kamatok nem a semmiből származnak, hanem meg kell termelni őket, ezért az értékelőállító lakosság kamatterhei egyre gyorsabban növekednek. Egy bizonyos ponton az adósságszolgálati terhek olyan magasak lesznek, hogy munkával már nem lehet fedezni az adósságszolgálati terheket. Mivel a jelenlegi pénzrendszerben pénzt kamat nélkül nem lehet igénybe venni, ezért ha a reálgazdaságban értéket előállító termelő nem tud kamatot fizetni, akkor többé nem jut hitel formájában pénzhez. Megkezdődik a pénz visszatartása. Ez deflációt jelent, amely szükségszerűen visszafogja, majd csökkenti a gazdaság teljesítményét. Ha elmélyül a defláció, akkor gazdasági válság lép fel valamennyi kísérő jelenségével, a tömeges munkanélküliséggel, a szegénységgel és a társadalmi nyugtalansággal.

Ha egy gazdasági válság elhúzódik, akkor a társadalmi feszültségek annyira kiéleződhetnek, hogy gyakran a háború tűnik a legjobb kiútnak. Ha napjainkban egy újabb gazdasági világválságra kerülne sor, a Föld valamennyi országa érintve lenne. Nincs egyetlen egy ország sem, amely ne lenne eladósodva. A helyzet ma lényegesen kedvezőtlenebb, mint amilyen az 1929-es világgazdasági válság előtt volt. Különösen érintettek azok a nagyobb államok, amelyek jelentős katonai potenciállal rendelkeznek. Ezért kézenfekvő, hogy ezek az államok a hadseregüket is igénybe veszik, ha nem látnak más kiutat. Számolni kell azzal is, hogy a jelenlegi konfliktusok nemcsak helyi jellegű, hanem nagyobb térségekre is kiterjedő erőszakos összecsapásokhoz vezethetnek. Annan ENSZ főtitkár is utalt rá, hogy a világ bizonytalanná váló politikai helyzete a világgazdaság kiegyensúlyozatlanságára és megosztottságára vezethető vissza, vagyis nem egyedül bin Ladenre és terrorista hálózatára.

Már foglalkoztunk a közép-ázsiai országok fontosságával a jelenlegi világhelyzetben. De ki kell térnünk e térség közelében lévő két másik országra is,Indiára és Pakisztánra. Azért veszélyes ez a térség, mert nemcsak súlyos gazdasági nehézségekkel küzd a két említett állam, hanem mind a kettő atomfegyverekkel rendelkezik. Ami az eladósodást illeti, India költségvetésének 45%-át adósságszolgálatra fordítja. Ugyanakkor a költségvetés 22%-át teszik ki a katonai kiadások. Ezért csak idő kérdése, mikor fogja a kormány arra felhasználni a hadsereget, hogy annak segítségével jusson olyan jövedelemhez, hogy fizetni tudja kamatterheit. 1998-ban mind Pakisztán, mind India további kísérleti atomrobbantásokat hajtott végre. Szakértők nagyon is reális veszélynek tekintik egy esetleges atomkonfliktus kirobbanását a Kasmír felett évtizedek óta vitázó két állam között.

A nyugati nagy hitelezők tovább élezik a helyzetet, mivel szankciókkal fenyegetik a súlyosan eladósodott Pakisztánt. Az Európai Unió 1999. őszén megfenyegette Pakisztánt, hogy nem nyújt hiteleket, ha nem vezet be demokratikus reformokat. Pakisztán külső adóssága meghaladja a 32 milliárd dollárt. Az ország devizatartalékai még négy hónapi importra sem elegendőek. A gazdasági helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy a pakisztáni kormány engedélyezte a cserekereskedelmet. A pakisztáni legfelsőbb bíróság ítéletben követelte a kormánytól a kamatmentes pénz bevezetését 2001-ig. Ilyen pénzzel az állam azonnal függetlenné válhatna a külföldi tőkétől, és saját erejére támaszkodva stabilizálhatná gazdasági helyzetét. A kamatmentes pénzrendszer bevezetése persze könnyen vezethetne a nemzetközi pénzvilág ellenlépéséhez, és akár még háborús okot is szolgáltatna. A pakisztáni helyzetet nem könnyítette meg az afganisztáni háború kitörése. Az ország lakóinak jelentős része az iszlám követőjeként rokonszenvez a tálibokkal, ezért a pakisztáni elnöknek és kormányának igen nehéz fenntartani nyugatbarát magatartását. Pervez Musharraf tábornoknak azonban eddig sikerült úrrá lenni a helyzeten. Abból indul ki, hogy a háború tényeinél fontosabb, hogy miként érzékeli a lakosság ezt a konfliktust. Amerika-barát magatartásáért jutalmul a nemzetközi pénzvilág 2001. októberében felfüggesztette a hitelembargót, és az ország újból jelentős hitelekhez jutott. Pakisztán pénzügyi helyzete máris jelentősen javult és a Nyugat további segítségére is számíthat. Mindez eddig biztosította a lakosság együttműködését a kormánnyal.

Helyi háború vagy világháború?

Több amerikai politikus is kijelentette, hogy az Egyesült Államok, mint a világ jelenlegi egyetlen szuperhatalma, képes arra, hogy egyszerre két különböző válsághelyzetet is ellenőrzése alatt tartson. Ha azonban további konfliktusgócok is keletkeznek, az már meghaladná az amerikai haderő lehetőségeit. A pénzrendszer globális összeomlása és egy elhúzódó gazdasági világválság esetén földünk szinte minden nagyobb régiójában konfliktushelyzetek jönnének létre. Ezek például veszélyeztethetik a közel-keleti olaj zavartalan áramlását az Egyesült Államokba. A londoni International Institute for Strategics Studies (A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete) szerint az Egyesült Államok helyzete nehezebbé vált, mert a globalizáció következtében a válságok növekvő gyorsasággal terjedhetnek, és váratlan következményekkel kell számolni. Több szakértő egy nukleáris háború veszélyét is komolyan mérlegelte. Ebben az összefüggésben is rá kell mutatni, hogy az Egyesült Államok egyrészt síkraszáll a demokráciáért és az emberi jogokért, másrészt a nemzetközi pénzvilág érdekeit képviseli. A nemzetközi pénzügyi közösség ma az Egyesült Államok gazdasági és katonai erejére támaszkodva érvényesíti érdekeit. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tilalom ellenére folyamatban van a fegyverkezés a világűrben is. Ezért Kína 2000. februárjában egy olyan munkacsoport felállítását követelte, amely figyelemmel kísérné azon nemzetközi előírások betartását, amelyek tiltják a világűrben való fegyverkezést.Gore Vidal tekintélyes amerikai író szerint az Egyesült Államok célja, hogy az egész földre kiterjeszthesse ellenőrzését. Ezáltal Amerikában a lakosság jó része meg lenne fosztva a polgári jogoktól, és az ország rendőrállammá alakulna.

Egy újabb világháború kitörését sokáig azért tartották csupán elvont lehetőségnek, mert az atomfegyverek bevetése egyik fél számára sem hozná meg a győzelmet. A legtöbb ember pánikszerűen fél a radioaktív sugárzástól. Ennek oka az, hogy atomfegyverek bevetése esetén - ismereteik szerint - hosszú ideig lakhatatlanná válnának egész régiók. Ez azonban csak részben felel meg a tényeknek, mert a robbanás következtében felszabaduló nukleáris anyagok nagy része rövid idő alatt felbomló izotóp. Vagyis atomrobbanás esetén egy rövid ideig igen erős ugyan a sugárzás, de ez nagyon gyorsan lecsökken. Egy atombomba bevetését követő hét óra múlva a föld közelében eltűnik a radioaktivitás 90%-a. 48 óra múlva már csak a sugárzás 1%-a mérhető, és két hét múlva a robbanáskori sugárzásnak csupán a 0,1%-a észlelhető. Ez azt jelenti, hogy az adott területet néhány nap múlva ismét fel lehet keresni, és néhány hónap elmúltával pedig használatba lehet venni. Ezért megalapozatlan az a feltételezés, hogy egy atomtámadás után annyira radioaktivitással fertőződne a víz, hogy nem lenne esély a túlélésre.

Ami az élelmiszereket illeti, a radioaktív anyagok nagy része néhány hét múlva teljesen eltűnik, és csak a stroncium-90, és a cesium-139 kis részecskéi maradnak még veszélyesek. Ezek az említett tények azért fontosak, mert eloszlatják azt a hiedelmet, hogy az atomháború csak elméleti lehetőség, holott valójában tényleges veszély. A neutronbomba kifejlesztését a tömegtájékoztatási eszközök arra használták ki, hogy növeljék a lakosságnak az atomfegyverekkel szembeni fatális félelmét. Azt állították, hogy a neutronbombák sugárzása keresztülhatol a páncélosokon, és megöli a benne tartózkodókat. Ugyanakkor a tárgyak szinte érintetlenül maradnak, mivel kicsi a robbanás. Itt is az volt a végkövetkeztetés, hogy ilyen fegyverek ellen nem létezik védelem. Igaz, hogy a neutronok a páncélosok falán keresztül hatolnak, viszont elnyeli őket a víz és a beton. Vagyis a polgári lakosságot beton óvóhelyeken, vagy egyszerű földbunkerekben meg lehet védeni. Ha pedig ezeket az óvóhelyeket polietilénnel befedik, akkor a neutronsugárzás nagy része elnyelődik. Ha a lakosságot ezekről a tényekről nem tájékoztatják, akkor az emberek joggal feltételezik, hogy egy atomháború lehetetlen. Felmerül az a kérdés is: miért hagyták abba a polgári védelem és a katasztrófavédelem megfelelő kiépítését számos országban? Miért zárták be az állami védelmi berendezéseket? Mindebből az a következtetés adódik, hogyha sor kerül egy újabb általános háborúra, akkor a nukleáris fegyverek alkalmazásával is, mint reális lehetőséggel - sajnos - számolni kell.

A "War on Terror" kapcsán egyesek máris biztosra veszik, hogy a gazdasági-pénzügyi konfliktusok nyomán elhúzódó háború lesz. A kérdés csupán az, hogy mikor és hol folytatódik fegyveresen a régóta folyó gazdasági-pénzügyi háború. A merényletekkel és az afganisztáni háborúval csupán új fázisába lépett az emberiség feletti ellenőrzésért vívott küzdelem. A megindult fegyveres háború igazi kiváltó oka az a gazdasági rendszer, amelyben csak kamattal lehet a pénzt kikölcsönözni. Ezáltal a pénzvagyon és az adósság azonos mértékben egyre gyorsabban növekszik, és az olló egyre veszélyesebben szétnyílik. Néhány éven belül olyan magas fokot ér el az eladósodás, hogy az adósságszolgálatot többé nem lehet teljesíteni. Ekkor gazdasági válságok, csődök, és a történelem tanúsága szerint végül háborúk következnek. Vannak olyan vélemények is, hogy az eladósodásnak nem kell feltétlenül háborúhoz vezetnie. Az egyes államok felhalmozott adósságaiktól egy hiperinfláció keretében is megszabadulhatnak.

Az sem megoldás, ha egy állam, - mint például Amerika Clinton elnökségének utolsó évében - költségvetési többlethez jut. Ez nem változtat a kamatozó adósságra épülő hitelpénzrendszer lényegén. A döntő az összeladósodás, vagyis az államadósság, a vállalati adósság, valamint a háztartások és az egyes polgárok adósságainak az együttes összege. Mivel a pénz mennyisége a kamat révén egyre gyorsabban növekszik, az adósságnak is ugyanilyen mértékben növekednie kell. Amikor valaki nyereséghez jut, az egy másik esetében veszteség. Az, hogy miként oszlik el a szektorok között (állam, vállalatok, állampolgárok) az adósság, nem bír döntő jelentőséggel. Amerikában az összeladósodás évről-évre növekszik, és az olló a gazdagok és szegények jövedelme között egyre inkább kinyílik. Ez alól a folyamat alól egyetlen ország sem kivétel. Belátható időn belül az egész földön egy kis csoport kezében fog felhalmozódni az emberiség egészéhez tartozó javak többsége. A lakosság nem lesz képes viselni a kamatterheket, és a rendszer össze fog omlani. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kamatrendszer napjai meg vannak számlálva. Oroszország már elérte ezt a végső fázist. Nyugat-Európa még néhány évig ki tudja húzni. De egyetlenegy ország sem tudja kivonni magát a pusztító következmények alól. Egy olyan adósságelengedés, amilyent a katolikus egyház a bibliai elvek alkalmazásával követelt és követel, lényegében nem változtatna ezen a helyzeten. A kamatozó pénzrendszeren belül adósságelengedés nem is lehetséges, mert akkor eltűnne a pénz, amely ma csak kamatozó hitel formájában létezik. A részleges hitelelengedés csak azt jelentené, hogy valakinek az elengedett adósság mennyiségével egyezően le kellene mondani a saját vagyonáról. Ilyen eddig még nem történt. Minden eddigi adósság elengedés csupán annyit jelentett, hogy az adósságot egy másik országra terhelték át. Amikor például egy banknak el kell engednie egy adós ország tartozását, akkor az adott állam, vagyis az adófizetők viselik az elengedett adósság terheit. Ha kényszerrel az adósság elengedést világszinten keresztülvinnék, akkor olyan méretű pénzhiány keletkezne, amely azonnal világgazdasági válsághoz vezetne. Az egyetlen megoldás a kamatmentes pénzrendszer bevezetése. Ilyen már az arany középkorban működött, és Barbarossa vezette be. Ebben az időben ténylegesen sem szegénység, sem háborúk nem voltak.

Sajnos számolni kell az emberiségnek egy térben és időben kiterjedt háború - világháború - reális lehetőségével is. Most a 21. század elején eddig csak területileg korlátozott konfliktusokra került sor. Amíg a gazdasági helyzet többé-kevésbé irányítható volt, ezek a konfliktusok nem vezettek nagyobb összeütközésekhez. 2001. szeptember 11-gyel azonban ebben a vonatkozásban is fordulat következett be. A bombákat három eltérített utasszállító gép helyettesítette. Mint tudjuk, az elkövetőket az iszlám világban, közelebbről az Afganisztánban rejtőzködő fanatikus Bin Laden és az általa irányított Al-Khaida hálózatnál keresik. Egyelőre nem bénult meg a pénzvilág, és a Wall Street tovább működik. Nem jött létre leküzdhetetlen pénzügyi válság, és még a pénzpiacok sem omlottak össze. A következmények azonban mégis jelentősen megváltoztatták a világ helyzetét. Az Egyesült Államok katonai fellépésre kényszerült, de az így beindult folyamatnak csak a kezdetén vagyunk. Nem lehet tudni, hogy miként alakul az iszlám világ belső helyzete, és hogy vajon veszélybe kerül-e az olajellátás a Közel-Keleten.

A háború az új világrend motorja

Nekünk még azt tanították Marxra hivatkozva, hogy a forradalmak a történelem motorjai. Ma viszont azt tapasztaljuk, hogy a "War on Terror" óriási léptekkel vitte és viszi előre az új világrend bevezetésére kidolgozott stratégiai programok átültetését a gyakorlatba. A filozófiai tanulmányainkból tudjuk, hogy a véletlen is objektív, és még a leggondosabban kidolgozott terv sem pontosan úgy valósul meg, ahogyan alkotói elgondolták, mivel mindig számolni kell az esetlegességek, az előre nem látott események bekövetkeztével. A World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott merényletek váratlanul érték az amerikai társadalmat, de ez nem jelenti, hogy ezekben az áldozatok számára sorsszerű véletlenekben, amely az életüket követelte, nem valami törvényszerű jelent meg más vonatkozásban. A világtörténelem véletlenjein keresztül utat törnek a szükségszerű tendenciák és a jól átgondolt stratégiák. Az új világrend kialakulása nem tekinthető véletlennek. Szemünk előtt bontakozik ki egy globális hatáskörű világkormányzat, amelynek az elemei már készen vannak a nemzetközi életben. A gyakran új világrendnek nevezett világkormányzat lényegében a reálszocializmusban megismert központosított hatalomgyakorlás alapelveire épül. A reálszocializmus centralizált rendszerében a pártállami elit az állami monopólium segítségével rendelkezett a javakkal és a hatalommal. A világkormányzat központosított rendszerében a magánmonopolista elit - a szervezett magánhatalom - rendelkezik a tényleges hatalommal, a magánpénzrendszer és a világcégek tulajdonlása révén.

Még sok tennivaló van a világállam kialakításáig. Ehhez szükséges az ENSZ újjáalakítása. Ezt a világszervezetet a nemzetközi pénzvilág által finanszírozott gondolati műhelyekben dolgozták ki. Mai formájában nem alkalmas a világ irányítására. A pénzoligarchia világuralma érdekében legalább két fontos vonatkozásban meg kell erősíteni a szerepét. Olyan nemzetközi haderőt kell létrehozni az ENSZ égisze alatt, amelynek a parancsnoksága ellenőrizné a világ nemzeti hadseregeit, és szuperfegyvereit. Egy ilyen világhaderő felállítását a békefenntartással és a lefegyverzéssel lehet a legjobban elérni.

A másik nagy feladat a központi bankok rendszerének a továbbfejlesztése, és a Világ Központi Bank létrehozása. A világ központi bankjának a funkcióit jelenleg több nagy nemzetközi pénzintézmény együttesen látja el. Köztük a legfontosabb a bázeli Bank of International Settlements, a Bis, (a Nemzetközi Fizetések Bankja, - az MNB elnöke is ennek számol el lényegi döntéseiről és nem a magyar Országgyűlésnek), a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a Federal Reserve System (az Egyesült Államok magántulajdonban lévő központi bankja), valamint a Bank of England (Nagy-Britannia magánellenőrzés alatt álló központi bankja), és a Frankfurtban működő Európai Központi Bank, amelynek a működésébe sem az egyes tagállamok nemzeti kormányai, sem az EU Bizottsága (az Európai Unió kormánya) nem szólhat bele. Egy formális Világ Központi Bank legfontosabb feladata lenne olyan egységes világpénznek a kibocsátása, amelyet valamennyi ország elfogad. Ezt a nemzetközi szabadkereskedelem és a szakadatlan gazdasági növekedés jelszavaival lehet legjobban elfogadtatni.

A katonai és a pénzügyi ellenőrzés közül az utóbbi a fontosabb. A most zajló "War on Terror" Afganisztánban pénzügyi eszközökkel nem vívható meg, mert ehhez hiányzik a gazdasági-pénzügyi infrastruktúra ebből a húszévi háborúskodásban tönkrement országban. Itt az elsődleges cél annak a rendszernek a lerombolása, és eltávolítása, amellyel nem lehetett kialakítani a nemzetközi pénzügyi oligarchia számára megfelelő - pénzügyi és gazdasági eszközökkel gyakorolt - ellenőrzés rendszerét. Ezért itt a legdurvább erőszak eszközéhez kellett nyúlni, amit természetesen igazolni lehet a világközvélemény szemében a szeptember 11-i eseményekkel, ahol a merénylők és az értelmi szerzők durván megszegték az ártatlan emberi életek tiszteletben tartásának a feltétlen alapelvét. A világot irányító hatalmi elitnek tehát ebben az esetben a fegyveres megtorlás eszközéhez kellett nyúlnia, mégpedig úgy, hogy lépésében számíthatott a világközvélemény kellő támogatására.

A monetáris ellenőrzés ennek ellenére jóval hatalmasabb erejű, mint bármilyen fegyveres megtorlás, beleértve a nukleáris fegyverek pusztító erejét is. A jelenlegi pénzügyi rendszer lehetővé teszi a tulajdonosai számára, hogy a kamatmechanizmus révén folyamatosan belenyúljanak az államok, a vállalatok és az egyes emberek zsebébe. A pénzhatalom elér minden üzletet és minden otthont, ez olyan fegyvertény, amellyel egyetlen hadsereg se dicsekedhet. A pénzügyi eszközökkel történő kifosztás olyan fegyver, amit egész pontosan lehet használni egy ország, egy nemzet ellen, egy csoport, egy vállalat ellen, vagy egy konkrét személy ellen úgy, hogy másokat közben megkímélnek. A fegyveres erő leküzdheti az ellenállást, de az alkalmazott erőszak mindig ellenérzést vált ki és a legkülönfélébb formában társadalmi nyugtalansághoz vezet. Ezzel szemben a pénzügyi eszközökkel végrehajtott támadás és kifosztás nem jár ilyen kedvezőtlen hatásokkal, mivel az áldozatok túlnyomó része nem ismeri a kamatmechanizmusban rejlő erőket, következésképpen nem érti, hogy pénzügyi manipulálással miként lehetett szolgasorba kényszeríteni őket. Az emberek mesterségesen fenntartott pénzügyi tudatlansága megakadályozza őket abban, hogy gyűlöljék kirablóikat. Éppen ezért az új világrend bevezetésén fáradozó nemzetközi pénzoligarchia számára a monetáris ellenőrzés a fő fegyver, a leghatékonyabb és legfontosabb eszköz céljai eléréséhez.

Egy jövőbeni világparlament, amely a minimális erőszak és a maximális szabadság elveire épül, valóban kívánatos lenne az emberiség számára. Ha a világ népeit és nemzeteit nem kényszerítenék be egy központilag irányított karámba, akkor egy világparlament által irányított világkonföderáció kedvezne a legkülönbözőbb világkultúráknak és vallásoknak. Ehelyett azonban tanúi vagyunk egy kollektivista szabályokból álló jogi kényszerzubbonynak, amely az előírások, kvóták, támogatások segítségével bénítja meg a szabadságot. Az automatikusan növekvő adósság és kamata kényszeríti ki a folyamatosan növekvő adókat, amely megbénítja a gazdasági önállóságot és kezdeményezőkészséget. Ha a pénzrendszer köztulajdonban lenne, és kiiktatódna belőle a kamatautomatizmus, akkor lehetővé válna a valóban demokratikus és szabad világrendben az adók minimálisra csökkentése, és olyan gazdasági környezet megteremtése, amely elősegíti valamennyi ember alkotó potenciájának az optimális kibontakoztatását.

Egy olyan világparlament, amely a valódi szabadságnak van elkötelezve, megtagadná a tagságot olyan kormányoktól, amelyek megszegik a polgárok alapvető jogait, mindenekelőtt azt, hogy munkájuk eredményével ők maguk rendelkezhessenek, és azt ne kelljen a magán pénzmonopólium révén - egy munkát nem végző kisebbségnek - kamat formájában átadniuk. Egy ilyen világkormány és világparlament, amely síkra száll az értéket előállító gazdasági tevékenység elsőbbsége mellett az értéket elő nem állító, spekulációból élő pénzgazdasággal szemben, képes lenne valóban megteremteni a béke, a szabadság és a gazdasági virágzás korszakát. Az az új világrend azonban, amely most van születőben, teljesen más természetű. Az ENSZ-ben ma is ott van valamennyi diktátor és önkényuralmi rend képviselője. Ennek a világot befedő ernyő-szervezetnek az alapfilozófiája is az, hogy minden jó a központosított hatalomtól, az államtól, vagy nemzetek feletti központosított intézményektől származik. Azok, akik ennek az immáron globális szinten érvényesülő központi hatalomnak nem engedelmeskednek, azokat el kell pusztítani. A diktatúra rossz, de a nemzetközi pénzvilág totalitarizmusa "jó", és az ő diktatúrája "haladó". Egyszerűen azért, mert a nemzetközi pénzvilág érdekeit és értékeit érvényesíti.

A pénzoligarchiának kézben kell tartania az Egyesült Államokat

Az új világrendet azonban nem lehet addig konszolidálni, amíg az Egyesült Államok nincs a nemzetközi pénzvilág teljes ellenőrzése alatt. A nemzetközi pénzoligarchiának nincs saját hadserege, ezért céljai eléréséhez a világ egyetlen szuperhatalmának a haderejét használja. A nemzetközi hatalmi elit Amerikára nagy tisztelettel és félelemmel tekint, mert rá van utalva, és sorsa nagyrészt ettől az államtól függ. Tisztában van azzal, hogy ennek a nagy országnak és népének a viselkedése - még megmaradt szabadsága miatt - nem teljesen kiszámítható, és még viselkedhet úgy, mint "elefánt a porcelánboltban". Jelenleg az Egyesült Államok szilárdan a pénzoligarchia ellenőrzése alatt van, de fennáll a veszély, hogy ezeket a gondosan rárakott láncokat egyszer csak váratlanul lerázza magáról. Ha az amerikai nép többsége felismerné a világpolitika valóságos összefüggéseit, és újra érvényesíteni tudná a lincolni kormányzás elvét, "a nép kormánya, a nép által, a népért" alapelvét, akkor még mindig a saját lábára tudna állni. Az Egyesült Államoknak még mindig megvan az a gazdasági és katonai ereje, hogy joga és lehetősége legyen a saját szükségleteit, érdekeit és értékeit képviselni a nemzetközi pénzoligarchia rákényszerített érdekei helyett. Az alkotmány alapján 200 millió amerikai állampolgárnak van otthon lőfegyvere. A világuralom küszöbéhez jutott pénzoligarchia stratégái éppen ezért elsődleges céljuknak tartják az Egyesült Államok belső megosztását, gyengítését, az amerikai társadalom adminisztratív-rendőri eszközökkel történő felügyeletének fokozását. A világpolitikában katonailag azért tartanak rá igényt, mert egyelőre nincs nemzetek feletti világhaderő. A pénzügyi oligarchia az Egyesült Államokat nem kívülről, hanem belülről - pénzügyi-gazdasági módszerekkel - hódította meg. Saját utasításait közvetlenül nem az egyébként tudatosan névtelenségbe burkolózó és rejtőzködő tagjai hozzák meg, hanem a nyilvánosság előtt szereplő azon a kiválasztottjai, akiket a háttérhatalom szerteágazó szervezeteiben képeztek ki, és a demokrácia formális játékszabályai segítségével - a demokrácia lényegének a megszegésével - a Kongresszusba, a Fehér Házba, a Külügyminisztériumba, a Pentagonba, a Pénzügyminisztériumba és más fontos hatalmi központba helyeztek el.

2001. szeptember 11-e ezen sorok írójának azért tűnik történelmi fordulópontnak, mert ez jelentheti azt a határt, ahonnan már nincs visszatérés. Ezúttal sok olyan rendkívüli szabály lépett életbe, amelyek teljesen meg tudják bénítani az amerikai társadalom cselekvőképességét. Az egykor szabad és büszke amerikaiak időközben kiszolgáltatott alattvalókká lettek átgyúrva, akik fokról-fokra rákényszerülnek arra, hogy automatikusan engedelmeskedő, jól manipulálható biológiai robotok legyenek.

Olvassuk újra Orwellt

Elemezzük a "War on Terror"-t Orwell szempontjai figyelembe vételével. Ha ezt tesszük, akkor az afganisztáni háborúnak más és mélyebb összefüggései is feltárulnak, mint a propaganda által hirdetett cél: megbüntetni a terroristákat és eltávolítani azokat a rezsimeket, amelyek ezeknek a terroristáknak menedéket nyújtanak. Orwell úgy írta le a jövő világát, mint amely három nagy térségre van felosztva, Óceániára, Eurázsiára és Kelet-Ázsiára. Óceánia Amerikából, Angliából, Ausztráliából, és a Csendes-óceáni szigetekből áll. Eurázsia Oroszországból és a kontinentális Európából. Kelet-Ázsia pedig Kínából, Japánból, Dél-kelet Ázsiából és Indiából. Ezek a szuperállamok folyamatosan háborúban állnak egymással Ezeket nem azért vívják, hogy legyőzzék az ellenséget, hanem elsődleges céljuk a lakosság feletti kontroll. Mindhárom térség lakossága türelmesen viseli a nyomort és elnyomást, mivel háború idején minden áldozatot meg kell hozni. Nem csak Brzezinski támaszkodott "A nagy sakktáblában" kifejtett stratégiai programjánál Orwell elképzeléseire. Ugyanezt tették a "The Report from Iron Mountain" (Jelentés Iron Mountain-ból) készítői is 1967-ben. Ez a jelentés nyíltan elismeri, hogy a jövőt illetően nem az igazság számít, hanem az elhihetőség. Ezt az orwelli koncepciót is alkalmazó jelentést 15 tagú tudóscsoport készítette, és 1967. november 26-án a Washington Post könyvszekciójában Herschel McLandress ismertette. Ez volt John Kenneth Galbraith, a Harward Egyetem világhírű közgazdász professzorának az írói álneve.

A rabszolgaság modern, kifinomult formájával kapcsolatosan a "Jelentés az Iron Mountain"-ből" a következőket állítja:

"Mindezideig ezt csak regényekben ajánlották, nevezetesen Wells, Huxley, Orwell és mások merültek el a jövő szociológiájának a képzeletgazdag megidézésében. De a "Brave New World" (Bátor új világ) és az "1984". egyre kevésbé tűnt valószínűtlennek a megjelenésüket követő évek múlásával. A rabszolgaság hagyományos társítása az ősi iparosodás előtti kultúrákkal nem szabad, hogy eltakarják szemünk elől (a rabszolgaság) alkalmazhatóságát a társadalmi szervezet fejlett formáira."

Mindebből világosan kitűnik, hogy Orwell munkája sokkal több, mint egy szórakoztató regény. Ez még ma is érvényes üzenettel bír. Az új világrend régi-új urai gondosan tanulmányozták, ezért nekünk is újból elő kellene venni Orwell munkáit. Vegyük közelebbről szemügyre Orwellnek a következő fejtegetéseit szeptember 11. tükrében:

"Ez a három szuperállam (vagyis Óceánia, Eurázsia, és Kelet-Ázsia, D. J.) állandóan háborúban áll egymással, és ez már így tart 25 év óta. A háború azonban már nem az a kétségbeesett megsemmisítő küzdelem, ami a 20. század első évtizedeiben volt... Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a háború menete, vagy az irányába tanúsított magatartás kevésbé vérszomjas, vagy lovagiasabb lett. Ellenkezőleg. A hisztéria folyamatos, és egyetemes minden országban és az olyan cselekmények, mint a megerőszakolás, a fosztogatás, a gyermekek lemészárlása, egész lakosság szolgaságba kényszerítése, a foglyokkal szembeni megtorlás, amely kiterjed az élve való eltemetésükig normálisnak tekintett...

A modern hadviselés elsődleges célja felhasználni a gépezet termékeit anélkül, hogy emelnénk az életszínvonalat. (A "gépezet" a társadalom technikai és ipari kapacitása termékek előállítására.) Attól a pillanattól, amikor a gépezet először megjelent, világos volt a gondolkodó emberek számára, hogy eltűnt az emberi robotolás és nagyrészt az emberi egyenlőtlenség iránti szükséglet is. Ha ezt a gépezetet szándékosan erre a célra használnák, akkor az éhség, a túlzott munka, a mocsok, az írástudatlanság, és a betegségek néhány nemzedéken belül felszámolhatók lehetnének...

Az is világos volt, hogy a gazdagság minden irányból való növekedése elpusztítással fenyegeti a hierarchikus társadalmat, és néhány esetben ez valóban be is következett. Egy olyan világban, amelyben mindenki csak rövid munkaidőben dolgozik, megfelelően tud táplálkozni, fürdőszobás és hűtőszekrényes házban él, autója, sőt esetleg repülőgépe van, az egyenlőtlenségnek a legfeltűnőbb és legfontosabb formája már eltűnt volna. Ha egyszer általánossá válik, akkor a gazdagság már nem különböztet meg... Egy ilyen társadalom hosszú időn át nem maradhat stabil. Ha a szabadidőt és a biztonságot egyformán élvezheti mindenki, az emberek tömegei, akik általában bénultak a szegénységtől, műveltté válnak, és megtanulnak önállóan gondolkodni; mihelyt ez bekövetkezett, előbb vagy utóbb felismerik, hogy a privilegizált kisebbségre nincs szükség, és félre is söprik őket. Hosszú távon egy hierarchikus társadalom csak a szegénységre és a tudatlanságra alapozva létezhet...

A háború lényege a pusztítás, nem szükségszerűen az emberi életek kioltása, de az emberi munka termékeinek a megsemmisítése. A háború azon anyagoknak az összezúzása, a sztratoszférába való lövellése, vagy a tenger mélyére való süllyesztése, amelyek másképpen felhasználhatóak lennének a tömegek életének megkönnyítésére, következésképp hosszútávon műveltté tételükre...

A lakosság szükségleteit a gyakorlatban mindig alábecsülik, amelynek az eredményeként az élethez szükséges javaknak legalább a felében hiány mutatkozik; de ezt előnynek tekintik. Szándékosan tartják még a kedvezményezett csoportokat is a nélkülözés határán, mert az általános szűkösség megnöveli még a kis előnyök fontosságát is, és fokozza a különbséget az emberek egyik és másik csoportja között... A társadalmi légkör egy ostromlott városéhoz hasonló, ahol egy darab lóhúsnak a birtoklása különbözteti meg a szegényt a gazdagtól. Ugyanakkor a háborús állapot, és ezért a veszélyhelyzet következménye, hogy a túlélés kikerülhetetlen előfeltételeként természetesnek tűnik valamennyi hatalom átadása egy kis kaszt számára...

A háború nemcsak elvégzi a szükséges pusztítást, de mindezt lélektanilag elfogadható módon teszi. Elvben egyszerű lenne megszabadulni a többletmunkától, templomok és piramisok építésével, gödrök ásásával, hogy újra feltöltsék őket, vagy hatalmas mennyiségű áruk termelésével, hogy aztán elégessék őket. Ez a hierarchikus társadalomnak azonban csak a gazdasági, nem pedig az emocionális alapjait hozná létre... A háború egy tisztán belső ügy... Valamennyi uralkodó csoport a saját alattvalói ellen viseli, és a háború célja nem valamely terület meghódítása, vagy elfoglalásának megakadályozása, hanem a társadalom struktúrájának sértetlenül való megtartása." (George Orwell, 1984., New York, Signet, 1949. 153-164. oldalig)

Azért idéztünk hosszabban Orwelltől, hogy rámutassunk mennyire hasonlítanak ezek a gondolatok a "Jelentés Iron Mountain"-ből című tervre, vagy Brzezinskinek a "Nagy Sakktábla" című stratégiai dolgozatában kifejtett elképzelésire. A kibontakozó valóság a történelmi rádeterminálódás menetében mindig eltérhet és el is tér a kidolgozott stratégiáktól. Ez azonban nem változtat azon, hogy a háttérhatalom fő stratégiai céljait, - a véletlenek által előidézett kitérőkkel ugyan -, de elérte. Ma is úgy tűnik, hogy a totális uralom globális rendszerének a megvalósulása van folyamatban. A háttérhatalom és hálózata ma is ellenőrzi az államot és a tömegtájékoztatást. A választópolgárok túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy mi történik vele és körülötte, ezért bármilyen önálló cselekvésre, vagy ellenállásra képtelen. A még meglévő független államok kliens rendszerekké való átalakítása folyamatban van. A Világkereskedelmi Szervezet folytatja a globalizációt, és a háttérhatalom érdekeit védő nemzetközi szerződések lépnek az egyes országok belső alkotmányainak a helyébe. A nemzeti hadseregek megszűnnek, és a pénzvilág érdekeit őrző, kikényszerítő nemzetközi haderő váltja fel őket a NATO, esetleg az ENSZ égisze alatt.

Még tanúi lehetünk a Világ Központi Bank létrehozásának, valamint egy olyan formális, vagy informális központosított világkormányzatnak, amely véglegesíti a pénzoligarchia privilegizált helyzetét és hatalmát. Amíg fennmarad a kamatozó magánpénzrendszer monopóliuma, addig marad az infláció, az eladósodás, a bérek és az árak kontrollja, valamint azon emberi tevékenységek felszámolása, amelyekkel nem lehet kamatot termelni a pénzoligarchia számára. Azaz folytatódik világszinten az emberek többségének az adósságfüggőségbe taszítása, és a pénzoligarchia új világrendjének a kialakítása. A nagy stratégák általában a nyugodt, fokozatos utat részesítik előnybe, mivel ez kevésbé kockázatos. Ugyanakkor a háttérhatalom irányítói azzal is tisztában vannak, hogy a válságok, konfliktusok nagyon hasznosak is lehetnek, mert megkönnyítik a manipulált ember-nyáj karámba terelését. A hasznos konfliktusok sokféle formát ölthetnek az etnikai erőszakosságtól, a terrorizmuson, és járványokon át a háborúig. A lényegen azonban mindez nem változtat. Tovább utazunk a kijelölt irányba, az illuminátus háttérhatalom szép új világába.

Ezt nevezhetjük a világtörténelem pesszimista forgatókönyvének. Joggal tehetjük fel a kérdést: nincs kedvezőbb kibontakozás, optimista forgatókönyv? Optimista forgatókönyv nincs. Az események már elérték azt a pontot, ahonnan lehetetlen a visszatérés. Ezt leginkább az Egyesült Államok belső helyzetén láthatjuk. Már 2001. szeptember 11. előtt sem lett volna lehetséges az Amerika felett uralkodó pénzügyi oligarchia hatalmának a korlátozása. A háttérhatalom már akkor csírájában el tudta volna fojtani azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyeknek a célja az lett volna, hogy az amerikai törvényhozás vegye vissza az ellenőrzése alá az Egyesült Államok pénzrendszerét, csökkentse az állam és a társadalom eladósodását, vonja ki magát az amerikai alkotmányt érvénytelenítő nemzetközi szerződések uralma alól. Ha kibontakozna egy ilyen politikai akarat, akkor az akár polgárháborúhoz is vezethetne. Szeptember 11. óta pedig mindez még kevésbé lehetséges, mert az emberi jogok és állampolgári szabadságjogok jelentős részét nagymértékben korlátozta a pénzoligarchia állama, a terrorizmus elleni harcra hivatkozva.

A pénzoligarchia hatalmának alapja, hogy magánmonopóliumaként birtokolja és irányítja az Egyesült Államok pénzrendszerét, és ezen keresztül az egész világ felett is monetáris hatalmat gyakorol. Ennek a hatalomnak a megtörése csak pénzügyi eszközökkel lehetséges. Ha a háttérhatalom elveszíti pénzügyi bázisát, akkor valójában hatalmát veszíti el. Az első és legfontosabb feladat ezért a Federal Reserve System-nek a megszüntetése. Ez csupán jogilag nézve mindössze azt igényli, hogy a washingtoni Kongresszus, az Egyesült Államok törvényhozó szerve hozzon egy törvényt, amely érvényteleníti a Federal Reserve Act-et (a FED-et létrehozó törvényt, amelyet az Alkotmány tilalmát megkerülve 1913. decemberében fogadtak el). Mindössze egyetlen mondatból álló törvény is elég lenne, de ez egy csapásra megváltoztatná Amerika monetáris rendszerét. Ez azonban olyan káoszt okozna a gazdasági és pénzügyi életben, ami csak a pénzügyi oligarchia kezére játszana. Az előálló zűrzavarra hivatkozva bizonyíthatnák, hogy hibás lépés volt a FED-törvény visszavonása. A kezükben lévő tömegtájékoztatási eszközökkel olyan hangulatot tudnának teremteni, hogy az amerikai nép üdvözölné a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap beavatkozását és a nemzetközi pénzvilág monetáris hegemóniájának a visszaállítását Amerikában.

Éppen ezért bizonyos megelőző lépéseket kell tenni. Az első az, hogy a Kongresszusnak az Amerikai Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően saját magának kellene ismét pénzt kibocsátania, vagyis állami bankjegyet, magánbankjegy helyett. Azaz át kellene alakítani a jelenlegi fedezetlen magánpénzt az állami adóbevétel által és esetleg állami aranytartalékkal is megtámogatott, fedezettel ellátott pénzzé. Ez azt jelentené, hogy az államnak adóslevelek - államkötvények - helyett adóbevétellel és nemesfémmel fedezett állami pénzt kellene kibocsátania. A Federal Reserve-nek nevezett, 100%-os magántulajdonban álló pénzkartellnek a magánbankjegyét, a jelenlegi privát FED-dollárt, megfelelő árfolyamon kellene beváltani a fedezetpénzként kibocsátott állami dollárra.

Második lépésként be kellene szüntetni a FED-dollár kötelező elfogadását. A Szövetségi Kormány továbbra is elfogadná az adóbefizetéseket FED-dollárban, de bárki más már saját maga dönthetné el, hogy elfogadja, elutasítja, vagy csak csökkentett értékben veszi át. A 100%-osan - adóbevétellel és nemesfémmel - fedezett állami közpénz elfogadására nem kellene rászorítani senkit. Csak a jelenlegi fedezetlen magánbankjegy - a FED-dollár - elfogadását kell állami kényszereszközök bevezetésével elfogadtatni. A magánintézmények számára biztosítani kellene az önállóságot és a versenyhelyzetet. Ha valaki zöldbélyegeket, vagy Disneyland kuponokat, vagy egy más banknak a magánbankjegyeit óhajtja gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló eszközként használni, akkor álljon ez a szabadságában. Az egyedüli jogi követelmény, hogy a szerződéseket a jog előírásai szerint teljesíteni kell. Nyilvánvaló, hogy az átmeneti időszakban a FED-dollár is széles körben használatos lenne az állami dollárral egyidejűleg.

Harmadik lépésként be kellene fagyasztani a FED-dollárok kibocsátását.

Negyedik lépésként meg kellene határozni a Kongresszus által kibocsátott állami dollár nemesfém tartalmának a mennyiségét.

Ötödikként a pénzoligarchia magánmonopóliumából vissza kellene alakítani állami monopóliummá a forgalomban lévő papírpénz nemesfém (arany és ezüst) fedezetének az állami tartalékolását.

Hatodikként az állam meglévő több mint 6 ezer milliárd dollár adósságát FED-dollárral kellene a hitelező pénzoligarchia felé törleszteni. Az Amerikai Alkotmány tiltja fedezetlen pénz kibocsátását. Önkéntes alapon azonban el lehet fogadni továbbra is a FED magánbankjegyeit. Az állampolgárok és a vállalatok is használhatják, mivel FED-dollárral is megfizethetik az adót és később pedig becserélhetik valóságos pénzre, vagyis állami dollárra. A FED-dollár nem hivatalos pénzként tovább létezhet, erre lehetőséget nyújt az amerikai Alkotmány. Az államnak tehát nem kell megtagadnia adósságai megfizetését, hanem arra kell törekednie, hogy azt minél előbb FED-dollárral kifizesse és így megszabadítsa magát a kamatfizetés terheitől.

Hetedikként vissza kellene állítani azt a helyzetet, hogy a magánszektor és az állampolgárok tulajdonában is lehet arany és más nemesfém.

Nyolcadikként meg kellene határozni a Szövetségi Kormány tulajdonában lévő arany és ezüst értékét, ezüst-dollárban kifejezve. Ezt követően már megállapítható a forgalomban lévő FED-dollár értéke is ebben az állami kibocsátású ezüst-dollárban. Most már ki lehet vonni a FED bankjegyeit a forgalomból az állami dollárért cserébe a megállapított árfolyamon. Csupán azt kell elérni, hogy a bankok a náluk elhelyezett FED-bankjegyeket automatikusan kicseréljék állami dollárra, amikor ügyfeleik azt elhelyezik náluk. Ezt követően valamennyi FED-bankjegyben kötött szerződést át kell alakítani állami dollárban kötött szerződéssé ugyanezen az árfolyamon.

Kilencedikként meg kell szüntetni a Federal Reserve System-et. Lehetővé kell tenni, hogy a FED tovább működjön, mint csekkbeváltó intézmény, de nem funkcionálhat mint központi bank. Azok a bankok, amelyek jelenleg a FED-nek a tulajdonosai, tovább működhetnek. A jövőben azonban nem részesülhetnek adókedvezményekben, és részt kell venniük a gazdasági versenyben. Magát a Federal Resereve System-et, ahogy azt 1913-ban létrehozták, meg kell szüntetni.

Tizedikként szabaddá kellene tenni a bankok működését, ugyanakkor többé nem tarthatnának igényt arra, hogy veszteségeiket az adófizetők pénzéből pótolja az állam. A kormányzati garanciavállalást meg kell szüntetni, és ezt át kell engedni a magángazdaságban működő biztosítási vállalatoknak. A bankoknak 100%-os tartalékkal kell rendelkezniük. A betéteseket tájékoztatni kell, ha a bank befektette a pénzüket, és közölni kell velük, hogy mennyi ideig van a pénzük lekötve.

Tizenegyedikként a központosított, túlméretezett kormányzatot csökkenteni kell. A szabadvállalkozáson alapuló piacgazdaságban és a demokratikus politikai rendszerben az állam feladata a közbiztonság, a politikai szabadságjogok és a tulajdon szavatolása. Ha a társadalom visszakapja az olcsó közpénzt, akkor már nincs szociális indoka a túlméretezett szociális védőháló költséges fenntartásának. Ha pedig az állam méretei csökkennek, akkor az adókat is csökkenteni lehet.

Tizenkettedikként nemzetközi vonatkozásban is korlátozni kell az államhatalmat. Vissza kell fordítani azt a folyamatot, amely Amerikát a globális függőségek olyan rendszerébe helyezte, amely valójában korlátozza az amerikai nép cselekvőképességét. Érvényt kell szerezni annak az elgondolásnak, hogy Amerika vonuljon ki az ENSZ-ből és az ENSZ vonuljon ki Amerikából. Ez azonban csak az első lépéshez elégséges. Több száz olyan nemzetközi szerződés van és kormányközi megállapodás, amely korlátozza az Amerikai Alkotmány és az Alkotmányban foglalt polgári szabadságjogok érvényesülését. Természetesen van néhány olyan nemzetközi megállapodás, amely kölcsönösen hasznos, de a többségüket indokolt lenne felmondani, mivel a közérdekre hivatkozva valójában a pénzoligarchia partikuláris érdekeit védik. Az ilyen törekvéseket szokta az uralmat gyakorló nemzetközi pénzvilág és hálózata izolacionizmusnak, káros és önző elkülönülési politikának nevezni. Valójában itt arról van szó, hogyha az amerikai társadalom meg akarja szabadítani magát a nemzetközi pénzügyi közösség uralma alól, s nem akar többé a pénzoligarchia és hálózata kezében a globális méretű központosított világkormányzat fenntartására szolgáló eszköz maradni, akkor nincs más választása, mint megadni az elsőbbséget saját alkotmányának, és az "America first" (Amerika az első) elvéből kiindulva izolacionistának kell lennie.

Noam Chomsky és a "War on Terror"

Noam Chomsky neves amerikai társadalomtudósnak, aki hosszabb időn át a kairói angol nyelvű egyetemen is tanított, szeptember 11-e után néhány nappal feltették a kérdést, hogy igaz-e, miszerint a világ nem lesz többé ugyanaz, mint amilyen volt 2001. szeptember 11-e előtt. Chomsky szerint a World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott terrorista támadások nem méreteikben és jellegükben jelentenek elsősorban újat, hanem a támadások célpontja teszi ezeket különleges jelentőségűvé. 1812 óta ugyanis most intéztek először támadást az Egyesült Államok ellen a saját területén. Eddig csupán amerikai gyarmati területek ellen volt támadás. Ez alatt a hosszú idő alatt az Egyesült Államok ténylegesen kiirtotta az észak-amerikai földrész bennszülött lakosságát, meghódította Mexikó felét, megszerezte Hawaiit és a Fülöp-szigeteket. Amerika az elmúlt fél évszázadban gyakran folyamodott erőszakhoz a világ más területein is. Az áldozatok száma igen nagy. Először került sor arra, hogy a fegyverek az ellenkező irányban kerültek bevetésre. Hasonló mondható el Európáról is. Ez a földrész gyilkos pusztításon ment keresztül, de ezek belháborúk voltak, miközben e földrész vezető államai meghódították - gyakran igen brutális eszközök alkalmazásával - a világ nagy részét. Tehát nem az atrocitás mérete különleges, hanem a célpontja. Az amerikai egyetemi tanárral a belgrádi rádió munkatársa beszélgetett.

Arra a kérdésre, hogy a Nyugat miként reagál a történtekre, Chomsky kifejtette: ha a Nyugatot irányító gazdagok és hatalmasok hagyományaiknak megfelelően ezúttal is az erőszakot választják, akkor lényegében az erőszak spirálja indul be, a már ismert dinamikával és félelmetes hosszútávú következményeivel. A demokratikus és szabad társadalmak közvéleménye nyomást gyakorolhat egy humánusabb és elfogadhatóbb válasz kikényszerítésére. Chomsky szerint a terrorizmus elleni háború jelszava félrevezető. A "Black Gold - Hot Gold" ("Fekete arany - forró arany") című könyv szerzői szerint a Kaspi-tenger térségében húsz évvel ezelőtt felfedezett hatalmas kőolajmezők egyelőre érintetlenek maradtak. Ez a terület - ha a világfogyasztás jelenlegi szintjét vesszük alapul - ötszáz évig elegendő a világ olajszükségletének kielégítésére. A kőolaj egyik lehetséges szállítási útvonala Csecsenföldön át halad - csővezetéken - a Fekete-tengerig. Onnan hajón a tengeren és a Dunán keresztül éri el a Koszovón áthaladó rövidebb csővezetéket, s jut el az Adriai-tengeri kikötőig. A másik útvonal Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceánig vezet.

Két évvel ezelőtt a Clinton-kormányzat kísérletet tette Koszovó nemzetközi ellenőrzés alá vételére azért, hogy megkezdődhessen a tervezett olajvezeték megépítése. A legegyszerűbb szállítási útvonal természetesen a Boszporuszon keresztül vezetne a Földközi-tengerig. A viszonylag keskeny Boszporusz azonban máris annyira telített tankhajókkal, hogy áteresztő kapacitása tovább nem növelhető. Ezért az egyetlen alternatíva a dunai hajóút és a koszovói csővezeték segítségével az albán főváros, Tirana, Adriai-tengeri kikötőjébe juttatni a Kaspi-tenger térségének olaját. Már a Szovjetunió is számításba vette a hatalmas olajmezők felfedezését követően, hogy csővezeték-rendszert épít ki Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceán irányába. Moszkvának ez a törekvése végül is a mintegy tíz évig tartó szovjet-afgán háborúba torkollott. A szovjet beavatkozás az Amerika által felfegyverzett és támogatott felkelő csoportok ellenállása miatt kudarccal végződött az 1980-as évek végén. Az egyik ilyen ellenálló csoportot Oszama bin Laden vezette. Moszkva az 1980-as években nagy ütemben fegyverkezett, többek között létrehozta a világ legnagyobb nukleáris tengeralattjáró-flottáját, abban a reményben, hogy a csecsenföldi olaj eladásából nagy jövedelemhez jut. Amikor az afgánok az Egyesült Államok és a CIA segítségével keresztülhúzták Moszkva terveit és megakadályozták a szovjet-afgán kőolajvezeték megépítését, a Szovjetunió gazdaságilag megrendült. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom 1991-ben eljutott a felbomlásig. Az említett "Black Gold - Hot Gold" szerzői szerint az "Empire of Energy" (az "Energiabirodalom", amely a nemzetközi pénzvilág ellenőrzése alatt áll és nagyrészt azonos a nemzetközi pénzoligarchiával) most arra tesz kísérletet, hogy ő építse meg az Afganisztánon átvezető kőolajvezeték-rendszert.

A terrorizmus elleni háború nem irányul az északír, a baszk, vagy a palesztin és más terroristák ellen. Ez elsősorban azért folyik, hogy Afganisztánban Amerika-barát kormányzat kerüljön hatalomra, amely lehetővé teszi az Energiabirodalom urai - azaz a háttérből irányító pénzoligarchia hálózata - számára, hogy már régóta kidolgozott stratégiájukat átültessék a gyakorlatba. A háttérhatalom Energiabirodalma csaknem száz éve folytatja az Egyesült Államok belső szétszedését és átalakítását annak érdekében, hogy a globális Energiabirodalom részévé tegye.

A világstratéga Kissinger véleménye

Noam Chomsky véleménye után ismerkedjünk meg a háttérhatalom legfelsőbb irányítói közé tartozó Henry Kissinger nézeteivel! Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere még Brzezinskinél is fontosabb személyiség. 2001. október 31-én Londonban a háttérhatalom befolyásos képviselői előtt kifejtette, hogy a tartós béke az iszlámmal nem lehetséges. Egyelőre csak Nagy-Britannia és Amerika van tisztában azzal, hogy milyen mély szakadék és alapvető különbség áll fenn az iszlám és a Nyugat (értsd: a pénzoligarchia által irányított társadalmak) között. Kissinger szerint 2001. szeptember 11-e felébresztette az amerikai népet önelégült tespedtségéből és az amerikai társadalomban emocionálisan nagyobb változásra került sor, mint annak idején Pearl Harbor után. Mindeddig az amerikai közvélemény meg lett volna lepődve, ha arról hall, hogy alapvető különbség áll fenn az Egyesült Államok és az iszlám között, azaz létezik olyasmi, mint a civilizációk háborúja.

Kissinger nem titkolta, hogy elégedetlen a háború lassú menetével és azt is hozzátette, hogy ennek a háborúnak nem lehet egyedüli célja a győzelem kivívása Afganisztánban, mivel a terrorizmus hamarosan újraéled és visszatér. Azt kell számon tartani, hogy egy ország miként viszonyul a terrorizmushoz és ennek megfelelően kell újjáalakítani a nemzetközi rendszert. Kissinger véleménye szerint a Bush-kormányzat jelenleg lehetővé teszi, hogy "szabad kezet kapjanak" a palesztinai csoportok. Nixon egykori külügyminisztere ma részt vesz a Pentagon védelmi-politikai irányító-testületének munkájában, amelynek Richard Perle az elnöke. Perle tagja annak a "Wolfowitz-csoportnak", amelyik arra törekszik, hogy a terrorizmus elleni háborút harmadik világháborúvá alakítsa át, állapította meg Jeffrey Steinberg és Michele Steinberg az EIR nevű amerikai hetilap 2001. november 16-ai számában. Az említett szerzők szerint ma már nem titok, hogy Kissinger és Perle egy olyan csoport vezetői, amely támadja ifjabb George Bush elnök és külügyminisztere, Colin Powell politikáját. Kissinger és a "Wolfowitz-csoport" olyan stratégiát kíván érvényesíteni, amely lehetővé teszi több iszlám ország egymást követő megtámadását, kezdve Irakkal. Mind Perle, mind Kissinger a Hollinger Corporation vezető tisztségviselője. A kanadai Conrad Blacktulajdonában lévő Hollinger Corp. tulajdonképpen egy londoni központú hírszerzőhálózat, amely többek között a brit fővárosban megjelenő Daily Telegraphot, valamint az Izraelben megjelenő Jerusalem Postot is kiadja. A Hollinger Corp. a háttérhatalom egyik legfontosabb tudatipari központja, amelynek elsődleges célja a közvélemény manipulálása és a háttérhatalom törekvéseinek propagálása. Hasonló feladatot lát el a koreai Sun Myung Moon lelkész vezette "Unification Church" ("Egységes Egyház") tulajdonában lévő Washington Times, amelynek főszerkesztője Arnaud de Borchgrave. Kissinger és de Borchgrave ma a háború leglelkesebb támogatói közé tartoznak, holott korábban közel álltak a tálibokhoz, Zbigniew Brzezinskihez hasonlóan.

Mi áll a véleményváltozás hátterében?

Kissinger 2001. szeptember 11-ét megelőzően komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy Afganisztánt, valamint a tálib rendszer urait levétesse azon államok listájáról, amelyek támogatják a terrorizmust. Ennek az volt az oka, hogy Kissinger az "Unocal" nevű amerikai olaj-vállalatóriás konzultánsa. Azért lobbizott az amerikai külügyminisztériumban az Afganisztánt sújtó szankciók ellen, hogy megvédje ügyfele olajvezeték-építési programját, amely lehetővé tette volna a közép-ázsiai olaj Afganisztánon keresztül történő kiaknázását. Ahhoz, hogy a Világbank finanszírozza az Unocal programját, szükséges volt, hogy az amerikai külügyminisztérium formálisan is elismerje a tálib vezetést Afganisztán kormányának. Az Unocal alelnöke, Maresca, az amerikai törvényhozás, a Kongresszus illetékes bizottsága előtt 1998. február 12-én elmondotta, hogy az Unocal az afganisztáni olajvezeték megépítésével el akarja vágni Oroszországot és Iránt az óriási nyereséget ígérő közép-ázsiai olaj- és földgáz-piactól. Maresca azt is elmondotta az amerikai törvényhozóknak, hogy az Iránon keresztül haladó olajvezeték az amerikai szankciók következtében nem jöhet számításba, ezért az egyetlen választható útirány Afganisztánon át vezet. Ez jelenti a legjobb megoldást, a legkevesebb technikai akadállyal. Maresca hozzátette, hogy cége egyetlenegy afganisztáni csoportot sem részesít előnyben, mégis egyértelmű volt, hogy az Unocal azért lobbizott, hogy az Egyesült Államok ismertje el a tálib rezsimet Afganisztán hivatalos kormányzatának. E cél érdekében az Unocal a tálib vezetők egy küldöttségét meghívta Washingtonba, hogy találkozzanak a Kongresszus és a Clinton-kormányzat képviselőivel.

De Borchgrave 2001 júniusában azért utazott Kandaharba, hogy a tálib mozgalom szülővárosában interjút készítsen Mohammad Omar mollahhal, a tálibok legfőbb vezetőjével. Az amerikai UPI-hírügynökség által június 4-én közzétett interjú a legmelegebb dicséretek közepette hősnek nevezi Omar mollahot, aki ötször sebesült meg a szovjet Vörös Hadsereg elleni felszabadító háborúban. Azt is hangsúlyozta, hogy Omar mollah féken tartja Oszama bin Ladent. De Borchgrave bírálta az Egyesült Államokat, amiért az visszatartja azokat a bizonyítékokat, miszerint a tálib rezsim bírósága felelősségre vonta bin Ladent az Afrikában elkövetett terrorista cselekményekért.

2001. szeptember 11-e óta mind Kissinger, mind de Borchgrave más, korábbi tálib pártfogókkal egyetemben azok közé tartoznak, akik a leghangosabban helyeslik az afganisztáni háborút. Az Egyesült Államok most kliensrezsimet akar hatalomra segíteni az elűzött tálib vezetés helyére. A pastu tálibok (a tálib pastu nyelven "diák"-ot jelent, a talibán pedig "diákok"-at) 1996. szeptember 26-án elfoglalták Kabult. Ez arra kényszerítette a nem pastu afgán törzsi vezetőket, hogy 1996-ban szövetségre lépjenek. Ekkor jött létre az Északi Szövetség, amely az elűzött, tadzsik származású elnökből,Rabbaniból, a 2001 szeptemberében meggyilkolt Maszúd tábornokból, a Dzsamiat-e-Iszlami erőkből, Dosztum tábornokból és az üzbég etnikumot képviselő Dzsumbis-e-Milli Pártból jött létre. Részt vettek benne kisebb csoportok is, amelyeket a Hezbe Wahadat és a Shia Iszlam frakció képviselt. Az Északi Szövetséget formálisan Rabbani vezette, de a tényleges hatalom Maszúd tábornok kezében volt, akit állítólag az al-Kaida egyik merénylője szeptember 9-én, vagyis két nappal a World Trade Center és a Pentagon elleni támadás előtt meggyilkoltak. Maszúd halálát követően helyettese, Mohammad Fahim tábornok lett a katonai parancsnok. Az Északi Szövetségen belül három különböző csoport harcol a vezetésért. Az egyik Dosztum tábornok, a Dzsumbis-e-Milli vezetője, a másik Iszmail Khan tábornok, a Herat vezére, és Raszul Szajaf, a pastuk képviselője. Fahim tábornok nem képes ezt a három személyt ellenőrizni. Dosztumot Törökország és Üzbegisztán támogatja, Iszmail Khant pedig Teherán. A kulcsfontosságú Pakisztán, amely lényegében hatalomra segítette a tálibokat, nem híve egy, a pastukat háttérbeszorító rendszernek Afganisztánban. Az afgánok mintegy fele pastu anyanyelvű, de mintegy 6 millió pakisztáni is pastu nyelven beszél.

Amikor 1995-96-ban a pakisztáni hadsereg és hírszerzés támogatásával, valamint Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok finanszírozásával a tálibok hatalomra kertültek, Washington lényegében áldását adta erre az ortodox fundamentalista iszlám csoportra. Washington abból indult ki, hogy a tálibok fanatizmusuk ellenére meg fogják engedni, hogy a Türkmenisztánból kiinduló olajvezeték áthaladjon Afganisztánon. Ez nemcsak az amerikai olajvállalatok számára lenne előnyös, de valamennyi kőolaj-felhasználó számára világszerte. Washington jóindulatúan azt is feltételezte, hogy ha a tálibok más, legális jövedelemhez is jutnak, akkor felhagynak a nagyarányú máktermesztéssel, amely az ópium alapanyaga.

Az Északi Szövetség, amely a tálibok hatalomra kerülésével továbbra is fennmaradt, India, Oroszország és Irán támogatását élvezte. Oroszország azt akarta az Északi Szövetségtől, hogy tartsa távol Közép-Ázsiától, Csecsenföldtől és Azerbajdzsántól a tálibokat. India gyengíteni akarta riválisának, Pakisztánnak afganisztáni befolyását. A siíta irányzatú iszlámot követő Irán erősen ellenezte egy ortodox szunnita irányzatú szekta uralomra jutását a szomszédságában. Ez a helyzet 2001. szeptember 11-e után igen gyorsan és gyökeresen megváltozott, mivel Washington most már elszánta magát a tálibok leváltására és Oszama bin Laden kézrekerítésére. Ez az amerikai politika kedvez Oroszországnak. Az új geopolitikai elrendezés viszont komolyan fenyegeti most Pakisztán érdekeit, amely nyilván mindent el fog követni azért, hogy ne egy India- és Oroszország-barát, Pakisztán-ellenes hatalom legyen a határainál. Pakisztán helyzete igen kényes, mert a kormányzatnak számolnia kell a lakosság tálib-barát érzelmeivel, ugyanakkor rá van utalva Amerika támogatására is hatalmas riválisával, Indiával szemben. A Bonnban 2001 novemberének végén elkezdődött tanácskozás megmutatta, hogy milyen gyenge lábakon áll az egyetértés az Északi Szövetségen belül és hogy milyen nehéz lesz egy vitán felüli vezető személyiség hiányában szilárd kormányzatot létrehozni Afganisztánban.

Bonnban 2001. december 6-án aláírták az Afganisztán-megállapodást, amely szerint 29 tagú ideiglenes kormány alakul Hamid Karzai pastu politikussal és hadvezérrel az élén. A külügyminiszteri posztra Abdullah Abdullah, a tádzsikok befolyása alatt álló Északi Szövetség külügyeinek eddigi irányítója kerül, míg a védelmi miniszter Mohammed Kasszim Fahim lesz, a meggyilkolt Maszúd tábornok helyettese és utóda. Németország jelentős szerepet játszott a megegyezés létrejöttében, amely lényegében a háttérhatalommal együttműködő afgán kormányzat felállítását, és a nemzetközi pénzvilág stratégiai céljainak az érvényesítését szolgálja. A világot irányító pénzoligarchia a jelek szerint vezetőszerepet szán Németországnak a most már nyugatbarát Afganisztán talpra állításában. Ezt jelzi a 2001. december 5-én Berlinben megnyílt Afganisztán-segélykonferencia.

Oszama bin Laden és az Al-Kaida terroristái szörnyű merényletükkel akaratlanul is hozzásegítették a háttérhatalmat két fontos stratégiai céljának a megvalósításához. Egyrészt lehetővé tették a már három évtizede gondosan előkészített - az emberi jogokat és polgári szabadságjogokat korlátozó - rendkívüli intézkedések egész rendszerének a bevezetését Amerikában, másrészt olyan kliens rendszert segítettek hatalomra Afganisztánban, amely várhatóan most már a "Nagy sakktáblá"-ban kifejtett geopolitikai célok engedelmes kiszolgálója lesz, beleértve a területén keresztül haladó kőolajvezeték megépítését is. Nem állítjuk azt, hogy a háttérhatalom közvetlenül megszervezte a szeptemberi merényletet. Ilyen primitív és veszélyes akcióra nem is volt szüksége. Elég volt hollywoodi filmeket készíteni a World Trade Centernek rohanó repülőgépekről, ahol tálalva volt az ötletet a merénylőknek. A korábban a CIA-val is együttműködő ravasz, de forrófejű Bin Laden pedig szállította a fanatikus merénylőket. A háttérhatalomnak csak várnia kellett, és a világ legtökéletesebb hírszerzésének és elhárításának pedig úgy tennie, hogy "semmiről sem tud".

A tragédia után, amelynek ezúttal is ártatlanok voltak az áldozatai - mély részvétet érzünk irántuk -, beindulhatott a tudatipari gépezet, a "War on Terror", a krokodilkönnyek hivatalos hullatása, valamint az adagolt hisztériakeltés és az anthrax küldemények feladóinak szinte virtuóz képességeket igénylő "meg-nem-találása". Talán 50 évre is szükségünk lesz ahhoz, hogy megismerjük az események rejtett hátterét. De bármi is húzódjon a támadások mögött, tudnunk kell, hogy aki "szelet vet, az vihart arat." Az erőszak spirálja nem megoldás, mert új sötét középkorba taszítja a világot. A józanész és az egyetemes Isteni (természeti) törvények alapján a kultúrák párbeszédére van sürgősen szüksége a világnak. Bízunk abban, hogy még leállíthatjuk a bosszú beindult erőszak-spirálját, és elkerülhetjük milliók kimondhatatlan nyomorúságát. Talán még van esély egy olyan termékeny eszmecserére, amely elősegítheti a valódi megértést a kultúrák között. A civilizációk pusztító háborúja helyett az emberek életkörülményeit kell megjavítani. A csupán egyesek gazdagodását szolgáló kamatkapitalista világrend helyébe a Föld népességfenntartó képességét növelő és minden egyes ember alkotó-potenciáljának a kibontakozását szolgáló - kamatszolgaság nélküli - valóban szabad világra van szükség. Sok okunk nincs rá, de azért reménykedjünk, hiszen a reménytelenek kedvéért adatott meg számunkra a remény.

---

A "Skull and Bones" Társaság és az új világrend

Nem elmélet. Csak összeesküvés.

Az "Order of Skull and Bones" titkos eredete

Az "Order of Skull and Bones" (a "Koponya és Csontok Rendje") az egyik legnagyobb befolyással és hatalommal rendelkező féltitkos szervezet ma az Egyesült Államokban. Ez a "fraternity"-nek, azaz egyetemi diáktársaságnak álcázott elithálózat a Connecticut állambeli New Haven város híres egyetemén, a Yale University-n jött létre. Ma is a Yale Egyetem az első számú központja, ahol az Egyesült Államok kormányának és államigazgatásának, valamint az amerikai hírszerző szervezetek irányítóinak jelentős része diplomáját szerezte. A "Koponya és Csontok" Rendjének bázisát az Egyesült Államokban hosszú időn át domináns WASP (White Anglo-Saxon Protestant, fehérbőrű, angolszász születésű és protestáns vallású) vezetőréteghez tartozó személyek alkotják. Az ő kultúrájuk és világszemléletük nemcsak a 19. és a 20. században, de a 21. század kezdetén is döntő befolyással van az amerikai társadalmi és politikai életre. George Herbert Walker Bush, a jelenlegi elnök apja, aki 1988-tól 1992-ig volt az Egyesült Államok elnöke, többek között arról is híressé vált, hogy nyíltan meghirdette az új világrend bevezetését. Az új világrendnek a koncepciója a "Skull and Bones" testvéri szövetség és az elődjének tekinthető - Adam Weishaupt által alapított - illuminátusok eszmevilágában és stratégiájában gyökerezik. Ma is, amikor már az idősebb Bush fia: George W. Bush az Egyesült Államok elnöke, az amerikai kormány és az államigazgatás számos befolyásos képviselője, az elnökkel az élén, a "Skull and Bones" hálózat tagja. Ez a hálózat arra törekszik, hogy visszaállítsa Amerikának azt az egyedülálló vezető szerepét, amelyet közvetlenül a 2. világháború után betöltött a nemzetközi életben. Az idősebb George Bush ezt a korszakot gyakran nevezte "Amerika évszázadának".

A "Koponya és Csontok" máig nagyhatalmú Rendjének a története az Elihu Yale-ről elnevezett egyetemen kezdődődik, ahol az amerikai hírszerzés, a kábítószerkereskedelem és a titkos társaságok szálai egységes hálózattá szövődtek a történelem során. Elihu Yale Boston közelében született, Londonban végezte tanulmányait, majd pedig a Brit Kelet-indiai Társaság szolgálatába lépett. Karrierje gyorsan ívelt felfelé és 1787-ben ő lett a madrasi Saint George Erőd kormányzója. Hatalmas vagyonra tett szert és 12 év múlva visszatért Angliába. Amikor a Connecticut-i Collegiate School támogatásért fordult hozzá, Elihu Yale bőkezű adományban részesítette. Ismételt adományok után az egyetem vezetői elhatározták, hogy felveszik jótevőjük nevét. Így jött létre 1718-ban a Yale College, a máig tekintélyes Yale Egyetem.

A Yale Egyetem régi épülete előtt áll Nathan Hale szobra. Ennek egy másolata a CIA Langley-ban lévő központjánál is megtalálható, valamint a Philip's Akadémia épülete előtt Andoverben. Nathan Hale a "Culper Ring"-nek, Amerika első hírszerző-szervezetének volt a tagja. George Washington szervezte meg és a Függetlenségi háború egész ideje alatt sikeresen működött. Egyedül Nathan Hale volt az, akit az angolok lelepleztek és 1776-ban felakasztottak. Ettől kezdve tart a Yale Egyetem és a hírszerzés meghitt kapcsolata.

1823-ban Samuel Russell megalapította a Russell & Company-t azért, hogy az felvásároljon ópiumot Törökországban, és onnan Kínába csempéssze. Ez a cég 1830-ban egyesült a bostoni Perkin's szindikátussal és Amerika elsőszámú ópiumcsempész vállalkozásává vált. Amerika és Európa sok neves dinasztiája a Kínával folytatott ópiumkereskedelemben gazdagodott meg. A Perkins cégnek volt Kantonban a fő helyi megbízottja: Warren Delano, Franklin Delano Roosevelt nagyapja. Ugyancsak ennek a cégnek a partnerei közé tartozott John Cleve Green, aki Princeton-t finanszírozta; Abiel Low, aki a Kolumbiát, valamint Joseph Coolidge, továbbá a Perkins, a Sturgis és a Forbes családok. Coolidge fia alapította a United Fruit Company-t és unokája, Archibald C. Coolidge pedig társalapítója volt a nagyhatalmú Council on Foreign Relations-nek, a new york-i székhelyű Külkapcsolatok Tanácsának.

William Huntigton Russell, Samuel unokatestvére 1831-1832-ben Németországban tanult. Ekkoriban ott divatos volt valamennyi emberi tevékenységre és társadalmi törekvésre a tudományos módszert alkalmazni. Poroszországban John Locke és Jean Jacques Rousseau nézetei figyelembevételével új iskolarendszert építettek ki. Johann Fichte, aki az Adam Weishaupt-féle illuminátus szervezethez tartozott, "A német néphez intézett üzenet"-ben például kifejtette, hogy a gyerekeket az államnak kell felnevelni és a mindenható államnak kell előírnia számukra, hogy mit és hogyan gondoljanak. A korszak nagy filozófusa: Georg Wilhem Friedrich Hegel, aki Fichte utódja lett a Berlini Egyetemen 1817-ben, világunkat a szellem világának tekintette. Az állam ennek az abszolút szellemnek a megtestesítője és a polgár csak akkor lehet szabad, ha feltétlenül tiszteli ezt az államot és engedelmeskedik neki. Hegel az államot az abszolút szellem földi megnyilvánulásaként írta le, az emberi fejlődés végső céljaként. Ez a végső cél, az állam, minden egyén felett áll és a polgároknak legfőbb kötelessége, hogy az állam engedelmes alattvalói legyenek. Mind a fasizmus, mind a kommunizmus szellemi gyökere a hegeli tanításokban gyökerezik. Ezek a háttérhatalom által ma ismét felkapott nézetek divatosak voltak akkor is, amikor William Russell Németországban tanult. Visszatérve a Yale Egyetemre megalakította az Alphonso Taft társaságot. 1876-ban betörtek a Skull and Bones termébe és az ekkor szerzett információ szerint a "Koponya és Csont Társaság - a német egyetem egyik részlege"... Russell tábornok a "Csontok" alapítója Németországban volt végzős évei előtt és meleg baráti kapcsolatot alakított ki egy német titkos társaság vezető tagjával. Úgy tért vissza, hogy fel volt hatalmazva a társaság fiókszervezetének a megszervezésével. Így alakította meg William H. Russell 14 más társával a "The Order of Scull and Bones"-t, amely később "The Order of Skull and Bones"-ra változtatta a nevét. (A "scull" gyorsan sikló hajót jelent, a "skull" pedig koponyát.)

Minden évben 15 új tagot vesznek fel, és a beavatott kap a belépéskor 15 000 dollárt, valamint egy padlón álló ingaórát. A Skull and Bones elsősorban tagjainak az egyetemen kívüli karrierjét készíti elő. Kezdetben a társaság bérelt helyiségekben találkozott. 1856-ban készült el a "Thomb"-nak nevezett épület. Egy ablaktalan, barna kőből álló csarnok, ahol a "csontemberek" a mai napig megrendezik beavatási szertartásaikat, és ahol minden csütörtökön és vasárnap találkoznak. Már említettük, hogy 1876-ban betörtek ebbe a "Thomb"-ba, ahol találtak egy olyan 324-es számmal ellátott szobát, amely teljes mértékben ki volt bélelve fekete bársonnyal. Efölött volt egy másik páholyszoba 322-es számjelzéssel. Ez a templom a "szentek szentje" és vörös bársonnyal van bélelve. A falon pedig egy ötágú csillag (pentagram) található. A hallban a Skull and Bones alapítóinak és a németországi társaság tagjainak 1832-ből származó fényképei találhatók. A nyugati oldalfalon többek között egy régi metszet látható, amely egy temetkezési boltívet ábrázol egy kőlapon, amelyen négy emberi koponya nyugszik, valamint egy bohócsapka, csöngők, egy nyitott könyv, számos mérő eszköz, koldustarisznya és egy királyi korona. A sírbolt fölötti árkádon a következő felirat látható latin betűkkel: "Wer War Der Thor, Wer Weiser, Der Bettler Oder, Kaiser?", a bolthajtás alatt bevésve német betűkkel a következő mondat: "Ob Arm, Ob Reich, im Tode gleich." (Az első fordítása: Ki volt a bolond, ki a bölcs, ki koldus, ki császár?; a másodiké pedig: Akár szegény, akár gazdag, a halálban mindenki egyenlő.)

Érdemes nyomon követni Daniel Coit Gilman, Timothy Dwight és Andrew Dickinson White karrierjét. Berlinbe utaztak filozófiát tanulni. 1856-ban tértek vissza. Gilman lett a Yale gazdasági vezetője. Sikerült elérnie, hogy Lincoln elnök elfogadtassa a Kongresszussal azt a törvényt, amely lehetővé teszi az állami egyetemek számára, hogy mezőgazdasági és tudományos célra ingyenes állami földekhez jussanak. A Yale volt az első Amerikában, amely ilyen juttatásban részesült és meg tudta szerezni az egész Connecticut államra eső részt magának. A Yale vezetői annyira meg voltak elégedve, hogy Gilman-t kinevezték a földrajzi intézet vezető professzorának. Gilman később a Carnegie Intézet elnöke lett. Évfolyamtársa Andrew D. White elsőként került a Cornell Egyetem elnöki székébe, majd nagykövetként szolgált Oroszországban és Németországban. Végül a tekintélyes Amerikai Történelmi Társaság élére került. Ugyancsak White volt az, aki 1899-ben a hágai nemzetközi konferencián az Egyesült Államokat képviselte. Timothy Dwight, a másik évfolyamtárs pedig 1886-ban a Yale Egyetemnek lett az elnöke. A Gilman, White és Dwight trió hozta létre az Amerikai Közgazdasági Társaságot, az Amerikai Kémiai Társaságot és az Amerikai Pszichológiai Társaságot. Tanítványaik és az általuk létrehozott szervezetek útján ma is meghatározó befolyással vannak az Egyesült Államok egész iskolai rendszerére.

A Skull and Bones mint hatalmi hálózat

Antony Sutton a Rend kutatója "America's Secret Establishment" ("Amerika titkos hatalmi hálózata") című művében megállapítja, hogy a "Koponya és Csontok Rendje" kiépített egy horizontális és egy vertikális kapcsolatrendszert, hogy befolyását minél hatékonyabban érvényesíteni tudja. A vertikális (függőleges) kapcsolatra jó példa a Whitney, Stimson és Bundy közti kapcsolat. W.C.Whitney, aki beházasodott a Standard Oil tulajdonos Payne dinasztiába, haditengerészeti miniszter volt. Az ő ügyvédje volt Elihu Root, aki viszont alkalmazta Henry Stimsont, amikor az elvégezte a jogot. Stimson 1911-ben átvette Root-tól a hadügyminiszteri tisztséget. Erre őt, az ugyancsak "csontember" William Howard Taft nevezte ki, aki ekkor elnök volt. Stimson később a Fülöp-szigetek főkormányzója lett, majd Hoover elnök idején külügyminiszter, Roosevelt és Truman elnöksége alatt pedig hadügyminiszter volt. Hollister Bundy, Stimson különleges tanácsadójaként tevékenykedett a Pentagonban a Manhattan-project idején. Bundy két fia, William Bundy és McGeorge Bundy ugyancsak magas kormányzati és alapítványi tisztségeket töltöttek be. A két testvér a CIA-ban, a Hadügyminisztériumban, a Külügyminisztériumban, valamint Kennedy és Johnson különleges tanácsadóiként a vietnami háború egész ideje alatt jelentős befolyással voltak a hírszerzésre és a döntéshozatalra. William Bundy később a nagyhatalmú Council on Foreign Relations negyedévente megjelenő lapjának: a Foreign Affairs-nek lett a főszerkesztője. McGeorge pedig a Ford Alapítvány elnöke lett.

A "csontemberek" másik két neves csoportja: a Harriman és a Bush csapat. Averell Harriman a demokrata párt tekintélyes államférfija volt. Testvére Roland Harriman pedig a Brown Brothers, Harriman befektető bankház egyik igazgatója. A másik Prescott Bush volt, a jelenlegi elnök nagyapja. A 20. század kezdetétől fogva két beruházó bankban játszottak meghatározó szerepet a Skull and Bones tagjai: a Guaranty Trust-ban és a Brown Brothers, Harriman cégben. Mindkét beruházó pénzintézet erőteljesen részt vett a bolsevik rendszer és Hitler finanszírozásában. E két pénzintézet hatékony támogatása nélkül a bolsevikok nem tudták volna megszilárdítani hatalmukat Oroszországban. Averell Harriman később a Lend Lease-ért (kölcsönbérleti szerződés programmért) felelős miniszter lett, s ekkor egész gyárakat szállított a Szovjetuniónak. Egyes kutatók szerint Harriman részt vett a nukleáris fegyverekre vonatkozó információk, valamint a plutónium és az amerikai dollár előállítására alkalmas berendezések átadásában is a Szovjetuniónak.

Az új világrend megvalósítói

A Skull and Bones nagyhatalmú tagjai úgy vélik, hogy nemcsak stratégiai okokból, de morálisan is igényt formálhatnak a világ ügyeinek intézésére. Ebből következik, hogy jogukban áll minden olyan riválisnak a megtörése, aki veszélyeztetheti az Egyesült Államok világbirodalmi vezető szerepét. Ez még olyan jelenlegi szövetségesekre is vonatkozik, mint Japán, vagy a ma már barátinak számító, korlátozottan cselekvőképes Németország, s a mindig is különleges testvéri kapcsolatokat hangoztató Nagy-Britannia. Az idősebb Bush és fia, valamint a többi bonesman ("csontember", amely elnevezés a "Koponya és Csontok Rend"-hez való tartozásra utal) az új világrend előharcosának tekinti magát, akinek legfőbb hivatása Amerika nagyságának nemcsak a helyreállítása, de növelése is, abban az új világkorszakban, amelyben az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom. A Skull and Bones hálózat céljai elérése érdekében nemcsak a hivatalos állami intézményeket használja, de igénybe veszi az olyan magukat privátnak tekintő szervezeteket is, mint amilyen a new york-i székhellyel működő Council on Foreign Relations, CFR, azaz a háttérhatalom legfontosabb központi koordináló intézménye.

A Skull and Bones tagjai a "konstruktív káosz" eszméit vallják. Mit jelent a konstruktív, azaz "alkotó zűrzavar"? Ez a háttérhatalom egyik alapvető módszere. A beavatottak valódi politikai szándékaikat mélyen titokban tartva folyamatosan kétértelmű, homályos, félreérthető jelzéseket adnak a fontos politikai kérdésekről. Ezzel megtévesztik mind ellenfeleiket, mind saját környezetük nem beavatott részét. Ez teszi lehetővé, hogy a dezinformáció ködös légkörében saját stratégiájukat eredményesebben valósítsák meg.

Az arisztokratikus Skull and Bones Rend, elit szervezetként, az Amerika vezetése alatt álló új világrend kialakítására törekszik. Már utaltunk rá, hogy a Yale Egyetemen (New Haven-ben) 1832-ben alapított "Skull and Bones" a legrégibb és legtekintélyesebb a Yale hét zárt társasága közül. Említésre méltó még a "Scroll and Key" (Tekercs és Kulcs), a "Book and Snake" (Könyv és Kígyó), a "Wolfshead" (Farkasfej), az "Eliahu" és a "Berselius". E zártkörű testvéri szövetségek kiszemelik maguk számára a legtehetségesebb fiatalokat azért, hogy előkészítsék őket vezetőállások betöltésére a kormányzati és üzleti életben, elsősorban a bankvilágban és az amerikai élet más fontos szektoraiban. Eltérően az amerikai egyetemeken meghonosodott görög betűjelzéseket használó többi zárt társaságtól és titkos szervezettől, amelyek hálózata felöleli az egyetemek többségét, a Skull and Bones és a vele rokon társaságok kizárólag a Yale egyetemen működnek. Ezek nem részei az amerikai egyetemeken országosan működő társaságoknak és szervezeteknek. Ugyanez a helyzet az Ivy League College-okkal, amelyek csak a Harvard és a Princetown Egyetemeken működő zárt társaságok. De még ezek közül az elit társaságok közül is kiemelkedik a Skull and Bones, mint a legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú zárt tömörülés. Megalapítása óta a Skull and Bones eddig mindössze 2500 taggal rendelkezett. Egy adott időpontban kb. 600 élő tagja van. Ez a kis létszám egymagában jelzi, hogy milyen nagyfokú a hatalom-koncentráció ebben a Rendben.

A Skull and Bones hűen a "konstruktív zavarkeltés" taktikájához, tudatosan elősegítette a történetére vonatkozó mitológiák és legendák terjedését. Az egyik változat szerint, a Koponya és Csontok Rendje annak a brit és skót szabadkőműves irányzatnak az elágazása, amely a 17. század végén az oxfordi egyetem All Soul's College-ban jött létre. Egy másik verzió szerint, a Koponya és Csontok Rendje azoknak a német nacionalista beállítódású titkos társaságoknak a folytatódása az Egyesült Államokban, amelyek a 19. században Németországban működtek. Van egy harmadik magyarázat is a Rend történetére. Eszerint a Skull and Bones tősgyökeres amerikai intézmény, amely azonban átvette az európai szabadkőművesség számos rituáléját, de ezeket a saját gyakorlatában egyedülállóan új formába ötvözte. Tény, hogy a Skull and Bones rendet 1832-ben a Yale Egyetem Campusában hozták létre. Hivatalosan azonban csak 1856-ban jegyezték be: "Russell Trust Association" néven. Az elérhető adatok szerint a Rendet a Távol-Kelettel fenntartott ópiumkereskedelemből származó jövedelemből finanszírozták. Ez a jövedelem biztosította a Skull and Bones hatékony működését az egyetemen, és azt, hogy végzős tagjait befolyásos állásokba juttassa. A Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott kábítószer-kereskedelem virágzott 1783-ban, amikor az amerikai függetlenségi háborút lezáró párizsi békeszerződést aláírták. A Brit Kelet-Indiai Társaságot ebben az időben a Barring Brothers Bankház ellenőrizte. A 19. század kezdetén ezt a szerepet a Rothschild-ház londoni ága vette át, és ettől kezdve ő ellenőrizte a Kínával folytatott ópiumkereskedelmet. A Barring és a Rothschild család támogatásával számos új-angliai család (Új-Angliának nevezték az Egyesült Államok észak-keleti részén lévő államokat) részt vehetett a nagyon jövedelmező ópiumkereskedelemben, de csak alvállalkozóként, másodüzlettársként. Ezek a kereskedőcsaládok voltak a szállítmányozók, a fuvarozók, és sok esetben ők maguk irányították hajóikat is. A kábítószerkereskedelem révén mesés vagyonra tettek szert a Cabbot, a Coolidge, a Forbes, a Higginson, a Sturgis, a Lodge, a Lowell, a Parkins és a Russell családok. Ezek az új-angliai kereskedők alapították a United Fruit Company-t és a Bank of Boston-t.

A Skull and Bones Rendet a Russell és a Perkins családok hozták létre. Számos nemzedékváltás eredményeként az említett családokhoz tartozó személyek összeházasodtak egymással. Ily módon vérrokonságban is álló kiterjedt hatalmi csoportosulás jött létre, az "Eastern Establishment" (Keleti Hálózat). William Huntington Russell volt az, aki "Russel Trust Association" név alatt jegyeztette be a Skull and Bones-t. A 20. század során a "Russell Trust Association"-nek a "Brown Brothers, Harryman" cég New York-i központja volt a hivatalos címe. William Huntington Russell mondta a búcsúbeszédet a Yale Egyetemen 1833-ban végzők előtt. Ő, és a Skull and Boneshoz tartozó társai olyan különleges elitnek tekintették magukat, amely kiemelkedett a puritán bevándorlók és kereskedelmi bankárok Yale Egyetemre járó gyermekei közül. Szó szerint értették az új-angliai bevándorlók puritán hitét, miszerint isteni megbízatásuk van arra, hogy Észak-Amerika irányítói legyenek. Az 1701-ben létrejött Yale Egyetem néhány nemzedékkel megelőzi az amerikai forradalom generációját. Az itt, puritán hagyományok szerint nevelkedett diákok közül sokan később Benjamin Franklin politikai koalíciójához csatlakoztak, amely végül úgy döntött, hogy elszakad Nagy-Britanniától és létrehozza a független Egyesült Államokat.

A Rend két kritikus kutatója: Antony Sutton, történész és a tényfeltáró újságírók közé tartozó Ron Rosenbaum, aki maga is a Yale Egyetemen végzett, arra a véleményre jutott, hogy a Skull and Bones létrejötte óta fokozatosan elfajult és egyre inkább az okkultizmus irányába fejlődött. Rituáléjában közeledett az európai szabadkőművesség, elsősorban az Illuminátus titkos társaságok gyakorlatához. Sutton kiemeli, hogy a beavatottak ezt a rendet maguk között "A Halál Testvériségének" nevezik és, hogy az fokozatosan az amerikai titkos hatalom kezében lévő veszélyes fegyverré vált. Rosenbaum arra is utal, hogy ez a germán eredetű társaság lényegét illetően bűnös célokat követ és szellemiségét illetően a nácizmus előfutárai közé sorolható. A tekintélyes "Esquire" c. újságban Rosenbaum azzal vádolja a Skull and Bonest, hogy a Yale Egyetem Campusában őrzi Hitler magán ezüstgyűjteményének a maradványait. Ezeket a megállapításokat nem lehet kapásból elutasítani, de óvatosságból megállapíthatjuk, hogy a két szerző esetleg elfogult. Ennek Rosenbaum esetében oka lehet az, hogy zsidó származású diákként csaknem automatikusan, vallási alapon, kirekesztették a Yale Egyetemen működő titkos társaságok belső köréből. A brit születésű Antony Sutton pedig büszkén vállalja, hogy külön utakon járó történész és John Stuart Millt tartja szellemi elődjének. Az elmondottak figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a titkos társaság személyi összetétele nemzedékről nemzedékre fokozatosan leszűkült az új-angliai családok egy kis csoportjára, akik egymás között házasodtak, és aztán gondoskodtak arról, hogy fiaik és unokáik bekerülhessenek a Rendbe. Ez a fajta "beltenyészet" gyakran létrehozza a kívülállókkal szembeni szűklátókörűséget és előítéletet, ami nagyon komoly hiányosságnak bizonyulhat különösen olyan személyek esetében, akik az Egyesült Államok irányítói lesznek.

A rend magját nem több mint 20-30 család alkotja, amit a családfák összehasonlításából állapíthatunk meg. A többség olyan puritán telepesek leszármazottai, akik a 17. században érkeztek Észak-Amerikába. Közéjük tartoznak a Whitney, a Lord, a Phelps, a Wadwortsh, az Allen, a Bundy, az Adams, a Stimson, a Taft, a Gilman és a Perkins családok. A Skull and Bones törzséhez tartozó családok második csoportját azok alkotják, akik 18. és a 19. században meggazdagodtak és vagyonuk révén nyertek bebocsátást az új-angliai elit soraiba. Ebben a második csoportban a vezetőszerepet a Harriman, a Rockefeller, a Pain, a Davison, a Pillsbury és a Weyerhauser családok játsszák. Néhány az elmúlt két évszázadban Németországból az Egyesült Államokba áttelepült zsidó bankár család is bebocsátást nyert az előkelő WASP (White Anglo-Saxon Protestant, vagyis Fehér Angolszász Protestáns) családok körébe. Közéjük tartoznak a Schiffek, a Warburgok, a Guggenheimek és a Meyerek. Ez utóbbi családok közvetítőként funkcionálnak az új-angliai "wasp"-ok és az ő angliai rokonaik között. Ez különösen igaz azután, hogy a Rothschild pénzügyi-érdekeltség az anglikán Barring-csoport helyére lépett Londonban, mint a leghatalmasabb pénzügyi érdekközösség. Néhány ilyen német-zsidó eredetű család annyira beolvadt a WASP-családok közé, és oly mértékben asszimilálódott az anglikán társadalomhoz, hogy ősi hitét elhagyva csatlakozott a protestáns egyházhoz. Az előkelő WASP-famíliák azonban sohasem fogadták el teljesen egyenrangúnak ezeket a zsidó származású beruházó bankárokat. A Skull and Bones tagjai ma sem teljesen bíznak bennük. Egyébként több kutató is állítja, hogy a zsidó testvéri társaságokat tömörítő B'nai B'rith (a Szövetség Fiai), szintén a nagy-britanniai skót rítusú szabadkőművességből formálódott. Az ő amerikai támogatóik közé tartoznak a Rothschildok, továbbá a Cecil Rhodes Trust, a brit "Round Table Group" (Kerekasztal Társaság), valamint a hozzátartozó szervezetek és intézmények hálózata.

A beavatási szertartás

Ahhoz, hogy valakit beavassanak a Skull and Bones Rendbe keresztül kell mennie a kiválasztási rituálén, amelyet "tapping"-nek (kopogtatásnak) neveznek. A Yale Egyetem 15 végzős hallgatója "kopogtat", akik az adott időszakban a titkos társaság tagságát is alkotják. Kiválasztanak a kezdő hallgatók közül ugyancsak 15 tagot "Bonesmen"-nek ( "Csontembernek") a következő évre. Már utaltunk rá, hogy története során a Skull and Bones távoltartotta soraiból a feketéket, a zsidókat, valamint azokat, akik nem tartoznak a "wasp"-okhoz. Az elmúlt 30 évben - jelképesen - ezekből a csoportokból is választanak ki egy-egy pályázót. Így a Rend legutóbbi beavatottjainak a listáján már található egy személy zsidó hangzású névvel, egy pedig kínai családnévvel. Sőt már arra is van példa, hogy homoszexuális tagot is választottak. A kiszemelt pályázónak három próbán kell keresztülmennie. Ezeknek az a célja, hogy felmérjék a kiszemelt "bonesman" képességeit az egyetemi élet utáni körülmények között. Az első próba a bentlakásos kollégium. A pályázók túlnyomó többsége, miután gazdag, "kékvérű" családból származik, tekintélyes és drága új-angliai magániskolákba jár. Ezért a jövő "bonesmen"-jei számára az előkészítést a két - puritán kálvinisták által működtetett - Philips Akadémia végzi.

A második próba azt szolgálja, hogy felmérjék a jövendőbeli "bonesman" képességeit természeti környezetben. Ezek közé tartozik a vadászat Új-Anglia erdeiben, vagy olyan távoli helyeken, mint Afrika vagy Dél-Amerika dzsungeljei. A sikeres helytállás ebben a vonatkozásban előfeltétele annak, hogy a pályázót befogadják a Rend spártai elitjébe.

A harmadik próba: a háború. A háborús időkben szerzett harctéri tapasztalat különös jelentőséggel bír egy jövőbeni "bonesman" számára, mivel a Rend az új-angliai WASP-ok harcos kasztja részének tekinti magát. Így pl. az idősebb George Bush nemzedékének számos rendtagja részt vett a 2. Világháborúban. Előkészítő iskolájuk végeztével előbb katonai szolgálatot teljesítettek, és csak arról visszatérve mentek egyetemre. Elsősorban a Haditengerészetnél teljesítenek szolgálatot. A 2. Világháborúban a Haditengerészethez tartozó légierő volt különösen vonzó számukra. Békeidőben is kívánatos egy Yale diák számára, hogy katonai szolgálatot teljesítsen, de ez nem elengedhetetlen feltétel.

Amikor kiválasztották a pályázókat, sor kerül a formális beavatásra. A Rend 15 tagja felkeresi a "kopogásra" (vagyis belépésre) kiszemeltek hálótermét. A kiválasztott tagjelölt kinyitja az ajtót, a "bonesman" pedig ráüt a vállára, és ezt kiáltja: "Skull and Bones, elfogadod?" Ha a pályázó elfogadja, akkor a felavatandónak átadnak egy üzenetet, amely fekete szalaggal és viaszpecséttel van ellátva, valamint a koponya és a keresztbe rakott csontok emblémáját viseli. Rajta van a Rend mitikus száma is: 322. Az üzenet megjelöli azt az időt és helyet, ahol a pályázónak a beavatás éjszakáján meg kell jelennie. A jelölt nem viselhet fémből készült tárgyat vagy ruhát. Egy 1940-ből származó Skull and Bones dokumentum szerint a beavatási szertartás a következőkből áll:

Az új embert egy koporsóba fektetik, amelyet elhelyeznek az épület központi részében. Közös énekben társadalmi újjászületést kívánnak neki. Amikor kiveszik a koporsóból, olyan ruhát kap, amelyen szimbolikus jelzések vannak. Valamennyi találkozón a tagok, majd utánuk a tagjelöltek is, egy halomba rakják a nevüket viselő csontokat. A "Thomb"-ot (sírboltot), a Skull and Bones kriptát, szent szobának hívják és a 322-es számmal jelölik. Már idéztük a bejárattal szemközti boltíven található német feliratot. Ez a német szabadkőműves rituáléból származó idézet összefügg a Skull and Bones eredetével. Ez az egyik "bizonyíték", amely a Rend állítólagos pre-náci jellegére utal. Valójában a rend szertartása sokkal inkább emlékeztet a skót és az angol szabadkőművesség rituáléira. Az okkult szimbólumok és rituálék körüli vitákat a Rend maga is táplálja. A Yale egyetemi titkos társaság tagjainak már a kezdetektől a fejébe vésik a kétértelműség, a homályosság és a titkosság rendkívüli értékét. Arra tanítják őket, hogy mindez igen fontos a "csontemberek" számára, mihelyt kilépnek a Yale Egyetem védett világából és az Egyesült Államok kormányzatának, a hírszerzésének, a hadseregnek vagy az üzleti életnek az irányítói lesznek. Különösen az idősebb George Bush elnöksége során emlegették, hogy tanulmányozva kétértelmű, önellentmondásokkal teli kijelentéseit és magatartását, különösen az Öböl-válság idején, felismerhetőek voltak a Skull and Bones Order által belenevelt tulajdonságok. A Rendhez csatlakozó számára másodlagos az a kérdés, hogy a titkosságot és a kétértelműséget jó vagy rossz célra kell felhasználni. A követendő alapelv, hogy a hatalom hatékony gyakorlásához elengedhetetlen eszköz a titoktartás és a Janus-arcúság. Azok a szoros és titkos kapcsolatok, amelyek a "Bonesmen"-ek között kialakulnak egyetemi éveik alatt, egy egész életen át tartanak. Ezek a szálak összekötnek valamennyi "csontembert", különösen azokat, akik egy időben jártak egyetemre és ugyanazon Skull and Bones évfolyamhoz tartoznak. Ebben az értelemben valamennyi Skull and Bones tag egy kicsi, zárt elithez tartozik, akik vezető pozícióba kerülve is szoros kapcsolatban állnak egymással. Számos forrás utal rá, hogy a jelenlegi elnök, valamint apja, ma is gyakran konzultál egykori Yale egyetemi Skull and Bones társaival.

Különös jelentősége van a sportnak, elsősorban a csapatjátékoknak, a "bonesmen"-ek felkészítésében. A Rend vezetői abból indulnak ki, hogy a csapatjáték megtanítja a "csontembereket" a vezetés és a felelősség vállalására, s ami még ennél is fontosabb, beléjük neveli a tiszteletet a játékszabályok betartása iránt. A sporttal kapcsolatos spártai edzés és felkészítés a Skull and Bones filozófia lényeges kiegészítője. A Skull and Bones világában a legnagyobb erény az a képesség, hogy egy nemzetet háborúba vigyenek és ebben a háborúban győzelmet vívjanak ki. A "csontemberek" számára a katonai hatalom természetes és lényeges tartozéka a politikai hatalomnak. Az eszmék fontos szerepet játszanak, de a történelem tényleges formálásához csaknem mindig elengedhetetlen a katonai erő alkalmazása. A Rend kutatói rámutattak, hogy ez a hatalmi filozófia és a katonai erőnek ez a birodalomépítő alkalmazása, az ókori Róma gyakorlatából származik, különösen annak hanyatló korszakából. A Római Birodalom végső periódusában a légiók sorozatát vetették be az akkori világ szinte minden ismert részén, hogy meghódítsanak területeket és uralmuk alá vessenek népeket.

A Skull and Bones az egyetlen szuperhatalom világbirodalmát építi. Ezért itt célszerű utalnunk a példaképül szolgáló Római Birodalom felbomlásának az okaira, mivel ezek az okok ma már az Egyesült Államok esetében is fennállnak. A Római Birodalom gazdasága kamatozó pénzrendszerrel működött. A kamat révén a pénzvagyon, majd a reálvagyon is, egy szűk csoport kezében halmozódott fel, miközben a római polgárok túlnyomó többsége, de az állam is, a végletekig eladósodott. Sőt a szabad polgárok egy része adósrabszolgává is vált. Ez lehetetlenné tette a gazdasági tevékenységet, a Birodalom központja pedig parazita életmódra tért át és rákényszerült a provinciák kizsákmányolására. A kamatozó pénzrendszer végül megbénította a gazdasági életet és felbomlasztotta az államot. A Római Birodalom először kettészakadt (i.u. 395) majd a Nyugat-római Birodalom az északról támadó barbár germánok prédája lett i.u. 476-ban, amikor Odoaeker barbár vezér könnyűszerrel megdöntötte Romolus Augustulus császár trónját.

Az Egyesült Államok mai helyzete sok rokonvonást mutat a hanyatló Római Birodalommal. Ez nemcsak a kamatozó pénzrendszer várható összeomlásában érzékelhető, hanem elénk tárul a rock-sex-drug szubkultúra uralomra jutásában is, amely nagyon hasonlít a hanyatló Róma kulturális állapotára. Tanúi lehetünk ugyanazoknak az enervált, morbid és dekadens társadalmi jelenségeknek, amelyek ekkor Róma közéleti és magánéleti viszonyait jellemezték. A Skull and Bones spártai elveit egyesek a japánok szamuráj erkölcséhez hasonlítják. Ez azonban nem állja meg a helyét, mivel a szamurájok erkölcsi kódja nagy hangsúlyt helyez a tiszteletre és a becsületre, s világnézete morális és etikai alapokra épül. A Skull and Bones nem helyez ilyen hangsúlyt sem az erkölcsre, sem a becsületre. Ellenkezőleg. Filozófiájának sarkköve az ún. "double-cross system" (a kettős-kereszt vagy keresztbe rakott csontok rendszere). E szerint a filozófia szerint bárki, aki nincs beavatva, az alacsonyabb rendűnek tekintendő, lehet neki hazudni, és a WASP-hálózat hatalma érdekében manipulálható emberi biomassza. Ezt a filozófiát jelképező "double-cross" (a csontok keresztbe fektetése) megtalálható a Rend emblémáján.

A Skull and Bones elvei az Amerika egészét érintő politika szintjén először a 19. század végén éreztették hatásukat. Ebben az időben a Skull and Bones tagjai magukévá tették a brit birodalmi rendszer valamennyi lényeges vonását, különösen azt a hitet, hogy az angolszászoknak Istentől adott joguk van a világ többi népe feletti uralkodáshoz. Még Japánt is, amely soha nem volt az angol-amerikai gyarmatbirodalom részese, alacsonyabb rendű nemzetnek tekintették, amellyel ugyanúgy kell bánni, mint Afrika, India és Latin-Amerika gyarmati népeivel. William McKinley elnök, aki az amerikai alapító atyák szellemiségét követte, 1898-ban a Skull and Bones kemény nyomása alá került. Nem kívánt imperialista politikát folytatni, de a Rend mégiscsak kikényszerítette, hogy hadat viseljen Spanyolország ellen azért, hogy "felszabadítsa" Kubát és megszerezze a Fülöp-szigetek feletti gyámkodást. Ez volt az első alkalom, amikor az Egyesült Államok álnok módszerekkel, nagyon is kétséges manipuláció révén csupán azért, hogy terjeszkedjen, háborút indított. Ez az amerikai történelem imperialista korszakának a kezdete, amely teljesen megváltoztatta az Egyesült Államokat. Ez a tény jelezte, hogy a Skull and Bones Rend tagjai már elfoglalták helyüket az Egyesült Államok nagy hajójának parancsnoki hídján. McKinley elnök kapitulációja a WASP harcosok előtt nemcsak saját magára, de az egész országra nézve sorsdöntőnek bizonyult. Az 1898-as spanyol-amerikai háború, a Skull and Bones tagjait vezető pozíciókba juttatta a republikánus pártban. 1900-ban, a párt elnökjelölő konvencióján McKinley arra kényszerült, hogy Teddy Roosevelt-et fogadja el alelnök-jelöltnek maga mellé. A McKinley-Roosevelt páros részben annak a harciasan hazafiaskodó, soviniszta légkörnek köszönhetően került a Fehér Házba, amely a spanyol-amerikai háború után az Egyesült Államok társadalmát jellemezte. Néhány hónapra hivatalba lépését követően McKinley-t meggyilkolták, s így Teddy Roosevelt - a Skull and Bones Rend tagja - lett az Egyesült Államok elnöke. Roosevelt következetesen "csontemberekkel" vette körül magát. Utódja William Howard Taft, aki 1908-ban került a Fehér Házba, maga is második generációs Skull and Bones tag volt.

Henry Stimson: A "csontemberek" példaképe

Rowland Evans és Robert Novak 1991-ben megírta, hogy amikor idősebb George Bush eldöntötte: megindítja a háborút Saddam Hussein ellen, a karácsonyi ünnepeket Camp Davidben töltötte és példaképének - az ugyancsak Skull and Bones Rendhez tartozó - Henry Stimsonnak az életrajzát olvasta. Az elnök legközelebbi tanácsadói szerint Bush szinte hipnotikus állapotban sétált a maryland-i hegyekben Stimson önéletrajzával a kezében. Henry Lewis Stimson valóban a példás WASP-harcos megszemélyesítője. 1888-ban lett a Skull and Bones Rend tagja és hét amerikai elnököt szolgált: Theodore Rooseveltet, William Howard Taftot, Woodrow Wilsont, Calvin Coolidge-ot, Herbert Hoovert, Franklin Delano Rooseveltet és Harry S. Trumant. Stimson felügyelte a Manhattan-projektet, amelynek keretében az amerikai atombombát kikísérletezték és legyártották. Stimson személyesen döntött arról, hogy ezt a pusztító fegyvert a két japán város: Hirosima és Nagaszaki ellen bevessék. Évekkel korábban a londoni tengerészeti konferencián résztvevő amerikai delegáció elnöke, és Hoover elnöksége alatt (1929-1933) az Egyesült Államok hadügyminisztere volt. Stimson meghatározó szerepet játszott a japán birodalmi hadiflotta méreteinek korlátozásában. Hadügyminiszterként ő volt a kidolgozója Franklin Delano Roosevelt idején a Japán elleni gazdasági szankcióknak, amelyek végül rákényszerítették Japánt a Pearl Harbor elleni támadásra, lehetővé téve így az Egyesült Államok formális belépését is - az ázsiai hátsó ajtón át - a 2. Világháborúba. Stimson kulcsszerepet játszott annak a döntésnek a meghozatalában, amelynek az eredményeként internálták az Egyesült Államok japán származású polgárait a Pearl Harbor utáni időszakban.

De Stimson volt az is, aki elrendelte, hogy az amerikai bombázók kíméljék meg az ősi japán birodalmi fővárost Kyoto-t, amely tele van vallási és művészi alkotásokkal, pótolhatatlan műemlékekkel. Stimson egyik életrajzírója azt is állítja, hogy ő döntötte el a japán császár sorsát is, megakadályozva lemondatását. A japán kultúra iránti fogékonysága, valamint azon igyekezete, hogy Japán megőrizhesse önbecsülését még a vereség után is, Joseph Grew-nak köszönhető, aki sokáig nagykövetként képviselte Amerikát Japánban és közeli barátja volt Stimsonnak. Tény az, hogy Stimson meghatározó szerepet játszott a szövetségesek háború utáni politikájának meghatározásában mind Japán, mind Németország irányában.

Geofrey Hodgson brit történész szerint Stimson nevelésében a legfontosabb szerepet a Skull and Bones Rendhez való csatlakozása játszotta. Ő ugyanis nem előkelő származása révén, hanem kizárólag a Yale Egyetemen nyújtott teljesítménye alapján lett a Rend tagja. Szülei nem voltak gazdagok, de ősei a puritánok közé tartoztak. Stimson rendkívül keményen tanult, igyekezett megszerezni minden elérhető díjat, a versenyszellem jellemezte egész magatartását. Ereiben nem folyt kékvér, viszont gazdagon nősült. Felesége már a legelőkelőbb családok egyikéből származott, akiknek a tagjai szoros kapcsolatban álltak a Skull and Bones Renddel. Ezért, amikor végzett, az az Eliahu Root választotta partnerének, aki Theodore Roosevelt elnök hadügyminisztere lett később. Roosevelt és Root képezte tovább Stimson-t, aki fokozatosan a WASP-elit hatalmi hálózatának sikeres tagjává vált. Mivel Stimson nem volt katona, ezért 44 évesen csatlakozott a hadsereghez az I. Világháború idején, s az amerikai expedíciós erőnél Európában szolgált. Theodore Roosevelt győzte meg Stimson-t arról, hogy Amerika birodalmi jövője attól függ: meg tudja-e szerezni a hegemóniát a Csendes-óceán térségében és a Távol-Keleten. Már utaltunk rá, hogy a spanyol-amerikai háború Amerika birodalmi korszakának kezdetét jelzi, vagyis az alapító atyák által lefektetett republikánus alapelvek feladását. Ehhez tartozik az amerikai uralom kiterjesztése a Fülöp-szigetekre. Stimson meghatározó befolyása idősebb George Bushra és gyermekeire, valamint a Rendhez tartozó évfolyamtársaikra, tudatos nevelési tevékenységének az eredménye. Stimson ugyanis nagy gondot fordított arra, hogy az utána jövő WASP-nemzedékek dominálják Amerika politikai életét a hidegháborús korszakban és azt követően is. Azt a szűkebb kört, amelybe ezek a személyek tartoztak "Stimson óvodájának" nevezték. E körnek nem minden tagja volt beavatott a Skull and Bones Rendbe és nem mindenki a Yale Egyetemen szerzett diplomát, de valamennyiük be volt oltva a Skull and Bones filozófiájával és hatalomgyakorlási módszereivel. Ezen a titkos szövetségi és támogatási rendszeren keresztül a Rend rendkívüli módon meg tudta növelni befolyását az Egyesült Államok életének minden területén.

A "Stimson óvoda"

A "Stimson óvoda" tagjai közé tartoztak, többek között: John J. McCloy, aki hadügyminiszter-helyettes volt, majd pedig Amerika németországi főmegbízottja a világháború utáni időszakban; idetartozott Robert Lovett, aki a Skull and Bones tagja és ugyancsak a Rend kiemelkedően fontos wall street-i pénzintézetének, a Brown Brothers, Harriman-nek volt a partnere. Ő Stimson hadügyminisztersége idején légügyi helyettese volt, és az amerikai kormány befolyásos tagja maradt egészen John F. Kennedy elnökségéig. A "Stimson óvoda" tagja volt Harvey Bundy, egy másik "csontember", aki Stimson különleges hatáskörű helyettese volt a Hadügyminisztériumban. Harvey Bundy két fia, McGeorge Bundy és William Bundy, szintén a Yale Egyetem végzősei és a Skull and Bones Rend tagjai, csatlakoztak apjukhoz Stimson csapatában. A Bundy család fontos politikai szerepéről már korábbi írásainkban részletesen szóltunk. Ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott Dean Acheson külügyminiszter-helyettes, aki a Yale Egyetemen végzett, de nem a Skull and Bonesnak volt tagja, hanem az Egyetem egy másik titkos társaságának a "Scroll and Key"-nek. Ő először F. D. Rooseveltnek és Trumannak a fontos tanácsadója, majd maga is külügyminiszter lett. A Pearl Harbor elleni japán támadás jobb megértését segíti, ha tudjuk, hogy az amerikai hadsereg akkori vezérkari főnöke George C. Marshall tábornok, aki Truman elnök idején külügyminiszter lett, ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott. Marshall tábornok a Pearl Harbor elleni támadás körülményeit kivizsgáló kongresszusi bizottságnak nem tudott elszámolni arról, hogy a támadást megelőző kritikus órákban hol tartózkodott, és mit csinált.

A politikusoknak azt a nagyhatalmú csoportját, amely a legfontosabb döntéseket meghozta a 2. Világháborút követően "Stimson-Marshall-Acheson körnek" hívták. Ők alakították ki a hidegháború visszaszorítási politikáját a Szovjetunióval és kommunista Kínával szemben, valamint az Egyesült Államok koreai politikáját. Ugyancsak ők irányították a háború utáni újjáépítést Németországnak a nyugati zónáiban, amelyek egyesítéséből később létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. A Skull and Bones befolyásos tagja, Averell Harriman, volt a felelős Douglas MacArthur tábornokelbocsátásáért. A bankár Harriman, aki igen jól értett a színfalak mögötti manipuláláshoz és mesterien intrikált, korábban az Egyesült Államokat képviselte Moszkvában. Ő győzte meg Truman elnököt, hogy váltsa le MacArthurt. Averell Harriman a háború utáni időszakban 40 éven át fontos szerepet játszott az Egyesült Államok politikájának alakításában. Tevékenysége azt is mutatja, hogy még a Skull and Bones renden belül sem teljesen azonos a vezető tagok politikája. Stimson belső körének néhány tagja bírálta Harriman-t, mert túlságosan hatalomvágyónak tartották, valamint szemben a Rend tagjainak többségével, ő nem republikánus, hanem birodalmi érdekeket képviselő demokrata politikus volt. Érdemes megemlíteni, hogy üzleti partnerként és közéleti személyiségként igen közel állt az ugyancsak "csontember" köztársasági párti szenátorhoz: Prescott Bush-hoz a jelenlegi elnök nagyapjához.

Henry Stimson 1950-ben meghalt, de az általa felnevelt "csontemberek" nagy része vezető pozíciókat töltött be. Stimson életének utolsó éveiben számos olyan kormányzati szerv létrehozásában vett részt, amelyek idővel aztán a Rend befolyásának hatalmi bázisát képezték. Noha a "Stimson óvoda" egyetlen tagja sem vált egyértelműen a távozó vezér utódává, tanítványai azonban sikeres karriert futottak be.

Az 1947-ben elfogadott nemzetbiztonsági törvény a Stimson vezette Hadügyminisztériumot Nemzetvédelmi Minisztériummá alakította át, egy olyan civil alkalmazottakkal megtöltött intézménnyé, amely később számos "csontembernek" nyújtott magas hivatalt. Közülük kiemelkedik Robert Lovett, aki 1950-ben nemzetvédelmi miniszter lesz. Szerepe volt Stimsonnak a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA létrehozásában is, amely átveszi Stratégiai Szolgálatok Hivatalának, az OSS-nek a feladatkörét. Az 1950-es évek elején a Külügyminisztérium Politikai Koordinációs Hivatala összeolvadt a CIA-val, s így a Központi Hírszerző Ügynökség teljes mértékben ellenőrizte az Egyesült Államok titkos műveleteit. Létrehozták a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, az NSA-t, amely a Nemzetvédelmi Minisztérium irányítása alá került és nagymértékben megnövelte Amerika lehallgatási, valamint hírszerzési kapacitását. Az itt megemlített ügynökségek és hivatalok közül a hidegháború korszakában a CIA-nál volt alkalmazásban a legtöbb Yale diplomával rendelkező. Többségük egyben a Skull and Bones Rendhez is tartozott. A "spook"-(kísértet) szó, amit a CIA berkeiben a titkos műveletek végzőire használnak, a Yale Egyetem zsargonjából származott. A Skull and Boneshoz tartozó diákokat nevezték így. Arra is van adat, hogy a CIA-n belül külön Skull and Bones klub működött, hogy segítse tagjainak az előmenetelét. A CIA-nál sem a formális beosztáshoz igazodik a befolyás mértéke, hanem az informális személyi kapcsolatokhoz. Gyakran előfordul, hogy viszonylag jelentéktelen beosztásúak hatékonyabban részt vesznek a döntésben, mint lényegesen magasabb beosztású főnökeik, ha azok, pl. nem tartoznak a Skull and Bones klubhoz. Még ma is jelentős a Yale-en végzettek dominanciája a CIA-n belül. Ez is Stimson örökségéhez tartozik, mivel a 2. Világháború idején igen sokan csatlakoztak a Yale Egyetemről az OSS-hez. A Stratégiai Szolgálatok Hivatalának kémelhárító részlegét is a Yale Egyetem egyik tanára, Normann Holes Pearson vezette. Tagja volt ennek a Szolgálatnak:James Jesus Angleton, aki aztán a CIA kémelhárító szolgálatának lett igazgatója. A "Stimson óvodához" tartozó William Bundy is vezető pozíciót töltött be a CIA-nál az 50-es években, több más Yale professzorral és ott végzett diákkal egyetemben.

A "bonesman" J. J. Angleton és a CIA

Michael Collins Piper: Final Judgement (Végső álláspont) című könyvének VIII. fejezetében (93-106 old.) kifejti, hogy 1963-ra John F. Kennedymár konfliktusba került az atombomba kérdésében Izraellel, a maffia elleni intézkedéseivel a Meyer Lansky vezette bűnözői szindikátussal, de kiéleződtek ellentétei a nemzetközi hírszerző alvilággal és annak CIA-nál meglévő tagjaival is. A háttérhatalom legnagyobb sérelme azonban az volt az ír származású és katolikus JFK-vel szemben, hogy a FED törvény visszavonásával ismét valódi pénzt - Lincoln Greenback-jéhez hasonló állami dollárt - kívánt bevezetni a FED magánbankjegye helyébe. Piper szerint Izrael kapcsolattartó embere a CIA washingtoni központjában James Jesus Angleton volt, aki fontos szerepet játszott a J.F.K elleni merénylet eltussolásában. Angletonnak szoros kapcsolatai voltak a Lansky-féle szindikátussal is. A CIA Langley-ban (Virgina államban) lévő központjában a "bonesman" Angleton volt a legtájékozottabb a Kennedyt körülvevő veszélyekről. Angleton egyébként olyan közel volt egész pályafutása során Izraelhez, hogy 1987-ben bekövetkezett halála után az izraeli kormány emlékművet állított a tiszteletére. Az OSS akkor szervezte be Angletont, amikor a Yale Egyetemen tanult. Csillaga gyorsan emelkedett titkosszolgálati tevékenysége során, s mikor az OSS-t megszűntették, akkor átlépett utódszervezetébe, az 1947-ben létrejött CIA-ba. 1954-re Angleton lett a kémelhárító szolgálat főnöke. De a CIA egészén belül is rendkívüli befolyással és hatalommal rendelkezett. Angleton karrierjét erőteljesen támogatta Allen Dulles, valamint helyettese, Richard Helms, aki később maga is a CIA főnöke lett Lyndon Johnson elnöksége idején. Szoros barátsága Dulles-szal és Helms-szel tette lehetővé Angleton számára, hogy szabadon mozoghasson a CIA-n belül. Gyakorlatilag ellenőrzés nélkül folytathatta tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy amit Angleton meg akart tenni, azt meg is tette. Angleton befolyása még a CIA-n is túlment. Ténylegesen ő tartotta a hivatalos kapcsolatot a szövetségesek külföldi hírszerzési szolgálataival. Ezek közé tartozott az izraeli MOSAD is.

Szerteágazó kapcsolatain keresztül Angleton képes volt globális méretű hírszerzési akciókat is végrehajtani. Angleton életrajzírója, Tom Mangold, írja, hogy Angleton legszorosabb hivatásos barátai a MOSAD-tól jöttek, és izraeli kollégái rendkívül nagy becsben tartották őt. Angletont és David Ben Gurion izraeli miniszterelnököt szoros baráti szálak fűzték egymáshoz. Ha egyáltalán volt valaki a CIA-nél, aki tisztában volt vele, hogy Ben Gurion ellenszenvvel viseltetik J.F.Kennedy iránt, az Angleton volt. Angleton első kézből tudta, hogy az izraeli kormányfő neheztel J.F.K.-re, mert az amerikai elnök ellenzi Izraelnek azt a törekvését, hogy saját atombombája legyen. Angleton ellenszenvvel figyelte Kennedy fáradozásait a Szovjetunióval való kapcsolatok megjavítására és a hidegháború enyhítésére. JFK tehát nemcsak veszélyeztette Izraelnek az atombomba megszerzésére irányuló törekvéseit és a Meyer-Lansky nemzetközi bűnöző szindikátusának a tevékenységét, de politikája keresztezte mindazt, amire Angleton törekedett. Kennedy nem titkolta, hogy a túlságosan nagyra növekedett és az elnök által már nem ellenőrizhető CIA-t csökkenteni kívánta, s olyan kisebb intézményekre felosztani, melyek a Fehér Ház által még kontrollálhatók. Ha Kennedynek ez a terve megvalósul, az magának Angletonnak is kettétörte volna a karrierjét. Ezért Angleton volt az egyik fő mozgató személyiség, aki a Kennedy-ellenes erőket a CIA központjából koordinálta. (Angleton szerepét részletesen fogjuk ismertetni a "Leleplező" következő számaiban, amelyekben áttekintjük a háttérhatalom és a Kennedy család viszonyát, valamint a két Kennedy fiú elleni merénylet körülményeit.)

Annak ellenére, hogy egyes olyan "bonesmen"-ek, mint Angleton, Kennedy halálos ellenségeivé váltak, mégis Kennedy elnöksége jelentette a Skull and Bones hatalmának a csúcspontját.

A Skull and Bones hatalmának hanyatlása

John F. Kennedy kormányának vezető tagjait a Skull and Bones akkor legtekintélyesebb tagja: Robert Lovett állította össze. Erre J.F.K. apja, Joseph Kennedy, személyesen kérte fel, mivel tisztában volt azzal, hogy ír és katolikus fia mellé kell állítania a Skull and Bones angolszász és protestáns hálózatát, s így biztosítani elnök fia számára a WASP-elit támogatását. Lovett volt az egyik legfőbb felelőse Franklin Delano Roosevelt ipari mozgósítási politikájának, amely lehetővé tette a gyors fegyverkezést és a hadiipar beindításával a nagy gazdasági világválságból való kikerülést. A Renden belül tehát Lovett volt a másik tekintélyes "csontember", Averell Harriman, ellenlábasa. Eisenhower elnökségének az idején Lovett ellenezte a hidegháborús visszaszorítási doktrínát és az "atomot cserébe a békéért" jelszót. J.F.K. azt szerette volna, ha Lovett személyesen is belép a kormányába, de a "senior Skull and Bonesman", aki a tekintélyes Brown Brothers & Harriman cégnek volt partnere, ekkor is előnyben részesítette a háttérből való irányítást és tartózkodott kormánytisztség vállalásától. Lovett azonban számos fiatalabb "bonesman"-t fontos, és felelősségteljes kormányzati tisztségbe helyezett el. Így például McGeorge Bundy Kennedy nemzetbiztonsági tanácsadója lett. Averell Harriman pedig az ázsiai ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettes. Ezért Harriman volt a felelős számos olyan fontos döntésnek a meghozataláért, amelyek a vietnami konfliktus egészének, és a háború menetének a sorsát meghatározták. A vietnami háborúban való katonai részvételről elsősorban a Skull and Bones Rend tagjai döntöttek. A "csontemberek" elutasították Douglas MacArthur tábornoknak azt a nézetét, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad szárazföldi háborút folytatni Ázsiában. Amikor a háború kezdett eszkalálódni, Kennedy elnöknek komoly kétségei támadtak. Ezek csak növekedtek azt követően, hogy az elnök számos alkalommal hosszú beszélgetést folytatott MacArthur tábornokkal a Fehér Ház Ovális Termében.

A vietnami háború hátteréről még nagyon sokat nem tudunk, mert számos fontos dokumentum évtizedekre titkosítva van, és el van zárva a kutatás elől. Az azonban már most is bizonyosnak vehető, hogy a vietnami háború fokozatos kifejlődésében fontos szerepet játszott az "Aranyháromszögnek" nevezett térség feletti ellenőrzés kérdése. A Kína, Vietnam és Burma (ma Mianmar) és Laosz határvidékén fekvő terület, amelyet hegyi törzsek laknak, a világ ópiumtermelésének a döntő részét adta, egészen addig, amíg az ópiumtermelésben az első helyet át nem vette a tálib uralom alá került Afganisztán, amely az utóbbi időben már a világ ópiumtermelésének 86%-át állította elő. A vietnami háború kezdetekor az indokínai régióban nagy erőátcsoportosítások zajlottak, mivel meggyöngült a hagyományos francia és brit gyarmati uralom, s a dien-bien-phu-i vereséget követően pedig a gyarmattartó Franciaország kivonult a térségből. 1949-ben győztek a Mao Ce-tung vezette kommunisták Kínában, és a legyőzött Kuomintang hadereje egyrészt Taivanra vonult vissza, másrészt az "Aranyháromszögbe" menekült. A változások nyomán előálló hatalmi vákuumba fokozatosan kommunista Kína és Észak-Vietnam, valamint a franciák és angolok helyére lépő Egyesült Államok kívánt behatolni. Többek között a keleti kábítószerkereskedelem feletti kontroll volt a tét. Ez úgy függ össze a Skull and Bones Renddel, hogy e Rendhez tartozó dinasztiák többsége maga is részese volt a Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott, és igen nagy haszonnal járó kábítószer-kereskedelemnek. Ez a Társaság az akkor brit gyarmati uralom alatt álló Indiából ópiumot szállított Kínába óriási haszonnal. A "Leleplező" 2002/1. számában már foglalkoztunk bővebben ezzel a kérdéssel, ezért most csak azt emeljük ki, hogy a Skull and Bones Rend tagjainak egy része - tengeri fuvarozóként és közvetítőként - a kezdetektől kapcsolatban állt a Távol-Kelettel folytatott kábítószerkereskedelemmel. Amikor előtérbe került az "Aranyháromszög" feletti ellenőrzés kérdése, akkor a Skull and Bones Rend kulcspozícióban lévő tagjai hozták meg a legfontosabb döntéseket.

A Kennedy elleni merénylet után amerikai katonák tízezrei hajózták át a vietnami frontra. Averell Harriman továbbra is az egyik legfőbb döntéshozó maradt a vietnami kérdésben Lyndon B. Johnson elnöksége alatt. McGeorge Bundy pedig nemzetbiztonsági tanácsadóként tevékenykedett egészen addig, amíg át nem vette a Ford Alapítvány elnöki tisztét. Ez egyébként az Egyesült Államok legnagyobb adómentes alapítványa, amely évente több százmillió dollár értékben oszt szét támogatásokat, adományokat és ösztöndíjakat az általa meghatározott célokra és az általa kiválasztott személyeknek. Érdekes, hogy a Ford Alapítvány elnökeként Bundy finanszírozta a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalmat. A Nemzeti Diák-mozgósítási Bizottságot, amely az új baloldal ernyőszervezete volt az 1960-as és 1970-es években, David Dellinger vezette, helyettese pedig William Sloan Coffin, a Skull and Bones Rend tagja volt, aki korábban a CIA-nál szolgált. A Rend tehát egyrészt kidolgozta és végrehajtotta a korlátozott háború stratégiáját, amely az ismert kudarchoz vezetett Vietnamban, másrészt - a Rend másik csoportja segítségével - támogatta a vietnami háborút ellenző mozgalom keretében a kábítószer, a rock-drug-sex szubkultúra terjedését és az új baloldal megerősödését. A vietnami kudarc a "Stimson óvoda" tagjait eltávolította korábbi döntési helyzetükből és jelentős mértékben marginalizálta politikai szerepüket.

Richard Nixon elnökké választásával 1968 novemberében a politikai elit új csapata vette át az irányítást. Ennek kiemelkedő személyisége Henry Kissinger, aki Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója és egyben külügyminisztere is volt. Kissinger 1982 májusában a Chatham House-nak is nevezett brit Királyi Külügyi Intézetben (RIIA) tartott előadásában nyíltan elmondotta, hogy ő lelkes híve Winston Churchill egykori brit miniszterelnöknek, és hogy a Fehér Házban töltött évei során sokkal gyakrabban konzultált a brit Külügyminisztérium, mint az amerikai Külügyminisztérium illetékeseivel. Ezt a kijelentést akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a háttérhatalom legfontosabb koordináló szervezete a brit Round Table (Kerekasztal) társaságból kialakult londoni Királyi Külügyi Intézet (az RIIA) és New Yorkban működő testvérszervezete: a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR). Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a háttérhatalom első számú központja még ma is a közigazgatásilag és politikailag önálló londoni városközpont: a City of London. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy Henry Kissinger a mai napig a háttérhatalom "kvázi kormányában" fontos vezetőszerepet betöltő személyiség, akkor már semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy amerikai külügyminiszterként elsősorban az angol külügyi vezetőkkel konzultált. Kissingert sokáig patronálta McGeorge Bundy, amikor a Harvard egyetem dékánja és Kennedy elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Ennek ellenére a Kissinger korszak a Skull and Bones hatalmának a mélypontját jelentette. A Rend által kézbentartott legfontosabb szervezetet, a CIA-t, számos botrány bénította meg, és emiatt nagy volt a fluktuáció az alkalmazottai között. A CIA megpróbált ezen a helyzeten változtatni, és egyes szerzők szerint (közéjük tartozik Jim Hougan, aki a "The Secret Agenda" vagyis "Titkos munkaprogram" című könyvében ezt erősíti meg) ezért működött közre Nixon elnök Fehér Házból történő eltávolításában a Watergate-botrány keretében. Amikor Gerald Ford vette át az elnökséget 1974 augusztusában, akkor rövid időre megint visszatért a hatalomba a Skull and Bones. Ford 1975 őszén elmozdította Kissingert a nemzetbiztonsági főtanácsadó tisztségéből, és Brent Scrowcroft tábornokot nevezte ki a helyére. A Kissinger szövetségesének számító James Schlesinger nemzetvédelmi minisztert pedig az a Donald Rumsfeld váltotta fel, aki ma is ezt a tisztséget tölti be. William Colby-t is leváltották a CIA éléről. A CIA új igazgatója a Skull and Bones tagja: George Bush, a jelenlegi elnök édesapja lett.

A WASP-elit visszatérése a hatalomba azonban nem bizonyult hosszú életűnek, mivel 1976 novemberében Jimmy Carter személyében a CFR és a Trilateriális Bizottság embere lett az elnök. Valójában az idősebb George Bush elnökké választásáig a Skull and Bones nem nyeri vissza azt a politikai hatalmat, amellyel Stimson idején rendelkezett. A Skull and Bones hatalomba való visszatéréséhez Ronald Reagan elnöksége és idősebb George Bushalelnöksége jelentette az átmeneti időszakot 1980 és 1988 között. Időközben számos körülmény megváltozott. Az Egyesült Államok mind tudományosan, mind technológiailag, mind iparilag fokozatosan gyengült. Ennek a pénzgazdaság uralomra kerülése, és a termelő gazdaság háttérbeszorulása volt a gazdasági háttere. Amikor 1971. augusztus 15-én a pénzoligarchia kívánságára Nixon megszűntette a dollár aranyalapját, a FED-dollár száz százalékosan fedezetlen papírpénzzé alakult át. Nyomában kétszámjegyű infláció következett. Felgyorsult a városok hanyatlása, növekedett a munkanélküliség és a FED, ez a nagyhatalmú magánkartell, példa nélkül állóan magasra emelte a kamatlábat. A Kissinger által vezényelt iráni, majd közel-keleti olajválság, a 70-es évek elején, döntően járult hozzá a termelőipar nagyarányú felszámolásához. Mindennek eredményeként az Egyesült Államok a világ legnagyobb hitelező nemzetéből a legnagyobb adós országgá lett. Ma az Egyesült Államok állami adóssága több mint 6000 milliárd dollár. A nem állami szektor, a vállalatok és állampolgárok együttes adóssága meghaladja a 15 000 milliárd dollárt. Vagyis az Egyesült Államok társadalma, állami és nem állami szektor együttesen, mintegy 21000 milliárd dollár után fizet kamatot és adósságszolgálatot a nemzetközi pénzoligarchiának.

A Skull and Bones új versenytársa

Az 1970-es és 1980-as években új és hatalmas politikai-pénzügyi csoport jelentkezett, amely részt követelt magának a kormányzati hatalomból. Ennek az új csoportnak a hatalmi bázisa a Wall Street által szimbolizált nagy bankok és pénzintézetek. Támogatóinak száma máris nagy az amerikai törvényhozásban, és egyre növekszik. Tulajdonosként kézben tartja a tömegtájékoztatási intézményeket és Hollywood is a befolyása alatt áll. Ezt az új hatalmi csoportot egyes szerzők a "Zionist lobby"-nak vagyis a "cionista lobbinak" nevezik. Az 1967-es "Hatnapos háborút" követően, amely Izrael és arab szomszédai között zajlott le, a lobbinak a hatalma más arányokat öltött. Henry Kissinger kulcspozíciója a Nixon kormányzatban jelezte azt a tényt, hogy az Izrael-barát lobbi energikusan benyomult a politikai döntéshozatal belső köreibe. Magán a Wall Streeten is jelentkezett a zsidó származású pénzemberek újabb nemzedéke, amely átvette a vezetőszerepet, a "wasp"-okhoz asszimilálódott, angolszász kultúrájú előző nemzedéktől. A WASP-elit megtanult jól együttműködni a nagyrészt német származású zsidó bankárokkal és pénzemberekkel, amit a maguk között bizalmasan csak "our crowd"-nak, vagyis a "mi csapatunknak" neveztek. Az új trónkövetelő wall street-i pénzemberek azonban pénzügyi módszereik és agresszív viselkedésük miatt ellenérzést váltottak ki az előkelő WASP-elitből, amelynek tagjai félelemmel és irigységgel vegyes lenézéssel "gengszterek gyülekezetének" titulálták őket. Ha a Skull and Bones tagjainak szükségük volt valaha is arra, hogy legitim érvekkel támasszák alá e kelet-európai származású - tehetséges és gyakran gátlástalan - üzletemberek iránti ellenszenvüket, akkor a wall street-i új cionisták, az ún. "new crowd" (vagyis az "új csapat") sok ténnyel segített nekik. Amikor Jonathan Jay Pollardot, egy tengerészeti hírszerző tisztet letartóztattak 1985 novemberében azért, mert Izrael számára kémkedett az Egyesült Államok ellen, a Skull and Bones és az új-angliai "kékvérű" felsőosztály körében újjáéledt az amúgy is mindig jelenlevő antiszemitizmus. Ez érezhető volt akkor is, amikor az idősebb George Bush a Fehér Házba került. Amikor a gyakorlati politika megkövetelte az idősebb George Bush kormányától, hogy tárgyaljon az amerikai cionista lobbival, vagy a Shamir által vezetett jobboldali izraeli kormánnyal, érezhető volt a távolságtartás és a rejtetten parázsló ellenérzés. Bizonyos fokig ez ma megismétlődik, amikor a jelenlegi elnök, ifjabb George Bush kormányzata kényszerül tárgyalni az ugyancsak radikálisan és katonai módszerekkel politizáló Ariel Sharon izraeli kormányfővel.

Az idősebb George Bush, akivel hosszútávú terve volt a Rendnek

Averell Harrimantől eltérően, aki rendkívül vágyott a személyes politikai hatalomra, és ezért rendtársai folyamatosan bírálták, idősebb George Bush a Skull and Bones Rend hosszútávú stratégiai programját személyesítette meg. Elnöksége a Rendnek azt a törekvését szimbolizálta, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok irányításában a WASP-elit Henry Stimson által képviselt szellemét és befolyását. A WASP-elit hanyatlásával idősebb George Bush elnöksége azonban inkább csak a tragikus színezetű újrajátszása volt a Skull and Bones egykori hatalmának. Id. George Bush karrierjét kezdettől fogva egyengették a "csontemberek", elsősorban azok, akik apjának, Prescott Bushnak a generációjához tartoztak. A Rend 1917-es nemzedékéből származó Prescott Bush a Brown Brothers, Harriman cégnek volt a partnere és Connecticut államot képviselte szenátorként a Kongresszusban. Fiát George-ot az andorveri Philip's Akadémiára küldte New Hampshire-be. Már utaltunk rá, hogy az új-angliai "kékvérű" osztály fiatal gentlemenjeit itt készítették fel a Yale Egyetemen folytatandó tanulmányaikra. Amikor Henry Stimson ellátogatott 1940-ben Andoverbe, akkor annak diákjai még az "America First" ("Amerika az első") mozgalmat támogatták. Ennek lényege, hogy Amerikának nem érdeke részt vennie idegen hatalmak viszályaiban, ezért minden eszközzel ki kell maradnia az eljövendő háborúból. Azaz Amerika érdeke az első, minden más ország érdekével szemben. Ez azonban homlokegyenest ellenkezik a háttérhatalom stratégiájával, amely a világháborúkat is arra használta ki, hogy célját - az általa központilag irányított világállam és világkormányzat - megteremtését elősegítse. A Skull and Bones pedig különböző csatornákon ennek a háttérhatalomnak a részét képezte és képezi a mai napig.

Amikor kitört a háború Japánnal, idősebb George Bush csatlakozott a haditengerészethez, ahol pilótának képezték ki. Több mint 50 harci bevetést követően gépét lelőtték a Csendes-óceán felett. Sikeresen megmenekült s a háború után a Yale Egyetemen folytatta tanulmányait. Bush tekintélyét nagyban növelte, hogy ő volt az Egyetem baseball-csapatának kapitánya és hamarosan a Skull and Bones Rendben is apja nyomdokaiba lépett. Az egyetem után Texasba költözött, ahol olajkitermeléssel foglalkozó vállalkozó lett. A Dresser Industries nevű cég megbízásából olajfúró berendezéseket árult. Ezt az állást apja kívánságára a Dresser elnöke, a Skull and Bones tagja biztosította. A Dresser cég egyébként szoros szálakkal kapcsolódott a CIA-hoz is. George Bush hamarosan önállósította magát és megalapította saját vállalatát, a "Zapata Oil"-t. Ebben a vállalkozásában is nagybátyja, az ugyancsak Skull and Bonesman, George Herbert Walker támogatta. Bush cégébe komoly összegeket fektetett be a Brown Brothers, Harriman és a Lazard Brothers nevű cég, egy tekintélyes zsidó brókerház, amelynek már hosszú ideje baráti kapcsolata volt az új-angliai WASP-elittel. Ekkora támogatás ellenére sem bizonyult idősebb George Bush sikeres üzletembernek. 1961-ben egy régi barátjának eladta cégét és megpályázta a houstoni kerület képviselői mandátumát. Három választási időszakon át a Kongresszus tagja volt, de 1970-ben alulmaradt Lloyd Bentsennel szemben a szenátori tisztségért vívott választási küzdelemben. A törvényhozó "csontember" Bush a "nulla" népesség-növekedés és fajnemesítés szószólójának bizonyult. Bush feltehetően közeli barátjának, William Drapernek, az álláspontját tette magáévá, aki elsősorban a harmadik világban, a népszaporulat korlátozásának, a lakosság létszáma csökkentésének volt a híve. Draper is "csontember", a Rend tagja volt.

Idősebb George Bush az 1970-es években a politikai döntéshozatal és a külpolitikai irányítás egyre magasabb szintjeire emelkedett. 1972-ben, mikor Nixon újraválasztották, George Bush volt a köztársasági párt választási bizottságának elnöke. Később azonban ő is csatlakozott azoknak a kórusához, akik Nixon lemondását követelték. Rövid ideig az ENSZ-ben képviselte nagykövetként az Egyesült Államokat, majd Pekingbe került, hogy megszervezze a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok összekötő irodáját, amely később nagykövetséggé alakult át. Bush ezt a feladatot Winston Lorddal, a CIA helyi vezetőjével együtt végezte Pekingben. Lord maga is a Skull and Bones Rend tagja volt, majd a new yorki "Council on Foreign Relations", CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) elnöke lett 1983-ban. A Lord család a legelőkelőbbek közé tartozott Connecticut-ban, és ez a család alapította Hartford városát. A család, amelynek a családfájához számos Skull and Bones tag tartozott, megalapítója és tulajdonosa volt a Wall Street egyik legtekintélyesebb jogi vállalatának a "Lord Day Lord"-nak. 1975-re George Bush felkészítése még kiegészült a CIA-nál eltöltött rövid időszakkal, amikor is Gerald Ford elnök a hírszerző szolgálat igazgatójává nevezte ki.

1980-ban Bush megmérkőzött Ronald Reagannel a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. New Hampshire-ben - a WASP Új-Anglia szívében - azonban elsöprő vereséget szenvedett a volt kaliforniai kormányzótól és hollywoodi színésztől. Reagan szemére vetette Bushnak, hogy tagja a Trilaterális Bizottságnak, amelyből húszan is részt vettek a népszerűtlenné vált Carter kormányzatban. Jellemző Bush kampányára az a tény, hogy irányítóinak többsége a CIA tisztségviselője volt. Kampány-gépezetét a CIA és a Pentagon egykor 6 magas beosztású nyugdíjas tagja irányította.

A Skull and Bones hálózata

Amikor 1988-ban idősebb George Bush a Fehér Házba került a WASP-hierarchia kísérletet tett korábban elvesztett befolyásának és pozícióinak visszaszerzésére, nemcsak a nemzeti politika irányításában, de a pénzügyi, az üzleti és az igazságügyi szféra irányításában is. Küzdelem alakult ki a WASP-elit és a zsidó származású "new crowd", az "új csapat" között a Wall Streeten is. Ez a rivalizálás nagyrészt a tömegtájékoztatásban, a sajtóban és a bíróságokon zajlott mintegy 6 éven át. A küzdelem Ivan Boesky és Michael Milken elleni vádemeléssel kezdődött, akik úgynevezett "junkbond"-okkal, azaz "ócska részvényekkel" kereskedtek.

("Junkbond"-nak nevezik a bizonytalan fizetőképességű vállalatok kölcsönkötvényeit. A fizetőképtelenség veszélye miatt a velük való spekuláció és kereskedés fokozottan kockázatos. Ennek ellenére vásárolják hitelleveleiket, mivel a másodosztályú adósok kölcsönein elérhető hozamelőny, ha megfelelő körültekintéssel válogatják ki az ilyen "ócska értékpapírokat", nagyobb, mint a veszteségi kockázat. Ezeket a kockázatos kölcsönöket az 1980-as évek elején kezdték forgalmazni az Egyesült Államokban és ez volt azoknak a tőzsdei spekulánsoknak a kedvenc finanszírozási eszköze, akik a vállalatok kivásárlására, elsősorban a "hostile takeover"-ekre - a cégek kikényszerített átvételére - szakosodtak. Amikor a "Securities and Exchange Commission", a SEC (az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága) ezt szoros ellenőrzés alá vette, majd pedig egy törvénymódosítással be is tiltatta, akkor a "junkbond"-ok ideje leáldozott. Az ilyen kockázatos kölcsönöknek a forgalmi értéke az adósok korlátozott fizetőképessége miatt gyakran jóval a névérték 100 százaléka alatt van. Ezért visszafizetéskor magas árfolyamnyereség érhető el. A befektetetési kockázat csökkentése érdekében különböző vállalatok ilyen "ócska kötvényeit" egy közös pénzügyi alapba teszik.)

Nos, ezek a újfajta módszerek a pénzvilágban kemény ellenféllé tették a hagyományos WASP-elit számára az "új csapat" néven jelentkező befektető és tőzsdei pénzembereket. Amikor elítélték Ivan Boesky-t és Michael Milken-t, továbbá csődbe ment a nagyhatalmú Drexel Rurnham Lambert brókerház, akkor a rivalizálás némiképp alábbhagyott. Ez a pénzügyi háború emlékeztet arra, ami a Nagy Gazdasági Világválságot követő időkben zajlott. Akkor a Morgan ház került ki győztesen. A Morgan Guaranty Trust és a Morgan Stanley, valamennyien a Skull and Bones Wall Streeten működő bástyái voltak a 19. században történt megalapításuk óta. Alapítójuk, Harold Stanley, maga is "csontember" volt. A legfőbb multinacionális olajvállalat is hasznot húzott abból, hogy a Skull and Bones Rend tagja került a Fehér Házba. Az Öböl-háború nagy profitot hozott a Standard Oil Trust Corporation-nek, a Shell Oil of America-nak és a Creole Petroleum Corporation-nek, valamint a Pennzoil Corporation-nek. Az utóbbi alapítója és elnöke az idősebb George Bush-sal kezdte pályáját a Zapata Oil nevű cég partnereként. Az sem teljesen érdektelen, hogy amikor az olajüzletben tevékenykedett, George Bush szorosan együttműködött a Kuvaitiakkal.

A Skull and Bones Rend erősen beépült a nagy pénzügyi intézményeket, valamint korporációkat kiszolgáló jogi vállalatokba. A Wall Street nyolc tekintélyes, gyakran több száz szakjogászt is foglalkoztató jogi irodája gyakorlatilag a Skull and Bones és érdekeltségei tulajdonában van. Mind a nyolcat a Rend tagjai alapították és ezek jelenleg is jól fizető állásokhoz juttatják a Rendbe újonnan belépett, a Yale Egyetemen diplomázott jurátusokat. Ezek a kezdő ügyvédjelöltek és ügyvédek a Rend segítségével alapos gyakorlati képzésben részesülnek, majd a jó ajánlólevelek és kapcsolatok révén rendszerint sikeres karriert futnak be. A Rendhez tartozó irodák közül megemlíthetjük a "Lord Day Lord"-ot, "Davis Polk Wardwell"-t, "Simson Thatcher Bartlett"-et, "Dewey Ballantine Palmer & Woods"-ot és a "Milbank Tweed Hadley & McCloy"-t. A felsorolt jogi irodák nemcsak korporációs ügyfeleiket szolgálják ki, illetve vesznek részt magas beosztásokban a kormányzásban (gyakran miniszteri tisztségeket is betöltve), de fő feladatuk közé tartozik a legtekintélyesebb WASP-családok beruházási portfolióinak is kezelése. Ebben a vonatkozásban a Skull and Bones és a soraiba tömörült WASP-elit hálózata emlékeztet a középkori Velence elitjének a modelljére. Amikor Velence hatalma tetőpontján volt, ez a városállam és pénzintézetei képezték az akkori Európa pénzügyi-kereskedelmi központját. A városállam vezető családjai személyes vagyonukat biztosító társaságok alapítására, családi alapítványok létesítésére és az akkori kulturális élet irányítására használták, amely megerősítette és hatékonyabbá tette politikai hatalmukat. Ma a legjelentősebb jogi irodák különleges szerepet töltenek be a legnagyobb adómentes alapítványok ügyeinek az intézésében.

Amikor a nemzetközi pénzügyi közösség amerikai részlege - több mint 100 évi próbálkozás után - nagy nehezen eljutott odáig, hogy a Federal Reserve System létrehozásával ellenőrizheti az Egyesült Államok pénzrendszerét, jól tudta, hogy ez szükségszerűen az állam eladósítását vonja maga után. A magánpénzrendszerben azért van szükség kizárólag a pénzoligarchia által ellenőrzött központi bankra, hogy el tudja adósítani az államot. Ahhoz, hogy az eladósított állam kamatot tudjon fizetni a pénzoligarchiának átengedett bankópréssel előállított és tőle kölcsönbevett pénz használatáért, ahhoz az államot jövedelemhez kell juttatni. Ezért, lényegében a FED létrehozásával egyidejűleg gondoskodtak a jövedelmi adó bevezetéséről. A FED megalakulásáig az amerikaiak nem fizettek jövedelmi adót. Legnagyobb jövedelme azonban a pénzügyi oligarchiának van, amely anonim módon a termelővállalatok nagy részének is a tulajdonosa. Ezért neki kellene a legnagyobb jövedelmi adót fizetni. Hogy ezt elkerülje, a pénzoligarchia elfogadtatta az adómentes alapítványok rendszerét, majd pedig vagyonának jelentős részét ezekbe helyezte el.

A mintegy 30 000 alapítvány lehetővé teszi, hogy a keresztbetulajdonlás révén ne lehessen megállapítani pontosan, hogy kinek mennyi vagyona van. A több százmilliárdos vagyon a pénzügyi oligarchia rendelkezése alatt áll, s ebből finanszírozza a szolgálatában álló számos intézetet, gondolati műhelyt, társadalmi-egyházi szervezetet, az egyetemeket, kutatási programokat, a kulturális és oktatási szféra háttérirányítását. Természetesen az alapítványok vezető tisztségeit betöltő pénzoligarchia is luxus módon él ezekből az adómentes pénzekből. Magánvagyonuk tehát továbbra is magánellenőrzés alatt maradt, és az a pénzoligarchia szervezett magánhatalmának a finanszírozására, hálózatának a működtetésére fordítható gyakorlatilag a közhatalom érdemi beleszólásának a teljes kizárásával. Már többször is volt kísérlet mind a washingtoni Képviselőházban, mind a Szenátusban, hogy folytassanak vizsgálatot az alapítványok működéséről, de eddig a pénzoligarchiának minden ilyen vizsgálatot sikerült megakadályoznia.

Az egyik ilyen alapítvány a Russell Sage Foundation, amely a "társadalmi ellenőrzés" programokra szakosította magát, és amelyet ugyancsak "csontemberek" alapítottak. A Russell Sage Alapítványnak ma is legfőbb feladata, hogy figyelemmel kísérje a nagy adómentes alapítványok tevékenységét Amerikában. Ugyancsak a Skull and Bones Rend tagjai hozták létre a Peabody Alapítványt, a Slater Alapítványt és több - Rockefeller nevet viselő - alapítványt. Az olyan neves családi alapítványok, mint a Ford és a Carnegie ma már a Skull and Bones gépezet kezében vannak. Amikor McGeorge Bundy volt a Ford Alapítvány elnöke, a Ford családnak két tagja is lemondott tisztségéből, mert ellenezte azt a módot, ahogyan Bundy az emberbaráti feladatok ellátására létrehozott alapítványt irányította.

1983 és 1986 között a brit származású történész Antony Sutton több tanulmányt is írt a Skull and Bones Rendről. A nagy tudományos felkészültséggel rendelkező kutatót a pénzoligarchia szolgálatában álló tömegtájékoztatás az ún. "összeesküvési-elmélet" képviselőjének nevezi. Minden olyan kutató, aki feltételezi, hogy létezik a látható események felszíne mögött egy koordináltan cselekvő háttérhatalom, amely a döntési központokat elérő informális hálózata révén érvényesíteni tudja stratégiai törekvéseit, az "összeesküvési-elmélet" hívének számít. De mennyivel jobb a "véletlen-elmélet" hívének lenni? Mennyivel tudományosabb, ha azt mondjuk, hogy minden, ami történik, az csak úgy magától van, csak a felszínen érzékelhető erők hatásának eredménye. A tenger látható felszínén sem csak a látható felszíni tényezők határozzák meg a mozgásokat, hanem a tenger mélyáramlatai is kifejtik hatásukat. A történelem számos jelensége természetesen, bizonyos vonatkozásban véletlennek, esetlegesnek tekinthető, ugyanakkor a beható vizsgálat átgondolt stratégiák és koordinált cselekvés jelenlétét is észleli. A háttérben tehát igenis ott vannak azok a történelemmozgató erők, amelyek igyekeznek titokban maradni, s ezért ha egy-egy kutató bizonyítja jelenlétüket és történelemformáló hatásukat, akkor lehetőleg egy lejárató, ellenszenves elnevezést kell adni nekik. A visszataszító "összeesküvés" kifejezés annak a háttérhatalomnak a létezését jelöli, amely a magánpénzrendszer kialakítására és fenntartására törekszik, mert segítségével óriási és egyre növekvő pénzjövedelemhez jut. Az "elmélet" szócska pedig azt szuggerálja, hogy a szervezett magánhatalom és hálózata csak a képzeletben, és nem a valóságban létezik. A szervezett pénzhatalom gazdasági és politikai hatalmának alapja az eladósítás révén nyert hatalmas - mértani haladvány szerint növekvő - kamatjövedelem. A háttérhatalom azért törekszik egy központosított világállamnak a létrehozására, hogy ne legyen olyan szuverén erőközpont, amely kivonhatná magát a nemzetközi pénzügyi közösség magán-pénzmonopóliuma és a kamatfizetés alól. Az egyedül szuverén világállamban a pénzügyi oligarchiáé a tényleges hatalom, amelyet az alibi-demokrácia kulisszái mögé bújva - integrált hatalmi elitje segítségével - autokratikusan kormányoz. Abból kiindulni, hogy az események nemcsak véletlenül következnek be, hanem tervszerűen átgondolt stratégia is érvényesül a háttérben egy gondosan felépített hálózat segítségével, sokkal tudományosabb, mint az abszolúttá emelt "véletlen-elmélet" elfogadása. Különösen akkor igaz ez, ha a világstratégia létét - az általános titkolódzás ellenére - egyre több bizonyítható tény támasztja alá, és ha a tervszerű háttérirányítás feltételezésével a múlt és a jelen eseményei logikusabbakká és érthetőbbekké válnak.

Nos ez az "összeesküvési teoretikus" számos dokumentummal, köztük titkos találkozók jegyzőkönyveivel, a rituálék leírásával és más bizonyítékokkal alátámasztott tanulmányt tett közzé a Skull and Bones Rendről 1986-ban. Sutton könyve fényében más értelmet nyer az új világrend meghirdetése, amely az idősebb George Bush elnök fő témája volt az Öböl-háborút követően. Sutton szerint a Skull and Bones Rend fő célja az új világrend megteremtése. A Rend tagjai számára ez azt jelenti, hogy az amerikai katonai erőre támaszkodva az Egyesült Államok ellenőrzi a világ legfontosabb erőforrásait: az energia- és az élelmiszerellátást. A Rend tagjai mindig is vonzódtak az ókori görög városállam: Spárta puritán erkölcseihez. A harcias WASP-elit az ókori perzsa birodalom "satrapa"-hadseregéhez hasonlóan akarja győzelemre vinni az új világrendet. Amikor az idősebb George Bush külügyminisztere, James Baker, felkereste a nyugati fővárosokat, hogy azok milliárdos hozzájárulásaikkal fedezzék az Öböl-háború költségeit, a Skull and Bones tagjait az ókori Perzsa Birodalom krónikáira emlékeztette. A már sokat emlegetett kiemelkedő "csontember" Henry Stimson mindig is azt tanította rendtársainak: Amerikának szüksége van arra, hogy nemzedékenként egyszer háborút viseljen. Stimson számára ez lélektisztító folyamatot jelentett, amely lehetővé teszi, hogy a nemzet felsorakozzék "egy nagy ügy" mellé, úrrá legyen gyengeségein, és a háborús erőfeszítés révén felülemelkedjen önmagán. A küzdelem megtisztító erejének ez a misztikus és romantikus felfogása a Skull and Bones Rend politikai filozófiájának az egyik alapja. Vietnam a háborút kezdeményező és irányító "csontemberek" számára keserű kudarc volt. A Perzsa-öböl térségében a hatalmas technológiai fölénnyel aratott győzelem a WASP-elit harci szellemének a dicsőséges újjászületését is jelentette. Amikor az idősebb Bush hangsúlyozta, hogy az Öböl-háború nem lesz újabb Vietnam, elsősorban a Skull and Bones tagjaihoz szólt, nem pedig az amerikai néphez.

Az Öböl-háború hatékony eszköznek bizonyult ahhoz, hogy elterelje a figyelmet az egyre fokozódó pénzügyi bajokról. Ezek közül is kiemelkedik a "Saving and Loans" - S&L (Megtakarítások és Kölcsönök) elnevezést viselő pénzintézet (takarékpénztár) csődje. Az S&L gyűjtötte össze a kisemberek megtakarításait, amelyekből elsősorban otthont akartak teremteni maguknak. Az Öböl-háborút megelőző hónapokban a sajtó tele volt a jelenlegi elnök testvérének, Neil Bushnak, a fényképével mivel ő a csődbe ment S&L egyik menedzsere volt. Ez a tény rossz fényt vetett a Fehér Házra, ahol éppen egy "csontember", a felelősnek tartott egyik vezető apja volt az elnök. Ezen túlmenően több nagy kereskedelmi bank is a pénzügyi csőd szélére sodródott. A kormánynak 500 milliárd dolláros költségvetési deficittel kellett az 1991-es pénzügyi évben szembenéznie. A washingtoni törvényhozás pedig jelentősen csökkenteni kívánta a katonai költségvetést, annál is inkább, mivel a hidegháború már befejeződött. Az újra kormányzati pozícióba került "csontemberek" számára az egységes Németország létrejötte is kihívást jelentett. Németország geopolitikai elhelyezkedése, fejlett ipari bázisa, valamint a Moszkvával való viszonylag független politikai kapcsolata révén ismét az európai kontinens gazdaságilag legerősebb hatalmává vált. Az Öböl-háborút megelőzően sikerült elérnie az akkori kancellárnak, Helmuth Kohlnak, hogy a Kreml szabad utat engedjen a német egyesülés számára. Az idősebb Bush korábban, Thatcher akkori miniszterelnöktől eltérően, támogatta a német egyesülést, de a fejlett ipari országok 1990 nyári houstoni csúcstalálkozóján az Egyesült Államok megakadályozta azt a bonni elképzelést, hogy Németország feltétel nélkül nyújtson gazdasági támogatást a végnapjait élő Szovjetuniónak. Bush elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Moszkva fogadja el a Nemzetközi Valutaalap feltételeit, és csak ezután részesülhessen lényeges támogatásban.

Bush titkos céljai az Öböl-háborúval

Az 1991-es Öböl-háború a Skull and Bones filozófiáját követő elnök ellentmondó döntései nélkül nem lenne olyan rejtélyes, mint amilyennek még ma is érzékeljük. 2002-ben ismét sok szó esik a terror elleni háború keretében egy Irak elleni csapásról. Újból felteszik sokan a kérdést, hogy miért adott utasítást az idősebb George Bush Schwarzkopf tábornoknak a támadás leállítására, amikor győzelmesen vonult Bagdad felé az amerikai haderő. Hogyan lehetett az, hogy az a Szaddam Hussein, akit egy második Hitlernek tűntetett fel a propaganda, hatalmon maradhatott a mai napig? Az egyik válasz, hogy Szaúd-Arábia, amely az iszlám szunnita irányzatát követi, semmiképp sem akarta, hogy Irakban síita muzulmánok kerüljenek hatalomra. A meggyengült Irakra az Egyesült Államoknak is szüksége volt, hogy ellensúlyozza vele a síita és Amerika-ellenes Iránt, valamint Szíriát. Szaddam Hussein személy szerint is jó szolgálatot tett, mert a gonosz ellenség megtestesítőjeként jó propaganda célpontot nyújtott. "Ők a gonoszak, mi vagyunk a jók, ők támogatják a nemzetközi terrorizmust - mi pedig harcolunk ellene." Mindez még szavakban is ismétlődik a jelenlegi elnök retorikájában. Csak most Oszama bin Laden a gonosz megszemélyesítője.

Az Öböl-háború még mindig titkos műveletnek tekinthető, mivel máig sem tárták fel azt a titkos stratégiát, amely ehhez a háborúhoz vezetett. A háttér ismerete nélkül viszont a látható események sem érthetők igazán. Henry Stimson hagyományaihoz híven Bush meg volt róla győződve, hogy Amerikának szüksége van egy győzelmes háborúra nemzeti önbecsülésének a helyreállítására. Ami Szaddam Husszeint illeti, reálisan feltételezhette, hogy az Egyesült Államok nem indít ellene háborút, miután évekig nagyarányú támogatást kapott tőle Iránnal vívott háborújához. Hogy bevonuljon Kuwaitba, elég volt elhitetni az iraki diktátorral, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be. Ami Kuwaitot illeti, a CIA aktívan tevékenykedett ebben az országban. Az emír biztonsági szolgálatának a főnöke 1989. decemberében találkozott William Websterrel, a CIA akkori főnökével, és megállapodtak abban, hogy Amerika részt vesz a kuwaiti emír testőrségének a kiképzésében. 1990. július 31-én, a szaúd-arábiai Dzsiddában csúcstalálkozó volt Hussein, a szaúdi király és a kuwaiti emír között. Kuwait megígérte, hogy tízmilliárd dollárral segít Iraknak kifizetni háborús tartozásait. Saddam 30 milliárdot szeretett volna kapni. A Kuwaitiak azonban ténylegesen még tízmilliárdot sem, hanem annak csak az egyhuszadát kívánták megfizetni. Ez döntően hozzájárult ahhoz, hogy Hussein felvonultatta csapatait Kuwait határain. A jordán király próbált nyomást gyakorolni a kuwaiti emírre, de sikertelenül.

Ma már ismert, hogy April Glaspie asszony, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, szándékosan félrevezette Szaddam Husseint országának várható magatartását illetően. 1990. szeptemberében az iraki elnök a nyugati sajtó rendelkezésére bocsátotta annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet július 25-én Glaspie-vel folytatott. Ezek szerint az amerikai nagykövet közölte vele: "Az Egyesült Államok nem foglal állást Irak Kuvaittal kapcsolatos vitájával, vagy más hasonló arab-arab üggyel kapcsolatosan." A szöveg hangneme békülékeny és határozottan azt a benyomást kelti, hogy az Egyesült Államok nem avatkozna be, ha Irak benyomulna Kuwaitba.

Az amerikai Külügyminisztérium nem kommentálta ezt az iraki közleményt. Amikor jóval később, 1991. márciusában Glaspie-t meghallgatták a Kongresszusban, akkor a nagykövet-asszony ezt a szöveget koholmánynak és félrevezetésnek nevezte. Azt állította, hogy kihagyták belőle az ő kemény szavait és eltorzították, amit mondott. A washingtoni Külügyminisztérium azzal mentegette a megkésett kihallgatást, hogy a korábbi reagálás kárt okozott volna a Szaddam Husseinnel folyamatban lévő érzékeny tárgyalásoknak. Amikor a Képviselőház és a Szenátus tagjai elolvasták Glaspie-nek a Külügyminisztériumba küldött táviratait, megállapították, hogy a nagykövet-asszony beszámolója ellentmond a diplomáciai táviratok tartalmának. Több törvényhozó is megállapította, hogy Glaspie szándékosan félrevezette a Kongresszust a Perzsa-öbölben játszott szerepét illetően. A táviratokban semmi nyoma nem volt annak, amit Glaspie a Kongresszus előtt állított, vagyis hogy közölte volna Saddam Husseinnel: az Egyesült Államok meg fogja védeni Kuwaitot. A "Sivatagi vihar" hadművelet nemcsak Kuwait érdekében folyt, sokkal inkább Szaúd-Arábia volt a tét. Bushnak stratégiai okokból is szüksége volt erre a háborúra. Ez tette lehetővé, hogy kipróbálja: működőképes-e az a kommunikációs- és légvédelmi rendszer, szupermodern katonai infrastruktúra és fegyverzet, amelyet 200 milliárd dollárért helyeztek üzembe a térségben. Ez a CENTCOM-nak nevezett rendszer önálló közel-keleti hadsereg-irányítást tesz lehetővé, amelynek révén a PENTAGON szilárd ellenőrzést gyakorol az egész régió felett. Ebben a térségben található a világ ismert olajkészletének a 60%-a, ugyanakkor rendkívül érzékeny terület katonai szempontból. A CENTCOM csúcstechnológiai része az a rendszer, amely biztosítja az ellenőrzést, a kommunikációt és a hírszerzést. Ennek a segítségével a Szaúd-Arábiában épített amerikai bázisok hatékonyan működtethetők. A "Sivatagi vihar" hadművelet pedig a gyakorlatban vizsgáztatta le ezt a rendkívül fejlett szupermodern támaszpont- és fegyverrendszert.

Az Öböl-háború eredményeként az egész Közel-Kelet, de különösen az Arábiai-félszigeten lévő országok katonailag teljes mértékben Amerikától váltak függővé hosszú időre. Az Olajtermelő Országok Szervezete, az OPEC, ténylegesen az Egyesült Államok hatalmába került. Az Egyesült Államok kormányzata mögött álló pénzoligarchia most már saját maga szabja meg a kőolaj világpiaci árát. Az Öböl-háború egyik eredménye, hogy az Egyesült Államok (pontosabban a pénzoligarchia politikai irányítást végző hálózata) kezébe került az "olajfegyver", amelyet a gazdaságilag versenytársnak számító katonai szövetségesei mellének is szegezhet. A történelem iróniája, hogy Washington ezekkel a riválisaival fizettette meg az Öböl-háború számláját: 27 milliárd dollárt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a pénzoligarchia informális (nem látható) kapcsolatrendszere elér már szinte minden döntési központot Európában, a Közel-Keleten és Japánban is.

A Skull and Bones és az illuminátusok

A Leleplező korábbi számaiban már ismertettük, hogy a bajor kormány 1787-ben közreadta az illuminátusoktól elkobzott dokumentumokat egy fehér könyvben: "Az illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai" címmel. Ezt a fehér könyvet a bajor kormány az akkori Európa minden fontos fővárosába megküldte. Adam Weishaupt többek közt a következőket mondotta: "E terv segítségével irányítjuk majd az egész emberiséget. A legegyszerűbb eszközökkel hozzuk mozgásba az eseményeket. Úgy osztjuk szét a funkciókat és a feladatokat, hogy titokban minden politikai történést befolyásolni tudjunk." A történészek ma is vitatkoznak arról, hogy amikor az illuminátusokat a bajor kormány betiltotta, vajon továbbra is megőrizték szervezeteiket vagy sem. Tény viszont, hogy az illuminátusok számos tehetséges és nagyhatalmú embert vonzottak soraikba és szorosan együttműködtek a szabadkőműves páholyokkal. A bajor illuminátus rendet, amely az illuminátusoknak csak egy irányzata volt, 1776. május 1-én Ingolstadtban alapította Adam Weishaupt, aki a város egyetemén a kánonjog tanára volt. Tagjai kezdetben Weishaupt legtehetségesebb tanítványai közül kerültek ki.

Még ebben az évben, 1776. december 5-én, a William és a Mary College-ban létrehozták a görög betűkkel jelölt "Phi Beta Kappa" nevű titkos társaságot. Ennek a társaságnak a második részlegét 1780-ban a Yale Egyetemen alakították meg. Az 1820-as években szabadkőműves-ellenes hangulat uralkodott az Egyesült Államokban és ez rossz fényt vetett az olyan titkos és zárt társaságokra, mint a Phi Beta Kappa. Ez arra kényszerítette tagjait, hogy a nyilvánosság elé lépjenek. A Skull and Bones Rend bizonyos fokú ismertté válásának ez az egyik oka. A zárt társaságok enciklopédiája szerint a Phi Beta Kappa tekinthető az amerikai felsőoktatásban az egyetemi baráti társaságok szülőanyjának. A Skull and Bones is a Phi Beta Kappa-nak a gyermeke, de van még két testvére, amely ugyancsak a Yale Egyetemen működik: a "Scroll and Key" és a "Wolfshead". (A Phi Beta Kappa a görög "Philosophia Biou Kubernetes" szavak rövidítése, amely azt jelenti, hogy a "Bölcsesség szeretete az élet kormányosa".)

John Robisont, aki a skóciai Edinburgh egyetemén a természetfilozófia tanára volt és egyben magasrangú szabadkőműves, európai útja során az illuminátusok felkérték, hogy csatlakozzon rendjükhöz. Robison ezután áttanulmányozta Weishaupt írásait és elutasította a kérést. 1798-ban közzétette könyvét: "Proofs Of a Conspiracy" ("Egy összeesküvés bizonyítékai") címmel. Ebben írja: "Létrejött egy olyan szövetség, amelynek kifejezett célja valamennyi fennálló egyház és kormányzat felszámolása...vezetői ellenőrzetlen hatalommal uralkodnának a világ felett, miközben az emberiség többi része ismeretlen uraik ambícióit kiszolgáló eszköz lenne." Robison George Washingtonnak is megküldte könyvét. Az első amerikai elnök válaszlevelében utalt rá, tudomása van arról, hogy az illuminátusok Amerikában is jelen vannak. Washington elnök úgy érezte, hogy az illuminátusoknak ördögi tanításai vannak és céljuk a nép és a kormány szembefordítása. Robison a könyvében leírja a "Regent degree" - a "régens fokozatba" történő beavatási szertartást. Ennek keretében a beavatandó személynek megmutatnak egy csontvázat, amelynek a lábainál egy korona és egy kard van elhelyezve. Ezután megkérdezik tőle, hogy a csontváz vajon egy király, egy nemesember vagy egy koldus? Minthogy nem tudja eldönteni, a szertartás vezetője ezt mondja neki: "Egyedül az fontos, hogy emberi tulajdonságai vannak." Ha jól meggondoljuk, akkor ez lényegében ugyanaz a szöveg, mint ami a Yale Egyetem Skull and Bones Thombjában németül fel van írva.

Újra kell írni az elmúlt 200 év történelmét

A 77 éves Antony Sutton korábban a Hoover Institute és a Stanford Egyetem kutatója és tanára volt. 26 könyve közül kiemelkedik a "Wall Street és FDR", a "Hitler felemelkedése" és a "Bolsevik forradalom" című munkája. A Skull and Bones Renddel úgy került kapcsolatba, hogy az 1980-as évek elején egy ismeretlen személy - mindössze 24 órára - elküldte neki a zárt társaság tagjainak névsorát. A lista két kötetből állt. Az egyik az élő, a másik az elhunyt "csontemberek" adatait tartalmazta. A professzor mindkét kötetet lemásolta egy éjszaka alatt. De egyetlen egyszer sem adta át őket senkinek, mert tisztában volt vele, hogy minden oldal kódolt jelzéssel lett ellátva és ez elősegítheti a forrás megtalálását. Tanulmányozva a Rendet, Sutton úgy érezte, hogy ezek a nagyhatalmú emberek a lelkük mélyén megmaradtak gyermeteg kamasznak. Félelmetesnek találta, hogy ilyen személyek irányítják a világ sorsát. A koponya és a keresztbe rakott csontok - a társaság szimbólumai - az erőszakra utalnak, hiszen a kalózok és a német SS hadosztályai használták azokat, valamint a mérget tartalmazó üvegek címkéin láthatóak. A társaság élő tagjai körülbelül 600-an vannak, néha többen. A Bush-dinasztia ismételt hatalomba kerülése révén talán növekszik a számuk. A jelenlegi elnök: George W. Bush, egy harmadik generációs "csontember". Sutton úgy véli, hogy a jelenlegi elnök nem olyan eltökélt és törekvő, mint apja, és messze nem olyan tehetséges, mint a nagyapja. Sutton hangsúlyozta, hogy számos más titkos társaság is létezik. Ő csak a Skull and Bones-t kutatta. Sajnos egyetlen egy történész sem tarthatja meg állását, mihelyt belefog az összeesküvés feltárásába. Ez tabu az Amerikai Történeti Társaság minden tagja számára. Ezért előbb vagy utóbb kívülállók kénytelenek folytatni a kutatást. Antony Sutton könyvei miatt elveszítette állását. Most visszavonultan él és a jövő technológiájával foglalkozó munkáján dolgozik; magát sokkal inkább mérnöknek tekinti, mint történésznek.

Sutton meg van róla győződve, hogy a Skull and Bones tevékenysége kimeríti az összeesküvés jogi ismérveit. Ezért hivatalosan is ki kellene vizsgálni a tevékenységét. A Nemzetbiztonsági Ügynökségnek gigantikus elektronikus megfigyelőrendszerével meg kellene figyelnie a titkos társaságok, köztük a Skull and Bones tevékenységét. Ami a Yale Egyetem többi társaságát illeti: úgy mint a "Wolfshead", vagy a "Scroll and Key"; ezek Skull and Bones halvány utánzatai csupán, de törekvéseik megegyeznek. Céljuk tudatos megkülönböztetést alkalmazni a társadalmi életben. Hiszen valamennyi ilyen titkos társaság csupán azon az alapon részesít előnyben embereket, hogy azok az általa is támogatott zárt körhöz tartoznak. Sutton annak ellenére, hogy két egyetemről is eltávolították, nem tartja kudarcnak életét, mivel soha nem alkudott meg, és mindig kitartott az általa feltárt tények mellett. Az igazság kimondását mindennél fontosabbnak tartotta.

Sutton és követői szerint nem fogadható el az, ami a Skull and Bones filozófiájából következik, vagyis, hogy az elit kezében lévő központosított állam mindenek fölött áll, és az egyén, a polgár nem egyéb, mint engedelmes és kiszolgáltatott alattvaló, idomított biorobot. Ma John Dewei és Horace Mann munkássága nyomán az amerikai oktatásban és tudományos életben a Skull and Bonesnak ez a nézetrendszere érvényesül, hiszen e Rendnek az alapítói hozták át Németországból Amerikába.

Az 1990-es évek közepén egy amszterdami forgatócsoport tévé-filmet készített a Skull and Bones-ról Amerikában. Felkeresték a titkos társaság központját és interjúkat készítettek a Rend erre vállalkozó tagjaival. Többek között Antony Sutton-t is megkérdezték, mint a Rend tevékenységét kutató történészt és a titkos társaság szakavatott bírálóját. A forgatócsoport összegyűjtött számos dokumentumot, amelyek a Bush-családot, valamint a Skull and Bones Rend más tagjait is kapcsolatba hozzák a nemzetiszocialista Németország finanszírozásával. Hitlert - többek között - a Union Bank of New York és hollandiai leányintézete is pénzelte. A film első változatát később kibővítették, és műsorra tűzték. Az utolsó pillanatban azonban olyan döntés született, hogy nem sugározható. A Rend keze tehát Európába is elér. Sutton azt is hangsúlyozta, hogy az olyan titkos társaságoknak a kutatása, mint a Skull and Bones, azért rendkívüli jelentőségű, mert ha tényekkel és dokumentumokkal kellően alátámasztható a politikában játszott szerepük, akkor az elmúlt két évszázad teljes történelmét újra kell írni. Ezeket a gondolatokat Antony Sutton Kris Milegan-nak adott interjújában mondotta el 1990. július 1-én. Az interjút ezekkel a szavakkal zárta: "Isten szelleme bennünk van, egyes emberekben. A Skull and Bones a halált képviseli. Nincs élő lelke, és azt színleli, hogy az állam »Isten menetelése a Földön«."

Antony Sutton nyomán mi is úgy véljük, hogy egyelőre a zavar és a káosz globális növekedése várható: világszintű küzdelem a pénzügyi-politikai elit - állami erőszakra támaszkodó - autokratikus uralma, valamint az egyéni jogait és politikai szabadságjogait védelmező polgár között. A végső döntés a politikai értelemben vett egyének, a független, önálló véleményalkotásra és döntéshozatalra képes embereknél van, mert minden jog belőlük indul ki. Önálló egyének nélkül nincs állam, de állam nélkül is vannak egyes emberek, individuumok. Az állam minden jogosultsága az egyénekből indul ki, és az egyének által vissza is vonható. Ennyiben tehát az egyén elsődleges az állammal szemben. Létezése erősebb és ezért idővel győzni fog fölébe helyezett saját teremtménye, a csak másodlagosan létező állammal szemben, akár milyen erősnek tűnik is ma ez az erőszakszervezet új tulajdonosának, a nemzetközi pénzoligarchiának a kezében. Az a mindenhatóvá tett állam, amelyet piedesztálra emeltek Hegel és követői azért, hogy ellenőrizhessék az egyént, tehát másodlagos. Akkor is az, ha létrejövetele után át tudja venni az uralmat az egyének felett. Ez érvényes a háttérhatalom integrált hatalmi elitje által irányított központosított - sőt diktatórikus - államra is, amely már nem a közhatalom, hanem a szervezett magánhatalom eszköze, és elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség érdekeit szolgálja ki nemzetállami, de különösen államok feletti transznacionális struktúráiban.

A gazdaságilag önálló és politikailag cselekvőképes egyén, a polgár, nem azonos a gazdaságilag függő - állami segélyből élő - és emiatt önálló döntéshozatalra képtelen emberekkel, akik az új világrend diktatórikus államának a kiszolgáltatott alattvalói. Létük az uralkodó pénzoligarchia kegyétől függ. Rájuk, a kitartottakra, azonban ugyanúgy szüksége van, mint a társadalom többségét alkotó - bérből és fizetésből élő - alkalmazottakra, akik az értéktermelő szellemi és fizikai munkát végzik mind az állam, mind a szervezett magánhatalom tulajdonában lévő gazdasági és tudatipari nagyüzemekben. Függő helyzetük miatt azonban önálló politikai akaratképzésre és érdekérvényesítésre ők sem képesek. Valójában a rendszernek kiszolgáltatott - egyre magasabb képzettségű - szakbarbárok, akiknek még a magánéletét is kényszerpályára tereli az uralkodó pénzoligarchia tulajdonában lévő szabadidő- és szórakoztatóipar. Ezért a bérből és fizetésből élő alkalmazottak is - gyorsuló ütemben - társadalmi cselekvésre képtelen biológiai robottá válnak.

Csak a gazdaságilag önálló, művelt és tájékozott középosztály képes szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a hatékony képviseletére. Ezért a pénzoligarchia fő ellenfele az önálló akaratérvényesítésre képes, tájékozott és erős középosztály, amelyik megáll gazdaságilag, pénzügyileg és szellemileg is a saját lábán. Egy ilyen nehezen ellenőrizhető társadalmi osztálynak már a puszta léte is akadályozza az új világrend kétpólusú társadalmának a létrehozását, ezért a pénzoligarchia a kezében lévő magánpénzmonopólium, valamint a multinacionális világcégek segítségével az önálló középosztály gazdasági bázisának a felszámolására törekszik. Csak azok a kis- és közepes vállalatok maradhatnak fenn, amelyek kiszolgálják - nyersanyag- és alkatrészszállítóként, forgalmazóként - a pénzoligarchia tulajdonában lévő nemzetközi nagyvállalatokat, és amelyek pénzügyileg a nemzetközi pénzügyi közösségtől függenek. Az a középosztály, amelynek nincs önálló pénzügyi és gazdasági háttere, az eltűnik. Ez a cél. Az új világrend társadalma csak az uralkodó elitből és a tőle függő alkalmazottakból és a segélyezettekből állhat.

A nemzetközi rendszerben a szuverén nemzetállamok alkotják az önálló érdekérvényesítésre képes "középosztályt". A világuralomra törő nemzetközi pénzhatalomnak ezért fel kell számolnia a szuverén nemzetállamokat. Be kell őket kényszeríteni olyan nemzetek feletti szervezetekbe - NATO, Európai Unió, Európai Monetáris Unió, globális bankrendszer egységes világpénzzel, NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás Szervezete), OAS, (Amerikai Államok Szervezete), Ázsiai Szabadkereskedelmi Övezet, WTO (Világkereskedelmi Szervezet), ENSZ és szakosított szervezetei, Nemzetközi Bíróság, nemzetközi rendőrség ("világ-FBI", "világ-CIA"), nemzetközi hadsereg, (globális békefenntartó fegyveres erők) -, amelyeknek a továbbfejlesztéséből létrehozható a világállam és kormányzata a nemzetközi pénzoligarchia irányításával.

Egy ilyen Globális Unió világszinten őrködne a felett, hogy a nemzetközi pénzoligarchia világuralmát, mindenek előtt kamatjövedelmét biztosító magánpénzmonopóliumát semmilyen erő se veszélyeztethesse, sem kívülről, sem belülről. A nemzetek és a szuverenitásuktól megfosztott - hatalomnélkülivé vált - nemzetállamok fennmaradhatnak kulturális közösségként, valamint a helyi, regionális igazgatást ellátó intézményekként. Az igazi hatalom azonban a Globális Unió világkormányzatához kerül, amely a lakosság által alulról már nem ellenőrizhető, de amely a hatalomnélkülivé vált nemzetállamok által sem irányítható többé. Ez világszinten működtetné az üres formákban kimerülő alibi-demokráciát, amelynek kulisszái mögé bújva a nemzetközi pénzoligarchia zavartalanul gyakorolhatná autokratikus - az öröklődő magántulajdonon nyugvó - uralmát.

Milyen a Skull and Bones új világrendje?

Az új világrend olyan központilag kormányzott világállam, amelyet öröklött pénzvagyona alapján a születési oligarchia, és nem választott vezetők irányítanak. Ez az oligarcha csoport saját soraiból választja ki a vezetőit és utódait, hasonlóan a középkor feudális rendszeréhez. Hatalma elsősorban a pénzrendszer feletti ellenőrzésén nyugszik. Ezen nem változtat, hogy hatalmát a formális demokrácia mögé rejtőzve gyakorolja az általa kiválasztott, felnevelt és pozícióba helyezett politikai elit közreműködésével. Ebben a feudális vonásokat öltő kamatkapitalizmusban a politikai élet látható színpadán továbbra is előadják az alibi-demokrácia üres rituáléit, de ez nem változtat a rendszer autokratikus, sőt abszolutisztikus jellegén. A rendszer lényege az, hogy a kötelező kamatjáradék fizetés eredményeként minden egyes ember évente több hónapot ingyen dolgozzon az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött - személyesen nem ismert - nagyhatalmú urainak. Ez a középkori robotrendszer posztmodern újjászületése.

A pénzfeudalizmusnak ebben a rendszerében a középosztályt felszámolják, csak hatalommal rendelkező urak (a pénzoligarchák és politikus kiszolgálóik), és "szolgák" (bérből és fizetésből élő alkalmazottak, valamint segélyezett eltartottak) lesznek. A jogot egy globális jogrendszer keretében uniformizálják. A világszintű igazságszolgáltatási rendszer ugyanazt az egységes jogot alkalmazza majd, amelynek a világállam nemzetközi rendőrsége és hadserege fegyveres erővel is érvényt szerez a korábban önálló országokban. Szinkretizált világvallás veszi át a jelenlegi egyházak és vallások szerepét, az egyesített ökumenikus világegyház keretében. Ennek az intézményi alapjai már 1920 óta léteznek. Egységes világtanterv lesz, megszűnnek a magán és az egyházi iskolák. A kereszténység jelenlegi formájában csupán történelmi múlt lesz. Olyan államban, ahol nincs egyéni szabadság, ott megszűnik a republikánizmus és a népszuverenitás is. Felszámolják az embert a természetjog (isteni eredetű jog) alapján megillető szabadságjogokat. A nemzeti büszkeség és a faji azonosságtudat fokozatosan eltűnik. Ma a felgyorsult átmenet időszakában élünk. Már most is büntetendő a faji eredet említése. A tilalom formát öltött az úgynevezett gyűlölet törvények formájában, de ezek érvényessége csak átmeneti. Valamennyi személyt úgy kell idomítani, hogy ő a világkormányzat teremtménye, annak a kegyelméből létezik, egy személyazonossági számmal, amelyet a saját testén visel könnyen olvasható formában. Az alattvalóvá tett egyének adatait majd fokozatosan gyűjtik és tárolják abban az óriási NATO komputerben, amely már működik Brüsszelben, és már most alkalmas arra, hogy megfelelő adatokkal lássa el a világkormányzat bürokráciáját.

A Skull and Bones az illuminátusok egyik elágazása

Egyre több jel utal arra, hogy a Skull and Bones tagjai az illuminátusok egyik szervezeti elágazásának és szellemi irányzatának a folytatói. Az illuminátusok többi irányzatával és szervezetével való kapcsolatukat a versengő együttműködés jellemzi. A szervezett magánhatalom és az állam irányításában számos érdekellentét osztja meg őket, de az új világrend létrehozásának közös nagy célja fontosabb minden rivalizálásnál, és ez összetartja őket. A háttérhatalom szolgálatában álló titkos- és féltitkos szervezeteket, zárt társaságokat, exkluzív klubokat, különböző irányzatú szabadkőműves páholyokat, magán (részben állami) hírszerzőszolgálatokat, "think-tank"-nek nevezett elit szellemi műhelyeket, alapítványok ezreit egy nagy - központilag is koordinált - hálózatnak tekinthetjük, amely a pénzoligarchia vezérkara által megjelölt közös világstratégiai irányt követi. Ennek a hálózatnak a magánpénzrendszer intézményei, a világszintű pénzintézetek, a központi bankok és a nagy kereskedelmi bankok, a bankrendszer egésze a szerves részét képezi. A Skull and Bones valódi hatalmát csak ebbe a hálózatba helyezve mérhetjük fel. Így válik érthetővé a Rendnek az állam irányításában játszott különleges szerepe is. Ha a háttérhatalom hálózatának a többi fontos intézményét is bemutatjuk, akkor az is érthetővé válik, hogy a kamatkapitalizmus uzsoracivilizációjának a megértése nem lehetséges a háttérhatalom szervezeti felépítésének és működésének a tanulmányozása nélkül.

A kamatfüggés a szegénység oka

Választások előtt áll a magyar társadalom. A legfontosabb pénzügyi kérdésekről szinte egy szó sem hangzik el a pártok propaganda háborújában. Ezért újból utalok Magyarország adósságfüggőségbe taszítására: 1973 és 1989 között "az időszak egészét tekintve mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt." (MNB Műhelytanulmányok 2, 1993, 56. oldal). Az ország adóssága 1989-ben mégis 20 milliárd dollárra rúgott. A rendszerváltás következtében bevezetett új tulajdonosi struktúra és termékszerkezet révén ma ez a magyar társadalmat terhelő összadósság (külső és belső, állami és nem-állami, bruttó és nettó) 80 milliárd dollárra növekedett. Ebből először elveszik a belső adósságot (8000 milliárd Ft, kb. 27 milliárd dollár), a maradék 53-ból levonják a nem-állami szektor tartozását, kb. 39 milliárd dollárt, marad 14 milliárd dollár bruttó államadósság. Ebből a nettó államadósság 3-4 milliárd dollár. Ezt az összeget szokták hivatalos részről közölni. A magyar állampolgárnak azonban 80 milliárd dollár után kell évente adósságszolgálatot teljesítenie. Az állami tartozás után úgy, hogy az állam beszedi az adót, és annak csaknem a felét továbbutalja kamatra és törlesztésre. A nem-állami tulajdonos pedig kamatterheit egyrészt ráterheli a termék árára, másrészt ennyivel kevesebb adót, illetve munkabért fizet Magyarországon. Vagyis a nem-állami tulajdonos adósságszolgálati terheit is a magyar állampolgárok fizetik, csak más módon, mint az állami tartozás esetében. Az adó a közhatalomé, a kamat a szervezett magánhatalomé. De mind a kettő közpénz, a magyar polgárok munkájából van kihasítva.

A magyar társadalom szegénységének ez a pénzrendszer az oka. Ezen az MNB törvény módosításával - 50% + 1 szavazattal - változtatni lehetne, mert a Nemzeti Bank törvény nem kétharmados. De erre sem a jelenlegi, sem az előző koalíció nem vállalkozott. Ellenben 1997-ben - a Medgyessy pénzügyminiszter és Surányi MNB elnök között létrejött paktum eredményeként - egy könyvelési trükkel - további 2170 milliárd forint adóssággal + 20 évi kamatával terhelték meg a magyar költségvetést. Ez az "adósságcserének" álcázott könyvelési trükk valódi adóssággá alakított át egy csupán könyvelési tételként nyilvántartott fiktív adósságot. Ha valaki saját magának tartozik az nem valódi adósság, és senki nem szed saját magától kamatot fiktív "adóssága" után. (Ennek részletei elolvashatóak a Leleplező 2001/4-es számában)

Azért utaltam a fenti tényekre, hogy szemléltessem: a kamatozó magánpénzrendszer az, amely arra kényszeríti a magyar lakosságot, hogy minden évben átadjon munkája eredményéből mintegy 8 milliárd dollárt (2000 milliárd forintot) a pénzoligarchiának úgy, hogy nem kap érte cserébe semmit. Ez a körülmény hasította ketté a magyar társadalmat, ez a szegénység igazi oka. De a korrupciót is ez okozza, mivel a pénzvagyontulajdonosok a korrupció legváltozatosabb formáival alakítják át hatalmas pénzbeli fölényüket politikai döntésekké. Ennek az igazságtalan helyzetnek könnyen véget lehetne vetni, mert jogi akadálya nincs. Az egyetlen akadálya az állítólag "nem létező" háttérhatalom nagyon is érezhető kemény ellenállása. A nemzetközi pénzoligarchia és hazai kiszolgálói nem hajlandóak a munkanélküli jövedelmük szemernyi részéről sem lemondani. Ezt a magánpénzrendszer működtetésével kamatjáradék formájában veszik el az értéktermelő munkát végző magyar polgároktól. A háttérhatalom homályban tevékenykedő hálózata Magyarországon is kiépült és működik. Ennek a hálózatnak a rejtett kapcsolatrendszere elér minden pártot, állami és nem állami döntési központot. A pénzhatalom számára fontos kérdésekbe senki sem szólhat bele. A pénzkibocsátás, a hitelezés, kamat- és árfolyamszabályozás, vagyis a monetáris politika egésze a pénzoligarchia felségterülete. A monetáris hatalom gyakorlása szempontjából továbbra is egypártrendszer van. Többpárti egypártrendszer.

Álljanak fel a közéleti szereplők

A Skull and Bones Rend vezetői Amerikában ahhoz a hálózathoz tartoznak, amelyet többek között a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) koordinál, és amelyhez a londoni Királyi Külügyi Intézet (RIIA), a Háromoldalú Bizottság, a Bilderberg Csoport, az Amerikai Atlanti Tanács, a JASON Társaság, B'nai B'rith és számos más zárt társaság, szervezet és klub is tartozik. Az említett szervezetek legfőbb vezetői a legfontosabb szervezetek mindegyikében jelen vannak. Már kelet-európai kirendeltségeik is működnek. Az egyik legfontosabb közülük a Magyar Atlanti Tanács (Hungarian Atlantic Council), amely az euró-atlanti értékek (ez egyértelműen a háttérhatalomra utaló kódjelzés) jegyében elsősorban a háttérhatalom nézeteit terjesztik, és érdekeit érvényesítik. A jelenlegi koalíció egyben az első olyan magyar kormányzat, amelybe a pénzhatalom saját embereit is delegálta. Olyan kormánytagokról van szó, akik a Magyar Atlanti Tanács és más háttérkapcsolatok révén kerültek magas beosztásba, nem pedig azért, mert a koalíció valamelyik pártjában működtek volna. A kormányfő több olyan magas külföldi kitüntetést kapott, amely a hely jellege (pl. a washingtoni Enterprise Institut), valamint az átadó személyek (pl. Henry Kissinger) funkciói miatt egyértelműen a háttérhatalom által adott kitüntetésre utalnak.

A választások tisztasága érdekében célszerű lenne, ha valamennyi magyar közéleti szereplő - jelenlegi és jövőbeni képviselők, kormánytagok, a pártok vezetői, a vezető beosztású bírák, alkotmánybírók, vezető ügyészek, főrendőrök, köztisztviselők, de önkormányzati vezetők is - elmondanák, hogy milyen szabadkőműves páholynak, titkos vagy féltitkos szervezetnek, zárt társaságnak, exkluzív klubnak, rejtett kapcsolati hálónak a tagjai. Ez ugyanis gyakran sokkal lényegesebb, mint az, hogy melyik párt színeiben jelennek meg a nyilvánosság előtt. A budapesti Magyar Atlanti Tanácsban, pl. - amely szoros kapcsolatot tart fenn a new yorki CFR-rel, (több tekintélyes kutató szerint a mindenkori amerikai kormány stratégiáját itt dolgozzák ki, és a kormánytagok többsége is innen kerül ki) és az American Atlantic Council-lal (mindkettőben a legfőbb vezetők egyike Henry Kissinger) - megtalálhatóak a magyar pártok, a bankvilág, a nagyvállalatok vezetői, tudományos és kulturális személyiségek társaságában. A közélet szereplőinek nem szabadna titkolódzniuk, különösen akkor nem, ha nem tekinthetőek az említett háttérszervezetek titkosnak. Ha vannak közéleti tevékenységükre is kiható titkaik, akkor azt meg kellene mondaniuk, vagy vissza kellene lépniük. Ha pedig nincsen semmi titkolnivaló e szervezeteket illetően, akkor mi az akadálya, hogy beszámoljanak e szervezetekben végzett tevékenységükről? Az akác a francia Grand Orient messzi múltból származó jelképe. És most már az MSZP-é is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi párt ne lenne érintett így vagy úgy. A tiszta és becsületes kapcsolatot nem kell eltitkolni a választók elől. Persze lehet véletlen is, hogy idősebb George Bush egykori elnök személyében a Skull and Bones titkos társaság egyik legtekintélyesebb tagját tüntette ki kormányunk, annak az illuminátus Rendnek a képviselőjét, amely ma is meghatározó szerepet játszik az Egyesült Államok irányításában és az új világrend bevezetésében.

Ha nincs összesküvés, akkor miért kell titkolózni?

Nem elmélet, hanem tény, hogy a világtörténelemnek van egy elhallgatott titkos vonulata is. Az iskolákban oktatott történelemkönyvek gyakran csak a felszín eseményeit ismertetik, rendszerint összefüggéseikből kiragadva. Elhallgatják a láthatatlan háttérhatalom létét, reálpolitikának és pragmatizmusnak nevezett titkos manipulációit, a népeknek a hatalmi egyensúly kialakításával való szembeállítását, valamint a kamatozó hitelpénzrendszer rendszer segítségével történő kizsákmányolását. A háttérhatalom által jóváhagyott hivatalos történetírás egyoldalúan és elfogultan tárgyalja a történelmet, és ezzel lehetővé teszi az arctalan pénzviszonyokba elrejtőző hatalmi elit folyamatos gazdagodását és zavartalan uralmát.

Egyre többen vállalkoznak azonban a történelem elhallgatott részének a kutatására, és nem kerülik meg a titkos társaságok történelemformáló szerepének a feltárását és bemutatását sem. Jim Marrs amerikai kutató "Rule by Secrecy" ("Uralom a titkosság által") című nagysikerű könyvében megállapítja: "Titkos társaságok nemcsak léteznek, de egészen napjainkig fontos a szerepük a nemzeti és nemzetközi eseményekben." A hatalmi elit olyan modern politikai szervezetei és akciócsoportjai, mint a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR New Yorkban), a Bilderberg Csoport, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete (az RIIA Londonban), a Kerekasztal Csoport (Round Table Group Londonban), valamint a Skull and Bones("Koponya és csontok") titkos rend meghatározóan alakították az elmúlt két évszázad történelmét.

Marrs részletesen tárgyalja, hogy az olyan pénzügyi dinasztiák, mint a Rothschildok, Rockefellerek, Morganok, valamint a magántulajdonban lévő, illetve magánirányítás alatt álló központi bankok miként manipulálják a nemzetközi életet, befolyásolják a világ sorsát. "A lakosság elleni összesküvés sokáig anatéma (egyházi átok alá eső, az egyházból való kiközösítést maga után vonó, D. J.) volt a legtöbb amerikai számára, amelyről a tömegtájékoztatás azt állította, hogy csak a banánköztársaságokban és a kommunista országokban létezik. Ez a tömegtájékoztatási intézmények által terjesztett leegyszerűsítő szemlélet, amely az egyre nehezebben fenntartható status quo-t akarta szebb fényben feltüntetni, nem veszi tekintetbe az emberiség történelmét, vagy az összeesküvés szó gazdag jelentését."

Marrs áttekintve a 20. század történelmét elemzi az első és a második világháborút, a koreai és vietnami háborút, megvilágítva, hogy a londoni City és a Wall Street bankárai finanszírozták nemcsak a náci hadigépezetet, de az orosz forradalmat is, és ők juttatták hatalomra a kommunizmust. A hivatalos történelemkönyvek azt szuggerálják, hogy a történelmi események többsége csak úgy magától - véletlenül - történik, és nem azon emberek gondosan kidolgozott stratégiája szerint, akik nagy pénzeket keresnek a háborúkon, s akik kapcsolatban állnak a titkos társaságokkal, valamint az okkult tanokra is támaszkodó politika törekvésekkel.

Marrs az amerikai polgárháború kapcsán feltárja a titkos társaságok tevékenységét, ugyanezt teszi a francia forradalom, valamint az amerikai függetlenségi háború elemzésekor is. Ez utóbbi kapcsán kitér az illuminátusok szerepére és arra, hogy mi ösztönözte a szabadság elleni fellépésüket. Az amerikai kutató a titkos társaságok történelmi bemutatásakor foglalkozik a templomos lovagok, a rózsakeresztesek, az Assasinok, a Priory of Sion, és más hasonló zárt társaságok történelemformáló szerepével, vagyis azzal, hogy az összeesküvések sűrű hálója mindig meghatározóan alakította a történelmet. Marrs kifogásolja, hogy Niall Ferguson történész, aki megírta a Rothschild család történetét, mellőzte e család hagyományainak metafizikai vonatkozásait, a Rothschildok kabala iránti vonzalmát, valamint a szabadkőműves páholyokhoz és más titkos társaságokhoz fűződő szoros kapcsolatát.

"A nemzetközi hatalmi elit a globalizmus, illetve a globalizáció jelszavával a világuralomra törekszik. Az a kérdés még eldöntésre vár, hogy a világkormányzat létrehozására vonatkozó terv baljóslatú összeesküvés-e a világ népeinek alávetésére, avagy pedig egyszerű kísérlet a természetes fejlődés elősegítésére? A tömegtájékoztatástól ennek az eldöntéséhez kevés, vagy semmi segítség sem várható" - állítja Marrs hozzátéve "de egy dolog teljesen világos, a globalizáció, vagy a világkormányzat, vagy az új világrend nem egyszerűen az összeesküvési elmélet híveinek vagy paranoiásaknak a képzelődése, hanem a titkos testvéri társaságok, szervezetek és csoportok pontosan megfogalmazott célja és mindhárom magán viseli a szabadkőművesség, a kerekasztal csoport és az illuminátusok keze nyomát..."

"Ha a CFR, a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg Csoport csupán jó szándékú ártatlan emberek tömörülése, akik - mint azt állítják - a világ békés és virágzó jövőjén fáradoznak, akkor mire való a nagy titkolózás? Miért van szükség olyan frontszervezetekre, amelyek közül egyik a másiknak az ellentéte? Miért annyira bizalmatlanok a közvéleménnyel szemben?"

Marrs is eljut ahhoz az alapvető kérdéshez, hogy ha létrejön egy központosított világkormányzat, amely alulról demokratikus eljárásokkal már nem ellenőrizhető, akkor mi akadályozhatja meg egy jövőbeni Hitlerhez, vagy Sztálinhoz hasonló zsarnok uralomra jutását? Ma már bizonyítottnak vehető, hogy azok a személyek, akiket összekapcsoltak a vérségi kötelékek, a címek és rangok, a házasságok, a titkos társaságokhoz való tartozás, az elmúlt 250 évben háborúk előidézésével és finanszírozásával manipulálták és ellenőrizték egész népek sorsát. Ezek a személyek úgy vélik, hogy ők a többi embert kötelező erkölcsi, és etikai szabályok felett állnak. Nyilvánvalóan magasabb célokat követnek, legyen ez a cél a pénz és a vagyon felhalmozása, a hatalom megragadása, vagy valamilyen más titkos program, amely az emberiség eredetével, sorsával, szellemi és lelki dimenziójával kapcsolatos.

Korunk embere, ha meg akarja érteni azt a világot, amelyben él, nem kerülheti meg az elhallgatott történelem tanulmányozását. Eljött az ideje annak, hogy megtudja, kik azok, akik világunkat valóban irányítják, és mi az, amit eddig tettek és a jövőben tenni szándékoznak a haladásra és a demokráciára hivatkozva, de ténylegesen a saját profitjuk és hatalmuk érdekében. A titkos társaságok uralma akkor ér véget, ha sikerül lerántani róluk a titok sűrű fátylát. Ezért korunk embere saját magának tartozik azzal, hogy tanulmányozza az előle eddig eltitkolt tényeket és átvilágítva a nyilvánosság nyomása alá helyezze a rejtőzködő háttérhatalmat.

---